HTML


Tiszta sor: MSZP-DK, Fidesz, Jobbik (avagy az extremizált magyar társadalom)

2015.04.14. 17:07 equally

Mindannyian döbbenten állunk a tapolcai választási eredmények előtt, mindannyiunk zsebében kinyílik a mutatóujj, s azt fegyverként mintegy előrántva, jelentőségteljesen mutatunk arra, azokra, akik miatt ez a helyzet szerintünk bekövetkezett. Ki-ki melyik csoportra, pártra mutogat, a szélrózsa összes irányába villognak, szikráznak a vádak, mint valami elektromos kisülésnél. Olyan szerencsénk pedig nincs, hogy a helyzetről értelmes diskurzus tudna kialakulni. Az alábbi kis cikk – árral szemben – ennek a beindítására tesz kísérletet, a helyzet s az azt meghatározó folyamatok feltérképezésével.

radic-2.jpg
 

a JOBBIK újabb győzelme... miért vakok az emberek?

Mivel a JOBBIK antidemokratikus, rasszista és gyűlöletkeltő aktivitást kifejtő csoport, bármely választási győzelmük katasztrófa, és ezt sajnos, nem kell külön magyaráznunk, hiszen láttunk már JOBBIKOS községet, s azt is tudjuk, hogy az egyik JOBBIKOS község mintául szolgálhat majd más községek számára, így vagy úgy.

De miért vakok az emberek? Miért szavaz az ország jelentékeny része a jobbikra vagy a fideszre? Hát nem tanultak a Horthy korszak borzalmaiból, s abból, hogy az hova vezetett? Hát nem tanulták meg, hogy a Trianon revízióját követelő Horthy rendszer antiszemita 25 éve vezetett a magyar Holokauszthoz, illetve oda, hogy a világháborúban a Németek szövetségeseként léptünk be, s hogy 1945 után ex-náci vesztesek lettünk a Szovjet birodalom tövében, ami 45 évnyi szovjet megszálláshoz vezetett? Miért ennyire vak majdnem mindenki?

Ami ezt illeti, egy ember vaksága, vagy egy tucaté, még oké, de tömeges spontán vakság nincs, szóval, kell legyen valami a háttérben... S ha ezt nem látjuk, tuti, hogy a mi látásunkkal (is) van valami baj...

 

miért nem tesszük fel a kérdést?

Miért nem tesszük fel a kérdést konferenciák tucatjain, hogy miért szavaznak egyre többen a szélsőjobbra? Illetve, amikor feltesszük, miért nem adunk racionális magyarázatokat? Miért csak (eszkalálódó) tendenciákat elemzünk az okok racionális megvizsgálása helyett? Miért beszélünk például EU-szkepticizmusról EU-kritikus nézetek helyett? Miért nem lehet elfogadni az EU-kritikát anélkül, hogy valakit mindjárt az EU összes alapeszméjének elutasításával vádolnánk? Miért nem fogadjuk el, hogy vannak magországok és van az EU periféria, s hogy e két zóna közt szakadék van, az „olló” nyílásszöge pedig folyamatosan tágul? Miért nem születnek olyan szókimondó tanulmányok, s miért nem terjednek azok a médiában, amelyek elismernék és elmagyaráznák, hogy a peremországok gazdasági válsága az EU-ban értelemszerűen generálja a jobbratolódást?

Hasonlóképp, Magyarország viszonylatában, miért nem értekezünk arról, hogy mik a kiváltó racionális okai a jobbratolódásnak?

 

miért a Jobbiktól remélnek szebb jövőt?

Ha beszélnénk róla, egyszerű volna például azt megérteni, hogy választásokkor a választók nem a fasizálódás és egy pozitív(abb) irány között választanak, hanem jobb jövőt szeretnének maguknak, és ennek elérését remélik az adott „gomb” megnyomásától, az adott pártra leadott voksuktól. Nekünk, humanistáknak nem a Jobbikkal kell foglalkoznunk, mert az csak tünet, a jobbratolódás és extremizálódás tünete (és katalizátora). Amivel foglalkoznunk kell, az az, hogy mitől van Magyarországon, hogy „a zemberek” hajalmosak csak a JOBBIKban megbízni, egyre inkább csak a JOBBIKról tudják elképzelni, hogy változtatni tudnának a dolgok menetén úgy, hogy nekik, „a zembereknek” esélyük legyen egy „szebb jövőre”? Tényleg, miért van ez? Mi az a folyamat, ami ide vezet, amely jobbratolódáshoz és extremizálódáshoz vezet, illetve, ebbe az irányba hat?

 

a piros és a kék pirula: mindig csak a Fidesz?

A média által sugallt kép alapján azt hisszük, a JOBBIK azért „erősödik”, mert ma a Fidesz van uralmon, „hiszen” a Fidesz uralom kedvez a Jobbiknak, „hiszen” a jobboldaliság, a konzervativizmus természetesen lejt a JOBBIK (majd pedig a nácizmus) felé. Ezt hisszük, s közben hanyag eleganciával ignoráljuk a tényt, hogy a 2010-es euforikus, 2/3-os Fidesz győzelem felé is egy természetes lejtés vezetett, nagyon is hatékonyan. És ha (ahogyan a ballib média sugallja és súgja a fülünkbe) a 2010-es győzelemhez a Fidesz ellenzékben elkövetett tüntetés-aktivitása, kordon-bontása, kordon-átugrása vezetett volna, akkor 2014-ben miért nem az MSZP-s blokk ellenzéki aktivitása határozta meg a helyzetet, miért nem a baloldal erősödött, miért akkor is a Jobbik? Értsd, vagy az van, hogy 2010-ben az addigi kormány kormányzása hibáztatható elsősorban az addigra kialakult helyzetért, és akkor 2014-ben is elmondhatjuk ugyanazt, vagy pedig egyszerűen mindig a Fidesz a hibás, valahányszor jobbratolódás van, elvégre Fidesz a fő jobboldali párt :) Lehet választani, a piros és a kék pirula között :)

 

mi történt, mi tört meg 2014-ben?

