HTML


békaszínvonal - EP-kampány a magyar utcákon, az EU magyar alulnézetből...

2014.05.23. 10:14 equally

A magyarok értelmi szintjével általánosan elfogadott dolog tréfálkozni, persze keserű tónusban, úgy, hogy milyen szörnyű, hogy például hatalmas tömegek vannak, akik ugyanúgy hajlamosak Izaurának gyűjteni, mint mondjuk elfogadni a felvetést (már aki), hogy Orbán vagy Gyurcsány köztársasági elnök legyen, mármint itt, nálunk, és valami saját gyártású kalandfilmben. Ez a borzasztó nemzeti elmeállapot az Európai Parlamenti választások idején konkrétan tetőzik – lásd miféle plakátokkal kampányolnak odakint, az utcákon ...

01 copy.jpg

 A helyzet tényleg borzasztó, és ebben mindannyian vétkesek vagyunk, nemcsak az Izaura-aktivisták, akik saját hangjukkal teszik lehetetlenné saját maguk számára, hogy bármilyen kívülről érkező emberi szót felfoghassanak. Van pár millió honfitárs, akik tényleg szektaszerűen működnek, és saját vezér sztárjaikat segítik be a hatalomba, vagy próbálják. Az ostobasági zóna persze itt nem ér véget, hisz' ott vannak például azok a baloldali hatalomgyakorlók, plusz az ő szellemi holdudvaruk, profi és busásan fizetett tanácsadókkal s az őket támogató profi sajtóval, akiknél nem verte ki a valóságérzék-biztosítékot egy olyan terv, hogy akkor legyen egy civil mozgalom, a sajtószabadságért, ami majd aztán, mint gyermek, anyja ölelő kebelére, úgy siet beleömleni az Orbánt leváltani akaró keresztes lovagok szupersztárokkal kidekorált mennyei seregébe, az MSZP-be és annak egyéb variációiba – mondjuk, TGM felkonferálásával.

Eközben a magyar Ficó és csapata azzal hülyíti a rájuk szavazó tömegeket, hogy jobban élnek, mint 4 éve, s évről évre még jobban, amely gyönyört minden lelkes „hazafi” köteles átélni vagy a legnagyobb átéléssel színlelni, mint egy orgazmust, a vezér legnagyobb örömére. A magyar emberek úgy kénytelenek elhinni, hogy az egykulcsos adó számukra jó, ahogyan Winston az 1984-ben arra volt kényszerítve, hogy amikor 4-et lát valamiből, a vezér parancsára azt mondja, ötöt látok, igen. Ezek fényében az, hogy egy Holokauszt emlékmű helyére egy olyan történelemhamisító emlékművet csinálnak, amilyet Horthy és az akkori nacionalista magyarok is megtapsolnának, úgy tűnhet, nem a véletlen műve.

 

Ezek után persze várható, hogy egy EP választással kapcsolatban túl sok mondanivalója nem lehet az ilyen pártoknak, akik ennyire néphülyítésben utaznak. És mellesleg: nincs is.

 

A Fidesz annyit tesz, hogy először ellepi az utcákat „Tiszteletet a Magyaroknak” poszterekkel, ami remekül illeszkedik a pattogós, neo-nacionalista habzó szájmenésükhöz – kifordítva persze a való helyzetet, hisz épp a magyarokat brutalizáló Fidesz követel tiszteletet a magyaroknak, ami olyan, mint a felirat a haláltáborokban, hogy a munka szabaddá tesz: gonosz, bestiális cinizmus, ami az emberek nyomorán röhög. Második körben a fidesz már csak annyit tesz, hogy kisméretű minimál plakátokkal ragasztja tele Budapestet: narancssárga alapon „csak a fidesz”. Jegyezzük meg, utoljára az MSZMP ment el ennyire messzire az egypártrendszer és a totalitarizmus pályáján.

 

A bajnaista csoport, akik Budapest jól kereső, magasan a város felett gyémánt toronyban élő értelmiségét, tipikusan a multiknál dolgozókat képviselik, meg akik hozzájuk szeretnének tartozni (szóval, azokat, akiket korábban az SZDSZ) plakátjaikon egy kakukktojás játékkal kedveskednek a Budapestieknek. Kinek az arca az, a sok Rettenthetetlennek maszkírozott harcos aktivista közt, aki nem odaillő – és meg kell találni Bajnait, a neoliberális milliárdost, az MSZP legutóbbi miniszterelnökét, aki manapság gyakran ábrázoltatja magát aktivistaként :)IMG_6005-2.jpg

Az Együtt PM amúgy az Orbáni szlogent másolva kezdte a kampányt, miszerint európai béreket akarunk, nem csak európai árakat. Ez „Bence álma”, ezt követeli az EU-tól, ami ugyanaz a cinizmus, mint a tiszteletet követelő Orbán esete, lévén, hogy Bajnai pont azt a gazdaság politkát képviseli, amelyhez a TB-privatizáció vagy a devizahitel, no és a folytonos megszorítások tartoznak – illetve, az EU-n belül a perifériák leszakadozása.

A Jobbik, azt hinnénk, nem kampányol, hiszen EU-ellenesek, de nem így van, azért Brüsszelben ott lenni, havi 2.1 millióért, juttatásokkal együtt 3,7 milláért eléggé nagy csáberő ahhoz, hogy ezt az elvüket feladják. És miért ne? Miért ne harcolhatnának az EU ellen, és közben indulhatnának az EP választáson? Elvégre Magyarországon is ugyanezt teszik, a demokrácia ellen harcolnak a parlamentben is.

Gyurcsány pártja, amely nevét tekintve önmagában is egy koalíció (nyilván ő kart lenni az a ernyőpárt, amely az összefogást a barikádra vezeti) mi mással? - Gyurcsány arcával kampányol, és Orbán szlogenjének egy kifordításával, miszerint „Európa Jobban teljesít” – amiben a cinizmus ugyanúgy ott van, mint az eddig említett esetekben.
IMG_6006.JPG

Az MSZP biztonságot ígér, amiben a pikantéria az, hogy ezt a populista hívószót külföldön a széljobbos pártok szokták alkalmazni – de nálunk belefér, hiszen az MSZP eleve baloldalinak mondj a gát, miközben a társadalom és a tőke közül egyértelműen tőkepártiak, bizonyították, s vezéreik is milliárdosok szoktak lenni, nagypénzű erősemberek.

A meglepetés persze az LMP, a Lehet Más a Politika, akik egyáltalán nem rugaszkodnak el a többi párt üzeneteinek színvonalától, azaz nem tűnik igazából másnak, amit ők produkálnak. Ők azt üzenik, „Új az irány, Európa”, meg azt, hogy „május 25-éán újra LMP”. Nem vitték túlzásba. Szép, hogy a más politikát, mint „új irányt” az EU-ra is rákényszerítik majd (Magyarország felé pár hete az volt az üzenet, hogy „Új az irány, Magyarország”). De ez az „ÚJ” szóval való játék, mint megújuló energiák, megújuló Magyarország, Új az irány, Európa, Új az irány, Magyarország, plusz az, hogy „újra LMP” inkább poénosak, mint értelmesek, és az egésznek a fedezetét egyedül a ZÖLD szó képezi, meg az Európai Green Party, akiknek a manifesztóját olvasva persze kiderül, hogy értelmesek, és nagyon is komoly a gondolkodás, ami náluk folyik, de miért akad el a fordításban mindez, a magyarok orrára miért nem köti a magyar leányvállalatnak kínálkozó LMP, a magyar zöldek pártja, hogy mi a probléma, és hogy mit kellene tenni? Mi miért csak azt kapjuk, hogy újra LMP? Amúgy meg, EU szinten a szocialisták is tök komolyak. Szóval, visszakanyarodva, lehet, hogy nálunk van a baj, az általános magyar színvonallal?

 

IMG_6012.JPG

Amíg az nyilvánvaló, hogy az EP választásnak nagy és komoly tétje van, nálunk, idehaza az EU úgy néz ki, magyar alulnézetből, hogy Bokros Lajos, a neoliberalizmus, s azon belül a neoliberális megszorítások atyja és fő végrehajtója (azaz gyakorlatilag Bajnai senior kollégája) Brüsszelben üdül egy már nemlétező párt, az MDF mandátumával, ami annyi, mint: havi 2.1 milla, meg a juttatások, amivel együtt 3,7 millióról beszélünk. Bokros brüsszeli rezidenciája előtt a már nemlétező MDF jogi utódja, a YES nevű formáció időnként tiltakozásokat tart, követelve, hogy adja „vissza” a jogtalanul bitorolt mandátumot, de ez csak kis színes a nagy képhez képest. Mert a nagy kép valahogy úgy néz ki, hogy ... Magyarország alaposan le van maradva Európától, minden tekintetben, kezdve ez értelmi szintnél, kulturálisan, le vagyunk maradva, és ezerrel sodródunk a periféria felé, és ezzel szemben nem hat semmiféle ellenerő, sőt, a magyar pártok épp e lemaradottságból termelnek politikai profitot – így vagy úgy ... Nos, így néz ki az EU alulnézetből...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP LMP Fidesz Orbán Bajnai Lehet Más

a HAHA kész van - re: "ér otthon maradni" - a HAHA a választási szabadság, a részvétel ellen mozgósít

2014.04.02. 10:50 equally

a HAHA eléggé durván érvelt ... a választás jogával való élés, a részvételi demokrácia ellen

 

A HAHA megszólalt. Megtörte a csendet – vagy inkább csatlakozott a hangzavarhoz? További zavart keltve? Ahelyett, hogy a diskurzust, az értelmes közös gondolkodást katalizálná? Amit a HAHA most művelt, az 3 ponton megengedhetetlen ... a HAHA által (is) képviselt eszmékkel való ütközés miatt ..

 

LSD: "ér otthon maradni",  "miért szavazz érvénytelenül"

haha.jpg

 

#1

A HAHA nem lehet MSZP, nem lehet JOBBIK vagy FIDESZ – nem lehet egy olyan szervezet, amelyik megmondja, hogy mit kell gondolni, hogy mi a hivatalos gondolat, viselkedés, viszonyulás. Ezt megszegte.


Amikor a HAHA azt propagálja, hogy lázadni trendi – oké. Amikor azt, hogy a fiatalok kell, hogy lázadjanak – oké (sőt, gyönyörű). Amikor azt propagálja, hogy ez a kormány óriási károkat okoz, és hogy ezt nem nézhetjük tétlenül – oké, sőt.

Fontos azonban látni, hogy mindezek közben a HAHA feltételezi mindenkiről, hogy autonóm, szabad gondolkodó, s világossá teszi az eszméket, elveket, amelyek alapján a kormánnyal vagy az egész rendszerrel ütközik.

Itt, ebben a ... manifesztóban NEM ... Itt a tömegszellem jegyében, a trendiség meghatározásának kiváltságával visszaélve azt mondja, ér otthon maradni. Ehhez a viselkedés mintához az ember nem úgy csatlakozik, hogy gondolkodik, és aktivitás mezejére lép, hanem ellenkezőleg, feladja mindezt.

S ez ronda dolog ...

 

#2

A HAHA szembemegy a részvételiséggel, a részvételi demokráciával. Kell-e mondani, hogy ha van egy párt, amelyikben 3 ember van, de számodra fontos, ha van egy képviselő, akinek a pro-society üzemmódjáról meggyőződtél, fontos, hogy támogasd – akkor is ha tudod, hogy nem ő lesz a következő miniszterelnök? Kell-e mondani, hogy a választás nem totó, és hogy mindenkinek a maga helyén kell kiállnia, ahelyett, hogy feladná, mondván, úgy is az lesz, amit a tömeg akar?

A HAHA eredeti szellemével összhangban az ember akkor is elmegy szavazni, ha tudja, hogy kisebbségi vélemény az övé. PONT. Persze, ez nem a HAHA szelleme – ez a szellemi és etikai integritás hagyománya.

Mit csináljanak az Egri nők? A törökök eléggé sokan vannak, a statisztika az ő oldalukon, abszolút. Meg amúgy is, mi értelme? Miért megy el valaki szavazni, ha nem csaphatja szavazatával arcon az éppen uralkodó korrupt pártot, az egyiket a két „család”, a két corporation közül?

A részvétel lényege, hogy az ember önmagáért szavaz, bízva a rendszerben (a demokrácia rendszerében). Önmagáért – illetőleg a közösségért. Nemszavazásra buzdítani álnokság. Az emberek lumpen szintre degradálása. Minden értelmes ember ez ellen küzd.



#3

A HAHA megpróbálta elintézni az LMP-t. Nem kis durvulás ez, ha belegondoltok. Éveken át politizál a HAHA (igen, politizál), és itt a végén, a választási ciklus végén hirtelen színt vall, és elhelyezi az LMP-t. Pontosan ott és oda, ahova az MSZP vagy a Magya Liberális Párt (MLP), vagy a MILLA vagy TGM tenné, vagy Bajnai vagy a PM.



Van értelme vagy az LMP-re vagy a Jobbikra szavazni? Ez minden, ennyire tartja említésre méltónak az LMP-t a HAHA, egy olyan propaganda, mások választási döntését nyíltan befolyásoló „mozgósító” (paralizáló) szövegben, amely ELVILEG arra a problémára keres választ, hogy az egyik oldal és a másik oldal egymással virulens szimbiózisban uralkodik – lásd:

„Azt akarom, hogy hosszú távon eltakarodjon a Fidesz, és ezt úgy látom megvalósíthatónak, ha nem támogatom se az MSZP-t, se semmi olyat, ami alapvető szimbiózisban él a jelenlegi kormánnyal.”

Az LMP hogy marad ki ebből a képből? Mi tette az LMP-t olyan párttá, amelyik a két korrupt és antidemokratikus uralkodói oldal harca közben FEL SEM MERÜL tiszta harmadik erőként? 4 év kőkemény parlamenti munkája után, hogyan kerül oda egy civil mozgalom, hogy úgy csináljon, mintha az LMP nem is létezne? Vagy mintha része lenne ennek a korrupt szimbiózisnak?

Ha valaki Fodor Gábort vagy Bajnait akarja leírni – tessék! Ha valaki a Jobbikot – tessék! Mindegyikre vannak tiszta és racionális érvek. Ha valakik olyat TETTEK, ami elítélendő, ha valakik szembementek olyan eszmékkel, intézményekkel amelyeket tisztelünk, tessék, ítéljük el őket! De az LMP 4 év konzisztens munkája, erőkifejtése során nem hinném, hogy kiérdemelte volna, hogy egy kalap alá vonják akár Bajnaiékkal, akár a Jobbikkal. És nem azt mondom, hogy „még tiszta párt” – azt mondom, már 4 évet bizonyított, hogy tiszta. Egy bejáratott párt. Amely mellesleg a részvételi demokrácia eszméjét elsőként tűzte zászlójára ... Az LMP-s aktivisták az embereket arra agitálják ma is: „menjen el szavazni!” (Tudom, tegnap én magam, is ilyen aktivista voltam – és boldogan vállalom, naná!, és ha valaki azt mondja, ez ugyanaz, mint a DK vagy Bajnai aktivistájának lenni, nos, nem, nem ugyanaz, maradjunk ennyiben, illetve legyen ez egy MÁSIK vita tárgya)



A HAHA pontosan úgy írta le az LMP-t, mint az ATV vagy a NOL (akik az MSZP-családnak dolgoznak, értelemszerűen, mármint egzisztenciális logika alapján úgy). Leírta azt a pártot (+ egy szintre hozta azt a szélsőjobbos, ~neonáci párttal), amelyik felvállalja a társadalom képviseletét, az elmúlt 25 évben példa nélkül való módon, az egész politikának,a hatalomért folytatott harc hagyományának hadat üzenve. Nem volt szép ...



