HTML

Hazafutás: az LMP B-tagozata kivált, hogy betagozódjon Bajnaiékhoz a régi baloldalon

2013.01.27. 21:41 equally

Kápráztató, ami Magyarországon történik. A Karácsony Gergelyék-féle Bajnaista platform kiválik az LMP-ből. Az LMP nem áll össze az E14-gyel, de az LMP-B igen. Új pártot alapítanak – a régi baloldalon. Elképesztő látni, milyen gigantikus vonzereje van az E14-nek és Bajnainak is, egy pártot kívülről is simán szétrepeszt (2011 decembere előtt még csak kívülről támadtak). A kamerák felvételén azt látjuk, hogy leparkoltak egy párt mellett, és az egy éven belül látszólag indokolatlanul szétrobban. Megosztás felsőfokon. Nyilván óriási lehetőségek vannak a régi baloldalon, ha egy öko-pártot is szét tudtak repeszteni …

lmp-indexhu.jpg

fotó: index.hu

Vajon miért jó ez nekik? Miért jó Karácsonyéknak? Maga az LMP sem élte volna túl, ha kötelékben-kampányolás szintjén csatlakozik Bajnaiékhoz, kijelentve, hogy mi mind egy brancs vagyunk, egyetlen nagy család … Akkor hát mire jó ez Karácsonyéknak? Akármekkora pénzek is állnak majd mögöttük, az is kevés, elvégre emberek támogatását nem lehet pénzzel megszerezni, csak azzal, hogy az illető párt képes őket képviselni, képes, hajlamos, és hajlandó is tenni értük, azaz a társadalomért … Mármost Bajnaiék esetében ez már lejátszott meccs, mindenki tudja, kicsodák ők, és mit csinálnak, amikor kormányon vannak … Így, akik velük összeállnak, tuti nem fognak jelentős támogatottságra szert tenni …

Akkor hát minek? Mi a motiváció?

Gondolkodjunk el ezen …. a cikk végére hátha meglesz …

lássuk ...

az LMP MSZP-sztorija

Az LMP egy 4 éves párt, 2010-ben a választásokon a Bajnai kormány ellenében indult, de ezt sem fogadták el az MSZP-sek. Listás pozíciókat kínáltak fel nekik, hogy legyen együttműködés, de az LMP nemet mondott (ha nem tette volna, a kutya sem szavazott volna rájuk, így is hosszú időbe telt, amíg bebizonyították, hogy nem SZDSZ 2.0, egészen pontosan tegnap délutánig tartott a bizonyítás).
A választások után nyomban újrakezdődött az MSZP közeledése, immár új lapokkal, új alapokon: le kell váltani Orbánt. A szemét Fidesz 2/3-ot szerzett! Kiktől is? Honnan is? Miért is?

Az MSZP-t körülbelül ezerszer kellett visszaverniük, sosem fogadták el a nemet. Egyszer sem. Sem 2010 őszén, sem utána, semmikor. Utána pedig az ATV-ben és minden MSZP-s médiumban (=a ballib médiakontingens) kellett kiállniuk az önállóságért, a függetlenségért, és nem teljesen utolsósorban: a MÁS POLITIKA elvéért.

Az ATV-ben nonstop úgy szerepeltették őket, mint az MSZP ki nem mondott szövetségesét. Aztán 2011 telén ugyancsak az ATV-ben indult el a karácsonyi kampány, Karácsony Gergellyel, az MSZP-hez való stratégiai csatlakozásért. Ez a kampány annyira jó lett, hogy Schiffer András 2012 januárjában lemondott összes tisztségéről.

Ami ezt a visszalépést illeti, a történelemben ezer példát láttunk mára arra, hogyan intéztek el egy-egy embert, aki a hatalom útjában állt. Az, hogy Schiffer az összes tisztségéről lemondott, ugyanaz a gesztus volt, mint az igazi anya gesztusa a Krétakörben, aki nem akarja szétszakítani a saját gyermekét. Elegáns gesztus volt, hagyta, hogy az LMP az ő rábeszélése nélkül döntsön. Ez a gesztus azonban nyilvánvalóan egy összeomlás eredménye is volt a részéről, hiszen pont így viselkednek azok, akiket a hatalom összeroppant: felmérik a helyzetet, felismerik, hogy nem tehetnek semmit a hatalom ellenében, és félreállnak a hatalom útjából. Az LMP azonban jelesre vizsgázott 2012 januárjában – is. A párt nagykorúvá vált, és kiállta a legkeményebb MSZP-próbát.


Bár nem mondták ki, de ezt a NEM-et

az MSZP már nyilván
megértette.

Lapoztak, és kezdetét vette …

a következő fejezet ...

Ekkor már rég dübörgött a MILLA. Nemzeti ünnepről nemzeti ünnepre a MILLA adta az ünnepi műsort. 2012 októbere a legnagyobb MILLA ünnepség ideje lett, amikor a MILLA kinyilatkoztatta, hogy merre tovább, és amikor Bajnai, TGM felvezetőjével, a nemzeti ünnepség vezérszónokaként, fő attrakciójaként egy gigantikusat coming-outolt. Ekkor jelentette be az E14-et, amelynek a MILLA is része lett (mint alapító). Ebbe az E14-be kellett volna beleszövődnie az LMP-nek is.

Az LMP NEM-et mondott, ismét, de ezt sem fogadták el. A NEM elutasítása ezúttal már belülről jött, LMP-sek voltak, akik felülírták az egyértelmű verdiktet. Ők ekkor nyíltan felvállalták, hogy számukra ez az ügy mindennél fontosabb, és bármilyen alapelvet megelőz. Megalapították a platformjukat.

Ma pedig eldöntötték, hogy kilépnek.

mi a következő fejezet?

Hasadás volt ez az első perctől … ha így utólag belegondolunk. Egy különös történet, de mégsem egyedi. Értelmiségiek egy csoportja elhatározza, hogy nekivág egy új politikai kultúra létrehozásának, és az aktuális rendszer elbontásának. Kezdetben minden szuper. Aztán beindul a diskurzus, és minél pontosabban definiálja magát a párt, annál nagyobb vehemenciával vonzódnak hozzá, akik számára ez az identitás szimpatikus … Másokban azonban, akik picit másban gondolkodnak, egyre halmozódnak az anomália-élmények, mígnem egyszer egy olyan kérdés merül fel, amelynél nem tudnak elképzelni kompromisszumot, sem azt, hogy a párt közös akaratának alárendeljék a sajátjukat … Ez a robbanás pillanata …


Nem pártszakadás ez, de egy egység kirobbant most az LMP-ből … Ez fájdalmas mindenkinek, elég volt megnézni Schiffer arcát, miközben a tévéseknek interjút adott …

lmp-2.jpg

Érdekes azonban, hogy nem az LMP-B, hanem az LMP kelti egy ÚJ LMP benyomását … De vajon miért? Ennek nyilván egyszerű pszichológiai okai vannak, például az, hogy ennél a tévéinterjúnál, ahogy ott felsorakoztak, olyan „arcokat” láttunk hirtelen, akiket korábban soha … Illetve, olyan volt, mintha ez emberek előjöttek volna az arcok mögül …A társulat a sztárok mögül … Ebben pedig volt valami valódi és felemelő ... LMP 2.0-ról beszélhetünk azért is, mert a tagság a korábbinál nagyságrendekkel jobban azonosul mindazzal, amit a párt képvisel, amit az LMP-sek együtt, közösen képviselnek … Immár világos, hogy ők nem egy SZDSZ 2.0, mint ahogyan az is, hogy az LMP-B pedig igen …

Biztosan lehetünk benne, hogy ez nem egy szép barátság kezdete, hanem sokkal inkább a vége …Az LMP, bár nem szakad, mégis hasad. Kihasad belőle egy LMP-B. Sőt, az LMP máris egy társadalmi hasadásvonallá vált, mint a Szent András árok, elválik az egyik nézet, az egyik akarat, az egyik politika a másiktól …

Most társadalom-szerte elválik az az akarat, amely rendszert akar váltani, amely el akarja bontani a rendszert, és új alapokra akarja helyezni a társadalmat – attól, amelyik .. nyilván ugyanezt akarja, de anélkül, hogy azon fennakadnának, hogy Bajnai vezeti az egész megújulást, és hogy továbbra is kizárólag az elmúlt 20 év elitjéből lehet választani, és hogy az MSZP ugyanaz, mint eddig,a legfőbb „baloldali” képviselet … Az LMP-B számára szemlátomást nem ellentmondás, és nem veszélyezteti a rendszerbontás és rendszerváltás küldetésének a sikerét … Mindegy …


Ez a hasadás most az egész társadalmon végighasít majd, és olyan élményben lehet részünk, mint egy rendszerváltás … de még midig nem értjük, miért robbantak ki Karácsonyék?

Mi volt hát a motivációjuk? Mi lehetett?

A lépés, amibe belesodorták magukat, még ha az MSZP-irányítása alá tartozó teljes ballib médiatömb támogatását is odaképzeljük, akkor sem racionális … Mert ez politika öngyilkosság … Akkor hát mire jó ez?

A megoldást akkor találjuk meg, ha Bajnai fejével gondolkodunk (Bajnai = kb. 300 szakértő, beleértve politológusokat is). Ekkor egy főnököknek engedelmeskedő technokrata rendszerében gondolkodva (bocs, de ez van, Karácsonyék hozzájuk esküdtek fel) mindjárt kirajzolódik, hogy mi a szitu. Karácsonyék akármit is csinálnak, azt nem a saját hasznuk érdekében teszik, hanem a már „A CÉG”, The Corporation munkásaiként, katonáiként – s amint így tekintjük, máris világos …

_kari.jpga kampány máris elindult - feltehetően magánpénzből finanszírozva

 

Az LMP-B véleményünk szerint nem olyan sikert akar, hogy egy új növényt kinövesztenek a földből (ennek sok értelme nem is lenne, hiszen az új növény 99%-ig ugyanaz lenne, mint a régi, leszámítva a Bajnaiékhoz, az MSZP-hez való viszonyt), ehelyett inkább valami olyan sikerben gondolkodhatnak, hogy sikeresen teljesítik a stratégiai küldetést … Ami nem más, mint az, hogy …

Mostantól nyilván fogniuk kell az LMP-t, ez lesz a feladat, mint a fociban, rátapadni az LMP-re, és levédeni mindent, amivel Bajnaiéknak és az MSZP-.s blokk felé támadólag léphetnek fel … (Így mellesleg megkapják azt, amit a választási kampány-szövetségtől akartak megkapni).

Ha például Schifferék azt mondják, hogy az E14 máris kiállt a génmódosított zöldségek tilalmával szemben, akkor nem kell majd Bajnainak személyesen egy LMP-s politikussal bajlódnia, ezt a munkát (a szent cél érdekében) majd elvégzi egy LMP-B tag, mondjuk Jávor Bence …

Így Bajnaiéknak többé nem kell tartaniuk attól, hogy bármilyen hülye vitába keveredik az LMP-sekkel, amitől csúnya presztízsveszteséget szenvednének, mert az LMP-B ezeket a vitákat mind elvégzi majd helyettük …

Azt gyanítjuk, ez lehet az LMP-B különítmény küldetése, amit hazaszeretetből, hitből, szent meggyőződésből kifolyólag vállaltak fel … Egyetlen egy etikátlan pontja van az egésznek, hogy ti. Karácsonyék egészen biztosan már most is pontosan tudják, hogy hány darab mentőcsónakjuk van … A Bajnai-féle probléma-megoldások mindig áldozatokkal járnak, kissé pilóta piramis-modell szerűen, ha belegondolunk …. Egyszer csak elbontják a díszleteket, és lesznek, akik ott maradnak áldozatokként, lásd Hajdú-Bét. Mindig a CÉG nyer, mindig a bank, azok sorsa pedig, akik odalent vannak, nem feltétlenül biztosított …


PS: megy ez ... csak pénz kell hozzá ...
pénz menni facebook, szavazó menni Karácsony és E14, és ennyi .))

