HTML

Római-parti FÁK: derült égből Bős-Nagymaros

2013.02.22. 19:10 equally

Sajnos még messze vagyunk attól, hogy demokráciában éljünk, de addig is van egyfajta 'demokratikus egyensúly', amihez ragaszkodunk, és aminmek hiányában bepöccen a társadalom. A Fidesz bravúros állhatatossággal indult onnan, hogy hiányoznak a demokratikus szenzoraik, és jutott el odáig, hogy nyíltan el akarta venni az oktatáshoz való jogot a társadalom 90%-ától. Itt kellett volna megállniuk, és visszafordulniuk, villámgyorsan. Ehelyett: nekimentek a Római-partnak – is. Felszólítást is kaptak, hogy álljanak le, de nem, nem hallgattak rá. Nos, ezután tört ki az F-betűs dolog .))

bos-nagymaros-1.jpgfotó 1988-ból - ma is aktuális: védjük meg a Római-parti fákat - "Maradjanak a fák!" - Bős-Nagymaros 2013

a Védegylet és a Dinpi

Az egész ügyből rengeteget lehet tanulni, már most ezer tanulság van. Először is, hogy a civil aktivitás a legfontosabb, de nem elegendő csak reagálni, különösen nem alkalomról alkalomra, nulláról kezdve a szerveződést, hanem folyamatos jelenlétre van szükség. A Védegylet jó pár éve folyamatosan van jelen, és mindig ott voltak a barikádokon, például a TB-privatizációnál is. Most is, az első hír az volt, hogy a Védegylet ill. a Dinpi(Duna-Ipoly Nemzeti Park) védetté akarják nyilvánítani a fákat. Ez a Védegylet részéről nem egyszerű reagálás volt, hanem egy komoly munka, egy folyamat aktuális fázisa – december 12-én már rajta voltak az ügyön, a Valyo (A Város és a Folyó) pedig már február 10-én elindította a facebookon szervezett közösséget: „Maradjanak a FÁK a Rómain”, a mobilgát telepítés ellen, illetve hogy "a part természeti kincsei ne kerüljenek veszélybe, néhány magánszemély érdekéből".

Ha csak akkor kezdték volna el a szerveződést, amikor Tarlós nemet mond a tiltakozásokra, vagy amikor a sajtó ezt megírja, akkor már késő lett volna, illetve lehetetlen.


tanulság: óriási szükség van nem felülről vezérelt, pártok alá nem becsatornázott, pártok által nem távvezérelt valódi civil szervezetekre, ők az őrszemek, akik riaszthatják a társadalmat, amint valami fenyegeti az általuk felügyelt szegmenst.

a PM láncfűrészes szereplése

Egy nappal a Védegylet beadványának benyújtásaután, február 20-án Karácsony Gergelyék (PM - Párbeszéd Magyarországért) kimentek a partra, és láncfűrészekkel óriási show-t adtak a médiának, amelyben egy már 3 kemény napja zajló aláírásgyűjtésről is beszámoltak, az index pedig megtette azt a szívességet (a NOL is), hogy a cikkükben sem a „Védegylet”, sem a „Dinpi”, sem a Valyo nem került említésre, sem az egész folyamatban lévő civil akció, sem a közösség, de még a kapcsolódó cikkek közt sem utaltak ezekre – pedig előző nap tudósítottak róla.
(Tény azonban, hogy belinkelték a videót, amit Bardóczy Sándorral készített Földes András,

ennek címkéi közt ugyancsak nem szerepel sem a Valyo, sem a Védegylet, sem a „Maradjanak a fák”.)


tanulság: amikor egy párt beavatkozik egy ügybe, az segíthet az ügynek, de ugyanakkor akár GÁTolhatja is a társadalmi ellenállás kibontakozását, amint beindul a „stealing the show” effekt.

tanulság: vannak un. „média pártok”, akik a médiával szimbiózisban játszanak el bizonyos szerepeket a nyilvánosság előtt – tényleges aktivitás nélkül ...

a Valyo és a Védegylet tüntetést hirdet

Tarlósék nemet mondtak a tiltakozásokra, és zöld utat adtak a rombolásnak. Úgy, hogy a Fidesz korábban már egy egész parkot eltüntetett a Duna mellől, gyönyörű fákat vágtak ki, rendezés címén - amiért (még) senki nem szedte le a fejüket. Ahelyett azonban, hogy meghúzták volna magukat, laposan, mondjuk Dél-Amerikában, jól nekimennek a Rómainak. Nem kellett volna.

