HTML

szavazás Népszabival – ügynökségi aktivitás az LMP-kongresszussal kapcsolatban

2013.01.25. 20:18 equally

Az LMP sorsa azért is érdekes, mert rajta kívül nincs túl sok viszonyítási alapunk azzal kapcsolatban, hogy egy párt hogyan jön létre, mire képes, milyen pályát futhat be, hogyan működik. Az LMP az egyetlen párt, amely az utóbbi 23 év során szerveződött, és bejutott a parlamentbe. Az LMP tehát úttörő és kísérleti nyúl is egyben, és épp ezért nem mellékes kérdés, hogy képes-e a saját akaratát megfogalmazni a saját kongresszusán, vagy a nagy testvér diktátuma mindent visz … Ez a kis jegyzet a média hatalmáról szól – arról a hatalomról, amelyről Budapesten sohasem beszélünk …

nepszabadsag_legnepszerubb_napilap.jpgmegjegyzés: a Népszabi ill. a NOL attól "függetlenül", hogy MSZP pártlap, Mo. egyik legszínvonalasabb újságja - amikor a párt éppen nem kormányon van, hanem a kormányzásért harcol


A kongresszus lényege, hogy kiderüljön, mi az LMP, mint organizmus, saját akarata. Egy csoport vagy szervezet saját akarata az, amit ők, mint egy csoport, a csoporton belül létrehozott diskurzus révén, egymással párbeszédben, vitatkozva létrehoznak, konklúzióként – a csoporton belül. Feltételezzük, hogy mindez zárt ajtók mögött, egy a csoport számára fenntartott térben zajlik. De vajon létezik-e ilyen privát tér, ilyen privát szituáció?

A privát térrel kapcsolatban annak ellenkezőjén érdemes elgondolkodni, a privacy hiányán.
Nevezetesen: hogyan is néz ki például az ügynökségi munka? Az ügynöki tevékenység?
Nos, egy MSZMP-s kisokosból könnyen kiolvashatjuk:
„ … az ügynöki tevékenység lényege, hogy egy csoportot (legyen ez kisebb, nagyobb csoport, vagy akár maga a társadalom) a csoportot alkotó egyes személyeken, ill. alcsoportokon keresztül vonunk kontroll alá. (…) Az ügynöki tevékenység révén az adott csoport döntései szisztematikusan befolyásolhatóak, anélkül, hogy a csoport tagjai erről tudomást szereznének, illetve, hogy erről egyáltalán fogalmuk lenne. Gyakran maguk az ügynökök sincsenek tisztában vele, hogy munkájuk oroszlánrésze nem a megfigyelés és jelentés, hanem az, hogy a csoporton belül a közös véleményalkotásban a központ érdekében járjanak el, s hogy ennek az érdeknek a képviseletében vesznek részt a vitákban. …”

ugynokseg-mszmp-kisokos.jpg
(illusztráció)


Hát igen, régi szép idők :)

Persze, közben elgondolkodik az ember, milyen durva lenne, ha ma még mindig léteznének ügynökségek, s ha például az LMP-vel kapcsolatban lenne olyan ügynökségi célkitűzés, hogy "az LMP-t fel kell törni", s az MSZP (és szövetségesei, származékos szervezetei) számára átjárhatóvá tenni, s kontroll alá vonni. Ez bizony kétségkívül nagyon durva lenne … Hiszen ez azt jelentené, hogy egy független új pártnak semmi esélye, mert a hatalom, amely ellenében az létrejön, előbb-utóbb bejut a védelmi vonalai mögé, és a magáévá teszi. Onnantól, hogy megvan a kontroll, már akármit csinálhat az „új párt”, mert amit csinál, végül nem lesz új, sőt, pont olyan lesz, mintha a régi párt csinálta volna – de mire erre fény derül, már (megint) eltelt 20 év. A párt-program lehet új, a szlogenek lehetnek újak, az arcok is lehetnek újak (sőt, ez követelmény is, „új arcok” :)), de az, amit a párt csinál, azok a változások, amiket az a párt előidéz, azok a folyamatok, amikben részt vesz, az a politika, aminek a jegyében kormányoz – nem lesz új, az a régi lesz. A régi „jó” politika – mintha még mindig Kovács Lászlóék, Szekeres Imréék, Szanyi Tiborék, Kuncze Gáborék kormányoznának.

De szerencsére ügynökségek már nincsenek. Az MSZP pedig egy demokratikus párt, és hagyja, hogy újabbnál újabb pártok üssék fel a fejüket, és képviseljék a társadalom egy részét (a rend kedvéért persze ide kívánkozik, hogy az MSZMP is demokratikus volt, sőt, az egész NDK is az volt, és nyilván Kína és Oroszország is az).

