Érdekes vita bontakozhatott ki a Gólyavárban a szervezők jóvoltából, akik olyan jogban és történelemben otthonos és szakértő politikusokat hívtak meg beszélgetésre, mint Gaudi-Nagy Tamás, Hiller István, L. Simon László, Schiffer András. A beszélgetést egy meglehetősen keményvonalas előadás vezette fel, amely a koronát a nemzettel azonosította, szentként tekintette, a köztársaságpártiakat pedig (szemben a királyság-pártiakkal) a koronát támadó, nem túl következetes történelmi figurákként.
A beszélgetést a jobbikos jogvédő Gaudi-Nagy kezdte, aki elmondta, hogy a szent korona egy olyan entitás, amelynek teste van, akarata, és legfőbb szerepe napjaink politikájában, a nemzet dolgaiban, és hogy nagyon elégedettek a korona szentségét őrzővédő törvénynek, amit ők terjesztettek be, és ami büntethetővé teszi a koronával szembeni tiszteletlen megnyilvánulásokat. A fidesz-es L. Simon László csatlakozott ahhoz, hogy a koronaszentség és legfőbb szimbólum, majd Hiller István követte, aki szintén csatlakozott, bár (annak ellenére, hogy a koronáról tartott előadás számos pontját kifejezetten értékelte) hozzátette, nem ér úgy beállítani, hogy aki a köztársaság eszméjét tartja legnagyobbra, az a koronát mint szimbólumot nem ismeri el, esetleg ellenségesen viszonyul ahhoz. A köztársaságpártiság és a korona szimbólumának elismerése között ilyen jellegű összefüggés nincs, sem pro sem kontra – mondta. Schiffer András aztán ugyancsak elismerte, hogy a korona nemzeti szimbólum, az egyik legfőbb nemzeti szimbólum, de hozzátette, hogy „nem jogforrás”, és elmagyarázta, hogy ez mit is jelent – nagyjából azt, hogy például nem lehetünk koronahívők, akik egy tárgyra mutogatva hoznak döntéseket, kreálnak törvényt, mondván, hogy a korona akarata ez, stb.
Schiffer hozzátette később, hogy szuverén joga kell, legyen például a jobbikosoknak, hogy keresztet vessenek a korona előtt akár naponta 3x is, olyannyira, hogy ezért őket kigúnyolni nem ér, de/illetve ugyanígy, bárminemű sztenderd magatartást elvárni, megkövetelni másoktól detto nem ér, nem lehet követelményeket támasztani, hogy akkor mások is vessenek keresztet, vagy amit akarnak.
A korona büntetőjogi védelmét elutasította, és utalt arra, hogy a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban anno Gaudival egyetértésben mondta, hogy nem volna helyes a szólásszabadság rovására fellépni a gyűlöletbeszéd ellen (és lásd, azóta Putyin bebizonyította, Schiffernek ill. ennek az álláspontnak mennyire igaza volt, a punk lányok beszóltak Putyinnak egy látványos performance-szal, amiért 2 év gulágra küldték őket!!). Nekünk az jutott eszünkbe, milyen borzasztó lenne, ha valakit azért, mert a koronának nem köszön illően, vagy azt mondja, hogy szerinte tök bénán néz ki, esetleg egy év börtönt kapjon. Schiffer azt mondta, a közösség elítélése, megvetése kell, legyen a „büntetés”, ha valaki a koronával szemben tiszteletlen.
Érdekesség, hogy Schiffer volt az első, aki a földtörvény (földrablás) kapcsán felhozta, hogy a korona, ha tiszteljük benne a hagyományt, a nemzeti jelképet, a történelmi jelentést, milyen módon kötelez arra, hogy a magyar gazdákat, a helyi agrár termelőket részesítse a magyar állam előnyben, és ne hajtson végre földrablást. Ezt később Gaudi-Nagy is előadta maga módján, L. Simon viszont azt mondta el, mennyire durva volt, horror-jellegű élmény a Jobbik pulpitus-elfoglaló tiltakozása a földtörvény elfogadásakor. Ugyanehhez Schiffer később elmondta, a Jobbik tiltakozásával egyetértett, ám annak módját alapvetően elítéli.
