HTML

Millával lenyelni Bajnait? – ¡No pasarán!

2012.10.13. 16:15 equally

Kedves Bajnai úr, ez most fájni fog: nem kérünk Önből. Köszi. Kedves Milla, ez nagyon jó vicc volt, sokat nevettünk, de döntsétek el, melyik baloldalhoz akartok tartozni, az új, valódi baloldalhoz, vagy a régihez, ami MSZP-s és mint ilyen, nem is valódi "baloldal". Egy biztos, akik a Millával szimpatizálnak, jót akarnak, változást akarnak, és 90%-ban ott lesznek az új baloldalon – Millával vagy Milla nélkül.

Nem nyeljük le Bajnait !! - ez a mondat igaziból nem egy kiáltvány akar lenni, hanem egy tény közlése. Nem e kis cikk idézi elő a hullámot, amely ellenáll az MSZP össz-baloldali összeolvasztós, „fogjunk össze Orbán leváltása érdekében mi mind a baloldalon” hadműveletének. Ez a cikk már csak konstatálja, hogy ez a hullám létrejött, létezik, és egyre jobban erősödik. Tisztelet ezért az ellenállásért mindenkinek a baloldalon, az új baloldalon.

milla_milka_bajnai.jpg


Tisztelet mindenkinek, aki képes kimondani, hogy nem nyeljük le.

Pedig nem egyszerű ám ez a feladat. Egyáltalán nem az. Gondolj bele, mint a régi szép időkben, most is az van, hogy senki nem tudja, hogy a másik mit gondol, hogy mi van a többiek fejében. Nem lehet tudni, mert a beszélgetés be van tiltva. Pontosan a Gyurcsány rendszer volt az, amikor a beszélgetést a politikáról gyakorlatilag befagyasztották, éspedig fentről. Ennek a fő technikája a sajtó. A baloldali sajtó-flottában rendszeresen olyan közlések jelennek meg, amikkel az ember nem tud azonosulni, például, hogy Gyurcsány beszéde igazságbeszéd volt, vagy hogy a rendőrök, ha hibáztak is esetleg, jogszerűen jártak el, Gergényi pedig egy hős, aki megvédte Budapest polgárait a csőcseléktől, akik utoljára '56-ban mentek az utcára, vagy hogy a TB-rivatizáció egy tök oké dolog, ráadásul nem is privatizáció.

A sajtó ostrom alatt, sőt, blokád alatt képes tartani a népet, lehetetlenné téve, hogy egyik ember a másikkal horizontálisan eszmét cseréljen. Konkrétan az történik, hogy mindenki elfogadja, akármilyen furcsa is, hogy a többiek mind azt gondolják, ami le van írva, és ezért inkább hallgat, és magába fojtja a véleményét, és maximum a másik szeme villanásából próbálja kiolvasni, hogy tényleg így van-e, tényleg az egész társadalom, az egész baloldal támogatja ezt a kormányt, meg ezeket az embereket? Tetejébe mindennek, ha valakiről kiderül, hogy nem fúj egy követ a többiekkel, egy másodperc alatt áttolják a másik oldalra, szélsőjobbost csinálnak belőle, anélkül, hogy az illető tudna róla, szépen, a háta mögött, levlistákon, meg priviben. Az illető így kiesik a pixisből, és … vagy ezerrel elkezd kapaszkodni … ultraszorgosan nyalni a kormány valagát, vagy elszigetelődik .. ami a következő munkakeresésekor nem lesz előny – elvégre mi itt a baloldalon úgy keresünk munkát, hogy szólunk az ismerősöknek, és várjuk, hogy valahogy megoldódjon.

Az MSZP már bejelentette visszatérését, így mindenkinek tudnia kell, hogy ők fogják eldönteni, ki milyen jó lapokkal rendelkezik majd – munkakeresés idején. Ronda ügy. Sok embernek családja van, és emlékszik arra, hogy eddig a baráti kör révén kapott munkát mindig, szóval ha odafent átírják a kartonján a minősítést kevésbé kedvencre, az nem fog jól jönni. Az emberek szó szerint a jövőjükkel játszanak. Gondolj bele, mit tehet egy Népszabadságos újságíró? Ha megírja valahol (facebook, saját blog, stb) hogy Bajnai vagy Gyurcsány egy bukott anti-demokrata, milyen jövője lesz – a lapnál, amiben az MSZP tulajdonos?