_kari2.jpg

_kari3.jpg

_kari4.jpg

_kari5.jpg
_kari6.jpg
ez a kis növekedés 10 percen belül ment végbe ....
ez legalább 10 000 fizetett hirdetés-letöltés eredményeként jöhetett létre ...

szerény keretek közt politikát csinálni, szinte a semmiből - mondta Jávor :))))
ma még meglesz a 10 ezer ... nem ingyen, de mindegy ...
sok sikert, LMP-B ..

_kari7.jpgés így tovább (az egész 15 perc műve volt)
15 perc, és némi pénz .. 10-ből 9 Karácsony-hirdetés legfelül volt ...

.............................................................................................................................................


oké, csak még egy kordokumentum ... néhány órával a kilépés bejelentése után:

_javor.jpg



.............................................................................................................................................
és még egy ...

_sharing.jpg

+2 (nehéz elhinni, LMP-B-s kirajzás a facebook-on)

_dorosz.jpg
_szabo.jpg
PS: (hétfő reggel)
Szabó Tímea 200 új like-ot kapott hétfő reggel ...
ez nem kevés fizetett-hirdetés-letöltésbe került ....

_szabo_reb.jpg
senki sem maradhat ki ... tegnaptól az EX-LMP-sek mélyen belenyúltak a malacperselyeikbe ...

PS xxxx (tényleg utolsó):

Karácsony 'Sponsored' Gergely a tegnap elkezdődött kampány első reggelén ezt írja ma:

"Az elmúlt néhány órában több mint ötszázan csatlakoztak a facebook oldalamhoz. (Szerettem volna köszönteni a nyolcezredik like-olót, de mire észbekaptam már a 8.294-iknél jártunk.) Emberileg nagyon nehéz döntésen vagyunk túl, ezért külön köszönöm a támogatást!"

LOL:(

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

4 komment

Címkék: LMP Karácsony Bajnai Schiffer Jávor E14 LMP-B

A bejegyzés trackback címe:

https://demoasp.blog.hu/api/trackback/id/tr655047333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Linda69 2013.01.29. 17:12:37

Mindezek után elkezelhető-e, hogy az LMP, if needed, koalícióba lép a Fidesszel?

equally 2013.01.29. 22:42:55

@Linda69:
100%-ig ki van csukva ..
erre az alábbi okok/biztosítékok vannak:

1. az LMP baloldali párt
2. Schiffer baloldali politikus
3. Schiffer mondta, hogy ki van zárva
4. ha ilyet tennének (ami NONSZENSZ), az etikailag nem is tudom, mivel lenne egyenlő ...
a legdurvább dologgal .. ami az elmúlt 23 évben történt ...

az LMP pedig egy olyan párt, aemlynél az ETIKA, az erkölcsi integritás az első helyen van ...
top prioritás

de csak, hogy értsd (bár nyilván érted:)), az LMP nem békülhet ki azzal a korrupt, katerll-pártal (az elnevezés Schiffertől származik:)), amelyik ellen olyan látványosan harcolt eddig is, és ezután is ...

az LMP csak nem vesz részt a PUSZTÁN a Fidesz hatalma ellen folyó "harcban" ...

az LMP valódi változást, valóban MÁS politikát akar, ők ebben érdekeltek ..

és mellesleg, a társadalom is ...

Jámbor András 2013.01.30. 18:16:17

Csak a kedvedért, eddig a pillanatig 36 ezer forint ment el erre. Csak, hogy ismerd a müködését a dolognak, az, hogy mi taglödik be hozzád, leginkább attól függ a t ismerösedi mire kattintnak rá, tehát valószinüleg az ismeröseid egy rész platformista, vagy velük szimpatizál.

equally 2013.01.30. 19:32:25

kösz az infót, én sokkal többre gondoltam, ezt jó tudni

(épp most publikáltam egy másik cikket, ami ezt a kampányt taglaja, azt is írtam, hogy vagyonokba kerül biztos - hát ezek szerint nem, szóval kösz)
süti beállítások módosítása