PS:

A HAHA-ról gondolhatjuk most azt, hogy mindig érezhető volt, hogy a hatalom különböző szálakon, keresztül emberi szálakon keresztül próbál utat törni a HAHA control room-ba, s most gondolhatnánk, lám, a HAHA is felsorakozott a ballib vagy a jobboldali tömb szimbiotikus érdekét képviselve. Gondolhatnánk ezt – de javaslom, ne tegyük. Becsüljük meg a HAHÁt, és a rengeteg szép és nagyszerű pillanat alapján ítéljük meg, s ne a mentén, hogy most egyszer a hatalom egy pillanatra zavart idézett elő a működésében. A HAHA-t a hatalommal szembeni harc miatt becsüljük meg – s ne írjuk le őket picit sem amiatt, hogy egyszer, egy pillanatra a hatalom utat tört a control room-ba. A HAHA az egyik legjobb dolog, ami a magyar társadalommal történt, a KIHA idevéve. Szóval, becsüljük meg, javaslom – és kedves HAHA prominensek, javaslom Ti is becsüljétek meg magatokat, s azt, amit képviseltek.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: MSZP LMP Fidesz Választás HAHA HAllgatói Hálózat

Az LMP hihetetlen kalandjai MSZP-országban (1. rész)

2012.12.16. 14:59 equally

Bár van néhány apró történés a politika színterén (a kormány és Hoffmann és Orbán gyakorlatilag megbuktak, Bajnaiék új liberális pártot alapítanak ernyőszervezet helyett, az MSZP pedig új arculatot varrat magának), az LMP-nek már megint sikerült előtérbe kerülnie, lévén, hogy egy újabb offenzíva hullám indult ellene, immár totálisan a rutin jegyében …. A HVG ágyúi eldördültek, jól odapörkölve a „törpepártnak”, ahogyan az index által bemandinerezett blogokban titulálják az LMP-t … mert persze az index is nyomban csatlakozott, a következő lövés a NOL felől fog érkezni, csak ők most picit még tulajdonosuk az MSZP image-ének bevezetésével vannak lefoglalva … Business as usual …

willis_d61902.jpg

Az LMP-vel az a durva, hogy egyetlenegy apró állítással megtámadta és leleplezte az egész magyar hatalmi-, társadalmi-, politikai rendszert, azzal, hogy „Lehet Más a Politika” – mert szemlátomást nem lehet. A rendszer lényege, hogy az uralkodók uralkodnak, akármi van, ők vannak hatalmon. Ennyi. Ha megbuknak, jöhet a B-menü, Orbánék, vagy az aktuális jobboldali összeállítás (Orbánnak ma már például nyilvánvalóan vége, 2014 és 2022 között majd létrejön egy új jobboldali párt, akik egyesítik a jobboldalt, és minden mehet tovább), de egy biztos, az MSZP 2022 után is marad. Magyarország = MSZPország.

MSZPország – alapítva: 1989

MSZPország különleges ország, egy roppant speciális berendezkedéssel. Az egykori MSZMP-ből kivált egy operatív csoport, akiknek az volt a küldetésük, hogy megszervezzék a békés átmenetet, illetve biztosítsák, hogy amikor beüt az új éra, az átmenet zökkenőmentes, békés legyen, és minden folyamat lehetőleg kontroll alatt álljon. Az ellenőrzésük alá vonták a rendszerváltó pártokat, és mire eljött a rendszerváltás nagy pillanata, elegendően szoros szoros együttműködést alakítottak ki az új erőkkel, ez az együttműködés volt volt az E1990.

Az E1990 az a tartósítószer, amely Lenin balzsamjának is nagy sikerű alkotóeleme, és ami nálunk 23 év rájátszást tett lehetővé a korábbi rezsimnek, mert bár a módszer más, a kapitalizmus más, a rendszer mégis megmaradt, ugyanazok maradtak felül, és ugyanazt csinálják, mint korábban, s az országban is ugyanaz történik: mindenki „él” valamiből. A rendszer neve MSZP.