Másfelől mindenki félti a jövőjét Orbánék miatt is, mert az biztos, hogy mostanában az echo tévések és a jobbikosok kerültek pozícióba tömegesen, a kultúrától pedig úgy szívják el a pénzt, „felszámolva a liberális gócpontokat”, mint a szél. Ha Orbánék maradnak, kitör a horthyizmus, ez már ma világos. Orbán egy új Kádár rendszer helyett egy új Ficóként egy új Szlovákiát épít, amelyben a GDP jó számokat produkál, az államot az IMF irányítja, az emberek pedig nyomorognak, fizikailag és életminőség terén is. Orbánék elűzése tehát nem egy apró kis tétel a to do listánkon. Óriási a felelősség, hogy ezt tényleg meg tudjuk tenni, mi, a társadalom, együtt.

Ilyen nyomás alatt áll tehát a magyar társadalom, a baloldalt pedig Fodor Gáborok, és egyéb ex-meghatározó értelmiségik kóstolgatják, miközben az MSZP mindenhova behatol, az MSZP Mindent SzétrePeszt belülről, az LMP-ből MSZLMP-t, a 4k!-ból K-4-MSZP-t (a köztársaság az MSZP-ért), a Millából meg Milkát akar csinálni, Bajnais milkát. Tök durva … És akkor még nem beszéltünk a civilekről, ahova szintén behatolnak, ne akard tudni, hogy mit küzdenek egyes civilek (e percekben is) azért, hogy az MSZP-t kidobják a szervezetükből.

Ebben a többszörösen szorult helyzetben – amit a szélsőjobbosodás, illetve demokrácia intézményeinek egyre gyorsuló elpárolgása ellenpontoz – kell a szelíd budapestieknek eldönteniük, hogy mi a lópikulát csináljanak október 23-án, amit hivatalosan a baloldalon még mindig nem nyilvánítottak ünnepséggé, legalábbis Demszky csőcselékezése még mindig érvényben van.

Nos, itt jön be a képbe a Milla. Nekik hamarabb kell eldönteniük, merre állnak arccal, mint az LMP-nek. Lehet így és lehet úgy. Egy biztos, az emberek, akiket a milla összegyűjtött, azért nem érték el számban soha az egymilliót (amire szükség lenne, ami a cél volt), mert … kicsit rávetült a gyanú, hogy az MSZP valahogy benne van, vagy mögötte áll. Ez már elegendő tanulság kellett volna, legyen. A Millásoknak fel kellett volna ismerniük, hogy nem az MSZP-t, hanem a társadalmat kell kiszolgálniuk, képviselniük. De nem tették ezt meg, ehelyett még amit már kimondtak, hogy az MSZP rossz s sosem fog megváltozni, még azt is visszavonták (lásd e tünti felhívás szövegét, ahonnan menet közben kikerült az MSZP-re vonatkozó rész). Azt bezzeg mindig sikerült hangsúlyos üzenetként megjeleníteniük, hogy „össze kell fognunk a baloldalon”.

Mindegy. Nincs tovább. Ez itt most a Milla-ultimátum. Vagy észbe kapnak, és MSZP-tlenítik magukat, Gyurcsánytalanítják, Bajnaitlanítják, DK-tlanítják, Fodor Gábortalanítják – vagy lemondhatnak azokról, akik időről időre megjelentek a tüntetéseiken (tüntetésekre mindig többen mennek el, mint ahányan ténylegesen támogatják a MILLA-t, a tüntikre nagyjából az egész baloldal elmegy – ezt fontos észben tartaniuk, és azt is, hogy egy facebook csoport ezer támogatójából nagyjából 100 valós támogató kerül ki, lásd a Magyar Kerékpárosklubot, 15000 fb-támogató, 1500 valódi MK tag). Igen, arra akarok célozni, hogy a MILLA válhat naggyá is … mert az üzenet, amit megfogalmaz, eléggé homályos, és tág, és belefér csomó mindenki. Válhat naggyá is … ha van gerince (gerincért, integritásért lásd az LMP-t és Schiffer Andrást, az LMP gerincének képviselőjét) … és válhat egy MSZP-s leágazássá, aki első körben 10e embert mozgósít, majd egyre kevesebbet, végül kb. egy darab ember kerülhet be tőlük az MSZP kormányban valami pozícióba, és ennyi.