És egyébként is, ma már hogyan is volna az lehetséges, hogy minden egyes LMP-s fejével külön beszéljenek? Ez lehetetlen. Hogyan is lenne lehetséges befolyásolni azt, amit egy-egy LMP-s gondol, s azt, amit egy-egy LMP-s a valóságból érzékel? Ááá, ez teljességgel lehetetlen …

Hogyan is tudnának az LMP-s védelmi vonalak mögé bejuttatni vélemény-befolyásoló ügynököket?

E költői kérdések után persze eszünkbe jut, hogy milyen szép is a kommerciális sajtószabadság, amelynek köszönhetően minden LMP-s Népszabit olvas. A Népszabi egy olyan orgánum, amely hozzáféréssel bír minden LMP-s fejéhez, és mindenféléket vetíthet bele.

A Népszabi bizony, eljut minden LMP-shez, anélkül, hogy akár az LMP-sek, akár az egész magyar társadalom jelentékeny része tisztában lenne azzal, hogy a Népszabi MSZP tulajdonban van. Hát igen, egy pártlap. Egy corporation (a Ringier) és egy corporate párt lapja. De ezzel a kérdéssel ugyanúgy nem kezd senki semmit, mint a '80-as években, amikor a Népszabi, a HVG és a Magyarország szavahihetőségéről volt szó beszélgetéseken. Mindig voltak, akik előugrottak, és azt mondták, „de hát a tények, azok tények, ott nem számít, hogy kritikus vagy-e, vagy sem” (ti. hogy kritizálod-e az MSZMP-t).

A Népszabi mellesleg nemcsak, hogy eljut minden LMP-shez, s nemcsak, hogy gyanún felül áll, de … visszafele is remek csatornái vannak az LMP-hez. SZT Lajos nonstop hivatkozik az LMP belső levelezésére. Ez már csak ennyi. Ez már csak így megy. Ami belső, az belső. Evidens.

A Népszabi beépült az LMP-be, akármilyen viccesen is hangzik ez. Vicces, hiszen ma, Magyarországon a Népszabira mindenki csak mint a színvonalas újságírás vezető orgánumára gondol, és szisztematikusan elnézzük neki (az újságíróikkal együtt), hogy ez a lap egy párt irányítása alatt áll. Vicces persze az is, ahogyan média-szakértő értelmiségiek arról érvelnek, hogy a tény, hogy az MSZP a Ringier mellett társtulajdonos, nem jelent beleszólást „a tartalmakba”. Igaz, tényleg, még nem láttunk olyan médiumot, ahol a tulajdonosok befolyással bírtak volna a lapban megjelent „tartalmakra” :))

A Népszabi beépülése csöndes evidencia, a média penetrációjának egy cselekményszála, az LMP-sek nyugodtan szavazhatnának a kongájukon akár egy-egy feltartott Népszabival is. Ennél már csak az lenne durvább, ha kiderülne, hogy nemcsak a Népszabi ügyködik az LMP feltörésén, hanem más médiumok is, például a flagship HVG, vagy az Index, esetleg az ATV és egyéb orgánumok is. Szörnyű lenne és sokkoló, ha kiderülne, hogy az LMP feltörésén fáradozó média-orgánumok összehangoltan fejtik ki tevékenységüket, egy háttér-ügynökség irányításával. De ilyet épeszű ember hogyan is feltételezhetne? Ha valaki ilyen ellenforradalmi gonosztettre ragadtatná magát, hogy feltételezné, a média összehangoltan fejt ki erőt egy a hatalommal szembehelyezkedő, független párttal szemben, az csakis egy demokrácia-ellenes, elborult elméjű provokátor lehetne ….
Tény persze, hogy a nagy október-novemberi LMP-befolyásoló kampány után most egyik orgánum sem írta meg, hogy a novemberi kongresszusi döntésük (leegyszerűsítve: NO E14!) után az LMP szavazók NEM PÁRTOLTAK EL - de ez csak merő véletlen, mint a Medián által mért alkalmi plusz 10% az E14-nek.

Mindegy, bár vannak még hibák, országunk tutin sínen van, egy még jobb és még demokratikusabb társadalom felé – az MSZP, és annak származékainak, szövetségeseinek a vezetésével, ámen. Az LMP-nek pedig kellemes és sikeres kongresszust kíván a Big Brother .)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: atv mszp népszabadság hvg mszmp ügynök bajnai ügynökség lmp e14 ballib méida

A bejegyzés trackback címe:

https://demoasp.blog.hu/api/trackback/id/tr435043915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása