HTML

ATV Para – baloldali K.O. – le a KOkárdával! ----- (PS: a cikk egy félreértésen alapul)

2014.03.15. 23:58 equally

Egy rövid bejegyzés akar ez lenni. Para Kovács és egy másik értelmiségi nevetgélős beszélgetéséről. Érdekes volt látni, ahogyan próbálják – anélkül, hogy kimondanák – megbeszéltté tenni a tényt, hogy nincs kire szavazni, és hogy nincsenek új pártok. Érdekes volt látni, hogyan kerülik totál következetesen – ebben az explicit kontextusban – az LMP létének puszta említését is. Párszor felmerült, de 15 percből, mondjuk 30 másodpercre sikerült leszorítani. Érdekes volt látni, Para-Kovács hogyan engedett végül mégis a tiszta logikának s valósághűségének, amikor kimondta, vagy komolyan vesszük az LMP-t, vagy ismerjük el, hogy nem akarunk és nem is tudunk akarni semmit, csak az MSZP pártokat.

 

Mindez érdekes volt, de a döbbenet a műsor után következett. Átszörfözve a hírtévén, egyetlen pillanat alatt beütött valami furcsaság: 3 ember beszélt, s mindhármon kokárda. Basszus. Miért? Kisajátították? Hogyan sikerült nekik?

atv_1.jpg

Miért csinálja ezt az ATV? Hogyan fordulhat elő, hogy egy műsorban senkin sincs kokárda Március 15-én????? A fidesz kisajátítja????

 

Hogyan alakul úgy spontán, hogy sem a műsorvezetőn, sem a két vendégen nincs kokárda??? Ez egyrészt nem lehet véletlen. Másrészt, elképzelem, hogy bemegyek egy műsorba beszélgetni ... Előtte mondják, hogy miről ne beszéljünk, majd szólnak, hogy a kokárdát, ami egész nap rajtam volt (nem hiszem, hogy e személyek ne viselték volna napközben) vegyem le ...

Nevettem volna, s ha még egyszer megkérnek, kisétáltam volna ...

Másik lehetőség, nem volt rajtam a nap során végig kokárda. Mert mondjuk, kabátot cseréltem, pulcsit, zakót, vagy áttettem a kabátomra. Bármi. Bemegyek ... ott vagyok ... lassan kezdődik a beszélgetés ... kezdődik az adás ... nyilván megkérem a sürgölődő asszisztenseket, hogy adjanak kölcsön egy kokárdát. Tiszteletből ... Március 15 felé ... Azok felé az emberek felé, akik azt a csodálatos forradalmat s szabadságharcot vívták ...

Döbbenet ... Döbbenet, mennyire komiszak, s mekkora hatalmuk van azoknak, akik a valóságunkat – s benne a tévé adásokat – felülről, hátulról formálják, mint valami bábszínházat ... s policy-ben meghatározzák azt is, hogy nincs kokárda ..

PS:
később kiderült ez egy napokkal azelőtti adás ismétlése volt, amely tényről persze nem informálták a nézőket képernyőn egy felirattal, hogy "a márc xx-i adás ismétlése" ... ezért úgy vélem, ez nem az én hibám ...

mondhatni, "árnyékra vetődtem" - de a szándék jó volt, ezért nem kérek elnézést az olvasóktól, sem az ATV-től, ha most tapasztalnám ugyanezt, ugyanezt írnám le

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

8 komment · 1 trackback

Címkék: atv mszp para pm para-kovács március 15 1848 kokárda lmp e14

enyhe telünk volt – Putyin elfoglalta Ukrajnát – Orbán Horthy-t játszik

2014.03.10. 13:57 equally

Szépen süt a nap, egész télen kellemes volt a hőmérséklet. megszoktuk, hogy szóvá sem tesszük, senki nem beszélt róla. Nem hívtak be a tévébe meteorológusokat, hogy arról faggassák őket, ez klímakatasztrófa, vagy csak sima jó idő? Örüljenek a fogyasztók, nem kell tudniuk, mi micsoda – a klímaváltozás amúgy is tiltott téma a médiában. Pár napja Putyin elfoglalta Ukrajnát, valódi anschluss, és senki nem csinál semmit. Nehéz elhinni, hogy tényleg ez történik, pedig sajnos a helyzet meglehetősen egyszerű ... Ami most elkezdődött, arra már régóta készül mindenki ...

anschluss-2.jpg

Miért hallgat a nyugat? Miért nem csinál semmit senki? Magyarország sem. Nemcsak a kormány, de a magyar ellenzéki pártok sem. Elfoglalták, hát elfoglalták. Egy újabb háború, amit nekünk, fogyasztóknak a tévé előtt, a média előtt (facebook) kell végignéznünk. Majd az USA megmondja, mi van, az USA és a média, mi pedig feldolgozzuk.

Európa, a helyett, hogy sajátjaként tekintené Ukrajnát, úgy viszonyul, hogy a távolságtartásra helyezi a hangsúlyt. Kiüríteni a nagykövetségeket, felmérni, mit jelent majd energiaárak terén az új helyzet, satöbbi. Küzdenünk kellene érte, hisz Európa. Egy EU tagállam kellene, legyen. A társadalom EU tagállamnak szeretné Ukrajnát. Putyin nem.

Putyin először a politikusokon keresztül igyekezett elfoglalni Ukrajnát. Ez nem jött be, az Ukrán társadalom kivívta függetlenségét. Ekkor jöttek a tankok. Ha nem megy észrevétlenül, gulyás kapitalizmus formájában (gazdasági gyarmatosítás), akkor jöjjenek a fegyverek.

Úgy is az a vége. De miért? Miért tűri ezt el a nyugat? Miért nem pattognak, hogy Putyin takarodjon, azonnal? Miért nézik végig csöndben, ahogy kiépíti az állami terror rendszerét – mint Hitler?

 

van itt egy kis háttérinfó, ami mindent megmagyaráz

Népvándorlások jönnek. Új területi követelések. Ez az USA számára már a 2000-es évek eleje óta ismert forgatókönyv. Mindez köszönhető a klímaváltozásnak (és a kapitalizmus válságának 2008-2009 óta, amióta a nyugati világ a nemnövekedés állapotába jutott, ami mellesleg egy tök jó állapot, nem betegség, hanem új fejlettségi fokozat – lásd DEGROWTH / POSTGROWTH).

Natalja Naryshkina, egy Putyinista ideológus már 2010-ben arról álmodott, egy műsorban konkrétan arról beszélt, hogy 2014-ben orosz csapatok masíroznak a Champs Elysees-én.

Az USA számol a kelet-európai térség destabilizációjával, népvándorlással, miegymással. Ezért nem avatkozik be, sem ő, sem nyugat-Európa, amelytől a keleti blokk, 2000 óta szépen leszakadozott, levált a „magországokról”, és megszilárdult, mint periféria, amely sosem fog felzárkózni (mert minden folyamat ennek ellenében hat).

 

chess-game-wallpapers.jpg

 Putyin lépése tehát nem váratlan, hanem csak az van, hogy ő lép először – a rossz zsaru szerepében. Az USA és Nyugat-Európa pedig majd eljátszhatja a jó zsarut, megvédve Európából, amit lehet.

 Januárban 18 fokok ... Bár februárban Ukrajna kivívja a függetlenségét, Márciusban Putyin lerohanja Ukrajnát.

Klímaváltozásról senki sem beszél – és ez senkinek nem is szúr szemet. Szép időnk van? Kellemes tavaszi időben nézhetjük a tévében, a facebook-on a háború aktuális fázisait ... 2014 elején ...

  • Magyarország szólítsa fel Putyint, hogy azonnal vonuljon ki Ukrajnából!!!

  • Az ellenzéki pártok azonnal szólítsák fel a kormányt, hogy bontsa fel a gazdasági és politikai együttműködéseket Putyin Oroszországával !!!

  • Nehogy már a sötét, neo-horthysta Orbánék miatt megint a vesztesek oldalán találjon minket egy új globális konfliktus !!

Greenpeace akció 2007-ből
(vágod az összefüggést a GREEN ésa PEACE között?)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: orbán háború európa putyin klímaváltozás globális anschluss népvándorlás

megszüntették a blog.hu-n a keresést és a politikát

2014.03.08. 22:55 equally

Választások előtt 5 héttel, a finisben az index média birodalom a blog.hu-n megszüntette a politika rovatot, plusz a keresést.

Ezáltal az olvasók nem tudnak rákeresni politikai tartalmakra úgy, ahogy eddig tették, és mivel nincs is olyan rovat, hogy politika, egyáltalán semmilyen módon nem lehetséges az, hogy valaki maga választ magának olvasnivalót.

free.jpg

A blogok lényege az, hogy ne függjenek az olvasók a média birodalmak műsorszórásától. A blogok a demokratizálódás irányába hatnak. Az index médiabirodalom ezzel most szembemegy ... Nyilván majd azt mondják, bocs, ez még a beta verzió, lesz majd ismét keresés mező – de nem most ...

 

A sajtószabadság ebben az ügyben is nagyon tisztán megjelenik ... Ez a lépés ezerrel blokkolja a blog írók és olvasók találkozását, a cikkek eljutását olvasókhoz ... s központosított hatalmad ad a médiabirodalomnak – amit ők kiemelnek, az megjelenik, amit nem, az nem ...

 

Köszönet az index.hu-nak ezért a kis hozzájárulásért a magyar sajtószabadság ügyéhez – amit a fidesz nem vett el, azt elveszi egy bazi nagy konszern.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: politika keresés index.hu blog.hu

Hungary Games – visszaszámlálás – mindenki foglalja el kijelölt helyét, az LMP pedig ne zavarogjon

2014.03.08. 18:09 equally

Közeledik az igazság pillanata, 1990 óta ez az 5. ilyen pillanat, amikor kiderül, melyik média-birodalomnak, s mely média színészeknek sikerült hatékonyabban magához láncolnia nézőit, olvasóit az elmúlt 4 év során. Kár, hogy kamu showműsorok alapján kell döntést hoznunk, és kár, hogy hogy végül csak egy X-et írhatunk le, mint az analfabéták, de ez van, ennyire vagyunk beavatva. Döntésünk következményét amúgy sem érthetjük, és mindegy is, melyik oldal, nem igaz? Inkább élvezzük a show-t! Mit hiszel? Homousion vagy homoiusion?

sheep_2724972b.jpgilyen most

 Az embertől elvárják, hogy érdekelt legyen a nagy mérkőzésben, Kovááács Kokóó Orbááán, a másik oldalon pedig Gyurcsány Fletóó Gordon ... Mindkét csapat frottír köpenyekben vonul, kapucnik alatt, mint holmi szerzetesek. A celebrity death match nagy látványosságnak ígérkezik, hiszen óriási pénzekről van szó. Egy lottósorsolás ehhez képest bolhacsípés, egy legyen ön is milliárdos, unalmas bolhapattogás. Egy választás, az már valami. Legyen ön is billiárdos!! Kik nyerik meg a giga-tendert? Az „A” vagy a „B” csapat? Kik röhöghetnek aztán a másikon, hogy narancsbukta, vagy piros szafaládé? Óriási összecsapás, nincs ember, aki kihagyná.

 

a tét

Nem mindegy, hogy a következő 4 év során melyik csoport osztja ki a munkákat, megrendeléseket – saját cégcsoportjainak, s döntik el, hogy a Római partot lebetonozzák, vagy sem, s hogy hányan és mennyiért tanulhatunk iskolákban, hány éves korunkig. Valakik nagyon jól fognak járni, valakik pedig valami NAGYON NAGY jóról – billiókról fognak lemaradni. Óriási látványosság.

Az egész műsor fel van építve, a nézők, mire elkezdődik a show, már mind alaposan fel vannak pörgetve, a hangulat-mesterek már javában tapsoltatják, üvöltetik, éljeneztetik őket. Minket.

Mégis, hogy kerülünk ide? Hogy jutunk ebbe az állapotba? Mi ez a veszett rítus? Mi ez a gigászi eksztázis, amely során elherdáljuk a következő 4 évre kiosztott egyetlen beleszólási lehetőségünket?
(Mellesleg, miért pont 4? mi találtuk ki, vagy valakik a szánkba adták? Lehetne másképp? Lehetne például 2 év a ciklus, vagy 3? Ha nem, akkor miért nem?)

A média hoz bennünket rituális állapotba, lázba. A média és a média politikai szereplői, műsorvezetők, értelmiségiek, politikusok, művészek tüzelnek fel bennünket. Elkezdenek arról beszélni, hogy földi és mennyei seregek csapnak össze. Ahogyan Lendvai Ildikó mondta pár éve, a „sötét erő seregei most összecsapnak” a mi seregeinkkel (vagy valahogy így). Válassz! Homousion vagy homoiusion? Mi pedig nézzük a Star Wars-t, a Hunger Games-t, és fogalmunk sincs, mire megy ki a játék valójában. Nem tudjuk, és nem is akarjuk tudni.

Egyáltalán mi a különbség az egyik "sereg" és a másik "sereg" között? Plusz, miért kellene pont e két óriásvállalat között választanunk? Miért csak milliárdosok szövetségei irányíthatják az országot? Hol van ebben a demokrácia?

Emiatt veszünk össze barátokkal? Emiatt élünk stresszben? RIP az az idős hölgy, aki 2002-ben meghalt, miközben voksolni igyekezett. Ezért stresszelünk, hogy eldöntsük, a 2 vállalat közül most épp melyik kapja meg a megbízatást, Strabag vs. Simicska, a legyen ön is billiárdos játékban? Ujjal mutogatunk Orbánra, hogy Putyin szövetségese – és közben ezerrel küzdünk, nehogy felmerüljön a tény, hogy Gyurcsány detto Putyin szövetségese volt, hogy az MSZP detto Putyin szövetségese szokott lenni általában. Miért nem mutatunk mindkettőre? Mert csak egy mutató ujjunk van? Mert valakit ki kell választanunk kettő közül, akikért csalunk és hazudunk, s alkalomadtán amnéziába zuhanunk? Azért kell, mert ezt mondják? Ezért válassztunk a két „igazság” közül, "homousion vagy homoiusion"?

 

shorn sheep.jpgilyen lesz

 A birkanyírás örömteli rítus. A birkák izgatottak, kicsit félnek, hogy bajuk esik, de aztán örülnek, megkönnyebbülnek, hogy mégsem. Örülnek, hogy megszabadítják őket a bundájuktól, fellélegeznek, és vidáman élnek tovább. A gazdáik pedig feldolgozzák a gyapjú tonnákat, ami ... arany tonnákat ér.

Mindenki megkapja a magáét a különös rítus során. Felmerül persze a kérdés, hogy Ady Endre mit tenne? Radnóti mit tenne, József Attila mit tenne? Mit tenne Petőfi? Odatenné-e az X-et az A vagy B cégcsoporthoz – vagy elgondolkodna, hogy (szemben az amerikaiakkal, akiknél már le van gyalulva a társadalom A és B-oldalra) nálunk még ... van harmadik lehetőség is, stílszerűen az a neve, hogy "lehet más", és ha a 4K-nak összejött volna az aláírás, akkor lenne még negyedik is ...

 

 

 

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: választás orbán gyurcsány 2014 4k simicska lmp lehet más hunger games

Ukrajna – magyarok a média és a politikai oldalak hálójában

2014.03.04. 12:44 equally

Mi kell ahhoz, hogy egy ember elítéljen egy agressziót? Személyes és fizikai érintettség? Üzleti és politikai érdek? A magyarok nehéz helyzetben vannak – mint mindig. Próbálnak jól kiállni, de a kép, ami alapján döntést hoznak, durván torzított, hisztérikus politikai motívumokkal mérgezett kép. Egy magyar ember, bal vagy jobboldali vallású legyen is, olyan eséllyel áll ki egy ügy mellett jól, mint egy fogoly, akit hetek óta sötétzárkában tartanak, és csak a börtönőröktől jut hozzá információhoz, majd hirtelen az arcába világítanak, és megkérdik, igen vagy nem? Így van ez még egy olyan nyilvánvaló ügy esetében is, mint amilyen Ukrajna és az orosz agresszió esete ...

tunti_ukrajnaert-3-600.jpgtüntetők, akiknek nem okoz gondot elítélni az orosz agressziót, és kiállni Ukrajna függetlensége mellett

 


baloldal

Az un. baloldali vallású emberekkel most nincs baj, Ukrajna tiszta sor, tisztán és pontosan értelmezhető kép, amely alapján Orbán diktátornak látszik (annak, ami valójában), és így a csatlakozás a jó ügyhöz, a kiálláshoz Ukrajna mellett, hálistennek akadálytalan. A török Gezi parknál még probléma volt a kísérteties hasonlóság a 2006-os kormányzati és rendőri erőszakhoz, e párhuzamot el kellett hessegetniük a baloldali vallású embereknek. Most azonban tiszta sor, Ukrajna, az ukrán helyzet az, ami, és a baloldali „érzületű” emberek, azok, akik ballib médiát fogyasztanak, humánus szabadságvágyuknak engedelmeskedve, szabadon csatlakozhatnak a jó ügyhöz. Ők a szerencsések – a politikai vallású oldalak közül.

 

jobboldal

A jobboldali médiára kapcsolódott embereknek nehezebb a helyzetük. Bár az agresszió nyilvánvaló (egy 1 éves gyerek is felismeri), mégis, amint valaki kimondaná, hogy Putyin egy agresszor, annak a következő pillanatban olyan következményei lennének, hogy el kellene ítélnie Orbán Viktor Oroszországgal, Putyinnal kapcsolatos politikáját. Ez pedig vállalhatatlan egy olyan ember számára, aki a jobboldali média stream-re van rákapcsolódva. Pszichikailag fájdalmat, törést okozna – kognitív disszonanciát – a számára, amikor a kép a fejében ütközésbe kerülne azzal a képpel, amit az a média propagál, amelyre rábízza magát. Alapvetően rendülne meg egzisztenciális biztonságérzete, amint kiderülne a számára, hogy politikai és anyagi érdekekből kifolyólag megvezeti őt a manipulált média, amelyre az életét bízza, a szabadságát, a valóságról való képalkotását. Nem jó dolog összetűzésbe kerülni azzal, aminek ki vagyunk szolgáltatva. Egyszerűbb nem kirobbantani a konfliktust – nyelünk egyet, elfordítjuk a fejünket, és meg van oldva. A baloldali média is ugyanúgy sáros, most nekik a könnyű, most nekünk kell megalkudni valami részigazsággal – mondjuk azzal, hogy energiára szükség van :)

 

a harmadik lehetőség

Mindig van egy harmadik lehetőség, amikor az ember fejének szegezik a kérdést, hogy „igen vagy nem?, sosem mondják neki, hogy van harmadik lehetőség is, bármi más. Ezt a harmadik lehetőséget mindig az embernek magának kell kiharcolnia. Az ember ma már normálisan” csak a felkínált menüből akar választani, mert erre szocializálták az oktatással, a politikai rendszerrel csak úgy, mint a telefonokkal, komputerjátékokkal, tévésorozatokkal, mindennel – arra, hogy mindig a menüből lehet választani, mindig azt kell megnézni, mik a választási lehetőségek. Galilei azonban toppant egyet: akkor is mozog a Föld! Akkor is van harmadik lehetőség!

 

Bár harmadik média-oldal nincs, harmadik lehetőség van. Ez praktikusan a valódi ellenzékiség, a valódi szabadságpártiság, valódi haladáspártiság – amely mindig elítéli az adott kormányzat agresszív, anti-demokratikus működését, és az adott ellenzék (kormányuzásra váró hatalmi tömb) álságos akcióit is. Média terén a recept úgy néz ki, hogy jobboldali kormány esetén a hírtévének nulla, az ATV-nek (a korlátokat figyelembe véve) nagy figyelmet tulajdonítani, és fordítva, egy Gyurcsány-Bajnai kormány esetén nem a NOL-t és az index-HVG-t érdemes olvasni.

 

Ez persze még nem minden – hiszen a lényeg most következik: akármelyik hatalmi tömb médiumaira vagy rákapcsolódva az adott ciklusban, véleményt, képet a valóságról sose fogadj el készen, úgy, ahogyan azt a szádba próbálják adni, az agyadba beültetni. Mert itt kezdődik a szellemi szabadság, hogy a képed a valóságról Te magad hozod létre, a médiából csak az alapanyagokat szerzed be.

 

a média-csapda

Nyilván ismered a logikai feladványt, miszerint az A-városiak mindig hazudnak, a B-városiak mindig igazat mondanak, és mindkét város lakói bármely városban előfordulhatnak – neked pedig egy jól irányzott lekérdezéssel, kérdéssel, el kell tudnod döntened, hogy most éppen hol vagy, azaz, hogy mi a valóság.

Amíg e feladványnak van megoldása, a média és a hatalom esetében a modell ennél milliószor bonyolultabb: mind az A-, mind a B-városiak néha hazudnak, néha igazat mondanak, néha pedig valami mást – neked pedig azt mondják, vagy az A-nak, vagy a B-nek légy az állandó hívője.

 

Ezek után, melyik pirulát választod, a pirosat vagy a kéket?
tégy egy próbát, tekintsd meg ezt a felvételt a tegnapi (márc. 3.) tüntetésről:

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: média orbán ukrajna putyin média-csapda