Lenni vagy nem lenni, dupla vagy semmi, ez itt hát a kérdés. És nemcsak a Millánál. Az LMP is keservesen küzd, hogy kiizzadja magából a rodhadt MSZP-t, akik egymagukban reprezentálják mindazt, ami ellen az LMP valaha létrejött: azt, hogy „Nem lehet Más a Politika”. Szóval náluk is vagy/vagy, lenni vagy nem lenni, és dupla vagy semmi a szitu lényege. Dupla vagy semmi, mert az LMP még növekedés előtt áll. Az MSZP lemenő ágban van (megbukott, eléggé durván, az MSZMP-t is számítva, ez már a második), törvényszerű, hogy soha nem lesz nagyobb a támogatottsága, csak ha bedarál újakat. Gyurcsány pártja detto. Gyurcsány bukásánál nagyobb politikai bukást még nem láttunk Mo-on – as of today .)

MSZP, DK, Gyurcsány, Bajnai, Fodor Gábor, Kuncze – ezek az entitások mind egyenlőek AZ MSZP-vel. A baloldal tehát úgy néz ki, hogy adott a régi, bukott baloldal, amely be akarja kebelezni az új baloldalt. az MSZP az LMP-t, a 4K!-t, a Milla-t.

Még precízebben megfogalmazva, a helyzet úgy néz ki, hogy mind az LMP-n, mind a 4k!-n, mind a MILLA-n belül vannak olyan vezetők, akik azt szeretnék, ha az MSZP bekebelezné őket. Under fucking siege.
bajnai-veres-gyurcsány.jpg

Nos, ebben a helyzetben ütötte fel a fejét a baloldal első spontán szabadságjogi és szabadságpárti tiltakozása, miszerint NEM, az MSZP, Bajnai nem kaphatják meg a baloldalt ismét.  Nem azért szívunk éppen most is 4 évet miattuk (túl az elmúlt 8 éven), és nem ezért szívtunk összesen már 22 évet, hogy majd ismét ők legyenek a haszonélvező nyertesek, és ismét a szokott módon taszítsanak minket a szokott helyzetbe. NEM! ¡No pasarán! Ezt nem viszitek keresztül, elvtársak. Tudjuk ki vagytok, nem kommunisták vagytok, nem valamilyen elv vagy ügy emberei, hanem helytartók, uralkodók, uralkodók szolgái, akik élvezik a nekik leosztott uralkodást – és a felettük álló hatalom, a munkaadóik felé lojálisak, nem a néppel szolidárisak.
Emlékeztek, Bajnai micsoda műsort csinált abból, hogy izgul, hogy megválasztják-e? Beült az autójába, elhajtott valahova, megivott egy feketecímkés ásványvizet, lepergett előtte egész élete filmje, és várt, várta a felettes hatalom döntését. Amikor pedig meglett, mit gondoltok, mire gondolt, arra, hogy ez is csak egy meló, jól megszorítok egy egész országot, úgy ahogy a megrendelő kéri, vagy … vagy úgy, hogy főnököm, aki odafent vagy, köszönöm, mindent megteszek, hogy megszolgáljam a bizalmadat … mostantól nem ismerek sem istent, sem embert, csak téged, a hatalmat ....

Eközben, akár tudta, akár nem, egy tehénhez imádkozott … aki valójában egy bika és a Wall Street-en dühöng … Egy bronz bika, ókori kivégzőeszköz … amely igazán látványos kivégzéseket produkált … a szerencsétlen delikvens jajveszékelését zenévé alakította át … (további részletekért lásd Kierkegaard Vagy/Vagy c. művét) …


Bull_on_Wall_Street_1.jpg


Hát nem ugyanerről van szó? Megszorítások, amik fájnak a népnek, de végül barátságosabb számokat eredményeznek a közgazdaságtani fikció értelmében odafent, GDP formájában ?? GDP, ami zene a megszorítók, az uralkodók, a hatalom fülében, de jajveszékelés a népnek? Ismerkedj meg a Wall Street-tel .)

Ez Bajnai, ez az MSZP, ez Gyucsány és ez a DK, ez Fodor Gábor, és ez mindenki, aki benne volt … a TB-privatizációban … a Gyurcsány-kormányban … és erre a hatalomra kezd most nemet mondani a magyar értelmiség … Steve Attila Kopiás kezdte .. a maga szerény módján még TGM is becsatlakozott (bár .. ki tudja), a facebook-on azonban egymás után ütik fel a fejüket a Bajnai és Milla-ellenes megjegyzések, megszólalások .. a magyar értelmiség is coming out !!!! Mint egy felforrósított térben leledző kukoricaszemek … úgy pattognak fel egymás után … és egyre többen azok, akik azt mondják, NEM !!! Ez nem viszitek keresztül !!! ¡No pasarán!

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment

süti beállítások módosítása