Ekkor a Valyó (Város és Folyó) és a Védegylet meghirdették a tüntit. NOL és INDEX és HVG még sehol, de a tünti, mint facebook esemény már rég átlépte a kritikus tömeget (este 7-kor már 1000 követője volt). Közben a nem-kereskedelmi és nem-felülről-épített média egyik képviselője, a Fent és Lent ugyancsak meghirdette az ellenállást, - lásd El a kezekkel a római parttól!!! - azzal a végszóval, hogy „NE HAGYJUK!!!”. Ebben az a figyelemreméltó, hogy a cikk déli 12-kor került fel, és akkor jött létre a tünti facebook oldala is, azaz totál egy időben, így a másolás kizárt (egy cikk legalább egy órás munka, még felindulásból is :)). Ez pedig azt jelenti (!!!), hogy a társadalom különböző gócpontjain egyszerre (!!!) jutottak ugyanarra az eredményre emberek (!!!), arra, hogy „nem hagyjuk!”, ez viszont már maga a forradalom!

Nos, Itt tartunk. Mi várható?


tanulság: a felülről épített kereskedelmi média nem érdekelt a társadalmi ellenállás építésében

tanulság: a valódi civilek bármikor képesek meglepit okozni

derült égből Bős-Nagymaros

A társadalom megmozdult – és magától … és alulról. Az események kicsúsztak mind a kormány, mind a ballib média, mind az azokkal szövetséges médiapártok kezéből (amelyek közül ebben a témában csak a PM szerepelhet, lévén, hogy Bajnaiék milliomosok ellen sosem tüntetnek).

Az ember persze nem érti. A kormány szembekerült a társadalommal, az oktatás és a diákok mellett immár egy második frontot is megnyitott, pedig az elsőnél is totál vesztésre van ítélve. Mire gondoltak? Hogy merték ezt bevállalni?

Csak az tűnik logikus magyarázatnak, hogy biztosak voltak benne, hogy ebből nem lesz „balhé”, nem lesz „esemény”, nem lesz „médiahír”. Nyilván arra építettek, hogy a magyar társadalom civil szervezettsége a béka feneke alatt van, gyakorlatilag nulla, mert a média és a hivatásos média-szereplők (akik láncfűrészt is kikölcsönöznek a hatás érdekében), elhitetik az emberekkel, hogy már van valami civil aktivitás, ezért neked nem érdemes semmit szervezkedned, másrészt, ehhez az aktivitáshoz most még nem lehet csatlakozni, de majd szólnak, amikor lehet (ha lesz ilyen). Így az emberek végül mindig csak otthon ülnek, a monitoraik előtt, és csak akkor mennek tüntetni, amikor a NOL megírja, hogy NA MOST. Erre számíthatott a kormány – de bebukták.


A történet uganis nem állt meg ott, ahol elvileg meg kellett volna állnia. Két valódi civil szerveződés (ami egy társadalom legnagyobb kincse!!!) folytatták azt, amit már decemberben elkezdtek, és egyszerűen megtették a következő lépést: meghirdették a tüntetést. A kormány pedig egy rutin-projekt helyett hirtelen valami egész mással találja magát szemben: egy új Bős-Nagymarossal. Ezúttal 3 évtized demokratikus frusztrációjával vagyunk erősebbek, mint akkor … Hogy mik az esélyek ...? :))

tanulság: a média és a hivatásos média-szereplők el tudják érni, hogy ne jöhessen létre valódi civil szerveződés – de csak egy darabig …

tanulság: ha valakik szembemennek a demokráciával (=a társadalommal), előbb-utóbb az ámokfutás állapotában találják magukat, és minden ámokfutás végén ott egy fal.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: index tüntetés védegylet nol gát mobilgát római part PM mobil gát maradjanak a fák Dinpi Valyo mobilgate bős-nagymaros római-gate

A bejegyzés trackback címe:

https://demoasp.blog.hu/api/trackback/id/tr605099039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása