HTML


ATV Para – baloldali K.O. – le a KOkárdával! ----- (PS: a cikk egy félreértésen alapul)

2014.03.15. 23:58 equally

Egy rövid bejegyzés akar ez lenni. Para Kovács és egy másik értelmiségi nevetgélős beszélgetéséről. Érdekes volt látni, ahogyan próbálják – anélkül, hogy kimondanák – megbeszéltté tenni a tényt, hogy nincs kire szavazni, és hogy nincsenek új pártok. Érdekes volt látni, hogyan kerülik totál következetesen – ebben az explicit kontextusban – az LMP létének puszta említését is. Párszor felmerült, de 15 percből, mondjuk 30 másodpercre sikerült leszorítani. Érdekes volt látni, Para-Kovács hogyan engedett végül mégis a tiszta logikának s valósághűségének, amikor kimondta, vagy komolyan vesszük az LMP-t, vagy ismerjük el, hogy nem akarunk és nem is tudunk akarni semmit, csak az MSZP pártokat.

 

Mindez érdekes volt, de a döbbenet a műsor után következett. Átszörfözve a hírtévén, egyetlen pillanat alatt beütött valami furcsaság: 3 ember beszélt, s mindhármon kokárda. Basszus. Miért? Kisajátították? Hogyan sikerült nekik?

atv_1.jpg

Miért csinálja ezt az ATV? Hogyan fordulhat elő, hogy egy műsorban senkin sincs kokárda Március 15-én????? A fidesz kisajátítja????

 

Hogyan alakul úgy spontán, hogy sem a műsorvezetőn, sem a két vendégen nincs kokárda??? Ez egyrészt nem lehet véletlen. Másrészt, elképzelem, hogy bemegyek egy műsorba beszélgetni ... Előtte mondják, hogy miről ne beszéljünk, majd szólnak, hogy a kokárdát, ami egész nap rajtam volt (nem hiszem, hogy e személyek ne viselték volna napközben) vegyem le ...

Nevettem volna, s ha még egyszer megkérnek, kisétáltam volna ...

Másik lehetőség, nem volt rajtam a nap során végig kokárda. Mert mondjuk, kabátot cseréltem, pulcsit, zakót, vagy áttettem a kabátomra. Bármi. Bemegyek ... ott vagyok ... lassan kezdődik a beszélgetés ... kezdődik az adás ... nyilván megkérem a sürgölődő asszisztenseket, hogy adjanak kölcsön egy kokárdát. Tiszteletből ... Március 15 felé ... Azok felé az emberek felé, akik azt a csodálatos forradalmat s szabadságharcot vívták ...

Döbbenet ... Döbbenet, mennyire komiszak, s mekkora hatalmuk van azoknak, akik a valóságunkat – s benne a tévé adásokat – felülről, hátulról formálják, mint valami bábszínházat ... s policy-ben meghatározzák azt is, hogy nincs kokárda ..

PS:
később kiderült ez egy napokkal azelőtti adás ismétlése volt, amely tényről persze nem informálták a nézőket képernyőn egy felirattal, hogy "a márc xx-i adás ismétlése" ... ezért úgy vélem, ez nem az én hibám ...

mondhatni, "árnyékra vetődtem" - de a szándék jó volt, ezért nem kérek elnézést az olvasóktól, sem az ATV-től, ha most tapasztalnám ugyanezt, ugyanezt írnám le

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

8 komment · 1 trackback

Címkék: atv mszp para pm para-kovács március 15 1848 kokárda lmp e14

MSZPM kampány ma - avagy az LMP és az MSZP elmaradt fúziója – amit nyertünk, és amit nyertünk ezzel

2013.11.23. 21:13 equally

2011 novemberében volt, hogy Karácsony Gergely az MSZP-vel való összefuzionálást sürgette az LMP részéről (az ATV képernyőjén). Ma, 2 évvel később, a Népszabadság beszámol a hírről, hogy Karácsony megérkezett az MSZP székházba. Elképesztő belegondolni, mi lett volna, mi lenne ma, ha a tervük sikerült volna, ha sikerült volna feltörniük az LMP-t. De lássuk! Mi lenne ma!

bajnai_1.jpgszorosabbra zárt az MSZP és az E14 szövetsége

Schiffer így is, úgy is már rég ki lenne téve az LMP-ből, a fúzió rá soha sem vonatkozott, lehet tudni, nem olyan, hogy valaha is ferdítsen az elvein, s bizonyos tényekhez való hozzáállásán, s hogy újragondolja korábbi állásfoglalásait. Ahogy mondani szokták: www.integrity.hu :) Schiffer (és még jó páran mások) ma már garantáltan nem lennének ott az LMP-ben. Tudjuk, mert a hatalom mindig is így működött, amióta a világ világ, s ezen belül, az a hatalom is, amely nálunk 1956 óta regnál.

történelmi híradó következik – a kiosztott híradószemüvegeket most kéretik felvenni .)

Proxi-képzés. Ez történik, s ez történt mindig is. Adott valami, ami a hatalom számára veszélyes, mert ellene van. Ekkor, mint a kalózok, meghekkelik, megcsáklyázzák az illető szervezetet. Bejuttatnak egy-két trójait, akik majd kinyitják a kaput, plusz akik közvetítenek odabent a hatalom és a szervezet között – anélkül persze, hogy a bentiek tudnák, hogy ezek kinek az érdekében járnak el (ügynökökként). Aztán, amikor sikerült feltörni az illető szervezetet (ami azt jelenti, hogy a hatalom csatornát épített ki a szervezet számos vezetőjéhez, és ezen a privát csatornán keresztül létrejött egy kontroll és egy állandó kapcsolat, és ezáltal az egész szervezet döntéshozási mechanizmusát kontroll alá tudták vonni a kapcsolatok kritikus tömege, s az eredő befolyás révén), szétszedik, és újra összerakják.

Majdnem olyan lesz, mint újkorában – csak picit más. Proxi = picit módosított. Mert ez a szervezet már kontroll alatt áll. Immár nem valódi, hanem csak olyan, mintha – proxi. Ez így megy. Lásd MSZMP.

Az MSZMP forradalom volt, a többpártrendszer forradalmának pártja, csütörtökön alakult, november 1-én. Aznap délután Kádár beszéde elhangzott a rádióban, de már csak felvételről, mert Kádár ekkor már az oroszoknál volt. Kádár beszédében arról szónokolt, hogy az AVH-sokat el kell távolítani a az államgépezetből, s gondoskodni arról, hogy ne tölthessenek be funkciót. Másnap, pénteken megalakult a Népszabadság, az MSZMP lapjaként.

Amikor Kádár további tankok élén visszatért, következő hét szerdán, november 7-én (amely nap a „nagy októberi szocialista forradalom” ünnepe lett, nemzeti ünnep), ő MSZMP elnökségi tag volt, a Népszabi pedig a forradalmi MSZMP lapja.
A szitu látszólag folyamatosságról árulkodik. De később ... (különösen Nagy Imre kivégzése után) az MSZMP már nem az az MSZMP volt, ami akkor, amikor alapították, november 2-án, pénteken.

És nyilván a Népszabadság sem lehetett korábbi önmaga, hiszen megtartották. A meghekkelt MSZMP megtartotta a Népszabit (november 24-én volt egy népszabis sztrájk, amiért minden tisztelet megilleti az akkori újságírókat). A Népszabadság maradt.
Mind az MSZMP, mind a Népszabadság annak a hatalomnak a flottájához tartozott immár, amely ellen e-re-de-ti-leg a barikádra léptek. Proxi MSZMP, proxi Népszabadság. A hunyó Kádár, aki először ellenforradalomnak nevezte a forradalmat, majd szépített, de aztán visszatáncolt, és sokak számára a mai napig .. de ezt már hagyjuk ...

Hogyan csinál proxit valamiből a hatalom – erről szólt a mai filmvetítés :) Amit az LMP-vel csinált ugyanaz az 1956 óta regnáló polip, az totál analóg azzal, amit a Népszabadsággal és az MSZMP-vel csináltak. Majdnem pontos az analógia, leszámítva, hogy az ügynökakták nyilvánosságáért ma még magányosan küzdő Schiffer (és társainak, barátainak) a pártja ellenállt a feltörésnek – a megcsáklyázás még bejött ugyan, de utána Schiffer ugyanakkora kommunikációs erőfeszítést dobott be, mint amekkorát a hatalom, és mivel Schiffer belülről és az LMP küldetéséhez törés és ferdülés, elhajlás nélkül állt hozzá továbbra is, a kisebb erőfeszítés is nagyobb eredménnyel tudott járni, mint mindaz, amit a hatalom be tudott vetni.

Ma, amikor a Népszabadság azt post-olja a fb-on, hogy a Karácsony már novemberben megérkezett az MSZP-be, észnél kell lennünk, hogy ezt a képet tényleg pontosan le tudjuk képezni.

Látnunk kell, hogy az eredeti tervek, illetve a hatalom ma már kiszámítható működésének ismerete alapján ma az MSZP székházba az LMP-nek kellett volna beköltöznie (természetesen Schiffer és társai nélkül, őket mára már kidobták volna, mert nem elég együttműködőek, személyeskedőek, és veszélyeztetik a kampányt, vagy valami hasonló alapon). Ma ha a megcsáklyázás és proxi-képzés folyamata sikerrel járt volna, akkor is Karácsony lenne a fő LMP-s, és ugyanúgy őt említette volna a Népszabi.

Viccet félretéve, bele kell gondolnunk, mi lett volna, ha sikerül nekik.

Ma lenne egy olyan kamu LMP, mint amilyen kamu MSZMP és kamu Népszabadság jött létre anno az eredeti forradalmi szerveződésből. Gondolj bele, ma a Lehet Más a Politika hitelesítené azt, hogy Orbánék után ugyanaz a rezsim visszatérhessen, csak picit másképp, Gyurcsány helyett a klónjával, Bajnaival vagy egy következő arccal az élen. Így azonban az egész beolvasztósdi, nagy olvasztótégelyezősdi zátonyra futott ... Ezért ma sokak számára nem Orbán leváltása a főcél, hanem az, hogy a „váltóműszakokban” egymást váltó pártok (MSZP-SZDSZ / Fidesz-KDNP) uralkodásának kontinuumát megtörjük, és a döntéshozásba a társadalmat képviselő szerveződéseket juttassunk, lásd LMP, 4K.. és a sor nyitott!!

És konkrétan, itt van a NAV bűncselekmény és a botrány. Az MSZP leszavazta a vizsgálóbizottság létrehozását. Megakadályozták, ugyanúgy, mint az ügynökakták nyilvánosságát megteremtő törvényt, az ügynöktörvényt is.

Az LMP azonban ott van, az LMP itt van, és nem lehet azt mondani, hogy ez a az ügy nem fontos. Plusz, itt van a HAHA és más nagyszerű szervezetek is !!! Ezért a PM, mint az MSZP-Bajnai junior tagozata kénytelen támogatni a vizsgálóbizottságot, azért, hogy ne lehessen azt mondani, hogy nem akarják. Helyette majd azt mondják „apu dolgozik, nincs ideje, ja, 1 milliárdos adócsalás a NAV-nál, igen, hallottunk róla, a fiatal tagozatunk ott is volt, mi is támogatjuk, persze, ez csak természetes”.

Ha az LMP nem lenne ma az, ami, akkor ma az LMP mondaná azt, hogy ez egy jobbikos ügy, a szélső-jobbosok akarnak valamit, de ezt nem támogathatjuk, stb, stb, mert ők rosszat akarnak, hiszen rosszak. És ezzel az egész NAV ügy el lenne kenve. Jobbikosok akarják, jobbikosok állítják – ez lenne a mantra. Miközben a valóság az, hogy egy adóhatósági tisztviselő osztotta meg a rendszert leleplező infót a magyar társadalommal ... és vagy lépünk valamit, vagy nem! Horváth Csaba, mindenesetre, odament az LMP-s tüntetésére mosolyogni és nyilatkozni egy kört :) Jelezve, hogy akár lehetne is valamiféle vizsgálat? :) Who knows? A lényeg az, hogy mi tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ez így ne mehessen tovább.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment · 1 trackback

Címkék: mszp kádár pm együtt karácsony bajnai horváth csaba lmp e14 MSZPM proxi

HAHArc, hát legyen harc – occupy roham a fidesz palota ellen

2013.03.07. 20:58 equally

Megdöbbentő eseménysor vette kezdetét március 7-én, „civilek” egy csoportja behatolt a kormánypárt (fidesz) székházába. A falshmob-nak titulált esemény nemigen felel meg a flashmob kritériumainak, hiszen székházfoglalás lett belőle, állóháború. Később a HAHA-sok olyan post-okat küldtek ki, hogy jöjjön oda mindenki megvédeni a jogállamiságot, megvédeni Magyarországot. Mindezt, ha valaki kicsit is utálja a fidesz kormányt, kötelessége úgy tekinteni, hogy „szemét fidesz, éljenek a civilek!”. Na, itt kellene megállni.

fish.jpg

A HAHA eddig egészen másképp viselkedett, fő jellemzőjük volt a józanság, és a demokrácia nem-játék szabályainak betartása, lásd még amikor egy operatőr és egy dékánhelyettes összeszólalkoztak az egyik egyetemi akciónál, akkor is tárgyalásra vitték a dolgot, illetve felszólították a feleket, hogy a konfliktust a hatályos jogszabályok, azaz a házirend értelmében rendezzék. Pár napja a HAHA még élőláncot csinált - most meg megrohamozzák a kormánypárt székházát? Mi történt a a HAHÁval?

