HTML


post-democracy: nagy átalakítás MOST – Orbán a Bajnai rezsimnek készíti elő a terepet, szép új világ, új világháború, új holokauszt

2013.04.24. 11:46 equally

Meg vagyunk döbbenve, milyen eszméletlen, brutális, barbarizmussal dózerolják le az életünket, annak minden szegmensét, oktatás, mezőgazdaság, kultúra, a kormány végső stádiumos ámokfutásba kezdett. Az emberek most azt mondják erre, hogy „soha többet Orbánt”, ekkor odafent a nyomást addig fokozzák egyre kínzóbbá, amíg végül azt mondják, „oké, jöjjön inkább a Bajnai”, a másik lehetőség, amit a hatalom felkínál. Az őrület állapota az, és nincs rá lehetőségünk, hogy felfedezzük, Orbán Bajnainak készíti elő a terepet, s most vezetik be az új rendszert …

Global Power by Stefan.jpg

A rendszerváltást legutóbb sem mi csináltuk, nem is volt rá lehetőségünk (ezért volt cinikus szemétség Antalltól, hogy azt merte mondani, "tetszettek volna forradalmat csinálni", mondtuk is neki: *** – akkor még nem volt tilos, még nem avatták szentté). Ami ma történik, most, ezekben a percekben, az a következő rendszerváltás. Kicserélik körülöttünk a rendszert, új rácsokat hoznak a börtöneikbe. Újra-rendezik a társadalmakat, és újra-visszaszerzik a kontrollt a társadalmak felett. Nem, kéremszépen, ez NEM ORBÁN, egy Orbán nem csinál ilyet, egy Orbán egy kis légy a levesben – ami most történik, az egy globális folyamat, éppen most zajlik. Tudják, mi történik, tudják, hogy tarthatatlanná vált a hatalom számára, hogy az eddigi módon uralkodjanak a társadalmak felett, és lépniük kell, mielőtt mi lépnénk. Mi – különösen itt, Magyarországon, ahol a társadalmak szervezettsége NULLA, sőt, mínusz tíz, mint az NDK-ban – észre sem fogjuk venni az egészet. Mert ez egy megelőző lépés. Ők tudják,mire készülünk, mi van folyamatban, és nem fogják végignézni, leverik a forradalmunkat, mielőtt eljuthatnánk oda, hogy beszéljünk róla. Mint az Időzsaruban: ezt azért kapod, amire készülsz.

Orbán feladata, az elidegenítés, és hogy megregulázza a társadalmat. Az, hogy elidegenítse az emberektől a földet, a politikát, a parlamentet, a szolidaritást, a többi embert, a demokrácia ügyét, a köztereket, a közösségiséget, mindent. Rabszolgákat kell gyúrnia belőlünk, de legelsősorban is, ki kell építenie körülöttünk a rabszolgatartó rendszert, kezdve a törvények szintjén. A kiscsávó eléggé jól halad. Szorgalmas (diktátornak sokkal szorgalmasabb, mint embernek, mert mint ember eddig még nem dolgozott egy grammot sem).

Már elvették a több párt rendszert, a helyi nagykutyák uralkodásává változtatták a választási rendszert, kispártok, harmadik párt többé nem léphet be a ringbe. Nem kell TV3 télen nyáron – marad az RTL és aTV2. Marad a Coca-Cola és a Pepsi Cola. Az A- és a B -verzió. Marad a 2pártrendszer, Marad ugyanaz a hatalom. Marad ugyanaz az uralkodóosztály, úgy, hogy osztályharcról még beszélni is tilos.

A rendszer mindig is erről szólt, mindig is így működött, demo-demokrácia. A demokráciának a látszata – sajtó, a média segítségével. Most, hogy a kapitalizmus megbukott, és elindítják a poszt-kapitalizmust (a posztmodern mintájára, amely 20 évvel hosszabbította meg a modernt, annak kimúlása után, úgy, hogy e poszt-modern még durvább volt, még modernebb, mint maga a modern). A posztkapitalizmus is még durvább lesz, mint a kapitalizmus – aminek technikailag már vége.

Hogy miért van vége? Mert mindenki tudja a hitelválság óta, illetve annak nyomán az elmúlt 3 évben leesett, hogy a pénz nem az, aminek látszik, a kereskedelem nem az, aminek látszik, a piac sem az, aminek látszik, a szabd verseny meg pláne. Az egész egy bazi egyszerű kizsákmányolás, rabszolgatartás, gyarmatosítás. Ezt mindig is mindenki tudta, csak nem lehet róla beszélni, mert a médián keresztül kommunikálunk, a médiában beszélgetnek helyettünk,mi meg csak nézzük kívülről (az elvileg saját) beszélgetésünket, saját magunk szerepében például Olgival.


A kapitalizmus lelepleződött … és most gyorsan kell egy új rendszer, most gyorsan újra meg kell szerezni a totális kontrollt – a társadalmak felett. Mielőtt megfolyik az egész.

GLOBAL REORG - nagy átalakítás MOST

Az új rendszer úgy néz ki, úgy áll fel, hogy minden ország megkapja a maga besorolását, Magyarország mondjuk egy f,h,i, vagy j osztályt (ha Dánia A, az USA B), és akkor ennek megfelelően részesednek 'a javakból', mármint részesedik az ország. Ezt a részesedést pedig úgy osztják el, hogy húznak egy vonalat alul az árnyék zónának, felettük pedig ott van a kiszolgáltatott, szervezetlen, szerveződésképtelen, megregulázott és totális kontroll alatt tartott”nép”, akik mint a cirkuszban a gladiátorok, egymás ellen harcolnak a kenyérért, az élet lehetőségéért. Aki veszít, leejtik az árnyékzónába, a zombik közé. Odafent, lesz (van) egy demo-polgárság, munkával, becsületes, tisztességes élettel, ők a kedvezményezettek (a Kádár rendszer óta így van), felül pedig az elit, akik a hatalom részvényesei, a félistenek, akiknek jó életük van, akik sikeresek, meg minden. Az elit európai színvonalon él, a demo-polgárság a kialkudott kategóriának megfelelőben, mondjuk. „j”, a többiek viszont élet és a pusztulás határán leledzenek. Jön egy megszorítás - upsz, újabb 100 ezer ember lezuhant a zombik közé. Tetszettek volna jobban gazdálkodni. Viszlát. Több szerencsét legközelebb.

Orbán kitűnő fegyver a hatalom kezében, mert úgy számolja fel a demokráciát, hogy utána, a következő kormány majd azt mondhatja, végre nincs Orbán, végre itt a demokrácia. Itt jön, most „megcsináljuk”. Örökre. Az lesz a szép új világ. Amelyben egyszerű gazdasági törvényszerűségek uralkodnak majd, a gazdagabb többet keres, aki fizet, kap egészségügyi ellátást, aki nem dolgozik, az nem kap enni. S mindezt majd úgy, hogy a médiában (ami az övék) szegénység elleni harcról beszélnek majd – ugyanúgy, mint az un-. kommunizmusban a társadalmi egyenlőségről :)

Szép új világ, amelyben ha keményen dolgozol, túlélhetsz. Szép új világ, amelyben a Milla nem fog tüntetgetni, hisz nem lesz mi ellen … max, ha Orbán kimegy műsorozni az utcára … akkor majd a Milla is, esetleg … Szép új világ, amelyben az IMF jó fej, racionális, a megszorítások pedig szükségszerűek, ha pedig valaki mást mond, arra is megvan a kategória, az olyan, mint Orbán :)

Mindenki félti az életét, és senki sem képes szembeszállni a hatalommal, de még csak diskurzust generálni sem a témáról … Az utcákon embereket ver majd meg a rendőrség, ismét, és mi a tévében nézzük, hogy „szemét zombik, most jól megkapják, kellett nekik a miniszterelnökünk, a vezér ellen tüntetni! Kukát borogatni! Rohadt szemetek, kilőni mindegyik szemét!” … és belül megpróbáljuk elfedni az érzést, hogy mi vagyunk a zombik … akik embertársainkkal, más magyarokkal szemben a média által a szánkba adott gonoszságot választjuk, és nem a szolidaritást … szem behuny, fül becsük, s nem beszél róla.

Már készül a szép új világ, most ácsolják. Most fabrikálják. Rohamtempóban. mert amikor majd jön a jó zsaru a rossz zsaru után, már csak utazósebességgel lehet haladni a demokratikus elemek felszámolása terén. Egy szuper börtöntelepen élünk majd, ahol elnézhetjük, hogy embertársaink hogyan veszítik el az életünket … így vagy úgy … Ez a következő holokauszt, a szegények holokausztja. A szegény-gettók határvonalait már meghúzták. Egy új világháború zajlik, a hatalom osztályharca a társadalmakkal szemben. Ez a végső harc … s mielőtt elkezdenénk a felvilágosodás-forradalmunkat, már vége is lesz … Előttünk járnak, ők csinálják meg a mi forradalmunkat, csak fordítva … Sakk-matt következik … a totális lépéslehetetlenség, a megbénított társadalmak érája … a kör bezárul. Bajnai és Orbán együtt vigyorognak … A és B csapat fúrómunkásai a föld alatt csöndben összeérnek. Győzelem … a világ az ő birtokukká vált – immár hivatalosan is. Íme a rendszerváltás, ami zajlik …


PS:
lásd mai hír: Bloomberg Says Interpretation of Constitution Will "Have to Change"

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: orbán rendszerváltás imf bajnai szép új világ lmp posztkapitalizmus post-democracy új rendszrváltás rendszerváltás 2 globális reorg global reorg

süti beállítások módosítása