Bár a média azt erőlteti, hogy a politika focimeccsek sorozata, a választás pedig egy foci VB döntő, „a zemberek” nem két oldal újbóli összecsapásaként élik meg a választásokat és a politikát, hanem folyamatként.
Egy hasonlattal élve, az emberek nem nézők egy lelátón vagy a tévé előtt (ahogyan a média sugallja), drukkolva a szokásos csapatuknak egy-egy újabb mérkőzés során (úgy, hogy minden meccs új reménnyel kecsegtet), hanem hajótöröttek egy lepusztult lakatlan szigeten, és szeretnének megmenekülni, hazajutni onnan végre. A cél természetesen Kánaán, ott van az otthon, oda szeretnének hazajutni. Minden választás egy új esély a hazajutásra, közben azonban emlékeznek a korábbi tapasztalataikra is. Mert nem hülyék. Újra és újra kínálkozik a segítség különböző pártok és az ő programjaik alakjában. Az emberek pedig újra és újra összeszedik az erejüket, bizalmukat, hitüket, egymásba és a jobb jövőbe vetet hitüket, és elmennek szavazni. De aztán ... jönnek a pofonok, a társadalom arculcsapásai az új kormány részéről. Ez megy 1990 óta. A zemberek pedig becsapottak és dühösek lesznek. Egyre inkább (eszkaláció: since 1990).
2014-ig szerencsések voltak, mert volt mindig racionális választási lehetőség, volt mindig egy „másik” párt, valami új programmal, ami remek lehetőségként kínálkozott mind a visszavágásra (a kormány büntetésére), mind pedig a jobb jövő eléréséhez, az ország pályára állítására. Ez a szerencsés korszak egészen pontosan 2014-ig tartott.

 

Magyarország szerencseszériája: 1994-2014

1994: mindenki csalódott a rendszerváltásban is, meg az új kormányban, a növekvő árakban, s a hirtelen tőkésedés torz folyamataiban. A nyugodt és „bevált” MSZP jó választásnak ígérkezett. Eufória volt, 2/3-os. Magyarország egy pillanatra (úgy hitte) megtalált valamit az indentitásából.

1998: a Fidesz új politikát kínál, azután, hogy az MSZP-SZDSZ-ről kiderült, hogy jövőkép nélkül kormányoztak, kissé visszarendezték a szocializmust, új alapokon persze, bevezették a tandíjat, elindultak a megszorítások, Bokros csomag, és közben tombolt a korrupció, Tocsik ügy. A Fideszre vevő volt az ország – de aztán 2002-re kiderült, hogy durva politikát művelnek, centralizálnak, s megpróbálják a demokratikus intézményeket háttérbe szorítani, semlegesíteni, plusz, még a kokárdát is kisajátítják, hogy a román menekültek millióinak fenyegetését ne is említsük. Volt választás, volt további racionális lehetőség a kiútra: MSZP másképp!!

2002: MSZP kormány egy civil vezetésével, aki józan és higgadt, és humanista. Medgyessy úgy győzte le Orbánt a tévé vitában, hogy a kisember józanságával állta a sarat a begőzölt, arrogáns politikussal szemben. Volt remény, volt mit választani, s az ország választott is. Medgyessyt és az MSZP-SZDSZ-t. Ez volt az ő második esélyük, az MSZP-SZDSZ második esélye. Visszaéltek vele. Először Medgyessy-t dobták ki a kormányból, pont azt, aki miatt a társaság (MSZP-SZDSZ) egyáltalán kapott második esélyt. Aztán jött Gyurcsány. A Gyurcsány éra.

Ennek az őszödi beszéd csak a nyitánya volt, s a 2006-s zavargások brutális leverése, a szervezett rendőri brutalitásokkal még mindig nem a csúcspont volt, csupán a rossz kezdet befejezése. A nagy felvonás csak azután jött, a TB privatizáció. Erre ma már csak kevesen emlékeznek. Hogy miért? Newspeak. Történet-átszerkesztés médiahazugságokkal (ami külön tanulmányt érdemelne). Mindenesetre a TB-privatizáció volt az a projekt, ami a mai napig a legantidemokratikusabb, s az ország lakosságát a legjobban kiszolgáltató intézkedés csomag lett volna, a neoliberalizmus jegyében. A TB-privatizáció megbukott*, Gyurcsány, és a TB-privatizáció eredeti projektgazdái, az SZDSZ is. Aztán jött 2010.

2010: A Fidesz euforikusan „győzött”, azaz, a zemberek számára Magyarországon egyértelmű volt, hogy új korszak kell, szöges ellentéte az addigi korszaknak. Orbán pontosan ezt ígérte. Az MSZP-SZDSZ korszak gazdaságpolitikájának szöges ellenkezőjét. Megszorítások helyett, több adó helyett több támogatást. Időközben az is kiderült, hogy 2002-ben a Fidesz nagy botrányainak média-felfújása mögött a későbbi sportminiszter, Gyurcsány állt, s így már még a humanistákat végsőkig felháborító köteles beszéd is más színben tűnt fel visszamenőleg. Azaz, a Fidesz 2002-es bukása már nem tűnt olyan megalapozottnak. Plusz, ők is kaphatnak egy második esélyt, nemde? Szóval, 2010, van kire szavazni? Ha racionálisan tekintjük, igen: ott volt a Fidesz másodszorra másképp.


egy korszak vége: 2014

2014: A probléma természetesen 2014, amikor már lehetett tudni, hogy a Fidesz iszonyat gáz, és zátonynak vezeti a hajót, ami a szokásos politikai metaforákban az országot jelképezi. Sajnos azonban volt nagyobb gáz is, mint a Fidesz, éspedig az, hogy nem volt kire másra szavazni. Nem volt alternatíva. Az, hogy az MSZP-t és társait még egyszer nem szavazza kormányra az a lakosság, amely 2010-ben 2/3-os többséggel „elkergette” őket, társadalom-pszichológiai evidencia volt (amit az MDF sorsa egyszer már demonstrált is). Valami miatt azonban nem jött létre új párt... csak a Milla meg Bajnai E14-e.

A tény, hogy az MSZP a szövetségeseivel együtt, köztük Gyurcsány pártjával, meg Kunczével úgy állt fel a választásokra, mintha 2008-2010-ben mi sem történt volna, a reménytelenség legbrutálisabb dózisát zúdította a magyar társadalomra. Értsd, rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, 24 évvel később is vagy az egykori MSZMP tulajdonképpeni „utódpártjára” (vagyonának és nevének örökösére) lehetett szavazni, vagy senkire. Még a „más politizálás” és „más politika” ötletén alapuló LMP sem ígért más politikát. Bár boríthatták volna az egész asztalt, ha meghirdettek volna egy más politikát, ezt nem tették meg, maradt a zöld ködözés, és közben dörzsölgették a tenyerüket, mert kiszámították, hogy mivel a szerencsétlen magyar társadalom előre tudja, hogy úgyis a Fidesz fog győzni, a másodlagos pártpreferenciák nagyon komoly mértékben fognak érvényesülni a választásokon, azaz, az LMP-t be fogja juttatni „a zemberek” kétségbeesése és reménykedése, és nekik ez éppen elég.

A helyzet tehát egyértelművé vált: nincs remény. No hope. Az MSZP és társai sosem fogják leváltani a Fideszt, MÁS politika sosem lesz. Szóval ... Mi a kiút? Hova máshova vezet ez a helyzet, ha nem a még agresszívabb, még kétségbeesettebb kiútkereséshez? Bármi áron? Demokrácia ideértve, amely sem keleten, sem nyugaton, sem Putyinnak, sem Obamának nem túl drága manapság (persze nincs egyenlőség)?

 

mi állíthatja meg ezt a folyamatot?

Mi kell ahhoz, hogy belássuk, egy válsághelyzetben, amikor a társadalom jelentős tömegei érezhetik a jövőjüket kilátástalannak, a jobbratolódás természetes folyamat? Mi kell ahhoz, hogy belássuk, a Gyurcsány nevű politikus puszta jelenléte a baloldali színpadon az egész társadalmat hergeli, korrumpálja – és polarizálja?

Mi kell ahhoz, hogy elismerjük, új társadalmi szerveződések kellenek, amelyek függetlenek tudnak lenni és maradni az MSZP-től és rokon-pártjaitól? Hogy belássuk, új politika kell, új alapokon, új stílusban, új politikusokkal, akik elsősorban civilek? Hogy belássuk, 2014-et azért veszítette el a magyar társadalom, mert az MSZP és a ballib média restaurálta a 2010-ben megbukott „baloldali” hatalmi elitet, és „a baloldali” monopol-pártszövetségként akarták az országra kényszeríteni „vagy Orbán, vagy mi, vagy senki” - alapon?

Mi kell ahhoz, hogy belássuk, a magyar társadalom világos választ adott erre a zsarolásra, és inkább Orbánt választotta, és ezzel (a visszalépés reális lehetősége híján) rálépett a szélsőjobb felé vezető csúszdára? Mi kell ahhoz, hogy elfogadjuk a pszichológiai tényt, hogy aki a jobboldallal emocionálisan azonosult, csak akkor tudna valaha a baloldallal azonosulni, ha korábban nem szakított volna vele emocionálisan? Mi kell ahhoz, hogy lássuk, hogy nem Orbán vezeti a magyar társadalmat a falnak, hanem Orbán, Gyurcsány, és társaik, valamint a jobboldali és a ballib média együtt, azzal, hogy józan ésszel feldolgozhatatlan valóság-dózisokat nyomnak keresztül a médiafogyasztóik pupilláin, bele az agyukba, 24/7?

Mi kell ahhoz, hogy megértsük, az egyetlen racionális első lépés, amellyel elkezdhetjük bevonni az egész társadalmat egy diskurzusba, az az, hogy racionálisan, pontonként elítéljük a Gyurcsány érát, és morális felelősségre vonást hajtunk végre úgy, hogy megfogalmazzuk, ki miért, kik miért hibáztathatók és milyen mértékben? Mi kell ahhoz, hogy lássuk, mindezt csak akkor látnánk be és fogadnánk el, ha ezt a kedvenc média outletjeink felületein elmagyaráznák nekünk? S vajon mi kell ahhoz, hogy ez valaha bekövetkezzen? ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

5 komment · 1 trackback

Címkék: rendszerváltás szélsőjobb jobbratolódás MSZP LMP Orbán SZDSZ JOBBIK DK MDF Tapolca Lehet Más TB-privatizáció GYurcsány BAjnai

Orbán 1933-as beszéde ma: nem lesz liberalizmus ...

2014.08.03. 09:53 equally

OV, amióta feltűnt, a válságokból profitál, plusz abból, hogy másokat másol, kezdve azzal, amikor 2008-ban megtudta (Hegedűs 'AUDI' Zsuzsától), hogy van ez a válság, amire aztán médiaszerepléseit építette. Gyorsan tanuló, törtető színészként nyomban felcsapott az akkor globálisan ostrom alatt álló liberális gazdaságpolitikával szemben megfogalmazott (kifejezetten baloldali) kritikák propagátorának – lásd a KKV-k terheinek csökkentése, a megszorítások elítélése, az oktatás stratégiai ágazattá emelése, hogy az egyéb koppintott, majd később összegyűrt & kukába hajított szólamait ne is említsük. OV azonban most hatalmasat ugrott, s bár továbbra is válság-szörfös, immár máshonnan merít, nem az értelmiségi sajtóból – egyenesen az 1930-as évjáratú Hitlert utánozza. WTF?

 

orban-1933_2.jpg
Most, hogy ezt a tusványosi beszédét előadta, nyilvánvalóvá vált, hogy amit csinál, tényleg az, aminek látszik, akármilyen bizarrnak is tűnik ez. Orbán coming out-olt. Előjöhetett, hiszen az ellenzék már hiába kiált ordast, ez már többszörösen megvolt. Immár megmutathatja valódi arcát, hiszen válság van, ami legelőször is a demokrácia válsága, értsd, az emberek nem demokráciát akarnak, hanem több pénzt, munkát, kevesebb nyomort, szóval, biztonságot. Nemcsak nekünk van deja vu-nk, de Orbánnak is, szemlátomást, nem sokat cicózik, egyenesen az 1930-as évjáratú Hitler-ből rendel magának – mintát a politizáláshoz, nap mint nap, csak úgy, az ebéd mellé. Orbán most épp Hitler nagy 1933 február 10-i beszédéhez jutott el - itt tart a párthuzamos sztoriban.

 

az analógia ... (a párthuzam)

Ami azt illeti, Hitler sem 1933-ban kezdte. Ő is jött valahonnan, ő is egy válság hullámain kapaszkodott fel, ő is a válságban zajló súlyos társadalmi folyamatokon, s a kilátástalanságon szörfözve jutott a csúcsig, válságszélhámos államférfiként. Ő is mindig olyan dolgokat prédikált, amivel éppen meg tudta szólítani, és meg tudta etetni a társadalmat. Kezdetben például „nemzeti szocialista” volt.

Persze ma ez már azt jelenti: náci, s a szó puszta említésére lepereg előttünk az egész film, de akkoriban, az 1920-as években ez még egészen mást jelentett. Egy pokoli válságban lévő társadalom számára a kilátást és a reményt (bár Hitler antiszemitizmusa nyilvánvaló volt, terrorról, Holokausztról szó sem volt). A nemzeti szocializmus és Hitler személye az iszonyatos válságra adott legmeggyőzőbb válasz volt, mármint, amit szóban és propagandában elő lehetett adni. A német társadalom pedig bekapta a horgot – a horogkeresztet.

Adolf munkát ígért nekik és becsületet, azt, hogy ismét emelt fővel lépkedhetnek, vesztesekből győztesek lehetnek ismét. Az őrült Adolf (bár diktatúrává alakította, észrevétlenül militarizálta, kézi vezérlésre kapcsolta az országot) munkát tényleg teremtett. Tény, hogy amit csinált, az nem ugyanaz, mintha felszámolta volna a munkanélküliséget, hiszen a rendszert számolta fel, de ez akkor is siker, és 1933-ban az ország boldogan ünnepelte a Nemzeti Munka Ünnepét (ismerős a nemzetizés?). A munkát megkapták, a demokráciát elveszítették. A demokrácia azonban már 1920 óta válságban volt. Az emberek nem demokráciát akartak, hanem életet, munkát, perspektívát. (Párthuzam: nálunk Deutsch Tamás már 1998-ban azt mondta egy lakossági fórumon, hogy a demokrácia csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül). Ezt a „kis” elhajlást az őrült Adolf kiszagolta, és megindult, hogy e résen keresztül betörjön, és legyűrje a német társadalmat.


Hitler - gátlástalan szélhámos módján - reményt adott a népnek, magának pedig egyre több hatalmat a nép felett. 1929 augusztusában, az első Nürnbergben tartott náci nagygyűlésen 100 000 egyenruhás náci vonult fel. Aki jó karriert akart magának, az igyekezett már ekkor ott lenni (a párthuzam itt is világos, nemde?). A náci párt zászlóit Hitler a saját „véráztatta mártír zászlójával” érintette meg, hogy ezzel a rituális hókuszpókusszal mintegy maga mögé, a nemzet hőse mögé állítsa őket (a zászló ugyanis attól mártír zászló, hogy Hitler egy müncheni kocsmában „puccsot” próbált kirobbantani fegyveres haverjaival, aminek a rendőrség vetett véget, 16 lövöldöző követőjét lőtték le a rendőrök – nos, ők mártírok lettek, Hitler pedig hős).


Az 1929-es Wall Street-összeomlás világszerte pánikot, kétségbeesést idézett elő, Németországban pedig a legkeményebb kilátástalanságot, ami megnyitotta az utat Hitler és a Náci Párt számára a német nép szíve felé. Reményt hoztak egy olyan világba, ahol dübörgött a munkanélküliség, a nyomor és a káosz, ahol megbukott a császár utáni demokrácia, és ha ez nem lett volna elég, 6 millió kommunista készült „a forradalomra”, amiről a német középosztálynak a legkevésbé sem kellemes képek jutottak az eszébe. A munkanélküliséggel együtt nőtt Hitlerék támogatottsága. 1928-ban 800 ezer szavazatot kaptak, 2 évvel később 6,5 milliót, 1932 júliusában 13,7 milliót. Hitler akkor egy valóságos isteni csoda volt, egy karizmatikus vezető, egy vezér, aki kihúzza Németországot a legmélyebb sárból.


Bár 1932-ben Hitlerék mindössze 37%-kal jutottak a parlamentbe, ez lehetővé tette, hogy '33 január 30-án Hitlerből kancellár legyen, majd 52 nap után diktátor – mintegy 3 lépésben mattot adva a német demokráciának. Először is, a pszichopata médiasztár kancellárrá választása alkalmából előadott beszédét (feb 10., Sportspalast) 20 millióan hallották a médiában (rádió), és emiatt másnaptól annyira megugrott a náci párt népszerűsége, hogy fel kellett függeszteni a tagfelvételt.

Márciusra új választásokat írtak ki (mert 1932-ben nem jött létre többségi kormány). A választás előtt, február 27-én leégett a Reichstag. Hitler másnap keresztülvitte a „Reichstag tűzrendeletet”, innentől bárkit tárgyalás nélkül el lehetett ítélni. El is kezdték a kommunista párt tagjainak tömeges letartóztatását, megkínzását, bebörtönzését.


A választásokon (mácius 6) már 43%-ot szereztek. Aztán jött a Potsdam Nap-i nagy beiktató ünnepség, a rituális csúcs (amit még Martin Munkacsi testközelből fotózott le a Berliner Illustrirte Zeitung számára, úgy hogy a Horthy-éra miatt Magyarországot már rég ott kellett hagynia, 1928-ban, de Berlinben addig még jó volt – addig és csak addig). Ez a rituális ünnepség volt a nagy napja a német fasizmus és a porosz militarizmus eggyé olvadásának, s nem mellesleg a két nappal később megszavaztatott „felhatalmazás” előzetes megünneplésének – a felhatalmazás lett Hitlerék 2/3-a, amely Hitleréket az alkotmány felülírására is felhatalmazta (csak hogy a párthuzam tényleg ütős legyen). Hitler innentől teljhatalmú diktátor volt.


A Reichstag felgyújtását mellesleg nemcsak a kommunista párt felszámolására, a kommunisták letartóztatására használta fel, de arra is, hogy a sajtószabadságot, a szabad véleménynyilvánítást, s a gyülekezéshez való jogot megszüntesse.

Bár a kommunisták voltak az első célba vett réteg, a terror a társadalom egészét érintette (mint mindig). Innentől például az emberek telefonjait (mindenkiét) lehallgatták, a leveleiket felbontották. De az emberek elfogadták, hogy ez van, hiszen megértették, hogy „a nagyobb jó” érdekében történik mindez, mert a kommunistáktól „meg kell szabadulni”.

hitler.jpgHitler 1933-as beszéde a Sportpalast-ban

 

itt tartunk ...

Itt tartunk, 1933-ban. Orbán előadta tusványosi beszédét, amelyben kimondja, Magyarország nem lesz liberális ország, Magyarországon nem lesz liberalizmus – mit mondhatnánk, ő dönt, ő vezet. 1933 február 10-e kerül járunk a párthuzamos történelmi időben.

Persze világos, hogy nálunk nem tartóztatnak le senkit, s nem is kínoznak meg, s nem küldenek senkit koncentrációs táborokba – legalább is, amíg Putyin nem dönt úgy (Putyin, akinek Orbán nagyjából ugyanúgy szövetségese, csatlósa, mint Horthy Hitlernek).
Világos az is, hogy amíg Hitler egy megkeseredett társadalomnak munkát és reményt adott, és azt, hogy vesztesekből elkezdett felívelni a sorsuk, addig Orbán nem teremt sem munkahelyet, sem semmit, csak felügyeli az amúgy is lefelé tartó folyamatokat, mint egy kinevezett helytartó egy börtöntelepen, mint egy börtönőr, aki lefogja a rabot és betömi a száját, amíg a testében szétárad az injekció. A Fidesz legalizálta az állam szintű korrupciót (lásd NAV, lásd Földtörvény, vagy kicsiben de országosban a Trafik mutyi), és immár élet-halál uraként, központilag dönt arról, kinek lehet jó élete, s kinek nem. Aki a pártot szereti, bízhat a jólétben, aki nem, az ne is álmodjon ilyesmiről. Így válasszon magának mindenki életstratégiát :)

Világos, hogy Orbán valójában még csak nem is népszerű. Ma már nem csókolnak neki kezet a nénik, nem tekintik messiásnak, az ország megmentőjének. Orbán csupán egy üzletember, egy földesúr, aki annyiban különleges, hogy viktor, hogy győztes, mert állítólag elintézte a politikai ellenfeleit – bár valójában azok maguk intézték el magukat. Orbán nem kínál kilátást, sem víziót, sem semmit, csak egy korrupt kompromisszumot, egy újabb kollektív bűnt, mint amilyen a Kádár-rendszer volt.

A helyzet ezzel együtt mégis olyan, mint 1933-ban Németországban, hiszen a megélhetési diktatúra, amit Orbán vezérként működtet, egy mocskos megélhetési hűségen alapul, s egy megélhetési gyűlöleten – s ez nem más, mint a hitleri modell. Hitlernél utálnod kellett a „kommunistákat” - nálunk a liberalizmust. Orbán, mint egy nagy keresztapa, megvéd a liberalizmustól, mint Hitler a németeket a kommunistáktól. Cserébe a diktátor védelmi pénzt szed, azaz, te elfogadod, hogy ő uralkodik. Örülj neki! Ünnepeld! Mutasd ki, hogy utálod a liberalizmust! Mert liberalizmusból nem terem kenyér. Diktatúrából annál inkább! Csatlakozz! Mondd, hogy szebb jövőt! Vagy valami hasonlót, mondjuk, hogy hajrá Magyarország! Nagy ár ez azért, hogy nem kerülsz bele az évente mélyszegénységbe leszakadozó tömegek darálójába? Nagy ár ez azért, hogy egy masszívan lefele tartó, széteső országban a túlélők közé kerülsz?

a szélhámos markában

Hitlerre általában úgy gondolunk, hogy „megszerezte” a hatalmat, de ez nem pontosan igaz. A hatalmat Hitler nem erőszakkal ragadta magához, hanem odaadták neki. Elcsábította, rászedte a német népet, a parlamentet, mindenkit, kiénekelte a szájukból a sajtot (=2/3).

A szélhámosokat nem könnyű megállítani, mert egyre nagyobb hitet és hűséget követelnek a becsapott, rászedett néptől, és így egyre kisebb az esély a kijózanodásra (lásd ma a Hírtv nézők képesek-e megnézni egy ATV híradót?). A társadalom egyre mélyebbre süllyed – és közben egyre inkább jobbra tolódik. A folyamatok Orbánnak dolgoznak, meg a Jobbiknak. Liberalizmusnak helye nincs.

Sajnos, az egész hitleri manőverre Orbánnak azért van lehetősége, mert kiszagolta, hogy globálisan ez megy, a liberalizmus felszámolása, kezdve Mutti Merkel „no multi-kulti” üzijével, s folytatva azzal, ami az USA-ban folyik, lásd Noam Chomsky kritikáját Obama-val szemben. További rés a pajzson, hogy a liberalizmussal kapcsolatban még mindig nem látunk kollektíve tisztán, hogy ti. van egyrészt a társadalmi liberalizmus, másrészt van a gazdasági liberalizmus, s annak különböző típusai, fokozatai. Így ki-ki arra gondol, amire akar, azzal kapcsolatban, hogy mit szüntet meg Orbán. Ennek a rezsimnek a kézi-vezérléssel befolyásolt nem-mondjuk-ki-milyen gazdaságpolitikáját pedig majd csak akkor ismerjük ki, amikor már rég késő lesz, amikor majd már látszanak a hatásai – 2018 után. Addig pedig kitart ez a non-liberális szólam – felváltva az eddigi unorthodox lózungot.

Mire észbe kapunk, már rég be leszünk húzva a csőbe, és ahogyan most, amikor 20+ év rendszerváltás után kezdünk rádöbbenni, hogy ugyanúgy Kelet-Európa vagyunk, mint előtte, s hogy mind a társadalom, mind a gazdaság szintjén vesztesei voltunk a folyamatoknak (azaz, az egész „kissé” átverés volt), ugyanígy fog leesni Orbánék 12 évnyi ámokfutásáról is, hogy „kissé” átverés volt – de majd azt mondják, nem volt pénz, nem volt tőke, el kellett venni a földeket, kellett magyar nagytőkés osztály, nem volt energia, kellett Putyin, be kellett hívni, fel kellett áldoznunk az amúgy is (már évekkel azelőtt) lejárt szavatosságú demokráciát ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: liberalizmus kancellár 1933 Orbán Tusványos HItler Sportpalast

békaszínvonal - EP-kampány a magyar utcákon, az EU magyar alulnézetből...

2014.05.23. 10:14 equally

A magyarok értelmi szintjével általánosan elfogadott dolog tréfálkozni, persze keserű tónusban, úgy, hogy milyen szörnyű, hogy például hatalmas tömegek vannak, akik ugyanúgy hajlamosak Izaurának gyűjteni, mint mondjuk elfogadni a felvetést (már aki), hogy Orbán vagy Gyurcsány köztársasági elnök legyen, mármint itt, nálunk, és valami saját gyártású kalandfilmben. Ez a borzasztó nemzeti elmeállapot az Európai Parlamenti választások idején konkrétan tetőzik – lásd miféle plakátokkal kampányolnak odakint, az utcákon ...

01 copy.jpg

 A helyzet tényleg borzasztó, és ebben mindannyian vétkesek vagyunk, nemcsak az Izaura-aktivisták, akik saját hangjukkal teszik lehetetlenné saját maguk számára, hogy bármilyen kívülről érkező emberi szót felfoghassanak. Van pár millió honfitárs, akik tényleg szektaszerűen működnek, és saját vezér sztárjaikat segítik be a hatalomba, vagy próbálják. Az ostobasági zóna persze itt nem ér véget, hisz' ott vannak például azok a baloldali hatalomgyakorlók, plusz az ő szellemi holdudvaruk, profi és busásan fizetett tanácsadókkal s az őket támogató profi sajtóval, akiknél nem verte ki a valóságérzék-biztosítékot egy olyan terv, hogy akkor legyen egy civil mozgalom, a sajtószabadságért, ami majd aztán, mint gyermek, anyja ölelő kebelére, úgy siet beleömleni az Orbánt leváltani akaró keresztes lovagok szupersztárokkal kidekorált mennyei seregébe, az MSZP-be és annak egyéb variációiba – mondjuk, TGM felkonferálásával.

Eközben a magyar Ficó és csapata azzal hülyíti a rájuk szavazó tömegeket, hogy jobban élnek, mint 4 éve, s évről évre még jobban, amely gyönyört minden lelkes „hazafi” köteles átélni vagy a legnagyobb átéléssel színlelni, mint egy orgazmust, a vezér legnagyobb örömére. A magyar emberek úgy kénytelenek elhinni, hogy az egykulcsos adó számukra jó, ahogyan Winston az 1984-ben arra volt kényszerítve, hogy amikor 4-et lát valamiből, a vezér parancsára azt mondja, ötöt látok, igen. Ezek fényében az, hogy egy Holokauszt emlékmű helyére egy olyan történelemhamisító emlékművet csinálnak, amilyet Horthy és az akkori nacionalista magyarok is megtapsolnának, úgy tűnhet, nem a véletlen műve.

 

Ezek után persze várható, hogy egy EP választással kapcsolatban túl sok mondanivalója nem lehet az ilyen pártoknak, akik ennyire néphülyítésben utaznak. És mellesleg: nincs is.

 

A Fidesz annyit tesz, hogy először ellepi az utcákat „Tiszteletet a Magyaroknak” poszterekkel, ami remekül illeszkedik a pattogós, neo-nacionalista habzó szájmenésükhöz – kifordítva persze a való helyzetet, hisz épp a magyarokat brutalizáló Fidesz követel tiszteletet a magyaroknak, ami olyan, mint a felirat a haláltáborokban, hogy a munka szabaddá tesz: gonosz, bestiális cinizmus, ami az emberek nyomorán röhög. Második körben a fidesz már csak annyit tesz, hogy kisméretű minimál plakátokkal ragasztja tele Budapestet: narancssárga alapon „csak a fidesz”. Jegyezzük meg, utoljára az MSZMP ment el ennyire messzire az egypártrendszer és a totalitarizmus pályáján.

 

A bajnaista csoport, akik Budapest jól kereső, magasan a város felett gyémánt toronyban élő értelmiségét, tipikusan a multiknál dolgozókat képviselik, meg akik hozzájuk szeretnének tartozni (szóval, azokat, akiket korábban az SZDSZ) plakátjaikon egy kakukktojás játékkal kedveskednek a Budapestieknek. Kinek az arca az, a sok Rettenthetetlennek maszkírozott harcos aktivista közt, aki nem odaillő – és meg kell találni Bajnait, a neoliberális milliárdost, az MSZP legutóbbi miniszterelnökét, aki manapság gyakran ábrázoltatja magát aktivistaként :)IMG_6005-2.jpg

Az Együtt PM amúgy az Orbáni szlogent másolva kezdte a kampányt, miszerint európai béreket akarunk, nem csak európai árakat. Ez „Bence álma”, ezt követeli az EU-tól, ami ugyanaz a cinizmus, mint a tiszteletet követelő Orbán esete, lévén, hogy Bajnai pont azt a gazdaság politkát képviseli, amelyhez a TB-privatizáció vagy a devizahitel, no és a folytonos megszorítások tartoznak – illetve, az EU-n belül a perifériák leszakadozása.

A Jobbik, azt hinnénk, nem kampányol, hiszen EU-ellenesek, de nem így van, azért Brüsszelben ott lenni, havi 2.1 millióért, juttatásokkal együtt 3,7 milláért eléggé nagy csáberő ahhoz, hogy ezt az elvüket feladják. És miért ne? Miért ne harcolhatnának az EU ellen, és közben indulhatnának az EP választáson? Elvégre Magyarországon is ugyanezt teszik, a demokrácia ellen harcolnak a parlamentben is.

Gyurcsány pártja, amely nevét tekintve önmagában is egy koalíció (nyilván ő kart lenni az a ernyőpárt, amely az összefogást a barikádra vezeti) mi mással? - Gyurcsány arcával kampányol, és Orbán szlogenjének egy kifordításával, miszerint „Európa Jobban teljesít” – amiben a cinizmus ugyanúgy ott van, mint az eddig említett esetekben.
IMG_6006.JPG

Az MSZP biztonságot ígér, amiben a pikantéria az, hogy ezt a populista hívószót külföldön a széljobbos pártok szokták alkalmazni – de nálunk belefér, hiszen az MSZP eleve baloldalinak mondj a gát, miközben a társadalom és a tőke közül egyértelműen tőkepártiak, bizonyították, s vezéreik is milliárdosok szoktak lenni, nagypénzű erősemberek.

A meglepetés persze az LMP, a Lehet Más a Politika, akik egyáltalán nem rugaszkodnak el a többi párt üzeneteinek színvonalától, azaz nem tűnik igazából másnak, amit ők produkálnak. Ők azt üzenik, „Új az irány, Európa”, meg azt, hogy „május 25-éán újra LMP”. Nem vitték túlzásba. Szép, hogy a más politikát, mint „új irányt” az EU-ra is rákényszerítik majd (Magyarország felé pár hete az volt az üzenet, hogy „Új az irány, Magyarország”). De ez az „ÚJ” szóval való játék, mint megújuló energiák, megújuló Magyarország, Új az irány, Európa, Új az irány, Magyarország, plusz az, hogy „újra LMP” inkább poénosak, mint értelmesek, és az egésznek a fedezetét egyedül a ZÖLD szó képezi, meg az Európai Green Party, akiknek a manifesztóját olvasva persze kiderül, hogy értelmesek, és nagyon is komoly a gondolkodás, ami náluk folyik, de miért akad el a fordításban mindez, a magyarok orrára miért nem köti a magyar leányvállalatnak kínálkozó LMP, a magyar zöldek pártja, hogy mi a probléma, és hogy mit kellene tenni? Mi miért csak azt kapjuk, hogy újra LMP? Amúgy meg, EU szinten a szocialisták is tök komolyak. Szóval, visszakanyarodva, lehet, hogy nálunk van a baj, az általános magyar színvonallal?

 

IMG_6012.JPG

Amíg az nyilvánvaló, hogy az EP választásnak nagy és komoly tétje van, nálunk, idehaza az EU úgy néz ki, magyar alulnézetből, hogy Bokros Lajos, a neoliberalizmus, s azon belül a neoliberális megszorítások atyja és fő végrehajtója (azaz gyakorlatilag Bajnai senior kollégája) Brüsszelben üdül egy már nemlétező párt, az MDF mandátumával, ami annyi, mint: havi 2.1 milla, meg a juttatások, amivel együtt 3,7 millióról beszélünk. Bokros brüsszeli rezidenciája előtt a már nemlétező MDF jogi utódja, a YES nevű formáció időnként tiltakozásokat tart, követelve, hogy adja „vissza” a jogtalanul bitorolt mandátumot, de ez csak kis színes a nagy képhez képest. Mert a nagy kép valahogy úgy néz ki, hogy ... Magyarország alaposan le van maradva Európától, minden tekintetben, kezdve ez értelmi szintnél, kulturálisan, le vagyunk maradva, és ezerrel sodródunk a periféria felé, és ezzel szemben nem hat semmiféle ellenerő, sőt, a magyar pártok épp e lemaradottságból termelnek politikai profitot – így vagy úgy ... Nos, így néz ki az EU alulnézetből...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP LMP Fidesz Orbán Bajnai Lehet Más

megsebzett Holokauszt emlékmű – VAGY/VAGY ezüsttálcán

2014.04.10. 11:34 equally

Mindenkinek hozzá kell szólnia. Mindenki látja a csúsztatásokat a másik („oldal”) állításaiban. Velünk is ezt történt, most épp a Fent és Lent (kedvenc blogunk) követett el egy furán lejtő okfejtést. De miért, de miért, de miért? Az ember nem éri fel ésszel. Csak arra lehet gondolni, hogy akik ilyesmiket írnak, azok eleve támadással vádolják „a másik oldalt”.


sassal_viaskodo.jpgsassal viaskodó ifjú - partizán szobor - hősi emlékmű

A F&L szerzője ilyeneket ír állításokként:

(nagyjából)

  1. „ (...) Láthatóan valami ilyesmit szerettek volna a Kormányváltók törmelékei is elérni”.

  2. „Miféle ostoba elvárás az, hogy nem emlékezhetünk meg (tökmindegy, hogy milyen színű kormány alatt) a német megszállás tényéről?”

  3. „Magyarország ezért 2014-ben még egy nyomorult antifasiszta emlékművet sem állíthat. Ezt csak kiváltságosok tehetik. Például maguk a németek, vagy a zsidók, ...”

  4. „Németország múltjával „leszámolni” csak Németországnak és emlékezetpolitikai szövetségeseinek van joga.”

  5. „Akik ezt megtiltják neki, azok persze arra hivatkoznak ...”

  6. „A megvert establishment-baloldalnak mindenesetre épkézlábabb ötlete is lehetne, legalább az EP választásig kihúzni, mint az antifasiszta harc egy alapvetően antifasiszta emlékmű ellen.”

 

A F&L kép a megtámadott emlékmű tervről valahogy így néz ki:

(interpretáció)

A kormány teszi a dolgát, de a baloldali párttömörülés választási vereséget szenvedett, s így és ezért most ebbe az emlékműbe próbál kapaszkodni, próbál társadalom-szerte ádáz indulatokat szítani.

E kép, mellesleg, totál egybeesik a Fidesz kormány által propagált képpel, és mellesleg, sok értelme nincs, hiszen az un. baloldal nem is álmodhat arról, hogy saját „táborán” túlnyúlva az egész társadalmat maga mellé lenne képes állítani, mármint az ügy mellé.
Sőt, éppenséggel, pont az ellenkezője az igaz, mert hiszen minden egyes perc, amit ebben a csatában eltölteni kényszerül az un. baloldal (baloldali képként azonosítva a Holokauszt zsidó nézőpontból, az áldozat nézőpontjából való interpretációját), csak árt annak az egész helyzetnek, amelynek egyik folyománya ez a kialakult (még nem minősítjük) konfliktus.

Az eleve-megtámadottság illúziója is, természetesen, alapvetően hamis, lévén, hogy az Orbán-Kormány kért ideológiai tűzszünetet a vitában, addig, amíg a választás és a húsvét le nem megy (a Húsvéttal kapcs, persze, volt egy szemét beszólás, amely mindkét vitában álló oldal számára egyaránt fontos ünnepként jelölte meg a Húsvétot, csak a rend kedvéért jegyezzük ezt meg).

Az Orbán-kormány rúgta fel a vita-csendet, s tette ezt úgy, hogy nem is valamiféle új érv-csomagot dobott a piacra, hanem az egész vitát lesöpörve, fű alatt elkezdte folytatni az emlékmű kivitelezését. Láttunk már ilyet. Kossuth Téri fák kivágása, példának okáért. Tudták, hogy törvénytelen kivágni, figyelmeztettük őket, röhögtek rajtunk, és megtették. Most, a bírósági ítélet is minket igazol, akkori fa-védőket – de nem a fákat, mert ők már nem élnek, pedig még több száz évig élhettek volna, ha nem jön közbe a Fidesz.

Kérdés:

Mit csinálsz, ha a társadalom nevében, konszenzust feltételezve olyan emlékművet épít az Orbán-kormány, ami ellen a Holokauszt áldozatai s azok leszármazottjai messzemenőkig tiltakoznak – mondván, hogy őket nem a németek deportálták, nem a németek terrorizálták őket, hanem a magyarok, a magyarok egy része, mondjuk, az akkori többség, az akkori 2/3. Vidéken egy zsidó ember számra a bujkálás, a menekülés a reménytelenségig volt lehetetlen. A zsidóság deportálása után pedig az áldozatok vagyonának újra-elosztása országszerte egy kollektív rítussá emelkedett. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt egyetlen igaz ember sem, hisz' volt, nagyon is – csupáncsak annyit, hogy Magyarország nem volt ártatlan áldozat, mint állam, nem volt ártatlan ugyanúgy, mint az áldozatok, hiszen elkövető volt egy iszonyatos kollektív bűncselekményben.

Mellesleg, a Német megszállás a szövetséges náci állammal, az 1944-es Magyarországgal szemben nem ugyanaz volt, mint Lengyelországgal vagy Franciaországgal szemben, és a kollaboráns kormányokat el szokták ítélni minden körülmények közt. A Horthy kormány kollaboráns és eleve antiszemita kormány volt. Magyarország azonban nem pusztán kollaboráns volt, hanem eleve szövetséges, egy olyan náci elvtárs, amely 1920-tól a zsidóság elleni harcot nyíltan a zászlóra tűzte. A zsidó törvények Magyarországot a nácizmus élvonalával végig szinkronban tartották.

Ezek után hogy kérhetne bárki az akkori Magyarország számára kollektíve helyet a Holokauszt emlékműben – a magyar állam s az akkori társadalmi többség számára, az áldozatok között?

Vagy, ha valaki „a náci német megszállás áldozatainak” akar emléket állítani, azaz, a Horthy korszak és az annak egyenes fejleményeként létrejött német bevonulás, és a Holokauszt áldozatainak, akkor miért akarná a zsidóságot, mint áldozatot ebben az emlékműben nem nevesíteni? S miért akarná a náci szót is kivonni a címből? A náci Németország bevonulása a náci Magyarországra nem fordulatot hozott, hanem kiteljesedést, az addigi 24 év kiteljesedését, mint ismeretes. Ismeretes?

Mi hát a megoldás?

A megoldás az emlékezés, s az, hogy lándzsát törünk, kollektíve az emberiesség oldalán. Németországban volt nácítlanítás. A Német társadalmat, amelynek 25%-a még 1952-ben is jó véleménnyel volt Hitlerről, az összeesküvőket, Stauffenberg-éket pedig árulókként tekintette, nácítlanították. 1952-ben a német társadalom 37%-a úgy volt vele, hogy jobban megvannak a zsidók nélkül. Innen jutott el Németország oda, ahol ma tartanak, egy egységes társadalommá válva, amelyben a nácizmust vita nélkül elítéli a társadalom konszenzusos többsége. Nem kis munka volt ebben, s nem kevés kudarc.
Nálunk, Magyarországon e folyamatok még csak el sem indultak. A késés katasztrofális léptékű. Több évtizedes a lemaradás, organikus fejlődéssel valószínűleg (nyilvánvalóan) behozhatatlan. Csakis katartikus ugrásokkal haladhatunk előre. Ebben azonban minden fél ellenérdekelt: Orbánék ebből élnek, az antiszemitizmus szinonim képeinek extenzív alkalmazásából. A Jobbik: detto, idevéve nemcsak a szinonimákat. Az un. baloldali tömb is abszolút tevékeny résztvevője e polarizációt gerjesztő folyamatoknak, Gyurcsány (+ Gergényi és Demszky) rengeteget tett 2006-ban azért, hogy a szélsőjobb azzá váljon, ami azóta is. Az LMP-t és a 4K-t leszámítva mindenki érdekelt e hasadás tovább hasításában (ezzel együtt, és nem holmi csavar kedvéért, a Schiffer által előadottakat Kálmán Olgával szemben, ideértve az érveit, elítéljük).

Megoldás egyetlenegy van, a kijózanodás. Meg kell értenünk, hogy a politikusok odafent tömény hisztériát küldenek le infúziós csöveinkbe. Ezt minden esetben el kell utasítanunk. Nem utálhatjuk sem Orbánt, sem Tarlóst, sem Rogánt, sem Gyurcsányt, sem Gergényit, de Vona Gábort sem, mert amint felsorakozunk egy gyűlölet-zászló alatt, gyűlölet-katonákká válunk, akik, amint a frontokra vezénylik őket, lőni fognak. Persze, csak védekezésből. Mint mindig.

Van kiút, abszolút van, beszélgess, lásd meg az embert a másikban, lásd meg a szépséget, az emberit. Van kiút, de csak magunkra számíthatunk, együtt, mi, mindannyian. Értsd meg a másikat. Lásd, amit ő lát benned, és meséld el neki, hogy te mit látsz – de soha ne tekintsd a másik oldalt ellenségként, mert ez méreg, nem más, gyilkos méreg, amit szélsebesen ki kell izzadnunk magunkból. Kollektíve.

Visszatérve az emlékműhöz:

  • Miért kellene „antifasiszta” emlékművet állítani Holokauszt-emlékmű helyett?
  • Miért kellene „antifasiszta” emlékművet állítani az egész 1944-es Magyarország számára?
  • Ha valaki „antifasiszta” emlékművet állít, tegye, és írja rá, az antifasiszta ellenállók hősies emlékének – de ne az egész 1944-es náci Magyarország számára.
  • Ha valaki az 1944-ben kisebbségben lévő nem zsidó magyar emberek számára akar emlékművet állítani, akik szenvedtek a náci kormányok alatt, tegye, de csak miután elkészült az emlékmű a Holokauszt áldozatainak emlékére.
  • Ha valaki a magyarországi Zsidó Holokauszt áldozatainak akar emlékművet állítani, az tegye, de ne vegye fel az áldozatok listájára az akkori magyar társadalmat is, ha lehet.
  • Ha valaki relativizálni akar, s 1944-ben is valami olyat próbál kimutatni, ami „az egyik oldalnak” is és „a másik oldal” számára is tragikus, az állítson emlékművet az akkori magyar csendőrség, a feljelentők, s a várost „felkoncoltatik” feliratokkal elárasztó állampolgárok tömegei, s Horthy Miklós, Sztójay Döme, és társaik számára – ha talál rá humánus indokot. Ha azonban ez nem megy, hallgasson. Nincs minden tragédiában egy másik áldozat is, és véletlenül sem igaz, hogy áldozat minden elkövető maga is, ugyanúgy.
  • És végül: nem, nem volt minden állampolgár náci, nem volt mindenki bűnös, nem vett részt mindenki tettleg, s aki nem vett részt, az mentesül az elkövetőket sújtó vádló emlékezetünk súlya alól – de kollektív bűn volt az, ami történt. Nácizmus államhatalmi terror idején. Horthy pedig elsőrendű vádlott, Hitler magyarországi fő szövetségese. Az egyik.

PS: A ma élők 95%-a azok közé tartozhatna, akik abszolút mentesülnek a vádló emlékezet nyomása alól, abszolút itt volna a helyük, mindenkinek, kivéve az egykori elkövetőket. Mindez azonban saját döntés kérdése, s ezért borzasztó, ezért katasztrofális kár, hogy e döntést folyton felkínálja a profitéhes politika, ezüsttálcán. Melyik oldalt választod? Akik elismerik Horthy-t, és úgy vannak vele, hogy mindenki egyformán áldozat volt, nagyjából? Vagy a zsidók, az áldozatok s az áldozatokra emlékezők oldalán találod meg „inkább” a helyed? Melyik oldal a tiéd, amelyik azt mondja, ez csak hisztéria, mert a baloldal elveszítette a választásokat? Vagy az, amely visszautasítja a történelmi emlékezet alantas manipulálását? Sosem volna szabad felkínálni választásra ezt a Vagy/Vagy-ot ... és sosem volna szabad élni e választási „lehetőséggel” ... mert csak 1 db lehetőség van.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: emlékmű Orbán Horthy Holokauszt Fent és Lent