HTML

testrablók 2: az LMP teste

2012.10.25. 13:47 equally

Újra itt van a nagy csapat, és már összerázódásuk első napján befenyegették az LMP-t és a 4K!-t, hogy ha nem szállnak be a szövetségbe, akkor a nép ellenségeivé válnak. Szóljatok a pártjaitoknak – diktálta Bajnai, akinek Orbánhoz hasonlatosan nyilvánvalóan hiányoznak a demokratikus szenzorai. Másnap máris mindenki ujjal mutogat az LMP-re. Szemetek. Megszűntök, eltűntök! .... Felébredt az SZDSZ.


black_hole.jpg

Az van, hogy az elmúlt 4 év során az SZDSZ helyén egy fekete lyuk keletkezett. Senki nem beszélt róluk, még Demszkyről sem, pedig 20 év főpolgármesterkedés után normálisan is az következne, hogy éveken keresztül értékelik (hát még így, hogy egy korrupciós polipot növesztett Budapest szívében, persze nem ő, hanem a Hagyó, és ő nem tudott róla). Csönd, totális hallgatás az SZDSZ-ről, de más is feltűnt. Feltűnt, hogy a kommunikációt továbbra is blokkolta a „liberális” Death Star, bár nem volt látható, mégis, a társadalomban a dolgok ugyanúgy működtek, mintha fizikailag is jelen lett volna (innen a fekete lyuk effekt, mert teljesen mérhető volt a gravitációja, a befolyása). Ha az SZDSZ-hez köthető csomópont-emberek közül egy hitelesített egy társadalmi szerveződést, például egy eseményt, akkor az siker lett, ha nem, akkor mindenki távol maradt tőle (így lehet uralni a placcot társadalmi szerveződések, civil kommunikáció terén).

Feltűnt, hogy az LMP sosem tudott pontosan az lenni, amit vártunk volna. Az akcióik (kivéve mostanság, az utóbbi egy évet, amikor már Karácsony Gergely révén megindult a belső offenzíva) mind suták voltak, felülről megrendezettek (leszámítva az olyan tüntetéseiket, mint az AB előtt, ami fantasztikus volt). Az LMP leginkább „csak” a parlamentben sziporkázott, ami persze nem kis eredmény, leszámítva, hogy a parlamenti munka nem okvetlenül közösségi teljesítmény.
Az LMP viselkedészavaros volt, mindig is. Soha nem bírt önmagává válni. Állandóan körüllengte a megrendezettség illata. De a legdurvább dolog az, hogy mennyire nem terjedt a társadalomban. A saját ismerőseinkre gondolunk. Elvileg liberális, demokrácia-szerető fiatalok. Miért van az, hogy az LMP-nek sosem sikerült kilépnie a fura ZÖLD párt skatulyából? nos, ma már látszik, azért, mert sosem tűzték ki rá az „itt az új SZDSZ” - zászlót.

_green_sea_turtle.png

Ma értjük csak meg, miért volt ez: mert az LMP sosem vált SZDSZ-szé, és ezt a potenciális szimpatizánsok (SZDSZ szimpatizánsok) mindig kiszúrták, és nem indult be az LMP „fiatalok, újak, zöldek, tök szuper fejek” – alapon történő társadalmi hódítókörútja.

A másik dolog viszont, ami miatt az LMP népszerűségi karrierje nem indult be, az az, hogy annak ellenére, hogy nem vált soha SZDSZ-szé, a társadalom azért mindig, mindvégig úgy kezelte, mintha mégis az új SZDSZ lenne. Ez az LMP-s szerepzavar (no és a média) mindvégig karanténban tartotta az LMP-t. Egészen mostanáig.

Mostantól nyílt lapokkal játszanak, a Schiffer/Karácsony törésvonal rákényszeríti az egész pártot arra, hogy döntésre vigyék: lesz-e belőlük új SZDSZ vagy tényleg Lehet Más a Politika.