A beszélgetés érdekessége az volt, hogy mindegyik megszólalótól elhangzottak olyan gondolatok, amelyek alapvetően elfogadhatóak voltak, ami például fideszes vagy mszp-s politikusok esetében nyilván kiemelkedő eseménynek számít – legalább is mifelénk (LMP szimpátia) mindenképp. A szimpatikus, egyetértésre érdemes gondolatok köre azt a benyomásunkat erősítette, hogy a közös beszélgetések azok, amik előre viszik kultúránkat, azok és csakis azok. Az egyetértésre érdemes megszólalások mellett természetesen voltak faux pas jellegű villongások is, például L. Simon László előadása arról, hogy örömmel látja, hogy a baloldaliak most odafordultak a nemzeti jelképek felé, és nem tudni, hogy ezt csak színleg teszik, vagy igazán, de jó látnia, hogy végre ők is csatlakoznak ahhoz, amit a fidesz nyom – jelezve, nyilván az integritás kedvéért, hogy a baloldali időkben ő még nem volt a fidesz közelében, bár itt megint felmerül, hogy a köztársaságpártiság, a baloldaliság miért volna ellentétes a nemzettel való azonosulással? Hillernek legalább kétszer kellett erről beszélnie.
Gaudi-nak köszönhetően Hillernek volt egy nehezebb 5 perce is, amikor a 2006-os rendőri atrocitásokkal kapcsolatban Hillert azzal vádolta, hogy ha akkor nem álltak ki azok mellett, akiket azért vadásztak le, aláztak meg és terrorizáltak a rendőrök, mert nemzeti jelképeket vittek magukkal (piros-fehér-zöld zászlót), akkor most nem ér kiállni a korona mint nemzeti szimbólum mellett. Schiffer erre gyorsan visszaválaszolt, hogy nem ér átugrani olyan fontos momentumokat, mint amikor az MSZP frakció bocsánatot kért azért, ami 2006 októberében történt.
Összességében a kicsengése az lett a beszélgetésnek, amit L. Simon László vetett föl először, hogy a korona mint nemzeti jelkép elsősorban ünnepi alkalmak során használandó, és hogy így érdemes erre az egész szövegösszefüggésre tekinteni – hogy tehát nem azt akarják szabályozni, megszabni, hogy a magyar ember naponta hogyan viszonyuljon a koronához.
A beszélgetés keretein kívüli kicsengés azonban mindennél izgalmasabb volt, gyakorlatilag felemelő, ezek a felnőtt, értelmes, a jogot, a jogállamiságot tisztelő férfiak (kár, hogy nők nem vettek részt ugyanilyen arányban!) egymással, észérvek mentén milyen építő módon, színvonalasan tudnak diskurzust folytatni – s együtt, közösen nevetgélni például olyan a ballib média által sulykolt nonszenszen, hogy az új alaptörvény hatályon kívül helyezte a köztársaságot, és Gyurcsánnyal kapcsolatban is elhangzott pár olyan megjegyzés, amivel kapcsolatban sajnáljuk, hogy az ATV nézők nem fognak értesülni, mert e megjegyzések, amelyek mindenki részéről, beleértve a hallgatóságot is, egyöntetű mosolygást váltottak ki, végre a helyén kezelték legutóbbi időszakunk legneuralgikusabb pontját – és mi vezet a gyógyulás, a re-racionalizálódás felé, ha nem ez? Ilyen beszélgetések tucatjaira volna szükség – hetente.
Mellesleg, mi egy ilyen beszélgetésben a különleges? Az, hogy direktben zajlik, közvetítők nélkül – média nélkül!!! Nem az egyik oldal műsorvezetőjével cseveg valaki, az egyik oldal nézői felé, hanem beszélgetőtársaival, direktben, a média közvetítőszerepe nélkül. Ez a szituáció egy diskurzus-építés esetén figyelemreméltó! Köszönet még egyszer a szervezőknek és a részvevőknek „is” :)
