HTML


Schiffer vallott, Rétvári Bence ígért – az ügynöktörvényről face-to-face

2013.11.15. 15:55 equally

Schiffer András bevallotta, hogy erre, ami történik, legvadabb álmaiban sem számított, nem hitte volna, hogy a Fidesz-KDNP blokkolni fogja az aktanyilvánosságot, azt gondolta, a kormány leszavazza az LMP-s törvényjavaslatokat, de utána majd gyorsan előjön a „sajátjával” – nos, nem így lett. Rétvári Bence a KDNP képviseletében azt mondja, azért szavazzák le rendszeresen az LMP-s törvényjavaslatot, mert a sajátjukat akarják megcsinálni, és meg is fogják csinálni – 2014 májusáig.

01.jpgvita a bem moziban (foto: altmti)

Kissé széttartóan indult a beszélgetés, az ügynökakták még mindig titkos voltából adódó korrupt helyzetet világították meg, jobbról is, balról is. Az egyetértést harapni lehetett. Mígnem aztán Schiffer kimondta, hogy de miért nem engedi a Fidesz-KDNP még azt sem, hogy egyáltalán napirendre kerüljön az LMP-s (Schiffer által kidolgozott) törvényjavaslat, vagyis hogy tárgyalhasson róla az országgyűlés? Válaszként Rétvári egyetlen mondatot mondott erre (miközben csak ebben a fordulóban is percekig beszélt), éspedig azt, hogy azért szavazzák le, mert a sajátjukat akarják majd beterjeszteni és persze elfogadni.

Ami minket illet, hihetetlen volt nézni a két politikust. Az egyik a kormányon belülről, a másik a kormányon kívülről beszélt, ráadásul úgy, hogy az LMP-sek még sosem voltak kormányon, így semmilyen körülmények közt nem lehet velük szemben azt a technikát alkalmazni, hogy „persze, most ezt mondjátok, de a Gyurcsány kormány alatt meg mi volt?”.

Ehelyett: ott volt a Schiffer, aki abban utazik, hogy a politika MÁS legyen, és azt kérdezi, miért nem engeditek azt sem, hogy egyáltalán napirendre kerüljön ennek a törvénytervnek a vitája? Ott ül, ezt kérdi, és nem jön rá válasz. Mert az, hogy a sajátunkat akarjuk, ami már alakul is, és májusra elkészül, semmilyen formában nem állja meg a helyét.

03.jpgvita a bem moziban (foto: altmti)

Nem állja meg a helyét, és nyilván nem véletlenül intézte el egyetlen mosolygós mondattal ezt a választ Rétvári Bence. Azt, hogy a Fidesz saját törvényt akar, és nem az LMP-ét, azt csakis úgy lehet érteni, hogy megcsinálják, és úgy, mintha nekik jutott volna eszükbe, és ők dolgozták volna ki. De az, hogy a törvény megteremti az aktanyilvánosságot (amiről szól), nem is kérdés, ez az alap. Pont. Ezt nem lehet megkerülni – vagy mégis?

Az ún. Nemzeti Emlékezet Bizottságával előjönni, aktanyilvánosság helyett, eléggé megkerülésnek „tűnik”. Vagy akar a parlament – benne a hatalmi többséggel – aktanyilvánosságot, vagy nem. Aktanyilvánosság helyett nemzeti emlékezetről beszélni nem ér. Különösen úgy nem, hogy az LMP-s ügynöktörvényről még beszélni sem engednek a parlamentben (még napirendre sem hagyják kerülni a kérdést).

Rétvári arról beszélt, nem lehet hólapáttal nekiállni, csipesszel kell kezelni az ügyeket. Schiffer azt mondta, aktanyilvánosság kell, annak meg kell valósulnia.

Közben vegyük észre, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Fidesz részéről nyilvánvalóan egy közbülső, „áthidaló megoldás” akar lenni, ami igen is, meg nem is, szolgálja is a majdani aktanyilvánosság ügyét, meg közben nem is. Azaz, a Fidesz-kormány valójában egy újabb akadályt épít az aktanyilvánosság elé. Már eddig is 3 és fél éven át blokkolták az akták nyilvánosságra hozatalát, most pedig majd jön egy Nemzeti valami (a Nemzeti csomagolás jellemzője, mára már kiismertük, hogy mindig más a tartalma, mint ami rá van írva – egyfajta hatalomgyakorlási irónia vagy cinizmus ez), ami majd egyszer valahogy létrehozza az aktanyilvánosságot :) De csak miután a Kennedy Gyilkosság aktái napvilágra kerültek. Azaz, 24 év időhúzás, blokkolás után most egy újabb beiktatott közbülső fázis, ami után nem is az aktanyilvánosság következik, hanem az akták valamilyen módon való majdani kezelése. Az akták gyámság alá helyezése ez, ha megnézi az ember.

04.jpgvita a bem moziban (foto: altmti)


Schiffer éppenséggel az eddigi összes Fidesz-KDNP-s kifogást lereagálta, a törvénytervezet immár a v3.0 fázisnál tart, és ha lenne politikai akarat (ha a Fidesz nem lenne az állambiztonsági múlt ügyeletes őrző-védője), akkor egyetlen nap alatt meg lehetne szavazni. Schiffernek még a határozati javaslatát sem fogadták el!! Amiben az Országgyűlés arra kötelezné a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot idén december 31-ig. A válasz ugyanaz, mint eddig – néma csend.

Rétvári azt magyarázta, hogy egy Nemzeti Emlékezet Bizottságot állítanának fel, és az kezelné .... Mire Schiffer: az aktákat nyilvánosságra kell hozni, ez az, amiről beszélni kell, ez a feladat. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kezelheti az aktanyilvánosság nyomán kialakult helyzetet, de az aktákat nyilvánosságra kell hozni, ezt nem lehet megkerülni. A Fidesz nemzeti emlékezet projektje tehát semmilyen körülmények közt nem helyettesítheti az aktanyilvánosságot megteremtő és szabályozó ügynöktörvényt.

Rétvári egy mondattal válaszolt arra, hogy miért nem engedik napirendre kerülni sem az ügynöktörvényt, plusz hozzátette, hogy így is népszerűek, és ha megnyerik a választásokat megint, akkor az majd azt jelenti, hogy az embereknek ez tetszik – amire Schiffer azt mondta, hogy na ez az, ami nem ér. Ugyanezt csinálta Gyurcsány is, azt mondta, ha újraválasztottak, az azt jelenti, hogy bármit megtehetek utána.

Tökéletesen egyetértünk Schiffer gondolatával – sem a 2010-es 2/3-os felhatalmazás, sem az, ha a mostani kormánypártok esetleg megnyernék a választásokat tavasszal (Schiffer jelezte, bízik benne, hogy ez nem fog bekövetkezni), nem mentené fel őket az alól, amit elkövettek – és bizony a földrablásról/földtörvényről is szó esett.

Rétvári azzal érvelt, hogy a gazdák nem tüntetnek sehol, nem lát gazdatüntiket, akkor hát mi a probléma? A Fidesz-KDNP az embereket képviseli kormányban – folytatta – mire Schiffer: igen, nyilvánvalóan, és van nekik nevük is, Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Mészáros Lőrinc, és társaik. Rétvári a MAGOSZ-t emlegette, hogy a MAGOSZ nem tüntet – nyilván nem véletlenül azonosítja az MAGOSZT „a gazdákkal”, hiszen ez az első, amit a földrablással kapcsolatban tájékozódók megtanulnak, hogy a MAGOSZ nem az, aminek látszik, a MAGOSZ nem képviseli a gazdákat, ezt maguk a bábonymegyeri kisemmizett és megfenyegetett gazdák mondták.

Rétvári ehhez hozzátette, hogy azok kapnak földet, akik művelik, ott laknak, abból élnek – amivel szemben Schiffer megemlítette Kishantost, ahol egy salgótarjáni építési vállalkozás kapott földet, de a kishantosiak egy négyzetcentimétert sem. Jegyezzük meg, Kishantos nagyon durva eset, de csak a kezdete egy katasztrófának, amely során először a magyar gazdákat, majd Magyarországot fosztják meg a természeti kincsétől, a termőföldtől. Lásd még a bábonymegyeri gazdák esetét, akiktől úgy vették el a földet, mint ahogyan azt az AVO c. dokumentum filmben lehet látni, amikor emberek ingatlanjait csak úgy elvették, mert kellett egy fejesnek. Ez a hatalom cinizmusa, gonoszsága, betömi a száját az áldozatnak, és rámutat, ez nem panaszkodik, akkor mi a gond? Kínában csinálják ezt az elítéltekkel.

05.jpgvita a bem moziban (foto: altmti)

A vita végére nézőként arra jutottunk, nem cserélnénk semmi pénzért egy ma Magyarországon kormányzó politikussal, beleértve azokat, akik az elmúlt 24 évben kormányoztak, nincs az a pénz vagy karrier, ami ezt „megéri”. Mert a nap végén maradnak az egyszerű tények: az ügynöktörvényről még beszélni sem lehetett a parlamentben. A Fidesz-KDNP blokkolja az aktanyilvánosságot, 3 és fél éven keresztül egymaga játszva el az őrző-védő szerepét. Kishantoson emberek a testükkel védik a jogszerűtlen új tulajdonosoktól a földet, a Bábonymegyeriektől pedig mindent elvettek, és odaadták egy helyi kiskirálynak. Schiffernek pedig nem ez az egyetlen törvényjavaslata, amit lemostak. Ott van például az oligarchizmus egyik fő eleme, az offshore pénzkiszívás, Schiffer javaslata egy egyszerű módosítással tenné ezt lehetetlenné közpénzek esetén: ne vehessen részt még alvállalkozóként sem egy közpénzből finanszírozott projektben olyan cég, aminek a tulajdonosi szerkezete nem 100%-ig átlátható, értsd, offshore kizárva. Ennyi. De ez sem volt elég jó a Fidesz-KDNP-nek, helyette megcsinálták a „sajátjukat”, és azóta offshore cégek nem vállalkozhatnak – de alvállalkozóként persze simán :)) Ez az eljárás emlékeztet a Hamburger-törvényre, ami Chips-törvénnyé, majd chips-adóvá silányult. Felmerül a kérdés, hogy a Fidesz-KDNP vajon megcsinálta a törvényt, a törvény kitűzött, eredeti céljának megfelelően – vagy csak létrehozott egy alibi-törvényt, egy díszlet-törvényt? Az aktanyilvánosságra detto ez tűnik érvényesnek, abból pedig, amiket Rétvári mondott, nyilvánvaló, hogy a Fidesz-KDNP nem sajátjaként akar jegyezni egy fontos ügynöktörvényt, ami végre megteremti az aktanyilvánosságot, hanem meg akarja kerülni azt, meg akarja kerülni az aktanyilvánosságot, és egy díszletre mutogatva akarja azt kommunikálni, hogy de hát mi megtettük, amit kell, és a közvélemény kutatások azt mutatják, jó az, amit csinálunk.

Nos, nem tették meg. Ez tény, napirendre sem engedték kerülni. Plusz, nemcsak az számít, hogy lesz-e valaha ügynöktörvény, hanem az is, hogy mostanáig blokkolták, nem engedték létrejönni, mert ez is tény. Nem az számít, hogy csinál-e valamit a Fidesz-KDNP, ami foglalkozik az aktákkal, hanem az, hogy lesz-e aktanyilvánosság, vagy sem. Apropó, most, hogy választások közelednek, az ember úgy van vele, lehet, hogy nem kéne ennyit bíbelődni a Fidesz-KDNP-vel, láthatóan nem akarják a társadalom érdekét szolgáló törvényeket keresztülengedni, megértettük, vettük az adást, viszont másokra is lehet szavazni, nem igaz?

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: kdnp bem bem mozi földtörvény schiffer lmp ügynöktörvény rétvári ügynökakták kishantos aktanyilvánossság bábonymegyer

süti beállítások módosítása