Schiffer egyszer már eljátszotta a Krétakör valódi anyját, azzal, hogy a törés megakadályozása érdekében lemondott tisztségeiről, mert nem akarta szétszakítania saját gyermekét. De aztán mégis visszatért, immár mint a gyermek apja .) Vállalva a harcot, kiállva azért, amiben hitt – nyilván rájött, hogy ha ő nem harcol, akkor a többi párttag még könnyebben adhatná fel az LMP-s meggyőződést, hogy itt, Magyarországon, a Megáll az Idő országában egyszer valaha lehet más a politika.
Plusz, nyilván rájött, hogy ha az LMP valódi énje megnyeri a harcot, akkor többé már semmi sem lesz a régi, mert onnantól az LMP tényleg elkezdhet hódítani – a profin kitalált programjaikkal, a gazdaság ZÖLD újraélesztésével, ZÖLD munkahelyteremtéssel (amik egészen máig, a régi politika érájában, mszp-s kontextusban csak a szokásos kamucímekként hangzottak, és senki bele sem gondolt, hogy mit fednek valójában, de most ez is elkezdődik).

Mi lenne, ha az MSZP-MILLA megszerezné az LMP-t?

Ha Schiffer oldala nyer, Karácsonynak már van hova mennie, ott a MILLA, ellenkező esetben viszont Schiffer alapíthatna egy új LMP-t, más néven.
Ebben az esetben nyomban létrejönne a két darab nagy párt-szövetség, és bebetonozódna a kétpártrendszer, amihez a FIDESZ már hozzáadta a magáét, egyrészt azzal, hogy a jobboldalból egy darab pártot csinált, pártszövetség formájában, másrészt az új választási törvénnyel, amely a 2 db nagy párt versenyére van komponálva.

Látható, hogy az LMP egy bebetonozott 2pártrendszer kialakulásának pillanatában a jó zsaru, rossz időben, rossz helyen. Ráadásul, ha Schiffernek és az LMP egyik felének új LMP-t kellene alapítaniuk, akkor e puszta tény is eléggé hamar leleplezné, hogy a Karácsony–féle LMP nem az igazi, és akkor még nem említettük, hogy onnantól a korrumpált LMP tagjainak a felszabadult ZÖLD tudatú, korrupció-ellenes, IMF-ellenes, megszorítás ellenes, szuper intelligens aktivistákkal kellene vitatkozniuk, ami még akkor sem lenne vállalható, ha az RTL-től a NOL-ig, az ATV-ig mindenki az igazi LMP torkának ugrana.

Ha az LMP-ből egy új SZDSZ-t csinálnának, akkor azok, akik egy más politikát akarnak, azaz a fix LMP szimpatizánsok többet nem szavaznának rájuk, és nyilván keresnének egy zöld pártot, amelyről nem egyértelmű, hogy az MSZP termékcsaládba tartozik. Amint felhúznák az SZDSZ-es zászlót, a neoliberális gazdaságpolitikával (akárminek is nevezzék át), a párt elveszítené azt, amitől érdekes, és pontosan annyian szavaznának rájuk, mint az SZDSZ-re=1-2%, de ők sem, mert már ott van a MILLA.


green_turtle.jpg

Persze, az is egy járható út, hogy kitartóan állítják, hogy a Karácsony-féle LMP igenis az, ami … igenis a fenntartható fejlődésért harcol, meg a ZÖLD munkahelyekért, mert minden. Ha Mesterházy Attila is előadhatott már ilyen szövegeket, akkor miért is ne? Mindenki zöld, mindenki más politikát akar, Bajnai is már egy új politikai kultúrát épít :) Állíthatják, hogy azért fognak össze (azért olvadnak be az MSZP-be, azért válnak az SZDSZ utódpártjává), mert Orbánt minden áron meg kell állítani, de ezzel sem érnének sokat, mert Orbán leváltása tök kevés, kezdve ott, hogy Orbán azért van most itt, mert ők úgy kormányoztak, ahogy. Orbán leváltása tényleg csak egy mondat egyik fele, és nem mindegy, mire cseréljük le, és ez most, hogy kezd elszabadulni a Obama-dilemma, megkerülhetetlen kérdés lesz.

A kép leegyszerűsödik. Az LMP használhatatlan, sosem lehet belőle SZDSZ-t csinálni, sőt, nem is akarnak tőle komolyan semmit, csak a teste kell. De még az sem, aki az LMP-ből SZDSZ-t akar csinálni, az csak el akarja takarítani az útból az LMP-t. Mint egy terhelő tanút, el akarják hallgattatni, mint egy terhelő információkat sugárzó rádióállomást. Ez minden. El akarják tenni az éppen bontakozó bebetonozott kétpártrendszer útjából, ahol CSAK a FIDESZ és a CSAK az MSZP uralkodik (MSZP = MSZP+SZDSZ).