MSZPország úgy lett megalapítva, gründolva, hogy a társadalmat felosztották 2x2 törésvonal mentén, s ezek mind kaptak egy-egy pártot. Konzervatív / baloldali, illetve kispénzű / nagypénzű. A baloldali kispénzűeket (vidékiek, nyugdíjasok) az MSZP hozza, a baloldali nagypénzűeket az aktuális liberális párt (korábban SZDSZ, aztán próbálták az LMP-t befogni erre a feladata, de mostantól Bajnai pártja ugrik be e szerepbe). A konzervatív oldalon ugyanezt eredetileg az MDF és a Kisgazdák csinálták, de a Fidesz átvette tőlük, mind a szegényebbek, mind a földesurak képviseletét (persze, csak MSZP stílusban, úgy, hogy a gazdagok mindig tudják, hogy a szegényeket megcélzó szövegek csak azért kellenek, mert enélkül nincs támogatottság, szóval ilyenkor senki nem áll fel, hogy azt mondja, „picsába a szegényekkel, én megdolgoztam azért, amim van”, hanem türelmesen és ájtatosan néz, mint a templomban).

a rendszergazdák

A rendszer lényege, hogy bár MSZP-országban csak az történhet meg, amit az MSZP akar, mégis, MSZP nem „az uralkodó párt”. Az MSZP „csupán” a rendszert biztosítja, mint egy hatalmas rendfenntartó apparátus. Az MSZP gondoskodik arról, hogy mindenki, aki követel, kapjon valamit, és illeszkedni tudjon a rendszerbe. Az MSZP felügyeli a pályát, az MSZP a gondnok-párt. Az MSZP a házmester, az országmester. Az MSZP a rendszergazda.

Nem, nem maguknak akarják az összes pénzt, nem, nem maguknak akarják az összes hatalmat, ők mindenkinek relatíve FAIR módon (oligarchák, hadurak, erősemberek szempontjából ez FAIR) kiutalják a megfelelő szeletet a tortából. Az MSZP működteti a rezsimet, az MSZP felügyeli a rendszert. Az MSZP az a hadsereg, az a szervezet, amely megvédi Magyarországot, aki gulyást biztosít a lakosságnak, és FAIR megélhetést az elit számára. Az MSZP fenntartja a rendet, amiből mindenki profitál (a Fideszt maximálisan beleértve, akik mellesleg eléggé pofátlanok, mert mostantól ők akarnak lenni a rendszergazdák, a rendszer marad, csak annyi történik, hogy ők lépnek a legmagasabb hatalmi pozícióba).

mszporszag22.jpg


Az MSZP mindenkinek meg akar felelni, mindenkinek, aki uralkodni akar, egy dolog azonban fix: végig ugyanaz az erő kormányoz … a technokrata, neoliberális, megszorítós, társadalom-kiszolgáltatós, antidemokratikus elit, akik úgy gazdái a társadalomnak (rossz gazdái), hogy őket, magukat sosem érinti semmilyen megszorítás – mert maguknak és a holdudvaruknak még több zsét osztanak ki.
A politika mindig ugyanaz – legyen az Horn vagy Gyurcsány vagy Orbán – tandíj, megszorítás mindig van … az élet egyre rosszabb – a társadalom egy része számára. Az elit azonban vidáman elvan, totális védettségben, egy Nílus-menti, állami pénzek-menti civilizációban, mint állam az államban.

az Orbán menet

Orbán puccsot indított el, beleharapott a demokráciába, és közben azok kezébe is, akik megbíztak benne, MSZPországból Orbánországot akart csinálni, remélve, hogy ha bemutatja, hogy ő még keményebb, még szigorúbb, még megbízhatóbb, mint a Bajnai, akkor „a befektetők” majd jobban örülnek, és elfogadják, hogy ő az új rendszergazda. Orbánnak azonban nincsenek demokratikus szenzorai, és nem érti, hogy az emberek és az elit, a piramis hálózat minden szintjén egyformán ragaszkodnak a demokrácia látszatához, mert máskülönben a pilóta piramis hálózatok összeomlanak. Orbán nem érti, hogy a rendszer lényege az, hogy mindenki abban a látszatban él, hogy ez demokrácia – hibákkal ugyan, de azok kijavíthatók. Orbán nem érti, hogy a rendszer lelke ez, hogy ne lehessen vele demokratikus alapon konfrontálódni – Orbán ostoba, ezért nem lesz belőle soha rendszergazda, és most már miniszterelnök, de még pártelnök sem.

ebbe a szószba csöppent bele az LMP

Ebbe a szószba születtünk bele – mint a fáraók birodalmába, ahol a lapok rég le vannak osztva … Ha jobb életet akarsz, pedálozz keményen (dolgozni nem kell), a ranglétrán kell előrehaladni, mint az MSZMP-s időkben. Ennyi. Az állam mi vagyunk, a rendszer mi vagyunk, a rendszerfelügyelet, a rendfenntartók mi vagyunk – mondhatják „teljes joggal” (mármint anélkül, hogy valótlant állítanának).