3 dolog, amiért elítéljük a HAHA-t

Hogy mi történt velük, nem fogjuk megtudni. Itt és most szorítkozzunk az esemény 3 momentumának elítélésére.

#1 A HAHA úgy vett részt egy tüntetés előkészítésében, hogy az általuk megszervezett közösséget nem tájékoztatták arról, hogy kik a szervezők (akikhez a HAHA és más csatlakozók is csatlakoztak).

#2 A HAHA odament elfoglalni egy párt székházát … ezzel a korábbi s mindenkori demokratikus szervezeti működése csakúgy sérült (hiszen a többiek nem tudtak róla, hogy 7-én is lesz akció, arról meg pláne nem, hogy nem flashmob lesz, hanem occupy akció), mint a szervezet demokrácia- illetve jogtisztelő viselkedése nyomán kialakult képviseleti közbizalom …

#3 A HAHA olyan publikációkat bocsátott ki, mint:
Szóval gyertek a Lendvay utcába a Hősök teréhez, védjük meg a jogállamot, Magyarországot!

"Itt a Békemenet, zsidóznak, buziznak, agresszívak.
Azt kérjük tőletek gyertek ide a Lendvai utcába, és osszátok meg ezt a képet!
"



Szóval, olyan akcióba hívta az általuk megszervezett közösséget, amelyekben egy pártszékház (10-es skálán 10-ig) illegális elfoglalása során nem-békés konfliktus pattant ki … és úgy hívta ide az általuk megszervezett és kontrollált közösséget, hogy közvetlenül is utalt fizikai összecsapásra, esetleges fizikai összecsapásra pedig közvetve … azaz kvázi azt publikálták, hogy „harc van, gyere harcolni”

Nem tudjuk, mi történt a HAHA-val, úgy viselkedtek, mintha idióta technokrata politikusok költöztek volna a fejükbe, vagy vették volna kölcsön a laptopjaikat. Olyan politikusok, akik nyálas jelszavakkal hergelik a népet, annak érdekében, hogy ők maguk némi politikai profitot learathassanak …

Elítéljük a HAHA-t, de a TASZ-t is, a Város Mindenkié alapítványt csak azért nem ítéljük el, mert közülük Misetics Bálint, aki már korábban jelezte, hogy átáll a Bajnaiék csapatához, az E14-hez, ott volt az élen, így nem játszott álarcosbált, önmagaként és saját szervezete nevében volt ott (már csak Karácsony Gergely hiányzott valami látványos eszközzel, mondjuk egy rambo típusú láncfűrésszel).
A HAHA és a TASZ (és más szervezetek is) azonban visszaéltek a közbizalommal, és lehetővé tették, hogy a budapestieket derült égből meg lehessen szólítani azzal, hogy ~ „gyertek ki harcolni, mert itt buziznak, zsidóznak, kopaszok, rugdosnak, gyertek, védjétek meg Magyarországot”.

A HAHA külön, tettleg is részt vett ebben, mint elkövető, hiszen ők posztolták ezeket a magyarinfo.blog.hu stílusú hazafiaskodó harci felhívásokat.

megálló

Itt most meg kellene állni, és gondolkodni … hogy ki mit akar … s hogy mit akarunk összességében, mint társadalom …

Politikai karriert valami kispártnak Bajnaiék oldalán? Valami bazi nagy tüntetést, 15 perc hírnévvel? Feláldozni az összes értelmesen megfogalmazott követelést annak az oltárán, hogy a magyar társadalmat hátha megosztja ez az incidens, a szokásos fele-fele alapon? Feláldozni civil mozgalmak törekvéseit, eddig elért eredményeit (az eredmény a közösségépítésnél kezdődik, és a közös akarat megfogalmazásánál!) annak az oltárán, amit az MSZP választási stratégiájában le is írt: „olyan helyzetet teremteni, hogy a választó 2 oldal között legyen kénytelen választani” ?

Ebbe a törekvésbe a valódi baloldal nem fog beszállni, mert már van ám ilyen is … gondolkodó emberek, akiket nem lehet távvezérelni … plusz totál baloldaliak …

Ahogyan a fideszt Sólyom Lászlóval elítéltük azért, hogy felrúgták a kordont, ugyanúgy (minimum) elítéljük azokat, akik betörtek a fidesz székházába, és onnan nem távoztak. Még jobban elítéljük azokat, akik naiv fiatalokat rángattak bele ebbe, anélkül, hogy felelősen végiggondolták volna, hogy ez bűncselekmény, és csak úgy kaphatnak felmentést, ahogyan a taxis blokád résztevői, ami most nem valószínű – vagy igen? Taxis blokád van, már megint?

ugrik.jpg


felülről szervezett provokáció

A tüntetések lényege, hogy a tüntetők a médián keresztül eljuttathassanak egy üzenetet a társadalom relatíve nagy részéhez. A tüntetések lényege, hogy békések. Békés = jogszerű, nem illegális, és nem erőszakos. Az mindig hatalmi csoportok érdeke, hogy a békés/legális/barátságos tüntetéseket provokációkkal elvigyék egy kizökkent állapotba: nem békés, nem legális, nem barátságos állapotba.
Ha belegondolunk, most is pontosan ez történt … különös tekintettel a HAHA-ra, akik hónapok óta tartják profin és egyedülálló módon a frontot …

Kár, hogy ehhez a felülről szervezett provokációhoz most más civil szervezetek mellett a HAHA is tevőlegesen asszisztált, ráadásul anélkül, hogy azoknak, akiket ők szervezetbe tömörítenek, s akikért és akiknek felelősséggel tartoznak, elárulták volna, hogy kik szervezik ezt a kis tüntetést 9-ére, s azt, hogy ennek előjátékaként előadják ezt a 7-i mutatványt is …

kampány-időszak indul …

Itt most meg kellene állni, és elgondolkodni … Sajnos azonban az MSZP-nek és Bajnaiéknak pontosan az az érdekük, hogy a magyar társadalom habzó szájjal rontson önmagára, egyik oldal a másikra, annak reménye nélkül, hogy megértik egymás szavát – mert amíg ez van, ez a brutális, ellenséges megosztás, addig az MSZP-s pártcsaládnak mindig van 50%-esélye, hogy ők győznek legközelebb … hiszen vagy ez, vagy az, nincs más, és nem is lehet - soha már. Ez a magyar társadalom sorsa, valahányszor az MSZP-nek kampányidőszaka van, valahányszor tüzel …

Az MSZP és az E14 (meg ami ebben a csomagban benne van) részvétele ebben a társadalom-ellenes hadműveletben* világos … de kérdés, hogy a HAHA is részt akar-e ebben venni, s hogy ha igen, van-e erre felhatalmazása a diákságtól …

* Társadalom-ellenes hadművelet, mert a székház-foglalóknak nincs joguk ahhoz, amit megtettek, és így arra kényszerítik a társadalom egyik felét (akik utálják a kormányt), hogy irracionális módon álljanak az ő oldalukra, annak ellenére, hogy ez a tett védhetetlen. Így beindul társadalom irracionális megosztása, illetve a társadalom tovább hasad – úgy, ahogyan ezt a köztársaság téren vagy a rózsadombon megtervezték …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: haha civilek székház e14 occupy occupy fidesz

Milla again: Vedlik a MILLA - vissza civilbe

2013.02.26. 18:39 equally

Két évet ível át immár a MILLA pályafutása, a híres civil mozgalomé, amely számára evidencia volt, hogy Bajnai kampánynyitója legyen a fő esemény október 23-i nemzeti ünnepségünkön, ahol a MILLA és Bajnai mozgalma együtt alapították meg az azonos című (Együtt) 2014 választási .. szóval pártot, vagy nevezzék, aminek akarják – azt, amire emberek szavaznak, és amit a Medián a többi párt támogatottságával együtt mér. Bajnai úgy tűnik, megbukott, erre a MILLA most visszalép, mostantól ismét civilek – azzal együtt, hogy tüntetésszervezői előjogukat átadták Bajnai Szolisainak …

pic-5.jpg

lásd a MILLA közleményét

A MILLA azért érdemel külön szót, mert egy felülről szervezett civil szervezet, ami pontosan úgy viselkedett, mint az SZDSZ – lásd, amikor is pályájuk csúcsán felkonferálták Bajnait a színpadra, illetve amikor az E14-es közös formációjukat és annak párttá alakulását bejelentették. A MILLA egy olyan civil szervezet, amelyből az új (neo)liberális párt pattant ki, meglepetésszerűen. Az új SZDSZ, amit a tehetős budapestiekre szabtak, akik még mindig azt hiszik, hogy a liberalizmus a fűszívást jelenti meg az antirasszizmust és a szivárvány minden színét (és nem az 1% uralmát és neolib gazdaságpolitikát, értelmetlen megszorításokkal és jól tartott holdudvarral – plusz attachmentként a kampányszövegeket a sokszínűségről, fűszívásról, stb).

Egy civil szervezet, ami sosem volt igaziból civil – a civil ugyanis azt jelenti, hogy alulról szerveződik, és hogy legalább akkor, amikor szerveződik, nyitott, átlátható, valódi. Azaz vannak emberek, akik elkezdenek csinálni valamit, amiből lesz valami. A MILLA ehhez képest egy álarcos játék az első másodperctől, ami anélkül vált „valamivé” (lásd tömegtüntetések), hogy bárki szeme láttára lezajlott volna bármiféle valódi civil szerveződés (amibe bárki bekapcsolódhatott volna, nyilvános fórumokkal, meg miden). Amint pályára léptek, egyből elkezdték a profi nemzeti ünnep-szervezést, de már az első januári tüntijeiknél is mindenki csak nézett, honnan lett félmillió forintjuk sec-perc alatt, satöbbi.

A lóláb mindig kilátszott, de mindegy volt, hiszen 2012 elejétől már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a MILLA tényleg az, aminek látszik, egy új liberális párt – kezdeménye. Aztán megtörtént az október 23-i nagy átváltozás. Felkonferálták Bajnait, és egyúttal megalapították Bajnaival az Együtt 2014-et. Megalapították Bajnaival a pártot szervezetet, szövetséget, illetve azt, amire 2014-ben szavazni fognak a népek. Utána kilőtték az LMP alól az ÖKO és a ZÖLD címkéket, és átvették tőlük az ügynökakták mellett a fenntartható fejlődést is, sőt, Misetics Bálint MILLA-közeli ex-LMP-s révén a szegénység elleni harcot is!! (A Város Mindenkié alapítvány). Jó lapjai lettek Bajnaiéknak, beleértve egy szegénységmentes, éhségmentes Szolidaritást is – nem, cseppet sem bizarr, ez így lett kitalálva, ennek működnie kell.

Jó lapjaik lettek, de nem eléggé jók. Az ÚJ LMP, akik fantáziadús néven MP-nek keresztelték magukat (bocs: PM), megtartotta a nagy SZDSZ-es kampánynyitóját az SZDSZ főhadiszállásán, az A38-on, Demszky korábbi tanácsadójával, a heti hetes alaptagjával, Hajós Andrással. Miért is ne? A neoliberalizmust nem bünteti a törvény, szabad országban élünk. Nem az a baj egy új SZDSZ-szel, hogy önmagát képviseli, hanem az, hogy nem, és helyette mindenféle másnak adja ki magát, mert egy SZDSZ-re senki sem szavazna (leszámítva, akinek tényleg pénze lenne belőle, de közülük is csak a tényleg fanatikusak).

Leszámítva azokat, akik konkrétan pénzt kapnak az SZDSZ által felügyelt állami csapokból gyakorlatilag nem sok mindenkinek érdeke, hogy SZDSZ kormányozzon, hiszen az országot szétszedik, a korrupció elszabadul, és a neolib gazdaságpolitika is, ami csak oda vezet, hogy jön Orbán és a jobbik, már megint. Az PM SZDSZ-identitású alakuló gyűlése arra persze jó, hogy az anyagi biztonságot élvező elit fiatalság magát (körön belül) liberálisnak nevezhesse, és együtt ünnepeljen, de ez … csak ennyi. Az elit egy palotában, oké egy pazar hajón. Ennyi. Ebből nem lesz támogatottság (az a dolog, amivel a demokrácia nevű játékot játsszák). A PM tehát rövid úton zátonyra futott … (amiben sok meglepetés nincs, nyilván így volt kitalálva, csak a zöld színt és a fenntartható izét kellett áthozniuk)

A baloldal ismét átláthatóvá vált, elindult a társadalom spontán szerveződése, az LMP, a 4K!, a diákok, civilek – akárhova nézel, mindenütt kezd minden beindulni, az SZDSZ (E14, PM) pedig kirakatüvegen kívülről nézze? NA ne! (Tudod: E14 = MILLA+Bajnai Haza & Haladása + a SZOLI)


A MILLA-t tehát újra kellett aktivizálni. Máskülönben az új baloldal, ahol az LMP és a 4K! kezd egymásra találni, feléled, és a neolib Bajnaiék, akik a remény koalíciójából egyik napról a másikra mentek át a bizalom koalíciójába (így dobálják el a nem működő, bukott stratégiáikat – s tavasztól várhatóan Bajnait is, upsz, addig már csak pár hét), szóval, háttérbe szorulhatnak. Nem, ezt nem szabad megengedni. Bármely új párttal, új pólussal szemben az egyetlen értelmes védekezés egy civil társaság belógatása a térbe. Ez az egyetlen, ami zavarni tudja az LMP és a 4K! kibontakozását, illetve ami szavazókat tud hozni, szavazókat tud elvonzani a valódi baloldaltól – egy „civil” társaság, akik a média jóvoltából, ámen, magukénak tudják Budapest bizalmát – annak ellenére, hogy sosem voltak igazán sem civilek sem nyitottak (maximum csak úgy, mint Bajnai, aki állítólag ugyancsak „civil”, hiszen nem párttag). Egy civil tárasaság, akik pár hónapja még azt adták elő Bajnai-n keresztül, hogy „NINCS BOCSÁNAT!” – ha valaki nem működik együtt az Együtt 2014-el. Ha a fenyegetés nem jött be, most hangot váltanak … ismét … Ismét jöhet a Civil Milla!

Ezek után most az LMP (és velük együtt azok a választók, akiknek elegük van az MSZP-alapú korrupt, neoliberális politikából) most nyilván elgondolkodnak, hogy „hello, nem kellene-e együtt bulizni a MILLÁ-val”? Most, hogy már ők is civilek, megint, most már érdemes lehet haverkodni velük, ismét. Nem igaz? Most már nem Bajnai szövetségesei, most már nem neolib-ek, nem technokraták, most már nem egy SZDSZ 2.0 (amely címkék tartalmuknál fogva szöges ellentétben állnak egy harmadik utas öko-politikával, de még az MSZP-alapú politikától való elszakadástól is) – most már civilek … megint. Szóval, éljen a MILLA – megint.

Juhász Péter megmaradt politikusnak, mert ő már „dekonspirálódott”, de mindenki más még szűz, mint hó – hahó! Elő hát a civil kurázsival, come on let's twist again, játsszunk civilesdit megint! Ezzel 2013 tavasz-nyár lefedhető … és akkor már csak két szezont kell aludni – átaludnia a magyar társadalomnak, hogy 2014-ben ne legyen más választás, csak az, ami mindig is .. az MSZP és társai ...

PS: ebben a percben: telefon csörög, „üdvözlöm, bajnai gordon vagyok, az Együtt 2014 …” (ne már, not again! – lerak)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment · 1 trackback

Címkék: szdsz pm milla bajnai mp lmp e14 együtt 2014

A bajnai-expressz kifutott termék, cunami veszély

2013.02.12. 14:46 equally

Magyarország viccország. Egy pusztító vírus tombol a nyugati civilizáció gazdaságaiban (lásd, hogyan ment tönkre Írország, és „néhány” másik ország, évek alatt), ez pont olyan, mint egy komputer-vírus, ami szoftveresen teszi tönkre a hardvert, rossz a vezérlés, elszáll a rendszer. Értsd, ez nem a nagy éhínség ideje, amikor krumpli sincs, hanem az, amikor a kávét beöntik a tengerbe – mert az ostoba üzletemberek egy rossz eszközzel próbálják irányítani a gazdaságot (amit eleve nem nekik kellene irányítaniuk). Magyarország még megúszta … itt volna a lehetőség gondolkodni, valami értelmes kiutat kitalálni – de nem, nálunk az 1%-nyi elit és a HVG szavát követve Bajnait kell akarni. Jön a cunami, mi pedig összes pénzünket odaadjuk Bajnainak, egy szuper és jutányos árú hajókirándulásra – ahelyett, hogy menekülnénk …. az ellenkező irányba.

tsunami01.jpg

Megúsztuk Gyurcsányt, megúsztuk Orbánt, és végül az icipici Bajnai lesz az, ami mind megeszi … aki jól hazavág mindent. Bajnai egy lépés vissza, oda, ahonnan most mindenki eszeveszetten menekül … Ki csinál ilyet? Ki halad visszafelé? Csak a szegény magyarok … Akik Izaurának is gyűjtöttek. Nem, nem elmebetegek vagyunk. Ez egy konkrét behatás eredménye, drogok hatása alatt cselekszünk...valóság? Vigyázat, manipulálják! Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. A médiára sajnos, nincs rá írva ilyen figyelmeztetés.

A bajnai expressz a legjobb lehetőségként van beállítva, akárhova nézel, HVG, ATV, RTL, stb. Nincs más, csak a bajnai expressz. Vagy az Orbán sebesvonat, ami rég kisiklott (a Gyurcsány-Bajnai-Kóka szupergőzös spontán felrobbanása után). A média egyszerűen nem foglalkozik mással, csak hogy elhitesse a néppel, hogy a megadott lehetőségek közül kell választania. Nem, nem a választási regisztráció (ami egy vicc, egyetlen napnál nem lett volna szabad többet foglalkozni vele), hanem a média az, ami lekorlátozza a választási a lehetőségeket. A média az, ami 4 éven keresztül a nép kezébe nyomja az előnyomtatott választási cetliket: ikszeld be a jó választ .. sszzz .. ikszeld be a jó választ .. sssszzzzz – sziszegi, és közben a szerencsétlen polgár el kell, hogy fogadja a tényt, hogy nincs túl sok választás, tulajdonképpen csak kettő, de ha még jobban belegondol, csak egy – mindig csak egy.

tsunami_wave_9.jpg

A HVG egy gazdasági lap. Hány cikk szól mostanában arról, hogy hogyan omlanak össze a gazdaságok, hogyan tüntetnek, hogyan mennek tönkre emberek, és hogy miről szól a válság? Hány cikk szól a privatizációkról és leépítésekről, szociális támogatások megvonásáról, és arról, hogy ez mennyire durva? Hány cikk szól a megszorításokról? Hány cikk szól hetente arról, hogy a GDP egy elavult mérőszám? Vagy arról, hogy a gazdasági növekedés pomádé király új ruhája, hiszen ott, ahol a civilizáció kiépült, a növekedés nemhogy nem indokolt, de éppenséggel veszélyes is? A HVG elsősorban arról ír, hogy mit csinál Orbán, és hogy hogyan lehet őt és bandáját leváltani – Bajnaiék dicsőséges szakértői szövetségének segítségével, ámen :)

Az eredmény: Magyarországon a társadalom 90%-ával elhitetik, hogy az egyetlen értelmes választás a múlt választása. A neoliberális gazdaságpolitika választása – amit jobb helyeken már kitiltottak a történelemből, nálunk MOST akarják örökre bevezetni, a balliberális gulyás-totalitarizmussal, amikor a baloldal nem tüntet, hanem nyugszik és tapsol, és hálát ad, hogy nem Orbánék uralkodnak – nyugszik és tapsol, és nincs is más lehetősége.

Jó kis rendszer ez, a holdudvar kap pénzt, a többiek pedig süllyednek, és közben habzik a szájuk, de senki sem hallja őket, elvitte a cica a nyelvüket, sorry, ez van, c'est la vie. Mindig vannak, akiknek nem jön össze. Több szerencsét legközelebb. A neolib piramisban tipikusan csak a felső 1/3 az, akiknek jut valami emberi élet, bár ez csak materiálisan igaz, mert milyen élet az, ahol abban kell hinni, amiben Bajnai utazik?

Csoda, hogy elszabadul a szélsőjobb? Az ATV nézők pedig nem értik, mert azt hiszik, ezt Orbán csinálja.

Amikor az ország megúszott egy Gyurcsány 2-t, túlélt egy Orbán 2-t, akkor befizetni egy bajnai expresszre, egy „gyors felépülést” és „kiszámítható gazdaságpolitikát” ígérő (=MEGSZORÍTÁS + jó hírek a tévében, és örök remény) pilóta-piramis játékra, több, mint őrültség. Csoda, hogy ilyen valakinek egyáltalán eszébe jut. Ilyen nincs is. Ez Magyarország, a HVG vezetésével: Izaura helyett most épen egy lejárt lemezre gyűjtünk, Bajnaira akarunk beruházni, mert a politikai tesco-ban most ezt adják, és akciós is ...Összekuporgatott kuponjainkból most a bajnai expressz-re akarunk befizetni … mert a reklámújságokban (HVG) nagyon jókat írnak róla … Azt a szalmonellás menüt akarjuk mohón berendelni, amitől egész Európa kifeküdt … Mindezt önként és dalolva (a HVG vezetésével persze).

tsunami_waves.jpeg

A világ, Európával egy gigantikus új, gazdasági korszak küszöbén áll … Magyarország pedig ismét a vesztesekhez akar csatlakozni, egy újabb történelmi rossz döntés nyomán … szánt szándékkal akarjuk magunkra rántani a vasfüggönyt, harmadszor is immár (az elmúlt 23 év volt a vasfüggöny 2.) …

Mit szólna ehhez Ady? Azt, amit eddig is? Bruce Lee-nek igaza volt, a fiúk apáik démonait is megöröklik .. még midig a disznófejű nagyúrra küzdünk … és továbbra is Mohács kell nekünk, azaz most Bajnai.

FYI: néhány fontos tény a cikkel kapcsolatban:

  • Izaura nem egy valóságos személy, ha az lenne, természetesen mi is támogatnánk a gyűjtést a felszabadítására

  • Bajnai nem egy baloldali politikus, hanem egy liberális technokrata, aki a neoliberális (Európából már kivont, eljárt szavatosságú rendszerét) akarja bevezetni, hogy egy csinos kis fogyasztói állatfarmot csináljon az elv(=üzlet)társainak ebből "a kurva országból"...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment · 2 trackback

Címkék: média együtt hvg válság gdp bajnai lmp e14 izaura e2012

a kilépett ex-LMP-sek kikerültek az arc-tőzsdére a facebook-on

2013.01.30. 18:56 equally

„A politika olyan, mint a mosóporreklámok, arcokat adsz el, meg szlogeneket, pont úgy, mintha mosóporreklámokat készítenél”. „Mi kell a választási győzelemhez? Arcok, média-támogatás, meg pénz, és akinek több van, az nyer”. Sajnos, abban a világban, ahova az ex-LMP-sek átigazoltak, így tekintik a politikát … most pedig megnézhetik magukat, és mi is megnézhetjük őket a face-tőzsdén … Ma Jávor Bencét nyomják kiemelve, Karácsonyt és Doroszt legkevésbé, de ez nem azt jeleneti, hogy neki van jó napja – sőt, éppen ellenkezőleg: rá jár a rúd.

figyelem: a cikk nem tükrözi az LMP vagy az LMP-sek véleményét !!! Nem is tükrözheti, hiszen nem LMP-sek írják. Sem nem írják, sem nem gondolják.
A cikk egyébként úgy tűnhet, bántó hangnemű az ex-LMP-sekel szemben, hiszen (ha úgy vesszük) viccelődés tárgyává teszi mások szorult, szomorú helyzetét. Ez azonban látszat csupán, a cikk mögött egyetlen szándék van, a szókimondás, illetve annak megvilágítása, hogy milyen durva szituációt eredményez, amikor az öko-oldalról valaki átigazol a technokrata biznisz-arcok világába. Rossz nézni, tényleg. Rossz nézni, rossz beszélni róla - de jobb, mint csak hallgatni. Mindenkitől elnézést, akit sért ebben a cikkben bármi.
(a cikk írása során úgy feltételeztük, sokba kerül a nonstop kampány, de a kampánystáb szólt, hogy ez tévedés, szóval ezt fontos szem előtt tartani - a cikk azonban szerencsére nem erről szól, hogy sokat költenek)

dazad.jpg

A facebook hirdetések alkalmazása nem olcsó dolog (ez tévedés, eddig 36e forintot költöttek erre összesen), de a kilépett ex-LMP-sek már a kilépés estéjén beindították a kampányt. Vajon miért? Mi jelentősége lenne ennek most, ha eddig nem volt? Miért költetnének erre most (nem is sok pénz: csak 36e forint), egy kft-t alapítva S.O.S., csak azért, hogy idióta „szavazz rám, like-olj, és akkor leváltjuk Orbánt” típusú hirdetéseket futtassanak a facebook-on? Mi lehetett ennyire süpnrgős és ennyire fontos?

Ami azt illeti, lehet, hogy ezt nem is ők akarták, hanem leendő partnereik, az E-14-esek. A facebook alkalmazása nagyon praktikus (mármint a technokrata marketing világában), hiszen napi bontásban láthatják, hogy mennyire hajalmosak rákattintani a népek egy-egy politikusra, illetve, ahogy ők beszélnek erről, egy-egy „face”-re. Megjelenik mondjuk 1 000 000 Karácsony hirdetés, nem kiemelve, középen, hanem csak ott oldalt, és ha egy millió ad view-ból lesz mondjuk, 300 klikk, és 290 like, akkor az jó (ezek csak hasraütős számok).
Ha azonban ennyi reklám-megjelenésnél mondjuk, csak 100 klikk, és csak 50 like keletkezik, akkor az illető politikus face-nek nem megy túl jól, és Bajnaiék kampány szoftverjének felületén a kis thumbnail-face mellett megjelenik egy lefelé mutató nyilacska arrow_down_red.gif, és az ebben a világban nagyon durva …

wp1.jpg

Ha előző este az illető politikus face szerepelt tévében, A, B vagy JA vagy JB kategóriás nézettség mellett (mondjuk, az A a nagy nézettség, a B a kisebb, az J-betű a jobboldali médiumokat jelöli), akkor a normál esethez képest másnap növekedést várunk. A-típusú megjelenés esetén még nagyobb növekedést.

De ha például kedd este Jávor volt az ATV-ben, és másnap nincs növekedés, akkor az probléma, bár még nincs semmi sem veszve, hiszen lehet, hogy csak a ballib, mszp-halmaz nem vevő rá (ill. az arcára), de a jobboldaliak igen. A második teszt az, hogy lemegy a hírtévében egy beszélgetés vele, (mint ahogyan tegnap), és másnap, azaz ma letesztelhetik az ő „jobboldali-vonzerejét”, azaz azt a tulajdonságát, ami Bajnaiék stábja szerint nyilván a legfontosabb, hogy képes-e kibeszélni a ballib tömbből, és elérni a nem csak NOL-on és a HVG-n meg Olgin szocializálódott embereket is.

wp2.jpg

Szinte biztosra vehetjük, hogy ez történik ma. Biztos, hogy Jávor Bencét nem véletlenül futtatják fő helyen a facebook-on, a timline-ba injekciózva, plusz még oldalt is, a legnagyobb gyakorisággal. Azért van ez, nyilván, mert Jávornak ma teljesítenie kell. Most derül ki, mekkora vonzereje van a Jávor-face-nek. Ha nem elégséges, amit produkál, mehet második vonalba, és előjöhet Karácsony, aki a kilépés éjszakáján már eszméletlen nagyot alakított, százasával ment fel a facebook like-jainak a száma óránként (nem ingyen, de ne feledjük, csakis jó termék esetén kattintanak a hirdetésre!).

Ma Jávort tesztelik, ez gyakorlatilag biztosra vehető. Nehéz lenne azt mondani sportriporteresen, hogy "drukkolunk Bencének, hogy jól teljesítsen". Inkább csak szorítunk neki, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjon, amit csinál. Kedveljük őt, szimpatikus srác, szimpatikus politikus (volt), egy időben úgy tekintettünk rá, hogy ő lesz Budapest következő főpolgármestere. Mindegy. Ő akart átmenni a húsdaráló technokraták E-lit tömbjébe, a for-profit politikusok közé, ő tért meg egy hamis társasághoz. Az, hogy ez a hamis társaság most őt is bedarálja, ronda látvány, de nyilván azért van ott, mert ott akar lenni, és mert ő is hisz abban, hogy mindenkit be kell darálni a cél érdekében. Ha még itt lenne az öko-oldalon, és valaki beszólna rá bármit, ezerrel védenénk meg, hogy ő a barátunk, és jó srác, és jóról szól, az elv-társunk. Így azonban, hogy Bajnaiékkal nyomul együtt, ettől a jelenettől el kell, tekintsünk.

De visszatérve a politika-bizniszhez, Szabó Tímea is jól szerepel, nagy arányban nyomják meg a like-ot a hirdetéseinél. Néhány nap kampányolás után 1000-ről 2700-ra emelkedett like-jainak száma, ez pedig eléggé szép teljesítmény, különösen, ha százalékosan tekintjük a növekményt, Bajnaiék, bár garantáltan antifeministák, az eredményével azért biztosan elégedettek lesznek.

Van egyébként mérce is, Oszkó Péter, akinek az arca legalább egy éve hasít a facebook jobboldali reklám zónájában, és valószínűleg a legnépszerűbb face, aki a régi baloldalon valaha megjelent Kádár János óta, persze csak Olgi után.

bajnai.jpg

Az egész face-tőzsdézésnek, ha jól sejtjük, komoly tétje van, ez lesz a tárgyalási alap, amikor majd Bajnaiék behívják őket, egyesével, és feléjük fordítják a monitort, hogy szembesítsék őket a számokkal. Ez kellemetlen jelenet lehet, de ha van egy kis eszük, visszavágnak, és emlékeztetik őket, hogy ami azt illeti, Bajnai például már most megbukott, rossz arc, azaz nem elég jó. Kevés. Naponta szerepel a tévében, és semmi. Miniszterelnök jelölt, egy évvel a választási kampány élesbe fordulása előtt, és még mindig csak 17K facebook like-ja van (Oszkónak 25K). Orbán Viktor = 144 K. Szóval, ki az, akinek rossz az arc-teljesítménye?
Erre simán tudnak majd hivatkozni - de ez számunkra is felemelő hír.
Bajnai totálisan megbukott, Karácsony Gergely és Szabó Tímea heteken belül elérik a 17K-t, és akkor mi lesz? Októberben már tuti nem ő lesz a nagy Ő a Milla színpadán.

Mindenkinek azt, ami jár? Inkább ne, ne mindenkinek … Kellemes napot kívánunk minden ex-LMP-s arcnak odakint a face-tőzsdén, mármint a lehetőségekhez képest :(


és akkor lássuk a bejegyzés elején emlegetett illusztrációkat:

(a képek kb. 5-10 percen belül készültek)
a legalján pedig lesz egy PLUSZ kép, február elsejéről

ex-lmp01.jpg
ex-lmp02.jpg
ex-lmp03.jpg
ex-lmp04.jpg
slots-history.jpg
ex-lmp05.jpg
ex-lmp06.jpg
ex-lmp07.jpg
ex-lmp08.jpg
ex-lmp09.jpg
ex-lmp10.jpg
ex-lmp11.jpg
ex-lmp12.jpg
cherry.jpg
ex-lmp13.jpg
ex-lmp14.jpg
ex-lmp15.jpg



cherry.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

február 1-én elsején pedig máris megvan az eredmény, a birodalmi arc- és párthierarchia:

mszp-hierarchy.jpg

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment

Címkék: karácsony szabó bajnai platform jávor e14 kilépett ex-lmp volt-lmp

szavazás Népszabival – ügynökségi aktivitás az LMP-kongresszussal kapcsolatban

2013.01.25. 20:18 equally

Az LMP sorsa azért is érdekes, mert rajta kívül nincs túl sok viszonyítási alapunk azzal kapcsolatban, hogy egy párt hogyan jön létre, mire képes, milyen pályát futhat be, hogyan működik. Az LMP az egyetlen párt, amely az utóbbi 23 év során szerveződött, és bejutott a parlamentbe. Az LMP tehát úttörő és kísérleti nyúl is egyben, és épp ezért nem mellékes kérdés, hogy képes-e a saját akaratát megfogalmazni a saját kongresszusán, vagy a nagy testvér diktátuma mindent visz … Ez a kis jegyzet a média hatalmáról szól – arról a hatalomról, amelyről Budapesten sohasem beszélünk …

nepszabadsag_legnepszerubb_napilap.jpgmegjegyzés: a Népszabi ill. a NOL attól "függetlenül", hogy MSZP pártlap, Mo. egyik legszínvonalasabb újságja - amikor a párt éppen nem kormányon van, hanem a kormányzásért harcol


A kongresszus lényege, hogy kiderüljön, mi az LMP, mint organizmus, saját akarata. Egy csoport vagy szervezet saját akarata az, amit ők, mint egy csoport, a csoporton belül létrehozott diskurzus révén, egymással párbeszédben, vitatkozva létrehoznak, konklúzióként – a csoporton belül. Feltételezzük, hogy mindez zárt ajtók mögött, egy a csoport számára fenntartott térben zajlik. De vajon létezik-e ilyen privát tér, ilyen privát szituáció?

A privát térrel kapcsolatban annak ellenkezőjén érdemes elgondolkodni, a privacy hiányán.
Nevezetesen: hogyan is néz ki például az ügynökségi munka? Az ügynöki tevékenység?
Nos, egy MSZMP-s kisokosból könnyen kiolvashatjuk:
„ … az ügynöki tevékenység lényege, hogy egy csoportot (legyen ez kisebb, nagyobb csoport, vagy akár maga a társadalom) a csoportot alkotó egyes személyeken, ill. alcsoportokon keresztül vonunk kontroll alá. (…) Az ügynöki tevékenység révén az adott csoport döntései szisztematikusan befolyásolhatóak, anélkül, hogy a csoport tagjai erről tudomást szereznének, illetve, hogy erről egyáltalán fogalmuk lenne. Gyakran maguk az ügynökök sincsenek tisztában vele, hogy munkájuk oroszlánrésze nem a megfigyelés és jelentés, hanem az, hogy a csoporton belül a közös véleményalkotásban a központ érdekében járjanak el, s hogy ennek az érdeknek a képviseletében vesznek részt a vitákban. …”

ugynokseg-mszmp-kisokos.jpg
(illusztráció)


Hát igen, régi szép idők :)

Persze, közben elgondolkodik az ember, milyen durva lenne, ha ma még mindig léteznének ügynökségek, s ha például az LMP-vel kapcsolatban lenne olyan ügynökségi célkitűzés, hogy "az LMP-t fel kell törni", s az MSZP (és szövetségesei, származékos szervezetei) számára átjárhatóvá tenni, s kontroll alá vonni. Ez bizony kétségkívül nagyon durva lenne … Hiszen ez azt jelentené, hogy egy független új pártnak semmi esélye, mert a hatalom, amely ellenében az létrejön, előbb-utóbb bejut a védelmi vonalai mögé, és a magáévá teszi. Onnantól, hogy megvan a kontroll, már akármit csinálhat az „új párt”, mert amit csinál, végül nem lesz új, sőt, pont olyan lesz, mintha a régi párt csinálta volna – de mire erre fény derül, már (megint) eltelt 20 év. A párt-program lehet új, a szlogenek lehetnek újak, az arcok is lehetnek újak (sőt, ez követelmény is, „új arcok” :)), de az, amit a párt csinál, azok a változások, amiket az a párt előidéz, azok a folyamatok, amikben részt vesz, az a politika, aminek a jegyében kormányoz – nem lesz új, az a régi lesz. A régi „jó” politika – mintha még mindig Kovács Lászlóék, Szekeres Imréék, Szanyi Tiborék, Kuncze Gáborék kormányoznának.

De szerencsére ügynökségek már nincsenek. Az MSZP pedig egy demokratikus párt, és hagyja, hogy újabbnál újabb pártok üssék fel a fejüket, és képviseljék a társadalom egy részét (a rend kedvéért persze ide kívánkozik, hogy az MSZMP is demokratikus volt, sőt, az egész NDK is az volt, és nyilván Kína és Oroszország is az).

És egyébként is, ma már hogyan is volna az lehetséges, hogy minden egyes LMP-s fejével külön beszéljenek? Ez lehetetlen. Hogyan is lenne lehetséges befolyásolni azt, amit egy-egy LMP-s gondol, s azt, amit egy-egy LMP-s a valóságból érzékel? Ááá, ez teljességgel lehetetlen …

Hogyan is tudnának az LMP-s védelmi vonalak mögé bejuttatni vélemény-befolyásoló ügynököket?

E költői kérdések után persze eszünkbe jut, hogy milyen szép is a kommerciális sajtószabadság, amelynek köszönhetően minden LMP-s Népszabit olvas. A Népszabi egy olyan orgánum, amely hozzáféréssel bír minden LMP-s fejéhez, és mindenféléket vetíthet bele.

A Népszabi bizony, eljut minden LMP-shez, anélkül, hogy akár az LMP-sek, akár az egész magyar társadalom jelentékeny része tisztában lenne azzal, hogy a Népszabi MSZP tulajdonban van. Hát igen, egy pártlap. Egy corporation (a Ringier) és egy corporate párt lapja. De ezzel a kérdéssel ugyanúgy nem kezd senki semmit, mint a '80-as években, amikor a Népszabi, a HVG és a Magyarország szavahihetőségéről volt szó beszélgetéseken. Mindig voltak, akik előugrottak, és azt mondták, „de hát a tények, azok tények, ott nem számít, hogy kritikus vagy-e, vagy sem” (ti. hogy kritizálod-e az MSZMP-t).

A Népszabi mellesleg nemcsak, hogy eljut minden LMP-shez, s nemcsak, hogy gyanún felül áll, de … visszafele is remek csatornái vannak az LMP-hez. SZT Lajos nonstop hivatkozik az LMP belső levelezésére. Ez már csak ennyi. Ez már csak így megy. Ami belső, az belső. Evidens.

A Népszabi beépült az LMP-be, akármilyen viccesen is hangzik ez. Vicces, hiszen ma, Magyarországon a Népszabira mindenki csak mint a színvonalas újságírás vezető orgánumára gondol, és szisztematikusan elnézzük neki (az újságíróikkal együtt), hogy ez a lap egy párt irányítása alatt áll. Vicces persze az is, ahogyan média-szakértő értelmiségiek arról érvelnek, hogy a tény, hogy az MSZP a Ringier mellett társtulajdonos, nem jelent beleszólást „a tartalmakba”. Igaz, tényleg, még nem láttunk olyan médiumot, ahol a tulajdonosok befolyással bírtak volna a lapban megjelent „tartalmakra” :))

A Népszabi beépülése csöndes evidencia, a média penetrációjának egy cselekményszála, az LMP-sek nyugodtan szavazhatnának a kongájukon akár egy-egy feltartott Népszabival is. Ennél már csak az lenne durvább, ha kiderülne, hogy nemcsak a Népszabi ügyködik az LMP feltörésén, hanem más médiumok is, például a flagship HVG, vagy az Index, esetleg az ATV és egyéb orgánumok is. Szörnyű lenne és sokkoló, ha kiderülne, hogy az LMP feltörésén fáradozó média-orgánumok összehangoltan fejtik ki tevékenységüket, egy háttér-ügynökség irányításával. De ilyet épeszű ember hogyan is feltételezhetne? Ha valaki ilyen ellenforradalmi gonosztettre ragadtatná magát, hogy feltételezné, a média összehangoltan fejt ki erőt egy a hatalommal szembehelyezkedő, független párttal szemben, az csakis egy demokrácia-ellenes, elborult elméjű provokátor lehetne ….
Tény persze, hogy a nagy október-novemberi LMP-befolyásoló kampány után most egyik orgánum sem írta meg, hogy a novemberi kongresszusi döntésük (leegyszerűsítve: NO E14!) után az LMP szavazók NEM PÁRTOLTAK EL - de ez csak merő véletlen, mint a Medián által mért alkalmi plusz 10% az E14-nek.

Mindegy, bár vannak még hibák, országunk tutin sínen van, egy még jobb és még demokratikusabb társadalom felé – az MSZP, és annak származékainak, szövetségeseinek a vezetésével, ámen. Az LMP-nek pedig kellemes és sikeres kongresszust kíván a Big Brother .)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: atv mszp népszabadság hvg mszmp ügynök bajnai ügynökség lmp e14 ballib méida

reszkess LMP, reszkess Schiffer, a következő elnök BAJNAI LESZ – ez meg van írva!

2013.01.24. 19:55 equally

A Népszabi hozza a kötelezőt, SZT Lajos belecsap a húrokba, hogy a NOL felületén aztán az egész Bajnaista „baloldal” egy személyben Schiffer ellen indíthasson gyűlölet-rohamokat, mint az 1984-ben az ellenzéki filozófus ellen a tudatmódosított tömeg. „I hate you!!!” „I hate you!!!!” - hangzik ugyanaz spontán minden szájból, s csak akkor enyhülnek meg, amikor ismét testvérük képét mutatják nekik, BB-t, akinek a szerepére esetünkben Bajnai ugrott be. Magyarország 2013: meg van írva, a következő elnök Bajnai lesz, erre akár mérget is vehetünk, ugyanúgy, mint Putyin esetében, akinek az eljövetelét ugyanígy jelentették be legutóbb.

 


Magyarország, nincs más esélyed!
Csak a Bajnai! A gonosz ellenséget csak Bajnaiék segítségével lehet legyőzni. Utálod Orbánékat? Azt szeretnéd, ha eltakarodnának? Akkor bizony be kell hívnod Bajnaiék hadseregét, mert csak ők űzhetik el Orbánékat (újabb 4 évre). Ez van, ezek a tények. A másik oldal után most megint az MSZP jön. Megint MSZP – tudod, 'az egyik' corporate párt, akik miatt 2010-ben 'a másik' 2/3-os támogatást kapott, éppen az ő leváltásukra.

 

A Fideszt most egy életre leváltják, meg van írva. Az MSZP-t azonban sosem fogja elváltani senki. A Fidesz helyén majd (2016 körül) létrejön egy MSZP-által felügyelt új jobboldal, ami olyan lesz, mint Dávid Ibolyáék MDF-je, s amit egy MILLA-szerűen összegründolt civil konzervatív mozgalom alapoz majd meg. Amikor Bajnaiék 2016-ban elprivatizálják a TB-t (amit, ugye nem adtak fel, és amit, ugye a fidesz most nem tudott volna keresztülvinni, rájuk az oktatás leépítését bízták, de azt is elkúrták, azt is Bajnaiéknak kell majd „megcsinálni”), szóval, amikor Bajnaiék majd elprivatizálják a TB-kasszát 2016-ban, akkor utána, 2018-ban jöhet az új jobboldali párt, 4 év erejéig. Az új jobboldali párt már nemcsak a következő Demszky (2014-2018) ügyeit nem fogja bolygatni (mint most Tarlós és a Fidesz), s már nemcsak a giga-korrupciós ügyekhez nem fog hozzányúlni (mint most a Fidesz), de még sokkal barátságosabb lesz az MSZP és tsi. felé, a STRABAG és a KÖZGÉP pedig egyforma mértékben részesül majd az állami pénzekből. Ennyit a jövőről …

Ennyit a jövőnkről … amelyben semmi keresnivalónk nincs. Olyanok vagyunk, mit szegény orosz testvéreink. Mi a francot csinálhatnának Putyinnal? Hogyan tudnának létrehozni egy Oroszországot Putyin nélkül? Nálunk ugyanez van. Nincs Magyarország MSZP és tsi. nélkül. Nem tudunk változtatni a rendszeren, s nem tudunk változtatni a politikán sem, sem a gazdaságpolitikán, sem semmiféle politikán. Mert nem tudunk kiállítani egy pártot. Ennyire bénák vagyunk, ennyire vesztesek. Nincs más, és nem is Lehet Más. Csak az övék van, az MSZP és a társaik. Marad a régi képlet, ők uralkodnak, mi szenvedünk, és egész életeket engedünk ki homokszemeként a kezünkből, egész generációk életét … anélkül, hogy bele tudnánk szólni a saját közösségünk életébe. Anélkül, hogy meg tudnánk szervezni a társadalmunkat, s azt, ahogyan a társadalmunk működik, gazdálkodik, s ahogyan elosztja a javakat. Anélkül, hogy bele tudnánk szólni abba, ami velünk történik…

Demokrácia ???helyett: E20
Ami azt illeti, a Kádárrendszerben is demokráciának nevezték, amiben éltünk. Ugyanezek. Nagyjából ugyanezek. Ezek, akik nem árulják el még a 20+ évvel ezelőtti besúgó és lakossági kémhálózatot sem. Ez nem csak a fidesz. Most, 2010 óta csak a fidesz, az elmúlt 20+ év során viszont NEM CSAK a fidesz, hanem az MSZP+SZDSZ+FIDESZ+MDF, együtt. E20 = együtt az elmúlt 20+ év.
Lojálisak a diktatúrához. A társadalom generációi kihalnak, ezek meg őrzik a hatalom sötét titkait. Oh, igen, Bajnai már átvette az LMP-től, hogy „az ügynökakták” egy fontos tétel. Ebben külön szép az, hogy ezt a fő iratmegsemmisítő mondja, aki rengeteg korrupciós ügyet tárgyalt, tárgyaltatott, melyekből semmi sem sült ki, s így inkább a szálak elvarrásának tűnhet, mint korrupció-ellenes harcnak, amit 2009-2010 között csinált. A 2006-os illegális rendőrségi hadműveleteknek is nyilván a végére fognak járni.


Reszkess,
LMP !!!

Nincs hely semmiféle új pártnak, ez az ország, bocs, már el van foglalva, itt nincs helyetek. Keressetek másik országot. Tiszteljétek a magántulajdont, mert „ez a kurva ország” magántulajdon. Az MSZP-család magántulajdona (amit az aktuális másik oldallal felváltva kormányoz). LMP takarodj! VÉGETEK VAN, RÜSZÜK!!

2minutes_hate.jpg


Magyarország Következő Miniszterelnöke Bajnai
Putyin Gordon lesz!!

Punktum! Ez meg van írva! Aki ebben nem hisz, aki ez előtt az isteni akarat előtt nem hajlik meg, az hazaáruló. Schiffer és az LMP hazaáruló. Bajnaista LMP-sek pedig reálpolitikusok … mint az SZDSZ volt. Mint az SZDSZ „volt” …


Hát nem értitek? Ez nem
lehet másképp!!

Hatalomra nem kerülhet akárki, csak azok, akiket a hatalom kijelöl, és oda pakol. A HATALOM egy részvénytársaság, övé a média, övéi a pártok, s ők hozzák létre a kormányprogramokat is, ők határozzák meg a politikát. A társadalom, bocsi, ebből ki van zárva. Szakszervezetek, meg minden, azok vannak, de ezeket is a HATALOM hozza létre felülről, vagy veszi át az irányításukat, felülről. A társadalom egy állatfarm, a hatalom pedig a gazdák társasága, a gazdálkodók társasága, akik ebből az állatfarmból élnek.
Az LMP takarodjon!! Jobbágyok ne lázadjanak!! (Jellemző, hogy Schiffer volt az első, aki a diáklázadást bejelentette a parlamentben -lásd itt) Az ország polgárai ne lázadjanak, hanem fogják fel, amit a polgár szó jelent: végfelhasználó, end-user, fogyasztó, egy nímand, egy darab szám egy közigazgatási rendszerben, s egy szám a költségvetésben. Egy senki. A társadalom senkik gyülekezete, birkák tömege, akiket kedvezményezett, kiemelt, kitüntetett, extra jogokkal bíró birkák vezetnek, terelnek, a semmi felé, életük vége felé.

Az LMP nem gördíthet akadályt ennek az iparnak a működése elé. Az LMP, Schiffer és társai nem gördíthetnek akadályokat ennek a GIGA-biznisznek a működése elé. Nem dobálhat kavicsokat e GIGA-állatfarm gépezetének fogaskerekei közé.

Mennyi pénz van egy maffiában? Mennyi pénz van egy maffiában, akik a gazdaság egy szűk kis szegmensében bizonyos pénzek felett ellenőrzéssel bírnak? GIGANTIKUS PÉNZEK!!!!!! Akkora pénzek, hogy bárkit bármikor és bárhol megölnek, aki az útjukba kerül. A gyilkosságot csak azért nem alkalmazzák naponta, mert drágább, minta fenyegetés, sokkal drágább. Nos, mekkora pénz van egy MAFFIÁBAN? ÉS ennek fényében, vajon mekkora pénz van egy országot tulajdonló társaságban ?????? Egy országot tulajdonló pártban? Mekkora lehet a szorzó? 1 000 000 ? 10 000 000?
Mekkora hatalom lehet ez??? Csak úgy sacc per kábé? Fáraói, Sztálini, Putyini volumen.


Hogyan merészel egy kis zöld párt, egy etikára és öko-elvekre alapított önszerveződő közösség, amely a társadalom javára szeretne szervező-munkát kifejteni, belepofátlankodni ebbe a GIGA x GIGA bizniszbe???? Nah, erről van szó, ez az, ami miatt Schiffer és pártja nemkívánatos. Megzavarják a birka hívőket, akiknek az ATV és a NOL meg az RTL (megaz index, megaz origo, mega 168, megaz etc) segítségével éppen sikerülne beírni az agyukba, hogy „CSAK A BAJNAI”, „Bajnai a megmentő”, „az erő Bajnaival van” - etc. Az LMP belerondít ebbe a jelenetbe, és ez a kapitalizmus szabályai szerint NEM ÉR.

Az ATV-ben fogadást tűztek ki az LMP-re. Egy zacskó tökmag. Ennyibe fogadtak, hogy az LMP meglesz nekik. S ha azt meg tudják csinálni, hogy ország-világnak beadják, hogy az E14-nek 14%-a van, miközben mindenki tudja, akinek van érzéke a valósághoz, hogy az max 3-4%-volt, és azóta is max annyi, szóval, ha ezt úgy keresztül tudják nyomni a médián, hogy 10 000 000 magyarból senki nem szól, hogy „bocsi, idiotoszok, ne vegyétek már hülyére a népet!”, akkor tényleg van okunk aggódni.

Az E14 már olvad. Már csak 4%. De Bajnai nem egy hóember, aki megijed a ZÖLD-től. Nincs rá oka, hogy megijedjen, elvégre MILLIÓK állnak mögöttük!” A követelésük pedig továbbra is áll: az LMP-t akarják, élve vagy halva. Kellenek a szavazóik, igen, persze, de legfőképp az kell tőlük, hogy takarodjanak, hogy többé ne szóljanak bele … sem a parlamentben, sem sehol … a „demokrácia-bizniszbe”. Az kell, hogy ne lehessen őket látni, ne lehessen Schiffert látni … ne lehessen LMP-seket látni, ne lehessen Róna Pétert látni, hogy ne lehessen őket látni, és ne kelljen őket hallgatni. Az kell, hogy eltűnjenek, mert amíg itt vannak, addig a nép nem taszítható kómába …

Márpedig kell a kóma és kell a Bajnai, meg van írva, ez a menetrend … ez a terv, ettől eltérni senki számára nem engedélyezett …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: mszp kongresszus bajnai lmp e20 e14

Oszkó-kultusz: technokrata nosztalgia-hullám – egy rendszer végjátékaként

2013.01.19. 23:24 equally

Ha belegondolunk, megdöbbentő, mennyire csak kevesek számára ismerős a 'technokrácia' fogalma. Pedig erről szólt az elmúlt bő 20 évünk, s nem is csak nálunk, hanem globálisan. Ez is a rendszer működésének a része, hogy az emberek még azt sem tudják, hogy mi a „játék neve”. Ez a kis cikk hiánypótló, figyelemfelkeltő ismeretterjesztés akar lenni – s ha már itt vagyunk, egyben búcsú is, búcsú egy durva elnyomó rendszertől …

<PRE>
A legizgalmasabb idevágó olvasmány természetesen Theodore Roszak „The Making of a Counter Culture” c. könyve, amely külön, kitüntetett fejezetet szentel a technokráciának (Technocracy's Children). E '68-as mű a mai napig érvényben van, sőt, ma (20-30 év mondvacsinált „posztmodern” után) inkább, mint valaha.
</PRE>

Magyarország egy különös hely, itt minden folyamatot nagyon keményen manipulálnak, még a keményen manipulált folyamatokat is .) Amit az átlag magyar lát az elmúlt 20 év történelméből, az nemcsak homályos és töredékes, de kifejezetten izaurizált is. Ez ránk, értelmiségi „baloldaliakra” ugyanúgy igaz, sőt … Mert hogyan számolunk el az elmúlt 20 évvel? Hogyan számolunk el azzal, ami mondjuk 1985-től történt?
Egyáltalán képesek lennénk leírni, mi történt? S ha képesek lennénk leírni, képesek lennénk elolvasni is? Egyébként is, amíg a népszabi nem írja meg, addig úgysem hinnénk el, senkinek, akármit is állít.

gallop_1.jpg

Az izaurizált történelem-interpretációnk különféle roppant bonyolult leírásokat tartalmaz arról, hogy mi minden történt az elmúlt bő 25 év során, illetve különböző roppant leegyszerűsített pillanatfelvételeket. Például: rendszerváltás = eufória. Értsd, naivitás, a rendszerváltó értelmiség (a korábbi demokratikus ellenzék) nem láthatta, hova fut majd ki 20 év múlva az, amit elindítottak. Az ingyen kapott, 1 másodperces forradalommal szemben, amely során az MSZMP-ből MSZP lett, semmiféle szkeptikus szellemi irányzat nem indult el. A Kádár-rendszer kimúlt, happy end. Az, hogy most mi következik, az, hogy most mi van, kit érdekel immár? Happy end van. Bár 1920-tól érdekes volt a kapitalizmus és a kommunizmus szabad versenye, most, Bush elnök látogatása, a Fal elbontása után ugyan kit érdekelne hasonló téma? Társadalom? Uggyan mááár! Elérkeztünk a jövőbe!! Elbontották a díszleteket, Marxék a szoborparkba kerültek, kit érdekel az, hogy mi az a kapitalizmus? Kit érdekel, hogyan épül(hetne) fel egy társadalom? Inkább igyál a pezsgőből, és csatlakozz a győztesekhez – te is …

„az elmúlt 20 év” – és az azt követő ébredés …

A posztmodern az a korszak volt (nálunk kb. 1985-2009), amely során a régi korszak már kimúlt, de … az értelmiség valahogy arra az elhatározásra jutott, hogy nem írja le, amíg nem jön a helyére új, és ezzel egyidejűleg lemondott arról az előjogáról, hogy nonstop kritizálja a társadalmi folyamatokat, s hogy aktívan részt vegyen azok alakításában. Az értelmiség egy nagy fordulatot végrehajtva csatlakozott a pezsgőzők társaságához, s a folyamatokat előremozdító progresszív, forradalmár teoretikusokból átment az eseményeket követő és interpretáló, nyugtázó, láttamozó asszisztensek társaságába. Ekkor szabadult el az óriáscégek globális hálózatának hatalma.

Az eufória (amely után már akkor látszott, hogy esedékes lesz az apátia) átterjedt az egész társadalomra. Demszky Gábor fellépett az URH koncerten, a haverunk lett. Egy közülünk. A parlamentben a mi ismerőseink ültek. Örülhettünk, mert a lepusztult szocik helyett végre olyanok lettek 'döntéshozók', akik értettek is hozzá. Volt laptopjuk, meg minden, és sokkal jobban néztek ki, és mindannyiuknak voltak erős polgári szálaik a demokratikus ellenzékhez, illetve a budapesti alternatív kultúrához.


kamp.jpg

Eredmény: hátradőlhettünk. Ők ott vannak, értenek hozzá, szakértők, profik, ez a foglalkozásuk. Mi pedig mehetünk, belevethetjük magunkat az életbe, a demokráciába. Ez az eufória alábbhagyott, amikor '98-ban Horn Gyula és az SZDSZ 4 évére visszatekintve semmi olyan nem jutott az eszünkbe, ami velünk egy eszmeiségű politikusok jelenlétére utalt volna a kormányban. Olyan volt, mintha csak ugyanaz ment volna tovább, mint ami 1989 előtt volt. A jó öreg tompa-szürke, lassú, de biztos lepusztulás … miközben mi félszavakból is megértjük egymást … illetve, nem vagyunk képesek fél szavaknál többre …

Ekkor jött a fidesz 4 éve, ami izgalmat hozott a politikai szcénába, hogy aztán 2002-től ismét bevehessük az altatóinkat, átsétálva Meggypeti 100 napos pontonhídján. Az alvás ugyan 2006-tól már nem esett jól, az altató mégis hatott, és csak 2010-ben sikerült magunkhoz térni. Ekkor értesültünk arról, hogy van valami rendszerváltás … Már megint … Mert valami baj volt az előzővel … És ezt nemcsak a hülye Orbán mondja, meg a szemét nácik, de a baloldalon is egyre többen …

a szakértő profik kultusza

Amíg mi önkéntes hibernációban voltunk, nem foglalkoztunk vele, és nem is érthettük, mi zajlik. Úgy voltunk vele, mint Kennedy elnök, hogy nem politika számít, nem holmi eszmék, társadalmi utópiák, hanem egyszerű helyzetek vannak, megoldásra váró problémák, amikre megfelelő válaszokat, megoldásokat kell adnunk (ez a technokrácia lényege). Kvázi: ne foglalkozz azzal, hogy mi az, amiben részt veszel, csak tedd azt, ami a legelőnyösebb, legracionálisabb az adott helyzetben.

br04.jpg

Nem kell kimondani, hogy mi az a rendszer, amit építesz, s hogy az a társadalom miről szól – elég ha csak egyszerű, racionális döntéseket hozol, aztán az eredményt majd meglátjuk úgyis. Mert minden helyzetnek megvan a racionális megoldása, nem igaz? A közgazdaságtan egzakt, vannak komputereink, szakértőink, sőt, éppenséggel az összes szakértőt fel tudjuk vonultatni, így pedig holtbiztos, hogy a legjobb megoldást tudjuk kitalálni, ami emberileg egyáltalán lehetséges – a tudomány mai állása szerint .)))

Itt jönnek be a szakértők a képbe ... :)))

Ők a megkérdőjelezhetetlen profik. A tévében, a filmekben ezt látjuk, a csapból is ez folyik – minden szakterületnek megvannak a professzionális képviselői. Minden helyzetnek lehet egy olyan megoldása, ami tökéletes, és ha egy profit hívsz, az biztos, hogy a legjobb megoldást kapod. Ez többé nem a 19. század, és nem egy kisvárosi orvos, aki vagy eltalálja a pontos diagnózist, vagy nem, ezek valódi profik, civilben iszonyat sokat keresnek, és óriási cégek megbecsülésének örvendenek, hihetetlen szakmai hátterük van. Aki rájuk bízza a döntést, a legjobb kezekbe teszi a gazdaság, a társadalom sorsát.

24_trashness_420.jpg

Ekkoriban az egész világ ebben a hangulatban volt, mindenki csodálattal tekintett a profikra, akik közül Tommy Lee Jones karaktere volt a csúcs a Szökevény c. filmben (1993), aki azt mondta: „i don't care”. Megcsinálta a melót, ahogy kell. Közben persze gondolkodott is, és ha már a szökevény (akit vissza akart vinni a siralomházba, hogy kivégezzék) ezer nyomot hagyott neki, sőt, megoldotta az egész ügyet, akkor a végén még a korrekcióra is képes volt – de akkor is azt mondta, mint az elején, hogy „i don't care”. Egy gép, aki megoldja a problémát. Ilyen karakter volt „Viktor, a takarító” a Nikitában (1990), amely 2 további filmben is feltűnt, lásd Leon, a Profi (1994), plusz a Ponyvaregény (1994). Mindenen keresztül. Profin. Csak a megbízatás számít.

Hitünk a szakértőkben kb. olyan emocionális szintet ütött meg, mint a 60-as években a csajoknál a Beatles fiúk utáni rajongás. Nagyszerű őket a tévében hallgatni arról, hogy mi a szitu, meg a HVG-ben olvasni tőlük néhány szót, ők a profik, a megmentőink, akik egy számunkra is érthető nyelven beavatnak minket abba, hogy mi a nagy szitu. Imádjuk őket, olyanok ők, mint Ross doktor és társaik a Vészhelyzetben (1994), akik élet és halál felett állva űzik professzionálisan a mesterségüket. Mi vagyunk a halandók, ők pedig azok a félistenek, akik az életünket megmentik, vagy lefelé hüvelykujjat mutatva bemondják a halál időpontját. Mi vagyunk a halandók – ők meg a szakértők. Mi vagyunk a fogyasztók, a végfelhasználók, akik nem értünk, mert nem is érthetünk ahhoz a tudományhoz, amihez ők, a szakértők, s még ha értenénk is valamit, akkor sem azon a szinten, mint ők.

Hi-Tech szakértők – technokrata kereszteslovagok

Azt, hogy a havi 1 millió felett kereső, óriási céges hátterű, nemzetközileg jegyzett öltönyös szakértők milyen gazdaságpolitikát valósítanak meg (hogy milyen eszmék, elvek, szempontok mentén hoznak gazdasági döntéseket), nem igazán szoktuk megvizsgálni. Egyébként meg kapitalistát, vazze. Miért milyet akarnál? Kommunistát? Vörös csillaggal? Komolytalan vagy. A kádárrendszer után egyszerűen nem ér nem a kapitalizmust tekinteni a megfelelő társadalmi formának. Egyszóval, a vitának vége, a szakértők teszik a dolgukat, mi pedig félszavakból értjük egymást – például: az állam rossz gazda. Az állam rossz gazda – ergo, az éppen aktuális döntésről ennyit. Privatizálják Lipótmezőt vagy az egyik repteret? Az állam rossz gazda – pont. Akarsz vitatkozni? Micsodán? Azon, hogy az állam rossz gazda? Ezen nincs mit vitatkozni, ez is „meg van írva” – ez is egy profik által lefuttatott vita, amelynek már rég meglett az eredménye, neked elég annyit tudni, elvégre végfelhasználó vagy, hogy mi a végeredmény: az állam rossz gazda – pont.


br05.jpg

Privatizálni kell a TB-kasszát. Miért? Azért mert szar az egészségügy. Pont. Akarsz vitatkozni? Miről? Kivel? Olvasd el a HVG-t, olvasd el a Népszabit, tájékozódj. Olvass origót és indexet, és nézd meg az ATV idevonatkozó adását is. Ha még mindig nem érted, akkor …. a hiba nem a készülékedben van, hanem a fejedben. Nem értesz hozzá, és bele akarsz dumálni a nagyok dolgába? Milyen jogon? Ők profik! Ők „a profik” !! Tiszteld őket, hajts fejet. Fogadd el, amit döntöttek a te megbízásodból. Ne vitatkozz egy profival, ne vitatkozz a saját orvosoddal, aki az életed próbálja megmenteni – mert ráfázol, és esetleg még egy pofont is kaphatsz, hogy kijózanodj.

Egyszerű doktrinák vannak, egyszerű alaptételek. Adós fizess. Megszorítás kell. Ha nincs pénz, hitel kell – mert honnan máshonnan lenne pénz? A hitelt pedig ki kell fizetni, ezért megszorítás kell, illetve az, amit a hitelező diktál. A hitelező nem jótékonysági szervezet, vannak elvárásai, „biztosítékokat akar a péndzéért”, meg lehet érteni, tessék megérteni, teccettek volna forradalmat csinálni.

20111213-christoph-rosenberg-az-imf-magyarorszagi6.jpg

A technokrata szakértők mindenre megoldást kínálnak, és minden megoldást a profi megoldásként tüntetnek fel. Ugyanúgy mindent felvonultatnak, mint a reklámosok. Ha kell, döntéshozó szoftvereket készítenek és telepítenek, és azok segítségével támasztják alá a döntéseiket (az USA-ban 1983-ban már működött ilyen szoftver, és éppenséggel Grenada lerohanását 1983-ban tisztán ennek a szoftvernek a döntésére alapozták – olvassuk Roszak 1986-os művében, az Információ Kultuszában).

Hi-tech. Cutting edge. Ezek a minősítő címkék lobognak a zászlóikon. Mindenki meghajol előttük, mit a középkorban a jobbágyok a csillogó villogó páncéljaikban belovagoló nemes lovagok előtt. Ez is középkor.

Gazdasági növekedésről, meg GDP-ről beszélnek, mit sem törődve azzal, hogy a tudós közgazdászok már rég rájöttek, hogy a GDP egy kamu mutató, amely kifejezetten veszélyes, mert hozzá igazodva tönkre lehet tenni egy gazdaságot. A másik nagy kamu a gazdasági növekedés, amelyről ugyancsak kimutatták a tudós közgazdászok, hogy a nyugati civilizációkban a növekedés már nem természetes, nem szükségszerű, sőt, nem is igazán lehetséges.
Amikor tehát a gazdasági növekedést kérik számon egy gazdaságtól ezek a páncélöltönyös lovagok (ahelyett, hogy mondjuk azt a mutatót vizsgálnák, hogy hány embernek biztosít a gazdaság emberhez méltó tartalmas, kulturált, értelem- és szeretetteljes, önmegvalósító, szabad életet), valójában orbitális barbarizmust követnek el, kábé mintha egy boszorkánysággal gyanúsított topmodelltől azt várnák, hogy ne merüljön el a vízben, vagy ne égjen el a máglyán.


lagarde-imf-EU4TK7K-x-large.jpg
Az öltönyös technokraták vallásos-fanatikus megszállottsággal hisznek abban, amit csinálnak, abban, hogy a feljebbvalóik parancsait követve (ezért kapják az orbitális fizut, meg a giga-bónuszokat) racionális, emberi lényekként döntenek ők, néhány százan milliók sorsáról – annak ellenére, hogy közgazdasági alapfogalmakkal is rondán hadilábon állnak. Egy brüsszeli kis cég készít egy tanulmányt, Gyurcsánynak ez lesz a kormányprogramja, valójában pénzbehajtási program. Gyurcsány belebukik, nem csinálja meg, jön Bajnai, fél évvel később, és hozzálát, hogy megcsinálja – ugyanazt. Öltönyös noname kiscsávók egy brüsszeli irodában, laptopjaik képernyőjén számokat tologatnak, és amikor kijön a kívánt eredmény, azt mondják, yess!, és egy gombnyomással átküldik az illető ország öltönyös technokratáinak, a végrehajtóknak, akik a tévében előadják, hogy van egy új kormányprogram, jobb, mint minden eddigi, vagy azt, hogy ez most fájni fog (a „most”-tal arra utalva pszichológiailag, hogy csak most fog fájni, és nem egész életedben, és hogy ez egyszeri alkalom, és nem egy a sok közül). Így működnek a technokraták.


mszp-megcsinalom.jpg

Azt, hogy a hitelektől és a megszorításoktól még egyetlen gazdaság sem állt talpra, kőkemény arcbőrrel ignorálják, mint azt is, hogy a corporation-ök, multi-cégek meg bankok 1992-1994 óta egyre pofátlanabbakká váltak, s működésük immár csak roppant nehezen különböztethető meg az uralkodástól – lásd az Occupy mozgalmak leverését USA-szerte, amelyben a bankok és egyéb gazdasági erők, mondjuk így, „a privát szektor” látványosan beleolvadtak az FBI és a Nemzetbiztonságiak munkájába, hovatovább új entitást hozva létre, „Domestic Security Alliance Council” (hazai biztonsági szövetség tanácsa ?) néven. Ez már több, mint ijesztő – nem is említve, hogy kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit nálunk 2006 őszén adtak elő a köz- és nemzetbiztonsági szervek, s amit azóta is elfelejtettek kinyomozni, és egyszerű rendőri túlkapásokként hivatkozunk az eseményekre (miközben egy felülről organizált antidemokratikus hadműveletről van szó).

h08_1.jpg

Értsd, az öltönyös technokratákat, akik betanított bróker-tudományukkal uralkodnak a társadalmainkon, szemlátomást nem holmi jó szándék vezeti, hanem a jó öreg uralkodásvágy, s az, hogy a GDP mennyire kamu, vagy a gazdasági növekedés mennyire nonszensz, tényleg eltörpül amellett, hogy egy egész társadalmon kell folyamatosan behajtaniuk a pénzt.

Teszik, amit tenniük kell, szerepelnek a tévében, és szorgos ügynökseregként dolgoznak a háttérben. A nyilvánosság előtt a szakértők megnyugtató arcát veszik elő, betanított arckifejezésekkel, betanított hanghordozással, előre megkomponált és elpróbált szövegekkel. A háttérben pedig cinikus, jéghideg gépekként hajtják be a pénzt, embereken, cégeken, egész társadalmakon – gátlástalanul, tekintet nélkül arra, hogy borítékolni lehet, X hónap után egy újabb megszorításra is szükség lesz, és hogy nincs kiszállás az adósság spirálból. Ez nem az ő problémájuk. Ők csak a munkájukat végzik.

a láthatatlan kéz láthatatlan rendszere

Adott egy recept, egy kód, egy DNS, adott egy logika, adott egy doktrina-komplexum. A rendszer maga láthatatlan, nem is beszélünk róla (s nem is biztos, hogy tudnánk), de ha mindenki csak egyszerűen követi a rendszer aktuális utasításait, akkor a változás folyamata során egyre jobban előhívjuk a rendszert, a rendszer valódi arcát.

cponstruction.jpg

A technokraták (ahogyan erre Roszak felhívja a figyelmet) tökéletesen tudnak védekezni, valahányszor azzal szembesítik őket, hogy „na, ez a rendszer, aminek az építkezésén dolgozol!!”. Ez az a parancsuralmi rendszer, amelynek katonájaként gondolkodás nélkül teljesíted a parancsot, mint a rendőrök, akik civileket bántalmaznak Putyin parancsára. Valahányszor kínos jelenséggel szembesítik őket, azt mondják, „igen, vannak még hibák”, „akkor nem tudtunk jobbat”, „nem értettünk hozzá”, stb. Így megfoghatatlanok … mint maga a rendszer …

S amint azzal érvelünk nekik, hogy „de hát emberek vagyunk, nem hagyhatjuk, hogy társadalmainkban emberek éhen haljanak, tönkremenjenek”, nyomban odamutatnak az ajtóra vagy az ablakra – tessék, nézz ki, odakint a természetben állat állatot öl, ez megy, sajnos, mindig vannak, akik áldozatul esnek. Mindig vannak vesztesek és veszteségek. Ez így természetes ….

lehet más a világ!

De az emberek, bár a média leköti őket a napi politikával (napi gyűlöletkeltés, napi háború), végül nagy nehezen mégis eljutnak odáig, hogy megrajzolják a rendszer arcát, és azt mondják, lebuktatok! Azt mondják (mint Akhilleusz, aki abbahagyta a teknőc követését, és bevárta a következő körben, tudván, hogy úgyis ugyanarra jön majd), most megvagy! Gotcha!

Azt mondják, tisztázzuk csak az elveket, amelyek mentén döntéseket hozunk! Azt mondják, mi hiszünk abban, hogy ha más elvek mentén hozunk döntéseket, akkor más lesz az eredmény, s egy más rendszer, egy másképp felépülő társadalom fog fokozatosan kirajzolódni. Azt mondják, mi hiszünk abban, hogy lehet más a világ, lehet más a politika, és lehet más a társadalom is!

Más elvek pedig szép számmal akadnak … kezdve ott, hogy ÖKO, kezdve ott, hogy ETIKA, kezdve ott, hogy minden döntésnek a következményeivel is számolunk, előre és utólag is … (Bajnaiék kedvenc terepe, akik kikérik maguknak a libázást, és a devizahitelezést is, csak úgy, mint az „emmútnyócévözést”).

Az új rendszer a sejtregeneráció szintjén, egy új kód, egy módosított DNS alapján jön létre, fokozatosan … egy laza metamorfózis során. Egy sivatagos társadalom egyszer csak kizöldül … Egy kómába zuhant gazdaság egyszer csak feléled …. Mentettél már meg élőlényt pusztulástól? Ennyi az egész.
Az új kód már itt van, és ezerrel hódít. Ami most történik világszerte, az az, mint amikor egy embernél serdülő korban kifejlődik a másodlagos nemi jelleg, a társadalmak szintjén most kezd kifejlődni a valódi demokrácia … amely az embereket védi a hatalommal szemben …
Ez a kis változás pedig, ahogy az várható, nem tetszik a jelenlegi rendszernek …

ez most fájni fog

Te tényleg meg akarod csinálni ezt az őrültséget? Te tényleg támogatod ezt az elmebeteg fantazmagóriát? Nem félsz a következményektől? Ne nyomd meg a ZÖLD gombot! Nem tudod, mi fog következni! Világégés is lehet belőle! Ne légy radikális!
Bajnai már most ilyeneket nyilatkozik (lásd e cikket): „a következő politikai elitnek nem szabad huszonéves ifjú titánokból szerveződnie. Olyanoknak kellene bekerülnie törvényhozásba, akik már legalább tíz évet ledolgoztak a reálgazdaságban, volt főnökük, felelősséget kellett vállalniuk, voltak határidők és megkövetelték tőlük a teljesítményt.”


Durva! Kábé azt mondja a technokraták vezére, hogy „menj el multicéghez, hajts be néhány milliárdot, parancsra, érdemeld ki a bónuszokat és az előléptetéseket, válj tábornokká a hadtesteden belül, és akkor dumálj!”, Kábé azt mondja, „Zöldek és fiatalok – takarodjatok!!”. És végig politikai „elitről” beszél, nem érti, hogy ennek van vége.

origo.jpg

Nehéz dolog egy korszakváltás … Olyan, mint egy ördögűzés. Megviseli a szervezetet. 1945 után Németországból sem volt könnyű kiűzni a nácizmust … A „denácifikálást” mesterségesen kellett elindítani és végigvinni, felülről …

A helyzet most is majdnem ugyanez, leszámítva, hogy a folyamatot alulról kell elindítani és kibontakoztatni … ami kiszolgáltatja az egész átmenetet annak, hogy a mindig tanuló és megújuló technokraták becsatlakoznak, és azt mondják, „oké, igazatok van, akkor nem tudtunk jobbat, nem értettünk hozzá, de most mi is azt akarjuk, amit ti, azt a ZÖLD-, ÖKO-dolgot. Mi is.”

Miért is történne másképp? Elvégre a kormányzást csakis szakértők végezhetik, nemde? Szakértők nélkül maximum egy Chavez-i diktatúra lehetséges, egy banánköztársaság …

Miért ne? Nos, csak azért, mert 1989-ben a kapitalizmus úgy győzte le versenytársát, a kommunizmust, hogy évtizedeken át demonstrálta, hogy náluk, nyugaton az emberek jobban élnek, szebben, jobban, és szabadabban, mint keleten. Ott van náluk a szabadság, a művészet, a kultúra, az emberiesség, a nagybetűs jólét (még ha hibákkal együtt is), s mindez a gyönyörű Függetlenségi Nyilatkozatból nőtt ki!! Ez az, amitől a keleti blokk leomlott. A szabadságvágy, a demokráciavágy, a változásvágy jelölte ki győztesnek a kapitalizmust (mint demokráciát) 1989-ben. Ugyanez az erő most a kapitalizmus ellen szegül. Ezerrel.

Ma a nyugati kapitalizmus Putyin cárságával van versenyben, meg Kína giga-rabszolgatelepével, és semmit nem tud felmutatni abból, ami az egészet mindvégig vonzóvá tette …

Ez pedig gond … Houston-i szintű probléma .)

Oszkó és Bajnai a mi Horn Gyulánk és Kovács Lászlónk

Hányas vagy? '68-as? Ugrottunk 40 évet, de a szitu ugyanaz maradt. Most, 2013-ban, pontosan ugyanaz van. Óriási diszkusszió deficit van, és egy értelmiség, amely egy erősen manipulált kultúrában fél szavakkal próbál kommunikálni – nem, nem az van, hogy annyira értjük egymást, hogy többre nincs is szükség, hanem az, hogy amint kimondasz valamit, hirtelen csend támad, és érzed, hogy figyelnek, és hogy nem valószínű, hogy helyénvaló, amit mondani készülsz, s ezért inkább elharapod, és hagyod, hogy félreértsék, hagyod, hogy úgy értsék, ahogyan akarják, és közben próbálod kitapogatni, hogy miről szól ez a „hogyan”, és megpróbálsz te is csatlakozni hozzá …


dem2.jpg


Anélkül, hogy valaha lett volna fiatalságunk – amikor lázadunk, amikor megváltjuk a világot, amikor önmagunkká válunk, azzá, akinek a fényképét késő felnőtt korunkban büszkén nézegetjük s mutogatjuk majd, amikor szikrázunk, és magunk körül mindent lángra lobbantunk – most egyszerűen átmehetünk nyugdíjasokba.

Felválthatjuk az MSZP-seket, akik az elmúlt 20 év során végig a kádárrendszerbe vágyakoztak vissza. Mi a '90-es évekbe vágyakozunk vissza, az eufória korszakába, abba a 10 évbe, amikor feltalálták az internetet, és amikor a globalizáció elszabadult, amikor az olyanok, mint Oszkó, a legmenőbbek voltak, mi pedig félszavakból értettük egymást … egész szavak, mondatok helyett …

Nekünk Oszkó Péter lehet a Horn Gyulánk. Ő szimpatikus. Ő visszaad valamit a '90-as évekből …. Abból a korból, amikor még nagyjából tudni véltünk, hogy mi történik a politikában … Benne megbízunk … A végsőkig …. S valahányszor az unokák meglátogatnak, és valami rosszat szólnak az ATV képernyőjén éppen Olgi műsorában szereplő kedvencünkre, azt mondhatjuk nekik jelentőségteljesen, amit MSZP-s szüleink mondtak nekünk 89-90 környékén, hogy tudniillik, mindent nekik köszönhetünk … Reméljük, megértik majd … Reméljük, ők sem lázadnak majd … – mert azt a szégyent nem élnénk túl …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment · 2 trackback

Címkék: gdp bajnai oszkó lmp e14 occupy

Az LMP hihetetlen kalandjai MSZP-országban (2. rész)

2013.01.04. 18:35 equally

az előző rész tartalmából:
Magyarország MSZPország, ahol az MSZP nem egy párt, hanem a rendszer gazdáinak társasága, ők a rendszergazdák. Az MSZP gondoskodik arról, hogy mindenki, aki követel, kapjon valamit, és illeszkedni tudjon a rendszerbe. Az MSZP felügyeli a pályát, az MSZP a gondnok-párt. Az MSZP a házmester, az országmester. Az MSZP a rendszergazda.

Ebbe a szószba csöppent bele az LMP ...

Az LMP-nek le kellett volna feküdnie, mint Bruce Willis-nek a Pulp Fiction-ben - de nem tette meg ... De vajon könnyű lenne-e számukra nyerni? Könnyű lehet-e az LMP számára rávenni a budapestieket, hogy fordítsanak hátat az MSZP-nek? Nem úgy tűnik ... mert ... övék a hatalom, ez itt MSZPország ...

az előző részt lásd itt


MV5BMTEwMzA4MDYxMzleQTJeQWpwZ15BbWU3MDkwMzQ2NzM@._V1._SX640_SY375_.jpg

az LMP és Budapest, az LMP-dilemma a valóságban …

Tény, hogy az SZDSZ szavazók átlagon felüli életszínvonala nem a piacból vagy a piacon való megélésnek az eredménye, hanem az ismeretségnek, a holdudvar hűbéres rendszerének (ami egy pilóta piramis játék alapján, ponzi rendszerben vonja meg maga alá a társadalom egy hatalmas rétegének az egészét, úgy persze, hogy akik legalul vannak, azok semmit sem kapnak, csak a látványt, a látszatot, meg az életérzést, hogy „Budapest a Szabadság Fővárosa”).


Tény, hogy az SZDSZ-szavazók közül senki nem merne szembe menni az MSZP-vel, elvégre a kettő már rég ugyanaz, s így tény, hogy végül egész Budapest könnyen az MSZP ölébe hullhat, elvégre a megélhetés, az megélhetés (lásd, hány újság, hány cég ment tönkre a kormányváltást követő hetekben! Hirszerzo.hu például).

A megélhetés a legnagyobb motiváció, és ez az, amit az LMP nem tud felajánlani a szavazóinak. Az LMP maximum egy olyan társadalmat tud felajánlani, ahol mindenki egyforma eséllyel dolgozhat, valódi, érték/tehetség/teljesítmény alapján. Ez pedig a kiéheztetett liberális rétegek számára kevés, sőt, a katasztrófával egyenlő. A liberális réteg Budapesten szeretné visszakapni a fényűző, gondtalan életét, amit a szemét Orbán elvett tőlük. A liberális réteg szeretné, ha a válság ismét csak azokra vonatkozna, akik a számukra láthatatlan demarkációs vonalakon kívül rekedtek – a vesztesekre, akiknek azt mondják, „ez most fájni fog”, meg hogy C'est la vie.

(az LMP számára persze nyilvánvaló a ZÖLD út, irány a szociáldemokrácia! - szociáldemokrata pártból 1947/48 óta van vitális/fatális hiány, ezt a küldetését rázta le magáról az SZDSZ a megalakulásakor azzal, hogy nem szociáldemokrata, hanem liberális pártként jött létre egy szociáldemokrata mozgalomból )


A dilemma alapját képező probléma természetesen az, hogy Budapestet az MSZP (korábban MSZP-SZDSZ, még korábban MSZMP) hűbéresi holdudvar-hálózata totálisan átszőtte, és emiatt a hierarchikus pilóta-piramis hálózat miatt senki sem akar, és senki sem mer kimaradni az MSZP-s buliból, a nagy visszafoglalásból, a nagy restaurációból. Senki sem merne ebből kimaradni, aki valaha kapott munkát, megbízást, munkahelyet e hálózaton belülről érkező szívességnek köszönhetően ... Senki sem merne, sőt nem is akarna kimaradni az MSZP-t támogató társadalmi összefogásokból, az MSZP-iránti lojalitás kollektív kifejezésének rítusából .. Olyan ez, mint egy bazi nagy istentisztelet – kollektív emberáldozattal …. Áldozatnak a szabadságot, a demokráciát, a társadalmi szolidaritást, és egy korrupciómentes társadalom lehetőségét, egy MÁS politika LEHETőségét dobják oda – rituálisan.

Hogy tetszett az elmúlt 23 év? Jó volt. Házak épültek, gyerekek nőttel fel, régi autók helyett újakat vettünk, gyerekek generációi repültek ki, és már ők is jól vannak, nagy volt a pénzforgalom, jó volt a megélhetés – nagy ár mindezért cserébe, hogy az egész nem valódi? Hogy az egész egy kollektív csalás? Egy kollektív átverés, egy társadalmi pilóta piramis játék, amelyben mindenki beáll a sorba egy nála magasabb szinten lévő ember vagy társaság alá, hogy hátha neki is csurran-cseppen abból, amiből mindenkinek … Mindenki beáll – hogy támogassa a rendszert, aminek a gazdája az MSZP.

Hát tényleg olyan nagy ár ez??????

Vagy másfelől megközelítve a kérdést: tényleg olyan nehéz felfogni, hogy igen, ez elképesztően, megengedhetetlenül NAGY ÁR? Tényleg olyan nehéz megérteni, hogy akárhova nézünk, mindenütt ennek a kollektív átverésnek a tüneteivel találkozunk? Tényleg olyan nehéz megérteni, hogy ez a kollektív korrupció rendszere a világ (és benne Európa, Magyarország) összes demokratikus törekvésének, szabadságharcának, művészeti forradalmának, morális küzdelmének a megcsúfolása, elárulása – ami miatt történelmileg érdemtelenek vagyunk … gyakorlatilag bármire, és csak lenyúljuk a helyet a tér-időben, amit nem is érdemeltünk ki soha, és csak úgy vesszük birokba, mint a fosztogatók?

Egy ilyen állapotban lévő Budapesten az LMP-nek egyetlen szavazója sem lesz – ez tökéletesen világos. Meg kellett volna, meg kellene adni a szervezetnek, ami a szervezeté! És akkor mindenki örül! Mindenki a pénzénél van! Ez minden! És akkor „lehet a más politika”, ahogyan Szekeres Imre mondta egyszer a tévében, színjózanul. Ennyi!

Le kellett volna feküdniük, és azt mondaniuk, hogy „oké, persze, szép dolog a szűzies és zöld naivitás, de itt van Orbán, és most csak ez számít, semmi más nincs, semmi – létfontosságú tehát belépni az E2014-be”.

Le kellett volna feküdniük, mint Bruce Willis-nek a Pulp Fiction-ben – de nem tették meg, és most javában áll a bál. Először ki akarták csinálni őket, most már viszont áthelyezték a hangsúlyt a passzív felmorzsolásra. Elegendő az, ha a média MSZP által ellenőrzött blokkjában az LMP-ről csak azok a hírek jelennek meg, amikor a szakadásról, Schifferről szólnak. A pártot emiatt már most is a kihűlés veszélyes fenyegeti. Ez szó szerint az LMP Sztálingrádja.

Az MSZP mint gondnok, mint rendszergazda teszi a dolgát, és gondoskodik róla, helyreálljon a rend, a rendszer. Az SZDSZ-eseknek az LMP kongresszusa előtt még nem volt meg a pártjuk, a képviseletük, akik alá a holdudvarnak be lehet tagozódni pilóta piramis formációban (hogy majdan mindenki részesüljön az állami pénzekből, és mindenkinek Kóka legyen a mintaképe, meg Bajnai, vagy alternatívaként Fodor Gábor). Most már viszont megvan, Bajnai többé már nem ernyőszervezetben, mozgalomban gondolkodik, hanem egy új liberális pártban, szóval, az SZDSZ 2.0 már úton is van, sőt, immár Karácsony Gergelyék LMP-pályamódosító projektjét is maga mögé utasítva.

„If you want something done, do it yourself!” – Bajnai nem vár tovább Karácsony és Jávor NEW-LMP mozgalmára. Jávorék már hiába alapítanak egy új pártot, például Lehet Más Magyarország címmel (LMM?), Bajnai és az MSZP számára most már csak annyi az érdekes, hogy az LMP kimúljon. A beolvasztás nem jött létre – sach schon. Jöhet a B-terv: B – mint Bajnai. Majd ő megcsinálja az új SZDSZ-t, személyesen.

végjáték

Ördögűző, eredeti változat Az SZDSZ távozik az LMP testéből. Csúnya jelenet. Mindennek elmondják az LMP-t. Ócska kurvának, törpepártnak, esélytelen nullának, halálraítélt veszteseknek, mindennek. Mindezt miért? Mert nem támogatják a rendszert, amely a nép, a társadalom arcon-hülyítésén alapul, azon, hogy mint egy bikát a vörös posztóval, innen oda, onnan ide terelik, és közben soha semmi nem változik, nem változhat, mert a lapok le vannak osztva, a kontroll pedig …. totális.

Nem, nem az LMP-nek van vége … Hanem annak a korszaknak, amelyben a rendszergazda MSZP az LMP-nek is le akart osztani egy szegmenst, az LMP-re is rá akart bízni egy szavazói réteget, egy egy saját ponzi piramist …


Az ajánlatnak van vége – immár aktualitását vesztette. Mostantól új fejezet kezdődik, amelyben az LMP egy új szószban találja magát :)) Az új szósz pedig arról szól, hogy az LMP-nek fel kell nőnie az általa elindított forradalomhoz :) Nem lesz könnyű a teljes ballib médiatömb ellenséges ellenszelével szemben … De lévén, hogy nagyszerű eszméket képvisel, az LMP egy gyom, és ezért a legzordabb körülmények közt is képes szárba szökkenni … És idővel, bizony, előjönnek majd az olyan budapestiek is, akiknek elegük van a Kóka-Bajnai-féle pilótapiramis holdudvarosdiból … és valódi társadalmat, valódi kultúrát, valódi gazdaságot akarnak majd maguknak, és a következő generációk számára is … S amint ezeknek a budapestieknek meglesz a kritikus tömege, új korszak kezdődik, tényleg …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: budapest szdsz e14 MSZP LMP Bajnai

süti beállítások módosítása