Félreértés ne essék, megértjük, hogy az USA nem akar változást, szeretné visszakapni legutóbbi kedvenc kormányzóját, Bajnait, és kedvenc pártjait, az MSZP-t és most már a MILLA-t, mert akkor nyugodt, ha ők vannak. Mi megértjük, de kellő tisztelettel megjegyezzük, hogy nem kellene beleszólniuk. Mi szeretnénk magunknak saját pártokat, valódi baloldalt, valódi LMP-vel, MSZP és Bajnai nélkül, no és neoliberális gazdaságpolitika nélkül. Mi is utáljuk Orbánt, de Bajnai ugyanaz (leszámítva, hogy akkor egy másik holdudvar kapja a nagyobb adag pénzt). Mindkét esetben az IMF kormányoz, a gazdaság pedig spirálisan tart lefelé, a társadalom pedig egyre jobban szétesik. Bocs, de ebből kiszállunk … Tudjátok, szabad országban élünk, meg minden …

Visszatérve az LMP-hez, ha kettészakítanák, akkor sem tudnák használni, a másik fele viszont, a Schiffer-féle valódi LMP hamar ugyanazzá válna. Így tehát az egész szitu már most nem az LMP megszerzéséről szól, hanem a harcról az LMP ellen – és mindenki más ellen, aki a baloldali placcon fel akar tűnni egy párttal, vagy nem hajlandó beolvadni az MSZP-s, SZDSZ-es összefogásba. Új fejlemény, hogy Kuncze is megjelent, ő is csatlakozik a Milla+Bajnaihoz, és ő is hadat üzen mindenkinek, aki nem lép be a szövetségbe, a baloldali tömbbe. A kör bezárult, kezdődik a restauráció.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

5 komment

Testrablók: Bajnai + Milla = BILLA

2012.10.24. 14:45 equally

A Milla sztori révbe ért. Bajnai színre lépett. Beindult a kampány, a hadművelet a hatalomért, amiért választásokon 2014-ben lehet legközelebb megküzdeni. Óriási változások a politika színpadán, de közben ne feledjük, hogy ez csak a színpad, ami fontos, az az, hogy mi történik a társadalomban, milyen átrendeződések mennek végbe … mentek végbe mondjuk azóta, hogy mondjuk az SZDSZ az egyik színpadi EXIT-feliratú vészkijáratnál eltűnt …

Október 23. a tüntetések napja. A Milla csoport tüntetések szervezésével kezdte a pályáját, a sajtószabadságért, utána pedig a Fidesz kormány ellen, a következő köztársaságért, majd végül, a McLuhan effektusnak köszönhetően ő maga, a Milla vált az üzenetté. Sőt, most, legvégül, a Milla és Bajnai – TGM felvezetőjével.

mill_bajnai_billa.jpg

Bajnai + Milla = BILLA

Megalakult hát a BILLA, de ahelyett, hogy végigbogarásznánk a színpadon előadott szövegeket, inkább induljunk ki abból, amit láttunk. A magyar társadalom kettéhasadt, mint kampány idején mindig: egyik oldal, másik oldal. Azért hevítik ilyen polarizált állapotba a társadalmat, hogy (ahogyan ezt az MSZP megfogalmazta stratégiájában) az emberek végül úgy érezzék, csak két választásuk van.

Magyarország két félre hasadt, ismét, a Billa keletkezése révén pedig hirtelen akkora porfelhő kerekedett, hogy az egész „baloldal” egy darab nagy tábornak látszik. Kivel vagy? Bajnaival vagy Orbánnal? Más választási lehetőség nincs, nem szerepel az étlapon, nincs a menüben (nem csoda, hogy tök nagy megütközést keltett a Billás tüntetőkben egy „SE Orbánt, SE Bajnait” feliratú tábla).

Az egyik fél ország, a „baloldal” lelkesült hívői Bajnai nevű főpaptól, az IMF üdvöskéjétől (attól, aki eddig a legsikeresebben hajtott végre brutális megszorításokat Magyarországon) várja a megváltást, ami a kölcsön és a megszorítás formájában érkezik. Bajnai hívei féltik Orbánéktól a pénzt, és örülnek, ha az IMF szigorú pénzügyi regulát ró ki az országra, mert az anyagilag korlátozza a kormányt, de a pénzt, ami szükséges, megkapjuk.