Bár az LMP meghirdette, hogy „Lehet Más a Politika”, ezt még saját berkeiken belül sem tudja mindenki komolyan venni. A MÁS POLITIKÁVAL kapcsolatban mindenki a képzeletére hagyatkozik, és persze mindenki odaképzeli az MSZP-t is. Elvégre ők adják a pályát, ahol játszani akarunk, nemde?

Az MSZP ott van, default adottságként, mint ahogyan ott van a magyar társadalom is. Ha valaki bármit akar, akár MÁS POLITIKÁRÓL legyen is szó, az MSZP-vel kalkulálnia kell, mert ez MSZPország. Aki az MSZP-nek nekiront, mert „függetlenkedni” akar, az is csak maximum azt akarhatja, mint a Fidesz, hogy ők legyenek az új kulcshordozók, az új gondnokok, az új börtönműködtetők, az MSZP helyett, átvéve az MSZP szerepét, de a rendszert ők sem akarhatják megváltoztatni. Az LMP azonban tényleg MÁS

Bár az LMP tényleg más, ezt sokan az LMP-sek közül sem tudják kezelni. Sokan például nyilvánvalóan úgy értelmezték ezt a másságot, hogy majd az LMP lesz az a párt, akik majd eljátsszák, hogy ők a ZÖLD fiatalok, az új generáció, a globalizáció kritikusai, a globalizációt „belülről bomlasztók” generációja – akik ezzel együtt majd teljesen okénak tartják, hogy az MSZP még mindig ugyanott van, ahol mindig is volt, korszakváltások ide, korszakváltások oda. Adjuk meg a rendszer működtetőnek, ami az övéké, élni és élni hagyni.


Nagy kérés (volt) ez?
Ti vagytok a szűz párt, ti vagytok a zöld párt, előttetek a jövő! Nagy kérés (volt) ez, hogy a rendszert ne romboljátok le? A rendszert, ami enni ad nektek is?

A függetlenség, a más politika elég, ha annyira valódi, hogy az embereket rávegye a szavazásra … nem igaz? Hibák mindig vannak, lehet finomhangolni, lehet reformokat, lehet új programokat elindítani … Mindig lehet mindent, csak az a lényeg, hogy változás ne legyen …. Mert ki az a barom (vagy egyéb állat), aki nekimegy a gazdának egy állat farmon, ahol mindent a gazdának köszönhet? Melyik az a felhasználó, aki nekiront a rendszergazdának?

Pulp-Fiction.jpg

Az LMP-nek le kellett volna feküdnie, mint Bruce Willis-nek a Pulp Fiction-ben, de nem feküdt le az MSZP-nek, hanem jól kiütötte, többször is, csak idén már 2x. Mert az LMP, illetve az LMP-sek zöme úgy van vele, hogy nehogy már csak az MSZP kegyéből lehessen létezni! Nehogy már az, akinek sikerül megélnie, ezt csak az MSZP polip kegyéből tehesse! S ugyanez vonatkozik a pártra is, nehogy már ha van egy új párt, akkor annak is be kelljen hódolnia, be kelljen olvadnia, mint az SZDSZ-nek! Az LMP forradalmat hirdetett – és nyíltan szembefordult a rendszert működtető, rendszergazda MSZP-vel … Sokak szerint ez nem volt okos húzás, de abban majdnem mindenki egyetért, hogy ez egy vakmerően forradalmi, gyönyörű tett ...

(vége az 1. résznek)


 

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment · 1 trackback

Címkék: MSZP LMP Fidesz Bajnai MSZPország MSZP-rendszer

süti beállítások módosítása