HTML


MSZPM kampány ma - avagy az LMP és az MSZP elmaradt fúziója – amit nyertünk, és amit nyertünk ezzel

2013.11.23. 21:13 equally

2011 novemberében volt, hogy Karácsony Gergely az MSZP-vel való összefuzionálást sürgette az LMP részéről (az ATV képernyőjén). Ma, 2 évvel később, a Népszabadság beszámol a hírről, hogy Karácsony megérkezett az MSZP székházba. Elképesztő belegondolni, mi lett volna, mi lenne ma, ha a tervük sikerült volna, ha sikerült volna feltörniük az LMP-t. De lássuk! Mi lenne ma!

bajnai_1.jpgszorosabbra zárt az MSZP és az E14 szövetsége

Schiffer így is, úgy is már rég ki lenne téve az LMP-ből, a fúzió rá soha sem vonatkozott, lehet tudni, nem olyan, hogy valaha is ferdítsen az elvein, s bizonyos tényekhez való hozzáállásán, s hogy újragondolja korábbi állásfoglalásait. Ahogy mondani szokták: www.integrity.hu :) Schiffer (és még jó páran mások) ma már garantáltan nem lennének ott az LMP-ben. Tudjuk, mert a hatalom mindig is így működött, amióta a világ világ, s ezen belül, az a hatalom is, amely nálunk 1956 óta regnál.

történelmi híradó következik – a kiosztott híradószemüvegeket most kéretik felvenni .)

Proxi-képzés. Ez történik, s ez történt mindig is. Adott valami, ami a hatalom számára veszélyes, mert ellene van. Ekkor, mint a kalózok, meghekkelik, megcsáklyázzák az illető szervezetet. Bejuttatnak egy-két trójait, akik majd kinyitják a kaput, plusz akik közvetítenek odabent a hatalom és a szervezet között – anélkül persze, hogy a bentiek tudnák, hogy ezek kinek az érdekében járnak el (ügynökökként). Aztán, amikor sikerült feltörni az illető szervezetet (ami azt jelenti, hogy a hatalom csatornát épített ki a szervezet számos vezetőjéhez, és ezen a privát csatornán keresztül létrejött egy kontroll és egy állandó kapcsolat, és ezáltal az egész szervezet döntéshozási mechanizmusát kontroll alá tudták vonni a kapcsolatok kritikus tömege, s az eredő befolyás révén), szétszedik, és újra összerakják.

Majdnem olyan lesz, mint újkorában – csak picit más. Proxi = picit módosított. Mert ez a szervezet már kontroll alatt áll. Immár nem valódi, hanem csak olyan, mintha – proxi. Ez így megy. Lásd MSZMP.

Az MSZMP forradalom volt, a többpártrendszer forradalmának pártja, csütörtökön alakult, november 1-én. Aznap délután Kádár beszéde elhangzott a rádióban, de már csak felvételről, mert Kádár ekkor már az oroszoknál volt. Kádár beszédében arról szónokolt, hogy az AVH-sokat el kell távolítani a az államgépezetből, s gondoskodni arról, hogy ne tölthessenek be funkciót. Másnap, pénteken megalakult a Népszabadság, az MSZMP lapjaként.

Amikor Kádár további tankok élén visszatért, következő hét szerdán, november 7-én (amely nap a „nagy októberi szocialista forradalom” ünnepe lett, nemzeti ünnep), ő MSZMP elnökségi tag volt, a Népszabi pedig a forradalmi MSZMP lapja.
A szitu látszólag folyamatosságról árulkodik. De később ... (különösen Nagy Imre kivégzése után) az MSZMP már nem az az MSZMP volt, ami akkor, amikor alapították, november 2-án, pénteken.

És nyilván a Népszabadság sem lehetett korábbi önmaga, hiszen megtartották. A meghekkelt MSZMP megtartotta a Népszabit (november 24-én volt egy népszabis sztrájk, amiért minden tisztelet megilleti az akkori újságírókat). A Népszabadság maradt.
Mind az MSZMP, mind a Népszabadság annak a hatalomnak a flottájához tartozott immár, amely ellen e-re-de-ti-leg a barikádra léptek. Proxi MSZMP, proxi Népszabadság. A hunyó Kádár, aki először ellenforradalomnak nevezte a forradalmat, majd szépített, de aztán visszatáncolt, és sokak számára a mai napig .. de ezt már hagyjuk ...

Hogyan csinál proxit valamiből a hatalom – erről szólt a mai filmvetítés :) Amit az LMP-vel csinált ugyanaz az 1956 óta regnáló polip, az totál analóg azzal, amit a Népszabadsággal és az MSZMP-vel csináltak. Majdnem pontos az analógia, leszámítva, hogy az ügynökakták nyilvánosságáért ma még magányosan küzdő Schiffer (és társainak, barátainak) a pártja ellenállt a feltörésnek – a megcsáklyázás még bejött ugyan, de utána Schiffer ugyanakkora kommunikációs erőfeszítést dobott be, mint amekkorát a hatalom, és mivel Schiffer belülről és az LMP küldetéséhez törés és ferdülés, elhajlás nélkül állt hozzá továbbra is, a kisebb erőfeszítés is nagyobb eredménnyel tudott járni, mint mindaz, amit a hatalom be tudott vetni.

Ma, amikor a Népszabadság azt post-olja a fb-on, hogy a Karácsony már novemberben megérkezett az MSZP-be, észnél kell lennünk, hogy ezt a képet tényleg pontosan le tudjuk képezni.

Látnunk kell, hogy az eredeti tervek, illetve a hatalom ma már kiszámítható működésének ismerete alapján ma az MSZP székházba az LMP-nek kellett volna beköltöznie (természetesen Schiffer és társai nélkül, őket mára már kidobták volna, mert nem elég együttműködőek, személyeskedőek, és veszélyeztetik a kampányt, vagy valami hasonló alapon). Ma ha a megcsáklyázás és proxi-képzés folyamata sikerrel járt volna, akkor is Karácsony lenne a fő LMP-s, és ugyanúgy őt említette volna a Népszabi.

Viccet félretéve, bele kell gondolnunk, mi lett volna, ha sikerül nekik.

Ma lenne egy olyan kamu LMP, mint amilyen kamu MSZMP és kamu Népszabadság jött létre anno az eredeti forradalmi szerveződésből. Gondolj bele, ma a Lehet Más a Politika hitelesítené azt, hogy Orbánék után ugyanaz a rezsim visszatérhessen, csak picit másképp, Gyurcsány helyett a klónjával, Bajnaival vagy egy következő arccal az élen. Így azonban az egész beolvasztósdi, nagy olvasztótégelyezősdi zátonyra futott ... Ezért ma sokak számára nem Orbán leváltása a főcél, hanem az, hogy a „váltóműszakokban” egymást váltó pártok (MSZP-SZDSZ / Fidesz-KDNP) uralkodásának kontinuumát megtörjük, és a döntéshozásba a társadalmat képviselő szerveződéseket juttassunk, lásd LMP, 4K.. és a sor nyitott!!

És konkrétan, itt van a NAV bűncselekmény és a botrány. Az MSZP leszavazta a vizsgálóbizottság létrehozását. Megakadályozták, ugyanúgy, mint az ügynökakták nyilvánosságát megteremtő törvényt, az ügynöktörvényt is.

Az LMP azonban ott van, az LMP itt van, és nem lehet azt mondani, hogy ez a az ügy nem fontos. Plusz, itt van a HAHA és más nagyszerű szervezetek is !!! Ezért a PM, mint az MSZP-Bajnai junior tagozata kénytelen támogatni a vizsgálóbizottságot, azért, hogy ne lehessen azt mondani, hogy nem akarják. Helyette majd azt mondják „apu dolgozik, nincs ideje, ja, 1 milliárdos adócsalás a NAV-nál, igen, hallottunk róla, a fiatal tagozatunk ott is volt, mi is támogatjuk, persze, ez csak természetes”.

Ha az LMP nem lenne ma az, ami, akkor ma az LMP mondaná azt, hogy ez egy jobbikos ügy, a szélső-jobbosok akarnak valamit, de ezt nem támogathatjuk, stb, stb, mert ők rosszat akarnak, hiszen rosszak. És ezzel az egész NAV ügy el lenne kenve. Jobbikosok akarják, jobbikosok állítják – ez lenne a mantra. Miközben a valóság az, hogy egy adóhatósági tisztviselő osztotta meg a rendszert leleplező infót a magyar társadalommal ... és vagy lépünk valamit, vagy nem! Horváth Csaba, mindenesetre, odament az LMP-s tüntetésére mosolyogni és nyilatkozni egy kört :) Jelezve, hogy akár lehetne is valamiféle vizsgálat? :) Who knows? A lényeg az, hogy mi tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ez így ne mehessen tovább.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment · 1 trackback

Címkék: mszp kádár pm együtt karácsony bajnai horváth csaba lmp e14 MSZPM proxi

Parlament 3D - Ügynökügy (2013-06-04)

2013.06.04. 21:50 equally

Hülye dolgok vannak az ember fejében. Azt hisszük például, hogy a parlament valami komoly dolog. Azt hisszük, hogy van 2 oldal, és amikor a mi oldalunk van hatalmon, az jó, amikor a másik, az meg durva. Nevetséges ügyekkel, vagy éppen traumatikus élményekkel terheli az agyunkat a média, és fogalmunk sincs, mi az, ami valójában történik ... De a politikusoknak, a rendszerpártok politikusainak nagyon is van. Egy délután a parlamentben ...



parlament.jpg

Óriási épület ... enyhén túlméretezték ... megdöbbentő ott lenni, 3D-ben. Minden más, hallatszik az összes hang. Egyáltalán nem azt látni, amit a tévében. Rogán fel alá mászkál, telefonálgat. A tévében ez nem látszik. A hangok pedig, mint egy törökfürdőben. Rengeteg férfi, épphogy nem csupasz a testük, épphogy nem gőzben izzadnak. De amúgy minden ugyanaz. És ugyanaz, mint Mikszáth vagy Móricz parlamentjében. És Adyéban. Rengeteg korrupt férfi jár oda üzletről beszélni, a folyosón még ott vannak a rézből készült szivartartók, szivar-hamutartók, látjuk, milyen lehetett egy százassal ezelőtt. Ma már nem lehet cigizni, de a szellem ugyanaz.


No és a pártok? Ez a legdurvább! Hallod, ahogy bekiabálnak szavazáskor: „IGEN”, majd egy másik hang: „NEM”. Ez volt a fidesz és az mszp. Hihetetlen, hogy Schiffer András volt annyira gyerekes, hogy tavaly párszor odasétált beszélgetni a fideszesek közé, majd amikor a szavazásra került sor, elkiáltotta magát: IGEN – amikor a fidesz szavazógépeinek NEM-et kellett volna nyomniuk. Az ember nem állja meg nevetés nélkül .))

Ez a parlament!!! Totálbiznisz. Ott ülnek bent a barom férfiak, és a bizniszt intézik, s közben egymást is megszólítják, asszony gyerkőcök, rendben? Közben kivágták a parlament előtt a parkot, restaurálják 1944-et, amibe az antifasiszta költőzseni, Attila nem fér bele, így mennie kell, neki is, meg a dinnyehéjnak is, mert Horthy így akarná, s mert Orbán így akarja.

tumblr_ktgziyGpIo1qa3j35_1.jpg

Ebben a parlamentben olyan törvények mennek keresztül, amik ... előre le vannak játszva, amik nagyon konkrétan ki vannak találva, amik nagyon konkrétan szolgálják cégcsoportok, klánok, családok érdekeit. Mintha az ő láthatatlan kezük játszana a kormánypárti többséggel, az aktuális kormánypárti többséggel, mint vicces sakkfigurákkal. Itt vitték át a földtörvényt, amit az mszp is támogatott, itt vitték keresztül a TB-privatizációt, amit csak egy népszavazás állíthatott meg (nem a fideszé), s itt döntik el, hogy mekkora megszorítást rónak rá a magyar családokra – csak úgy lazán ...

Az ügynöktörvényt úgy söpörték le, ahogy szokták. Lásd az elmúlt 20 évet. A hatalom csak nem akarja leleplezni magát. Kicsit sem.

A legutóbbi szavazás, mint a többi, mint az elmúlt 20 év, nevetséges színjáték, illetve annak a kényelmetlen része. A színjáték az, hogy mindenki mindenhol és mindig azt mondja, hogy persze, meg kell lennie végre, persze, hogy támogatjuk. Aztán amikor már nem elkerülhető egy napirendre vételi szavazás, akkor jön a kínos konfrontáció: ki kell mondani, hogy nem.

Cinikus rafinériával oldják meg ezt a Nem-kimondást. Távol maradnak. Közben pedig külön szereposztást hoznak létre. A fideszben is van 12 ember, aki például támogatja. Nehogy azt mondhassák, hogy a fidesz egyöntetűen ellene van :) Nem, dehogy, csak annyira, hogy ha az egész ellenzék megszavazná, s ha néhány fideszes véletlenül rossz gombot nyomna meg, akkor is meglegyen a végén a NEM. Az MSZP-ből is megszavazták páran, ők kevesen vannak, náluk kevesebb ember mondhatott IGEN-t. Érdekes persze, vagyis cinikus szemétség, hogy ha minden más szavazásnál egyöntetűen szavaznak a pártok, itt eljátsszák a sokszínűséget ... Mindegy, átlátszó az egész bagázs ...

Ja, igen, Karácsony Gergelyék ...

Gondoljatok bele, nem szavazták meg. Pedig megtehették volna, akkor sem ment volna át, csak legalább kimondták volna, hogy támogatjuk, mi is ezt akarjuk, mi is akarjuk ezt. De ezt már nem tehették meg, mert a szavazataikat Bajnaiékkal és az MSZP-vel kell egyeztetni, nyilván. És hogy fordulhatna elő, hogy Karácsonyék megszavazzák, míg az MSZP ott ég, hogy ők nem? Ez nem lenne tisztességes együttműködés ... Nekik is égniük kell, közösen kell elvinni a balhét, a társadalom megalázását ... A PM-esek sem mondhatnak igent nagyobb mértékben, mint az MSZP. Az MSZP-től 8 fő mondhatott igent, akkor a PM-től 2? Az azért durva. Inkább senki sem ment be szavazni ... tiszta sor.

Majd azt mondják, a Schiffer miatt van ez is ... (mert megosztó személyiség, suttogja a propaganda) ... nem akarták azt, hogy Schiffer akarata teljesüljön ... az ATV nézők megértik majd.

És egyébként miért is nem szeretik Schiffert? Mert nem akart Bajnaiékkal összeépülni? És egyébként, miért is rossz összeépülni Bajnaiékkal és az MSZP-vel (Karácsony Gergely 2011-ben is már együtt akart működni, akkor még az MSZP-vel)? Hát talán csak ezért ... Mert aki összeépül Bajnaiékkal és az MSZP-vel, az többé nem lehet önmaga, nem szavazhatja meg a saját törvényeit sem ... Kínos, ugye? A politika tényleg az arcokról szól ... a magas durabilitású arcokról ....


IMG_9640-s.jpg

Milyen lehet egy Szabó Rebekának nemmel szavaznia ugyanarra, amire korábban, meggyőződésből, s azért is, mert az egész LMP eleve erről szól, az egész politikai karrierjük, küldetésük, hogy LEHET MÁS, szóval milyen lehet azok után, hogy korábban mindig megszavazták, most azt szavazni, hogy bocs, nem ...? Nem csoda, hogy a PM-esek távol maradtak ... A PM-esek, most, hogy Bajnaiékkal és az MSZP-vel összeépültek, többé nem akarják az ügynöktörvényt ... ma már csak azt akarják, amit Bajnai és az MSZP is akar ... „Kattints, nyomj ide egy tetsziket, ha te is le akarod váltani Orbánt”, őszinte részvétünk szegény Rebeka felé ...

Persze, amúgy továbbra is akarják az ügynök akták nyilvánosságát, ahogyan a fidesz és az mszp is, meg Gyurcsány pártja, a DK is ... csak akkor nem, amikor szavazni kell ... Megtehetnék, hogy megszavazzák, de akkor az MSZP egyedül égne, és az nem jó, mert közösen kell elvinni a balhét, a társadalom megalázását ... MSZP, Fidesz, Gyurcsány és társai ... együtt ... az LMP-sek meg a „hülye idealisták”, akik azt hiszik, hogy itt meg lehet csinálni, ami az NDK-ban vagy Csehszlovákiában értelemszerűen megvalósult ... 1989-90-ben ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: pm karácsony ügynök akta schiffer lmp szabó rebeka aktanyilvánosság ügynök törvény

rendszerek harca: az ÖKO és a MODERNISTA LMP szakítása – harc Pogiért

2013.02.01. 17:47 equally

Óriási esemény az LMP és az Ex-LMP szétválása. Innentől ez már a rendszerek harca, az ÖKO (új rendszer párti) LMP harcol a Modernista (boldogulás-centrikus, kapitalizmus-elfogadó) ex-LMP-vel, illetve mondjuk ki, Bajnaiék egész birodalmával szemben – immár élesben és frontálisan, egy precedens nélküli rendszárváltásért. 1945-1985 között a kommunizmus és a kapitalizmus harcolt egymás ellen, s a Szovjetunió és az USA képviselte őket. 2013-ban Magyarország az új rendszerváltás élvonalába került, a 'Következő Rendszer' ugyanis az LMP révén Mo-n csap össze először élesben a lejárt szavatosságú kapitalizmussal. Történelmi lehetőség …

lehet_mas_sky.jpg

A CocaCola már kiment a divatból, „csak” annyira fogyasztják, amennyire a média kötelezővé teszi. Ha holnap abbahagynák a reklámtevékenységet, holnap délután már csomóan elfelejtenének CocaCola-t vásárolni, és fogyasztani is. A CocaCola ezzel együtt verhetetlen, nem járt le az ideje, hiszen ha bárki be akarna törni valami újjal, mondjuk a ZÖLD teával, vagy citromos vízzel, vagy valaki feltalálja a sima csapvizet, a CocaCola Company akkor is ott lesz, és ő lesz az első, és ő fogja uralni annak a piacnak is a 90%-át, valamennyit juttatva persze az újaknak is (mint Bajnaiék a kivált ex-LMP-seknek).

A kapitalizmus és az azt felváltó 'Következő Rendszer' viszonya is ugyanez, a politika Coca Cola Company-ja, azaz Bajnaiék a régi rendszer képviselőiként bármi felé nyitottak, a lényeg csak az, hogy ellenőrzésük alatt tartsák az egészet, és hogy akármilyen változást is harcol ki magának a társadalom, ők lehessenek azok, akik ezt véghezviszik (és akik utána is uralkodnak).

Ami az LMP számára az, hogy „Lehet Más a Politika!”, az Bajnaiék számára csak annyi, hogy „lehet a más politika” (idézet elvtársuktól, Szekeres Imrétől, aki párszor így mondta ki híradókban az ökopárt nevét), azaz a változás lehetséges, rendben van, mehet, de mi felügyeljük, és mi hajtjuk végre – a rendszer konzerválása mellett. Ez a „fenntartható fejlődés” Bajnai verziója, a hatalom fenntartása a fejlődés (látszata) mellett: a fenntartható hatalom, a fenntartható rendszer. Rémlik valakinek az előző rendszerváltás? Megcsinálták.

A helyzet változásért kiált, Orbán kollégájuk is (akivel felváltva cserélgetik a társadalom hivatalból kirendelt védője” és a hivatalból kirendelt megszorítója” szerepet) ezt hullámlovagolta meg 2010-ben, Obama is ezért volt HOPE 2008-ban, és ez az, ami miatt a szélsőjobb is terjed, a változás deficit, a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság és a rendszer láthatatlan, kijátszhatatlan üvegfal-védelme a változás ellen. A helyzet változásért kiált, a társadalmak változásért kiáltanak, a gazdaság változásért kiált (=válság), meanwhile Bajnai és Partnerei Politikai Kólagyárban a „fenntartható fejlődésen” dolgoznak, a fenntartható hatalmon, a rendszer fenntartásán.

bajnai-technokrata.jpg

Taktikájuk borzasztó egyszerű, mindent „megmutyiznak”, korrumpálnak. Nem kispályások ők, hiszen még a korrupciót is megmutyizták (korrumpálták) azzal, hogy egy nevetséges, piti kis kifejezést gyártottak a visszaosztásra (=állami pénzek 30-40%-ának visszaosztása a nyertes pályázók, megbízott alvállalkozók részéről). A nép így még azt sem mondhatja ki, amiről szó van, mert szavaikat elcserélték, lásd „a FER nem tandíj” (hiába ezt kell fizetned azért, hogy tanulhass), vagy „a TB-privatizáció nem TB-privatizáció, hanem egészségügyi reform”, „a hazugságbeszéd pedig igazságbeszéd”, stb, stb.

Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen társaság szájából mit jelent az, hogy Öko, mit jelent, hogy ZÖLD, vagy az, hogy Szolidaritás, nem említve a Változás és a Demokrácia fogalmakat.

Annyi viszont tutifix, hogy ők, a konzervatívok (akik Lenint is bebalzsamozták) nem a változásért harcolnak, hanem a változás ellenőrzésének a jogáért, hogy aztán annyira lassítsák le, amennyire csak lehet – e tevékenységükkel érdemelték ki a konzervatív titulust, annak ellenére, hogy hivatalosan „baloldaliak” (apropó, baloldal: még egy fogalom, amit jól meg-korrumpáltak).

Aki a változásért harcol, ellenük kénytelen harcolni, háztömbről háztömbre, minden centiméterért óriási áldozatok árán megküzdve, vért izzadva. Lásd, mennyit kellett küzdenie az LMP-nek csak azért, hogy az MSZP és Bajnaiék megértsék, hogy „nem, kösz!”. Bajnaiék egy teljes éven át a ballib sajtó össztüzével bénították és és próbálták összeroppantani őket. Most pedig, hogy ezzel kudarcot vallottak, megszerezték maguknak az LMP un. tévé-arcait, illetve a parlamenti frakció 51%-át, plusz magukévá tettek néhány olyan ügyet, amiket az LMP képviselt az elmúlt évek során, lásd ügynökakták, amit a sajtó előtt immár Bajnai képvisel (spontán átvette Schiffertől és az LMP-től, úgy, mint Dr. Schmitt bolgár kollégája dolgozatát, idézőjel és a források megjelölése nélkül).

Nem, nem az a baj, hogy Bajnai és Partnerei is csatlakoznak egy-egy ügyhöz, hanem az, hogy amint csatlakoztak, az ellenőrzésük alá vonják, és elkezdik eltéríteni, fékezni, és a látszat fejlődés parkoló pályájára állítani a projekteket. Mennyibe kerül intézmények és a média segítségével egy éven át altatni egy ügyet, és közben azzal etetni a népet, hogy történik valami? 100 millió / projekt? 200 millió? Akárhogyan is, bőven van pénzük a „baloldali” konzervatív erőknek, hiszen 1989 óta bő húsz évet éltünk abban a tudatban, hogy Ady álma valóra vált, és csatlakozunk Nyugat-Európához – és csak 2009 környékén (az éraváltás kezdetén) derült ki, hogy ez még mindig ugyanaz a harc a disznófejű nagyúrral, a mi kis százéves háborúnk, és hogy még mindig ugyanúgy a vasfüggöny mögött vagyunk, mint a '80-as években.

VAGY / VAGY

Az LMP szakadása az egész magyar társadalmat választás elé állítja.

Vagy az LMP (=Lehet Más a Politika!, rendszerváltás, amiben Orbánék leváltása csak az első lépés, új demokratikus-, szociális- és és öko-alapelvek következetes érvényesítése a rendszer átépítése során),
vagy Bajnai & Partnerei (=zavarjuk el Orbánt, és állítsuk vissza a „demokráciát”, és aztán happy end, eufória, egy újabb 20 év a dübörgő kapitalizmusnak).

2013 vagy a felvilágosodás éve lesz nálunk, vagy a sötét középkor kezdete.


Eddig a Lehet Más a Politika odáig tudott eljutni, hogy (többször is) kimondta a boldogító NEM-et (arra, hogy hajlandóak-e engedményeket tenni az elveikből, és belépni a politikai kólagyárba, a Bajnai & Partnerei cégcsoportba). Most viszont annak jön el az ideje, hogy mind az LMP-n, mind a magyar társadalmon végighullámozzon egy boldogító IGEN, arra, hogy változást akarunk, rendszerváltást (nem a múltkorit akarjuk korrigálni, hanem a következőt rendesen végrehajtani), egy igazságos és humánus társadalom létrehozásáért. Erről az IGEN-ről szólhat 2013 (bár ehhez Olginak meg a HVG-nek is lesz néhány keresetlen szava).

ideológiai háború

Bár az MSZP-s kólagyár nem mondott le arról, hogy egymondatos szlogenekkel vívják meg a harcukat (Orbán rossz!”, „Nyomj egy LIKE-ot, és váltsuk le Orbánt!”, stb), mostanra már ők is tudják, hogy a társadalom felvilágosítása (ami az LMP részéről egy 21. sz-i felvilágosodási mozgalom beindításával lehet egyenlő), és az össznépi társadalompolitikai vita elkerülhetetlen.

stiglitz.jpg

Pontosan ezt akarták elkerülni az elmúlt év során. Ezért tartották tűz alatt a „Lehet Más” ideológiai műhely főhadiszállását, hogy addig se bomlaszthassák a rendszert. A bomlás ugyanis már kérlelhetetlenül beindult (2006), mostanra pedig már tarthatatlanná vált. A rendszer elkezdett szétesni, olyan gondolatok kerültek ki, mint Nemnövekedés, a GDP elengedhetetlen revíziója, alternatívája, vagy az, hogy miről szól az IMF (a Nagy Kiárusítás), aztán itt van Izland, és itt van Írország, Görögország esete, amik mind-mind olajat öntenek az ideológiai, társadalompolitikai forrongásra. Ma a rendszer ott tart nálunk, mint 1987-ben, mindenki tudja, hogy vége, a versenyfutás pedig azért zajlik, hogy valódi változás legyen, és ne egy hamisított, korrumpált, megmutyizott „változás” (megint).

Mostantól nem mindegy hát, hogy prominens gondolkodóink, értelmiségünk tagjai merre állnak arccal. Sok minden elhangzott az utóbbi években. Volt szó pártállami múltról, globalizáció-kritikáról, a neolib-gazdaságpolitika kritikájáról, GDP-ről, Nemnövekedésről, Ökopolitikáról … és amikor Bajnaiék felkapcsolták a börtönudvaron a reflektorokat, azt láthatták, hogy a gondolatok és a gondolkodók mind alaposan elkalandoztak, és spontán party jött létre, a kapitalizmust kritizáló gondolkodók pedig egy hajszálra vannak attól, hogy elhagyják a börtönudvart, és odakint megalapítsák a következő rendszer első hídfőállását. Bajnaiék ezért most mindenkit felszólítanak, hogy azonosítsa magát, kapitalista, vagy „anti-kapitalista”. Hívő vagy eretnek. Ikszeld meg a megfelelőt, „A” vagy „B”, harmadik válasz nincs, magyarázatnak helye nincs, velünk, vagy ellenünk.

12Godorgazdasag.jpg

Várható, hogy sokan megcsókolják a keresztet, még ha utána toppantanak is egyet, mondván, akkor is mozog a föld (a „mégis” rossz fordítás). TGM például, aki saját nyilatkozata szerint semmiben sem ért egyet Bajnaival, fontos meccs lesz, de nem fogadnánk arra, hogy átállna a rendszerváltók oldalára, na de majd meglátjuk. A politikai elemzők, napjaink tévé-filozófusai már mind megvannak, Bajnai már konzultálgatott velük (is) egy keveset. A HVG-s újságírókra lehet számítani, lásd az LMP elleni hadviselést, szóval, nem lesz gond.

A végső, nagy stratégiai kérdés az, hogy mi lesz Pogival, Pogátsa Zoltánnal? Világos, hogy Scheiring Gábor, aki hivatalosan globkrit, és aki írt már olyan blogbejegyzést, hogy „Oszkóval nyilván nem ért egyet, de ...” már rég Oszkó és Bajnai oldalán áll, de önmagában súlytalan, ezért nagyon kell nekik Pogi. Pogi minden pénzt megérne nekik, és ami azt illeti, van egy „gyenge” pontja, éspedig, hogy Marx eléggé bejön neki :)

Pogi a mérleg nyelve lehet, de nem valószínű, hogy valaha rá tudnák venni, hogy hátat fordítson a folyamatnak, amin ő maga úttörőként dolgozik – már egy ideje. Ráadásul neki valódi képe van a gazdaságról, és szociológusnak, társadalomkutatónak is kiváló, a GDP-t pedig nem tekinti szentségnek, sőt, meg is mondta már róla, hogy tulajdonképpen nem sokat árul el egy gazdaság valódi helyzetéről – csoda, hogy az apaszentegyház nem lőtt ki rá egy rakétát, ott helyben. Pogi intellektuális főszereplője ennek a folyamatnak, ami a rendszert szétbomlasztotta, ami mostanáig történt, azt ő is csinálta, ugyanúgy, mint Schiffer András vagy Róna Péter (és nyilván még sokan mások).

Meglátjuk. Mindenesetre a birodalom nem adja majd könnyen, de nincs kellemesebb, mint egy ennyire tuti ügyért harcolni, ennyire szuper társaságban, ennyire nyerésre álló helyzetben meg pláne :) A média persze azt mondja az LMP-re, hogy Mission Impossible. Ja, persze. Lehetetlen. Karácsonyék pedig a reálpolitikusok. De vajon nem mégis inkább azok az irreálisak, akik szemben a fizika törvényeivel (mint entrópia, bomlás, irreverzibilis folyamatok) azt mondják, kitartunk a szétesett régi rendszer mellett, mert Bajnaiéknak van valami tervük, és rengeteg pénzük, és médiájuk, és a média segítségével miért ne lehetne fenntartani az egészet még vagy 200 évig, az emberek úgysem veszik észre, nem igaz?

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment

Címkék: politika mszp karácsony rendszerváltás öko bajnai pogi schiffer lmp róna pogátsa

a kilépett ex-LMP-sek kikerültek az arc-tőzsdére a facebook-on

2013.01.30. 18:56 equally

„A politika olyan, mint a mosóporreklámok, arcokat adsz el, meg szlogeneket, pont úgy, mintha mosóporreklámokat készítenél”. „Mi kell a választási győzelemhez? Arcok, média-támogatás, meg pénz, és akinek több van, az nyer”. Sajnos, abban a világban, ahova az ex-LMP-sek átigazoltak, így tekintik a politikát … most pedig megnézhetik magukat, és mi is megnézhetjük őket a face-tőzsdén … Ma Jávor Bencét nyomják kiemelve, Karácsonyt és Doroszt legkevésbé, de ez nem azt jeleneti, hogy neki van jó napja – sőt, éppen ellenkezőleg: rá jár a rúd.

figyelem: a cikk nem tükrözi az LMP vagy az LMP-sek véleményét !!! Nem is tükrözheti, hiszen nem LMP-sek írják. Sem nem írják, sem nem gondolják.
A cikk egyébként úgy tűnhet, bántó hangnemű az ex-LMP-sekel szemben, hiszen (ha úgy vesszük) viccelődés tárgyává teszi mások szorult, szomorú helyzetét. Ez azonban látszat csupán, a cikk mögött egyetlen szándék van, a szókimondás, illetve annak megvilágítása, hogy milyen durva szituációt eredményez, amikor az öko-oldalról valaki átigazol a technokrata biznisz-arcok világába. Rossz nézni, tényleg. Rossz nézni, rossz beszélni róla - de jobb, mint csak hallgatni. Mindenkitől elnézést, akit sért ebben a cikkben bármi.
(a cikk írása során úgy feltételeztük, sokba kerül a nonstop kampány, de a kampánystáb szólt, hogy ez tévedés, szóval ezt fontos szem előtt tartani - a cikk azonban szerencsére nem erről szól, hogy sokat költenek)

dazad.jpg

A facebook hirdetések alkalmazása nem olcsó dolog (ez tévedés, eddig 36e forintot költöttek erre összesen), de a kilépett ex-LMP-sek már a kilépés estéjén beindították a kampányt. Vajon miért? Mi jelentősége lenne ennek most, ha eddig nem volt? Miért költetnének erre most (nem is sok pénz: csak 36e forint), egy kft-t alapítva S.O.S., csak azért, hogy idióta „szavazz rám, like-olj, és akkor leváltjuk Orbánt” típusú hirdetéseket futtassanak a facebook-on? Mi lehetett ennyire süpnrgős és ennyire fontos?

Ami azt illeti, lehet, hogy ezt nem is ők akarták, hanem leendő partnereik, az E-14-esek. A facebook alkalmazása nagyon praktikus (mármint a technokrata marketing világában), hiszen napi bontásban láthatják, hogy mennyire hajalmosak rákattintani a népek egy-egy politikusra, illetve, ahogy ők beszélnek erről, egy-egy „face”-re. Megjelenik mondjuk 1 000 000 Karácsony hirdetés, nem kiemelve, középen, hanem csak ott oldalt, és ha egy millió ad view-ból lesz mondjuk, 300 klikk, és 290 like, akkor az jó (ezek csak hasraütős számok).
Ha azonban ennyi reklám-megjelenésnél mondjuk, csak 100 klikk, és csak 50 like keletkezik, akkor az illető politikus face-nek nem megy túl jól, és Bajnaiék kampány szoftverjének felületén a kis thumbnail-face mellett megjelenik egy lefelé mutató nyilacska arrow_down_red.gif, és az ebben a világban nagyon durva …

wp1.jpg

Ha előző este az illető politikus face szerepelt tévében, A, B vagy JA vagy JB kategóriás nézettség mellett (mondjuk, az A a nagy nézettség, a B a kisebb, az J-betű a jobboldali médiumokat jelöli), akkor a normál esethez képest másnap növekedést várunk. A-típusú megjelenés esetén még nagyobb növekedést.

De ha például kedd este Jávor volt az ATV-ben, és másnap nincs növekedés, akkor az probléma, bár még nincs semmi sem veszve, hiszen lehet, hogy csak a ballib, mszp-halmaz nem vevő rá (ill. az arcára), de a jobboldaliak igen. A második teszt az, hogy lemegy a hírtévében egy beszélgetés vele, (mint ahogyan tegnap), és másnap, azaz ma letesztelhetik az ő „jobboldali-vonzerejét”, azaz azt a tulajdonságát, ami Bajnaiék stábja szerint nyilván a legfontosabb, hogy képes-e kibeszélni a ballib tömbből, és elérni a nem csak NOL-on és a HVG-n meg Olgin szocializálódott embereket is.

wp2.jpg

Szinte biztosra vehetjük, hogy ez történik ma. Biztos, hogy Jávor Bencét nem véletlenül futtatják fő helyen a facebook-on, a timline-ba injekciózva, plusz még oldalt is, a legnagyobb gyakorisággal. Azért van ez, nyilván, mert Jávornak ma teljesítenie kell. Most derül ki, mekkora vonzereje van a Jávor-face-nek. Ha nem elégséges, amit produkál, mehet második vonalba, és előjöhet Karácsony, aki a kilépés éjszakáján már eszméletlen nagyot alakított, százasával ment fel a facebook like-jainak a száma óránként (nem ingyen, de ne feledjük, csakis jó termék esetén kattintanak a hirdetésre!).

Ma Jávort tesztelik, ez gyakorlatilag biztosra vehető. Nehéz lenne azt mondani sportriporteresen, hogy "drukkolunk Bencének, hogy jól teljesítsen". Inkább csak szorítunk neki, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjon, amit csinál. Kedveljük őt, szimpatikus srác, szimpatikus politikus (volt), egy időben úgy tekintettünk rá, hogy ő lesz Budapest következő főpolgármestere. Mindegy. Ő akart átmenni a húsdaráló technokraták E-lit tömbjébe, a for-profit politikusok közé, ő tért meg egy hamis társasághoz. Az, hogy ez a hamis társaság most őt is bedarálja, ronda látvány, de nyilván azért van ott, mert ott akar lenni, és mert ő is hisz abban, hogy mindenkit be kell darálni a cél érdekében. Ha még itt lenne az öko-oldalon, és valaki beszólna rá bármit, ezerrel védenénk meg, hogy ő a barátunk, és jó srác, és jóról szól, az elv-társunk. Így azonban, hogy Bajnaiékkal nyomul együtt, ettől a jelenettől el kell, tekintsünk.

De visszatérve a politika-bizniszhez, Szabó Tímea is jól szerepel, nagy arányban nyomják meg a like-ot a hirdetéseinél. Néhány nap kampányolás után 1000-ről 2700-ra emelkedett like-jainak száma, ez pedig eléggé szép teljesítmény, különösen, ha százalékosan tekintjük a növekményt, Bajnaiék, bár garantáltan antifeministák, az eredményével azért biztosan elégedettek lesznek.

Van egyébként mérce is, Oszkó Péter, akinek az arca legalább egy éve hasít a facebook jobboldali reklám zónájában, és valószínűleg a legnépszerűbb face, aki a régi baloldalon valaha megjelent Kádár János óta, persze csak Olgi után.

bajnai.jpg

Az egész face-tőzsdézésnek, ha jól sejtjük, komoly tétje van, ez lesz a tárgyalási alap, amikor majd Bajnaiék behívják őket, egyesével, és feléjük fordítják a monitort, hogy szembesítsék őket a számokkal. Ez kellemetlen jelenet lehet, de ha van egy kis eszük, visszavágnak, és emlékeztetik őket, hogy ami azt illeti, Bajnai például már most megbukott, rossz arc, azaz nem elég jó. Kevés. Naponta szerepel a tévében, és semmi. Miniszterelnök jelölt, egy évvel a választási kampány élesbe fordulása előtt, és még mindig csak 17K facebook like-ja van (Oszkónak 25K). Orbán Viktor = 144 K. Szóval, ki az, akinek rossz az arc-teljesítménye?
Erre simán tudnak majd hivatkozni - de ez számunkra is felemelő hír.
Bajnai totálisan megbukott, Karácsony Gergely és Szabó Tímea heteken belül elérik a 17K-t, és akkor mi lesz? Októberben már tuti nem ő lesz a nagy Ő a Milla színpadán.

Mindenkinek azt, ami jár? Inkább ne, ne mindenkinek … Kellemes napot kívánunk minden ex-LMP-s arcnak odakint a face-tőzsdén, mármint a lehetőségekhez képest :(


és akkor lássuk a bejegyzés elején emlegetett illusztrációkat:

(a képek kb. 5-10 percen belül készültek)
a legalján pedig lesz egy PLUSZ kép, február elsejéről

ex-lmp01.jpg
ex-lmp02.jpg
ex-lmp03.jpg
ex-lmp04.jpg
slots-history.jpg
ex-lmp05.jpg
ex-lmp06.jpg
ex-lmp07.jpg
ex-lmp08.jpg
ex-lmp09.jpg
ex-lmp10.jpg
ex-lmp11.jpg
ex-lmp12.jpg
cherry.jpg
ex-lmp13.jpg
ex-lmp14.jpg
ex-lmp15.jpg



cherry.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

február 1-én elsején pedig máris megvan az eredmény, a birodalmi arc- és párthierarchia:

mszp-hierarchy.jpg

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment

Címkék: karácsony szabó bajnai platform jávor e14 kilépett ex-lmp volt-lmp

Nehéz óra – mi lesz veled, LMP?

2013.01.26. 19:17 equally

Az LMP sorsáról ezekben az órákban döntenek az LMP-s küldöttek. A helyzet nem túl vidám, elvégre egy olyan offenzívát indítottak az LMP-n belülről az LMP szólás- és véleménynyilvánítási szabadsága, valamint gyülekezési joga ellen, ami egy életre megkötné a fiatal párt kezét, és eltiltaná őket a „radikális” (konfrontatív) véleménynyilvánításoktól, attól, hogy a Bajnai és társai által felvonultatott MSZP-alapú tömörülésnek ellentmondjanak, vagy rombolják az imidzsüket. Ez az LMP etikai meghasonlásával lenne egyenlő. Az ember szíve összeszorul.

LMP-love.jpg

A politika azonban a hatalomról szól, a gyengébb idegzetűek jobb, ha bele sem vágnak. A naivitás nem bocsánatos bűn, hanem beteges destruktivizmus. A politika háború, a háború pedig fáj, keménynek kell lenni. Aki szórakozik, vicces ideákat kerget, és naivan azt adja be magának és másoknak, hogy a politika az valami tök ari dolog, az jobb ha hazamegy, és az anyukája szoknyája körül tesz még néhány kört, mielőtt kilép a nagybetűs életbe. A politika háború. Olyan háború, ahol nem ejtenek hadifoglyokat. Politikát csak harcosok tudnak csinálni. Mindenki más csak hülyíti magát és azokat, akik követik. Orbán-rezsim van, háború van. Bombákra, offenzívára van szükség, ki kell robbantani a szemét orbán-kormányt, mert ez az életünket mérgezi meg, a levegőnket veszi el. Katonákra van szükség, nem nyámpicokra, nem intellektuális bajkeverőkre, akik az egyetemen jópofák voltak, és azt hitték, hogy egy egész társadalom előtt előadhatják fiatalos sármjukat. Hát nem. Katonákra van szükség, profikra. Kő profi bérgyilkosokra, megbízható ügynökökre, akik célba juttatják a csomagot. Akik megcsinálják. Dr. Schiffer és társai tehát takarodjanak, és adják át a helyüket az LMP reálpolitikusainak. MOST.

Hát igen, a média óriási hatalom. Bemegy, sőt, behatol az emberek fejébe, és módosítja a kódokat, módosítja a kognitív algoritmusokat, amelyek segítségével feldogozzuk a valóság híreit. A média láttatni képes velünk azt, amit normálisan a saját szemünkkel néznénk meg. A média a 'fronting' művészetét gyakorolja, azt, hogy mindent úgy láttat, ahogyan éppen kell.

FRONTING:

Valamit egy bizonyos irányból beállítva prezentálni, úgy hogy úgy tűnjön, hogy sokkal nagyobb, mint amilyen valójában, vagy hogy sokkal több van neki valamiből, mint valójában. Pár hete Bajnaiékról a média elhitette, hogy 14%-on vannak. Ez is egy fronting volt, a média ezt csinálja, igyekszik mindent egy bizonyos szögből láttatni, úgy, hogy minden pont úgy és annak látsszon, aminek éppen kell. A bűvészek dolgoznak hasonlóan. Rossz hír a sajtószabadságnak, de jó hír a katonáknak, akik győzni akarnak.

Ami az LMP-ügyet illeti, itt is csak egyetlen szögből szabad tekinteni a szitut. Így van megkomponálva az egész kép, ebből a szögből látszik jól, s csak így értelmezhető, és csak egy értelmezés van. Természetesen.
Az LMP-nek le kell tennie a fegyvert, és el kell állnia az útból. Az LMP-nek meg kell térnie. Az LMP-nek fel kell vennie az MSZP-lovagrend vallását, el kell ismernie a az MSZP-sek mindenhatóságát, és be kell lépniük az MSZP-s hadseregbe, enélkül nincs győzelem, semmi sincs. Mindenki ezt akarja. Pont.

Az LMP-sek körében odabent egész szépen lábra kapott a bajnaizmus az elmúlt év során. Karácsony Gergely már 2011 decemberében elkezdte ezt a kampányt, amely azóta csörgedező patakból hömpölygő folyammá szélesedett. Eddig 2x mondott nemet a kongresszus, egyszer az MSZP, egyszer meg a Bajnaiék közeledésére. Ma azonban megtörhet a jég. Előbb utóbb minden anyag megadja magát, az ember is. A diktátorok jól tudják ezt.

Miért törne meg most az LMP? Hát csak azért, mert az összes pénz és akarat, az összes elérhető eszköz ott van Bajnaiék és a mögöttük álló óriási erők kezében (amely erők Orbánt és a kormányát el fogják sodorni, mint egy papírgalacsint), és ezek az erők ezt az egyetlen-egy icipici szívességet kérik az LMP-től, hogy adják oda a Lehet Más a Politika szlogent nekik, illetve, hogy hitelesítsék már ezzel a „szlogennel” Bajnaiék „mozgalmát”, szóval a Bajnai vezette hadsereget. Széogennek nézik, nem értik, hogy ez egy eszme. Mindegy.
A hadsereg ezt kéri, a hadsereg toporzékoló lovakkal ott tobzódik a város határán, és azt várja az LMP-től, hogy nyissák ki számukra a kaput, hitelesítsék őket, hogy a nép vevő legyen rájuk, adják oda a zöld kulcsot nekik, hogy bejöhessenek végre, és elfoglalhassák az országot, ismét. Nagy szívesség ez? A felszabadító sereg ott van a város határában, és csak egy kis kulcsot kérnek. Csak egy kis hitelesítő aláírást. Ennyit igazán megtehet egy párt, vagy ha nem, hát garantáltan árulók.

Csak alá kell írni:
„Bajnaiék rendben vannak stop nincs nagy gond az MSZP-vel stop a társadalomnak pedig nincs más választása stop Bajnai kell, legyen a következő miniszterelnök stop”

…...
az LMP aláírásának a helye

Miért olyan nehéz ez? Putyinéknál is ez volt, ott is bejelentették, hogy Putyin lesz a következő miniszterelnök, meg minden, s hogy az ő pártja, az Egyesült Oroszország (EO) fog győzni.

El tudjuk képzelni, sajnos, hogy Karácsony Gergelyék mosolygás közepette jönnek ki a kongresszusról. Elvégre ők katonák, és tudják, mit csinálnak, tudták, mit kell tenniük, hogy sikerre vigyék az ügyet. Volt rá idejük, és megvolt hozzá mindenük, az elképzelhető összes erőforrás, ami csak létezik, s amely Bajnaiék, ill. az MSZP, illetve a régi baloldal mögött felsorakozott. Miért ne sikerült volna, elvégre csak néhány száz embert kell rávenni arra, hogy egyetlen pillanatra ne figyeljenek oda. Mindeninek a saját világának, lelkialkatának megfelelő formában tálalhatták a szitut, nyilván volt, akinek katonai példával, másoknak zöld-rébuszokban, megint másoknak pedig a gyermekét féltő anyák hasonlattárából vettek elő képeket. Mindent annak láttattak (ez is egyfajta fronting), aminek a delikvensek látni akarták. Olyan ez, mint egy jelszó-feltörés, csak végig kell próbálni az összes lehetséges jelszót, és egyszer csak kiírja, hogy 'access granted'. Néhány száz embert kellett csak feltörniük. Azoknak is csak a felét. Sőt, a felének is csak egy töredékét. Ez elvileg simán sikerülhet (tisztelet mindazoknak, akik ellenálltak, akiknek sikerült ellenállniuk). Sikerülhet – ezért is készült most ez a cikk … Hogy lereagáljuk ezt az elképesztő, elképzelhetetlen, de mégis, ebben a korrupt és korrupcióra épülő világban mégis elképzelhető esetet, hogy keresztülviszik, hogy feltörik az LMP-t ….



Nos, erre az esetre azt tudjuk mondani, hogy …

Az LMP egy eszme, és akármit is csináltak az LMP testével, az LMP eszméje tovább folytja a forradalmat, a társadalmi változtatást, és ezt a forradalmat az MSZP-s, SZDSZ-es, Bajnais, satböbbis hadseregek sosem fogják tudni magukévá tenni, hijack-elni, ahogy szokták …


revolution_1.jpg


Az LMP egy eszme, és egy eszme nem megsemmisíthető, és nem lehet eltüntetni és hamisítani sem. Egy eszme csak is a saját organikus, 'önazonos' megvalósulásaként tud hatni, illetve létezni. Bajnaiék kezében az LMP csak Heléna fátyla lenne, emlékeztetőként, hogy mi az, ami nem az övék. Mert egy eszmét nem lehet elorozni, s birtokolni sem.

A pártoknak pedig nem hatalmuk van, hanem képviseleti potenciáljuk, Bajnaiék ostoba öltönyös lúzerek, akiknek csak pénzük van és hatalmuk, de ez kevés ahhoz, hogy egy társdalom a sorsát a kezükbe adja, s hiába vetítik, vésik, írják, verik bele minden egyes ember fejébe, hogy NINCS MÁS – mert … az eszme már megvetette a lábát, és mindenki ott őrzi elméjében és szívében ott lüktet a kód, hogy LEHET MÁS!! És lehet, hogy ez egy álomnak tűnik, de még így is sokkal valóságosabb, mint bármi más …

Azt mondjuk hát erre a szörnyű esetre, ha esetleg (feltéve de nem megengedve mégis bekövetkezne, hogy feltörik az LMP-t), hogy … Az LMP az LMP és senki nem tudja elvenni tőlünk, sem tankokkal, sem pénzzel, sem médiával … Akármi lesz is, LMP lesz, mert itt van a fejünkben, a szívünkben és a génjeinkben …

Viva la revolution !!!!! Viva la LMP !!!!!!




★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony kongresszus bajnai schiffer LMP

süti beállítások módosítása