Orbán lelkes hívői (jobboldal) ezzel szemben szeretnének pénzt az IMF-től, de közben harcolnak a megszorítások ellen. Szabadságharcot vívnak az elhízott papjukkal, aki megrendelésre készített kampánynyitó tévéműsorban a néppel pálinkázik, meg un. „magyar nótákat” énekel. Orbán (aki az amerikaiaknak mondott már olyat, hogy amit az embereknek mond, azt ne vegyék komolyan) így azt mondja a népének, hogy a megszorítások nem is megszorítások, és nem is az IMF-től erednek (egyébként ezt a taktikát az IMF dolgozta ki, az IMF ellenes tüntetések, lázadások miatt immár azt kommunikálják, hogy ők nem kérnek semmiféle megszorítást, az adós ország maga talál ki azt, amit akar. Gyurcsányék esetében ez úgy nézett ki, hogy egy kis brüsszeli cég átküldött egy megszorítási programot, amit Gyurcsány nem tudott végrehajtani, de aztán Bajnai végrehajtotta – ugyanazt).



Az ország két félre hasadt, és mindkettő az IMF helyi prófétáihoz imádkozik (Fidesz/Billa). Az egyik megszorításokkal kéri, a másik megszorítások nélkül ugyanazt (amit úgy érnek el, hogy a prófétájuk külön hipnózist bocsát rájuk, amitől a megszorításokat önként vállalt hazafias lemondás-sorozatnak, nadrágszíj összehúzásnak neveznek és látnak).

lilliput.jpg

Totális Lilliput. Az alsó végiek, meg a felső végiek. Ki hogyan szereti a tojást. Ki hogyan kéri az IMF hitelt. Ki hogyan szereti látni az IMF megszorításait. Mert tegyük hozzá, Bajnai főpap Billás hipnózisa is eléggé bizarr, miszerint a megszorítások nem a társadalmat, hanem Orbánékat sújtanák, mert megakadályoznák, hogy tovább lopjanak, hogy kiürítsék a kasszát, mire a BILLA megérkezik )))

A társadalom két fele tehát két különböző pap segítségével imádkozik ugyanahhoz az drog-istenséghez, azért, hogy megkapják a következő adagjukat – pénzből és megszorításból. A pénzt mindkét fél tisztán látja, a megszorítást viszont egyik sem. Totál Junkie-k. Csak az számít, hogy megkapják az adagjukat.


Apropó … Ami ezt a hitel-junkie-ságot illeti, meg ezt az alaptermészetével ellentétesen működő „baloldalt” (szögezzük le, nincs a világon olyan baloldali tüntetés, ahol egy NO IMF transzparensért el akarnának zavarni valakit, mint ellentüntetőt, hiszen a megszorítások a baloldaliság alapjaival ütköznek) … ez ismerős valahonnan. Igen, az SZDSZ-re gondolunk. Basszus, de rég is volt … amikor csak úgy eltűntek. Mikor is? A TB-privatizációs kísérlet elbukása után.

billa_bajnai_milla2.jpg

BILLA = spontán SZDSZ reinkarnáció

Természetesen nem gondolta senki, hogy a párttal együtt az emberek is eltűnnek. Ugyanakkor azt reméltük, hogy felszívódnak a társadalomban, a politikusok is, ugyanúgy, mint az SZDSZ-közeli háló, mármint halo, mármint holdudvar. Mindenki térjen vissza ahhoz, amit a társadalomban végez: dolgozik, gondolkodik, tanít, alkot, bármi. Ezt kívántuk. És közben azt is, hogy az SZDSZ-t támogató társadalmi réteg, illetve azok, akiket az SZDSZ képviselt, fogadják el, hogy a politikában bizonyos dolgok többé nemkívánatosak, úgy értve, számunkra, budapesti liberális, baloldali emberek számára – sem.

Nemkívánatos az a társadalmon kívüliség, hogy miközben megszorítások vannak, miközben mindig van valami, amit bemondanak a tévéhíradóban, hogy fájni fog – mi tudjuk, hogy ez rájuk vonatkozik, és nem ránk. Amennyit tőlünk elvesznek ugyanúgy, mint mindenkitől, azt visszakapjuk másképpen. Nekünk mindig lesz munkánk, pénzünk, életünk. Mert mi egy másik Magyarországon lakunk, Magyarország Álomszigetén, a VIP zónában.

Ez többé nem megengedhető. Gondolj bele, milyen most, amikor Orbánék mindenhonnan kirúgnak mindenkit, amikor félsz elővenni a Népszabit a munkahelyeden. Ezt szenvedjük most el mi, az ex-VIP zóna lakói. A többiek, a társadalom 90%-a viszont ebben él állandóan.

Az SZDSZ a TB-privatizációs kísérlettel elment a végsőkig, nekiment a társadalomnak, ugyanúgy, mint a 2006-s rendőri fellépéssel és Gergényivel kapcsolatban, amikor azt „mondtuk” (már aki), hogy úgy kell nekik, minek tüntettek … Borzasztó ez a társadalmon kívüliség, ez a szociopátia, egy szörnyeteget csináltak az egykori szellemi elitből, az egykori demokratikus ellenzékből (illetve ezek jogutódjaiból, részben belőlünk is).

Borzasztó az, ahogyan megmondják nekünk, mint VIP részvényeseknek, hogy csak dőljetek hátra, olvassatok Népszabit, a többit pedig bízzátok ránk, mi vagyunk a katonáitok a döntéshozásban – mondják. Valójában viszont az a feladat, hogy a társadalom beépített VIP vendégeiként a számunkra olcsó árakon együtt éljünk a többiekkel, és folyton demonstráljuk, hogy az élet igenis élhető és szép, a kormány pedig teszi a dolgát. Falazni kell a hatalomnak.

donald3.jpg

Reméltük, hogy az SZDSZ egy rövid Kétfarkú Kutya nosztalgia party után lehetővé teszi, hogy a társadalom, Budapest liberális zónája kijózanodjon, és új életet kezdjen mondjuk a Lehet Más a Politika párttal.

De nincs ekkora szerencsénk. A BILLA-val szemlátomást az SZDSZ éledt újra, ölt új alakot (Magyar Bálint megmondta, ezzel a névvel – SZDSZ – többet már nem lehet mit kezdeni). Most, amikor a világ a szociális érzékenység, a társadalmi szolidaritás, a társadalmak újjáélesztésének, újraszervezésének a korába lép, nekünk megint vissza kellene vedlenünk jóhiszemű művészek, polgárok, szerencsés kiválasztottak budapesti nagy polgárságába, csak a munkánknak élve, szenvtelenül nézve, hogy odakint, „szánalmasan éhes embereket fújt el” épp a szél? NA ne!!!!

Nem kell Bajnai, Nem kell BILLA, nem kell SZDSZ v2.0!

Mi már másban vagyunk, már azt akarjuk, követeljük, hogy Legyen Más Politika! Többé nem vagyunk hajlandóak a társadalomra úgy tekinteni, mint szerencsétlenek gyülekezetére, akiknek nem jött össze …

A Milla eltérítése persze nem is igazi testrablás, hiszen eleve úgy volt tervezve, hogy ebből lesz az a valami, ami majd a „baloldal” középpontját alkothatja, amihez az MSZP és a DK oldalról csatlakozhat …

Az IGAZI testrablás az lenne, ha Karácsony Gergelynek (aki a TB-mentés idején a barikádok másik oldalán dolgozott, az SZDSZ-nek) és Jávor Benedeknek sikerülne megcsinálni a meghekkelt LMP-t, akik mindent ugyanúgy mondanának, mint eddig, és csak keveseknek tűnne fel, hogy valamit nagyon kicseréltek (megnyitva az átjárást az MSZP felé, oda-vissza).

Az igazi testrablás az lenne, ha az LMP-t észrevétlenül kicserélnék, létrehozva a „Lehet Más a Lehet Más” pártját, és hogyha csak kevesen sikítanának fel, hogy ÚRISTEEEN, MIT CSINÁLTATOK AZ LMP-veeeel? Reméljük, most, hogy a BILLA megvan nekik, most már enyhül az új test étvágyuk … reméljük, az LMP megmaradhat, annak, ami … a rendszerszintű változás pártjának … akik (ahogy Schiffer mondta) „kifehérítik a politikát” …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása