HTML

szent korona a címerben? – beszélgetés a koronáról (Jobbik, FIDESZ, MSZP, LMP) a Gólyavárban

2013.11.07. 23:57 equally

Érdekes vita bontakozhatott ki a Gólyavárban a szervezők jóvoltából, akik olyan jogban és történelemben otthonos és szakértő politikusokat hívtak meg beszélgetésre, mint Gaudi-Nagy Tamás, Hiller István, L. Simon László, Schiffer András. A beszélgetést egy meglehetősen keményvonalas előadás vezette fel, amely a koronát a nemzettel azonosította, szentként tekintette, a köztársaságpártiakat pedig (szemben a királyság-pártiakkal) a koronát támadó, nem túl következetes történelmi figurákként.

DSC02782.JPG
foto: altmti

A beszélgetést a jobbikos jogvédő Gaudi-Nagy kezdte, aki elmondta, hogy a szent korona egy olyan entitás, amelynek teste van, akarata, és legfőbb szerepe napjaink politikájában, a nemzet dolgaiban, és hogy nagyon elégedettek a korona szentségét őrzővédő törvénynek, amit ők terjesztettek be, és ami büntethetővé teszi a koronával szembeni tiszteletlen megnyilvánulásokat. A fidesz-es L. Simon László csatlakozott ahhoz, hogy a koronaszentség és legfőbb szimbólum, majd Hiller István követte, aki szintén csatlakozott, bár (annak ellenére, hogy a koronáról tartott előadás számos pontját kifejezetten értékelte) hozzátette, nem ér úgy beállítani, hogy aki a köztársaság eszméjét tartja legnagyobbra, az a koronát mint szimbólumot nem ismeri el, esetleg ellenségesen viszonyul ahhoz. A köztársaságpártiság és a korona szimbólumának elismerése között ilyen jellegű összefüggés nincs, sem pro sem kontra – mondta. Schiffer András aztán ugyancsak elismerte, hogy a korona nemzeti szimbólum, az egyik legfőbb nemzeti szimbólum, de hozzátette, hogy „nem jogforrás”, és elmagyarázta, hogy ez mit is jelent – nagyjából azt, hogy például nem lehetünk koronahívők, akik egy tárgyra mutogatva hoznak döntéseket, kreálnak törvényt, mondván, hogy a korona akarata ez, stb.

Schiffer hozzátette később, hogy szuverén joga kell, legyen például a jobbikosoknak, hogy keresztet vessenek a korona előtt akár naponta 3x is, olyannyira, hogy ezért őket kigúnyolni nem ér, de/illetve ugyanígy, bárminemű sztenderd magatartást elvárni, megkövetelni másoktól detto nem ér, nem lehet követelményeket támasztani, hogy akkor mások is vessenek keresztet, vagy amit akarnak.
A korona büntetőjogi védelmét elutasította, és utalt arra, hogy a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban anno Gaudival egyetértésben mondta, hogy nem volna helyes a szólásszabadság rovására fellépni a gyűlöletbeszéd ellen (és lásd, azóta Putyin bebizonyította, Schiffernek ill. ennek az álláspontnak mennyire igaza volt, a punk lányok beszóltak Putyinnak egy látványos performance-szal, amiért 2 év gulágra küldték őket!!). Nekünk az jutott eszünkbe, milyen borzasztó lenne, ha valakit azért, mert a koronának nem köszön illően, vagy azt mondja, hogy szerinte tök bénán néz ki, esetleg egy év börtönt kapjon. Schiffer azt mondta, a közösség elítélése, megvetése kell, legyen a „büntetés”, ha valaki a koronával szemben tiszteletlen.

DSC02808.JPGfoto: altmti


Érdekesség, hogy Schiffer volt az első, aki a földtörvény (földrablás) kapcsán felhozta, hogy a korona, ha tiszteljük benne a hagyományt, a nemzeti jelképet, a történelmi jelentést, milyen módon kötelez arra, hogy a magyar gazdákat, a helyi agrár termelőket részesítse a magyar állam előnyben, és ne hajtson végre földrablást. Ezt később Gaudi-Nagy is előadta maga módján, L. Simon viszont azt mondta el, mennyire durva volt, horror-jellegű élmény a Jobbik pulpitus-elfoglaló tiltakozása a földtörvény elfogadásakor. Ugyanehhez Schiffer később elmondta, a Jobbik tiltakozásával egyetértett, ám annak módját alapvetően elítéli.

A beszélgetés érdekessége az volt, hogy mindegyik megszólalótól elhangzottak olyan gondolatok, amelyek alapvetően elfogadhatóak voltak, ami például fideszes vagy mszp-s politikusok esetében nyilván kiemelkedő eseménynek számít – legalább is mifelénk (LMP szimpátia) mindenképp. A szimpatikus, egyetértésre érdemes gondolatok köre azt a benyomásunkat erősítette, hogy a közös beszélgetések azok, amik előre viszik kultúránkat, azok és csakis azok. Az egyetértésre érdemes megszólalások mellett természetesen voltak faux pas jellegű villongások is, például L. Simon László előadása arról, hogy örömmel látja, hogy a baloldaliak most odafordultak a nemzeti jelképek felé, és nem tudni, hogy ezt csak színleg teszik, vagy igazán, de jó látnia, hogy végre ők is csatlakoznak ahhoz, amit a fidesz nyom – jelezve, nyilván az integritás kedvéért, hogy a baloldali időkben ő még nem volt a fidesz közelében, bár itt megint felmerül, hogy a köztársaságpártiság, a baloldaliság miért volna ellentétes a nemzettel való azonosulással? Hillernek legalább kétszer kellett erről beszélnie.

Gaudi-nak köszönhetően Hillernek volt egy nehezebb 5 perce is, amikor a 2006-os rendőri atrocitásokkal kapcsolatban Hillert azzal vádolta, hogy ha akkor nem álltak ki azok mellett, akiket azért vadásztak le, aláztak meg és terrorizáltak a rendőrök, mert nemzeti jelképeket vittek magukkal (piros-fehér-zöld zászlót), akkor most nem ér kiállni a korona mint nemzeti szimbólum mellett. Schiffer erre gyorsan visszaválaszolt, hogy nem ér átugrani olyan fontos momentumokat, mint amikor az MSZP frakció bocsánatot kért azért, ami 2006 októberében történt.

DSC02809.JPGfoto: altmti

Összességében a kicsengése az lett a beszélgetésnek, amit L. Simon László vetett föl először, hogy a korona mint nemzeti jelkép elsősorban ünnepi alkalmak során használandó, és hogy így érdemes erre az egész szövegösszefüggésre tekinteni – hogy tehát nem azt akarják szabályozni, megszabni, hogy a magyar ember naponta hogyan viszonyuljon a koronához.

A beszélgetés keretein kívüli kicsengés azonban mindennél izgalmasabb volt, gyakorlatilag felemelő, ezek a felnőtt, értelmes, a jogot, a jogállamiságot tisztelő férfiak (kár, hogy nők nem vettek részt ugyanilyen arányban!) egymással, észérvek mentén milyen építő módon, színvonalasan tudnak diskurzust folytatni – s együtt, közösen nevetgélni például olyan a ballib média által sulykolt nonszenszen, hogy az új alaptörvény hatályon kívül helyezte a köztársaságot, és Gyurcsánnyal kapcsolatban is elhangzott pár olyan megjegyzés, amivel kapcsolatban sajnáljuk, hogy az ATV nézők nem fognak értesülni, mert e megjegyzések, amelyek mindenki részéről, beleértve a hallgatóságot is, egyöntetű mosolygást váltottak ki, végre a helyén kezelték legutóbbi időszakunk legneuralgikusabb pontját – és mi vezet a gyógyulás, a re-racionalizálódás felé, ha nem ez? Ilyen beszélgetések tucatjaira volna szükség – hetente.

Mellesleg, mi egy ilyen beszélgetésben a különleges? Az, hogy direktben zajlik, közvetítők nélkül – média nélkül!!! Nem az egyik oldal műsorvezetőjével cseveg valaki, az egyik oldal nézői felé, hanem beszélgetőtársaival, direktben, a média közvetítőszerepe nélkül. Ez a szituáció egy diskurzus-építés esetén figyelemreméltó! Köszönet még egyszer a szervezőknek és a részvevőknek „is” :)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz hiller címer korona szent korona gólyavár schiffer gaudi lmp l. simon gaudi-nagy

Az igazság pillanata – Jávor Benedek az MSZP gyomrában

2013.10.21. 12:36 equally

Egy fotó felér 5000 szóval, és valóban, elég a képre pillantani, lepereg előttünk Jávor és a PM életének a rövid filmje – és itt nem a politikai érvényesülésről beszélünk, hogy ki a sikeresebb, ki tett a jó lóra, hanem a ... rendszerváltoztatásról, amit a hatalom folyton megpróbál elorozni a társadalomtól, és amit a rendszerváltoztatással megbízott fiatalok közül sokan és sokszor hajlamosak ... eladni. Így jött létre az egykori MSZMP-ből némi kitérő után az MSZPM.

mszp pm.jpgilyen lett ...

Nem pusztán az MSZP a ciki, hanem az, hogy 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nem vagyunk képesek kimondani, hogy elég volt, húzzatok a p*csába, mostantól nem kell uralkodás, demokráciában gondolkodunk. Nem pusztán az MSZP a ciki, hanem az, hogy Bajnait az un. „baloldalon” mindenki kénytelen függetlenként tekinteni, ahogyan a fidesz hívők kénytelenek voltak Dr. Schmidtet függetlenként tekinteni, amikor Köztársasági elnököt csináltak belőle. Hová tűnt Li Tai-po 5000 szava? :)) Hát nem emlékszik mindenki, hogy Banai Gyurcsány klónja? :) LOL – azaz COL (cry out loud). Bajnai = az MSZP, mint ahogy Gyurcsány is, csak más címkével, karanténban, büntiben, kegyelemben. A népek pedig bámulják a tévét, és azon drukkolnak, hogy Mesterházy és Bajnai hogyan vívnak meg egymással :))) A nyomor és a zombiság itt kezdődik, és sajnos magától sosem ér véget.

Jávor Benedekék nem tudtak jól frontál puszizni, nem tudtak farkasszemet nézni a hatalommal, és elpislogták magukat, eladták a meccset. Jöttek Karácsony megbízói, és szépen elmagyarázták nekik, mint a régi szép időkben, lásd Megáll az Idő, hogy odafent mi az akarat, ezek a rózsadombi fiatalok pedig azt mondták, hogy hát hülye azért én sem vagyok, nem fogok széllel szemben pisálni. Ha odafent MSZP-t akarnak, akkor legyen az, majd eljátsszuk, hogy mi mások vagyunk :) Zöldek, meg szegénység-ellenesek :) Ahogyan Bajnai is – a neoliberalizmus Orbán előtti legkeményebb végrehajtója :) Na ja - Ja woll!

javor_benedek.jpgilyen volt - azaz: ilyen LEHETett volna

Persze, értjük, le kell váltani Orbánt :)) Orbán pedig röhög, mert ezt is csak azok veszik be, akik bevették, hogy az őszödi beszéd nem hazugság volt és lebukás, hanem igazságbeszéd, amit Gyurcsány maga publikált :) Aki azt, hogy valaki zárt körben arról beszél, hogy „hazudtunk”, képes pozitívumként értékelni, annak nyilván nem okozott problémát elfogadni, hogy Mécs Imre átült az MSZP-be :)) Most pedig nem okoz problémát elfogadni, hogy Jávor egy MSZP-s színpadon adja elő magát. Miért ne? :))))

Orbán röhög, mert ez a durva maffia nem engedi a társadalmat összefogni Orbánék ellen, a másik durva maffia ellen. Orbán röhög, mert az MSZP, szemben a szovjet hadsereggel, nem akar távozni, és ez nekik nagyon jó, erre üzletet, életet, karriert, jövőt lehet alapozni! Tutibiznisz pont hu! Persze, hogy nem távoznak, mert az MSZP nem egy szervezet, hanem egy gép, egy gépezet, egy cég, amit a hatalom működtet, mint valami munkagépet, kombájnt vagy traktort – ezzel zsákmányolják ki a népet. Ha az MSZP nem lenne már elég hatékony, akkor csinálnának helyette egy másikat. Lásd az SZDSZ helyett is most ott van az Együtt, plusz lásd, ott van Orbán által újra-alapított cég is, a Fidesz, ami most az MSZP-t végképp kiszorítani készül, hogy ők legyenek az egyetlen MSZP, a Fidesz. Végtelenek a lehetőségek. Csak a társadalom adottságai végesek.

mesterhazy_bajnai.jpgszavazz ránk! megéri :) ígérjük, többet nem csináljuk azt, amit eddig :)

Jávor Benedek pedig nem kell, hogy szégyellje magát, most nem kell, most már nem kell, az átverés, a bundázás már megvolt, akkor rengeteg ember hitét és valóságérzékét roncsolták szét, hazug üzemmódban – most ez már vicces :) Totál vicces, most már mindenki tisztán látja, mi volt ez a Karácsony-manőver, hogy mi volt ez a PM-menet, s most mi ez az EgyüttPM, MSZPM :)

Mindenki röhög rajtuk (kivéve persze, akik szerint Gyurcsány beszéde igazságbeszéd volt:)) Mindenki röhög rajtuk – de nem sokáig, mert jönnek a rendfenntartó szervek, nevezetesen a ballib média, és 23-án megírják, elmondják, hogy Bajnai az egyetlen esély ... és ha valaki valaha még egyszer munkát szeretne kapni ballib körökben, akkor jobb, ha ezt nem vitatja ... mert ez az akarat odafent ... ma is ... még mindig – mert még mindig a legaktuálisabb filmünk a Megáll az Idő ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: ciki MSZP Bajnai Jávor Jávor Benedek Együtt PM MSZPM

a szomszéd ZÖLD-je: a nyugati és a keleti ZÖLD, az osztrák Die GRÜNEN 12%-a vs. az LMP esélyei

2013.10.03. 11:29 equally

Az ausztriai választások plakátjait tanulmányozva összeszorulhat az ember gyomra, a szakadék kelet és nyugat között ugyanis drámai, még mindig, sőt, jobban, mint valaha, jobban, mint 1990-en. Nagyobb és összetettebb. Azt, hogy kulturális szakadékról van szó, melyet a gazdasági szakadék úgy határoz meg, ahogyan a lét a tudatot, már már akkor is tudtuk. Halálos csapdának már ez is épp elég, de ma még tovább bővült a kép, s immár látjuk, hogy nemcsak mi nem tudunk átkerülni keletről nyugatra, de bizonyos nyugati intézmények, jelenségek sem képesek nálunk, keleten meghonosodni. Lásd egy ZÖLD párt esetén …

IMG_1531


Az osztrák ZÖLDEK plakátjait látva
tisztán és világosan rajzolódik ki lelki szemeink előtt, kik szavaznak a zöldekre, és hogy nekik kb. milyen életük van. Azt mondani, simán csak, hogy a felső középosztálytól felfelé, intellektussal, kultúrával megküldve, ezúttal szinte elég is … – lenne, ha az osztrák felső középosztály csereszabatos lenne a magyarral. Gyorsan kimondhatjuk: nálunk ez a réteg nem is létezik.

Létezhetne, de őket 1989 óta a néhai SZDSZ látja el impulzusokkal, gondolatokkal, szlogenekkel, támogatni vagy támadni való projektekkel, politikai témákkal, és kultúrával is. Ez a réteg csak kamu zöldség támogatására alkalmas. Erre van igénye és hajlama, így lettek szocializálva.

Amíg Ausztriában sokan vannak, közép- és felső középosztálybeli polgárok, akik megengedhetik (lét → tudat) maguknak az értelmes gondolkodást környezettel, jövővel, válsággal, társadalommal, politikával kapcsolatban, addig nálunk ez a réteg nem létezik, legalábbis, így, ebben a formában nem. A középosztály nálunk ugyanis totál kiszolgáltatott, függ a mindenkori kormánytól és annak haveri holdudvarától, amellyel nem tanácsos bajszot, szekérrudat, akármit összeakasztani (fidesz érában, mszp érában egyaránt), a gyerekeik számára pedig borítékolhatóan nem lesz könnyebb egy fokkal sem, mert csak a NAGY pénz és az ismeretség számít, az pedig nekik nincs igazán, csak foszlányokban.

IMG_1528

Akik nálunk az osztrák közép- és felső középosztály lehetne, ők SZDSZ és Bajnaiék szavazói 1989 óta (konzervatív gazdasági liberálisok, neoliberálisok), és nem is tartoznak a középosztályhoz. Látszólag igen, hiszen előfordulnak a városban, ugyanolyan társasági-, társadalmi életet élnek, mint a középosztály felemelkedni kívánó feltörekvői, valójában azonban rájuk egészen más sors vár felnőttebb korukban, mint középosztálybeli haverjaikra. Valójában semmi közük a középosztályhoz.

Azok a ZÖLD szavazók, akiket Ausztriában megszólítanak a ZÖLDEK, garantáltan kényelmes, felhőtlen, boldog és kultúrában gazdag életet élnek, és kulturálisan kifinomultak, ideértve a fogyasztói „kultúrától” való tudatos függetlenséget is. Ilyen rétegünk a középosztályban nincs. A felső osztályok imént említett neolib rétege (akiket a PM-Bajnai csoport céloz) garantáltan érdekeltek a rendszer fenntarthatóságában (az oppresszív konzervativizmusban), ebben sokkal inkább, mint a jövő fenntarthatóságában (e kettő pedig 180 fokban ütközik).

A fenntartható rendszer a neoliberalizmus, a megszorításokon alapuló kulturális- és egzisztenciális leépítés rendszere, amely sehova nem vezet, „csak” egy olyan diktatórikusan üzemeltetett társadalomhoz, gazdasághoz, fogyasztói állatfarmhoz, ahol megvan, hogy hány fogyasztóra van szükség, és be tud állni a fenntarthatósági egyensúly – akikre pedig nincs szükség, azok mennek a kukába (szegénység).

a ZÖLD eszmék iránt fogékony magyarok?

Amíg az osztrák ZÖLDek meg tudnak szólítani egy olyan réteget, akik változást akarnak, akik hajlamosak lemondani valamiről azért, hogy másoknak több jusson, ideértve a jövő generációit, és akik le akarják reagálni ezt a bazi nagy világválságot, a kapitalizmus válságát (ami nem egyenlő piacgazdaság válságával, de a neoliberalizmuséval mindenképp fedésben van :)), addig a magyar zöldek milyen rétegeket célozhatnak meg és hozhatnak mozgásba, vonultathatnak fel a változás frontján, a változás barikádjaira?

Egy biztos, nem a kényelemben és kifinomult kultúrában élő tehetősebb polgárokat, mert nálunk ez a réteg ellenérdekelt a változásban (leszámítva Orbán eltávolítását :))

IMG_1530

Nálunk egy irodában fehér galléros blúzban nevetgélő politikusnő, mint életmodell egyedül a multiknál (helyileg felsőbb szinten) dolgozók rétegét szólíthatná meg. Az üzenet (a valódi üzenet!) pedig nem az lenne, hogy „változást akarunk”, hanem valami olyasmi, hogy „szavazz ránk, és az élet szépen, vidáman mehet tovább, kertészkedhetsz, nevelheted a gyerkőceidet, nyomulhatsz a karriereddel – zavartalanul, mert nem lesz változás, mindez így, ahogy eddig is ment, fenntartható, nem kell aggódnod a jövő miatt”.
Ez pedig már a kamu ZÖLDség, a CORPOATE ZÖLD-pártiság, a BIOdízel ZÖLD-pártiság, a neolib ZÖLDség terepe, a mismásolós, szemfényvesztős, nyugati mintákat átvevő zöld pártoké. Másképpen fogalmazva, azt a ZÖLDséget, amit nyugaton még tudnak hirdetni, amivel mozgósítani tudnak, azt nálunk még értelmezni sem lehet. Holtbiztos tehát, hogy Magyarországon egy valódi ZÖLD párt totál másban kell, utazzon, mint egy nyugati. Mert a kelet az kelet.

Ha belegondolunk, ez érthető is. A nyugati zöld pártok a nyugati zöld mozgalmakból nőnek ki, és organikusan, lépésről lépésre bontakoztatnak ki egy MÁS kultúrát a jelenlegin belülről (ahogyan egy kakukktojásból kibontakozik egy MÁS fióka :)) Ezt a kibontakozást támogatja a közbeszéd alakulása, ideértve az egyre értelmesebb blogok, diskurzusok létrejöttét, s a szofisztikáltabb médiatartalmak iránti növekvő igényt, amit a corporate média is kénytelen végül lereagálni, és támogatni.

Nálunk nincs meg ez a kultúra, jeles zöldjeink, zöld csoportjaink, projektjeink ugyanúgy képeznek elszigetelten felvillanó pontokat kultúrán idő-térképén, ahogyan nagy költőink is (ahogyan Németh László írta Berzsenyiről szóló tanulmányában, elszigetelten felvillanó zsenik, szemben a német kultúrával, hol a zseniálisabb költők „alatt” ott volt rengeteg kitűnő költő, egy diskurzust alkotva, amelybe az új kiemelkedő tehetség be tudott kapcsolódni, és ahonnan ki tudott emelkedni.)
Nincs meg a kultúránk (sem gazdaágilag, egzisztenciálisan, sem kulturálisan), ezért a nyugati minták, a nyugati HAPPY ZÖLD, BRIGHT FUTURE, SMART and SUSTAINABLE életérzés idehaza semmivé foszlik, mint egy partra vetett medúza, sőt, még dühöt is kivált, hiszen ahol az emberek nyomorognak, ahol az ebereket elnyomják, brutalizálják (akár Gyurcsány és Bajnai, akár Orbán) ott a „HAPPY ZÖLD” üzenetek a legellenségesebb reakciókat válhatják ki.

A társdalom elvárja a pártoktól, amelyek a támogatását kérik, hogy velük azonos talajon álljon, hogy ugyanaz a kenyeret egye, amit ők. A valóság talajától elrugaszkodott fiatal politikusoknak (akik nem tudják, hol mi van, akik nem értik a vidéki élet motívumait, akik nem tudják, ki miben van naponta) túl sok esélyük nem lehet, közutálatot viszont annál könnyebben kivívhatnak maguk és a pártjuk számára (amihez a corporate média kellő támogatást is ad).

mi a magyar ZÖLD, ha nem import ZÖLD?

Éppen ezért felmerül, hogy hogy néz ki a lehetséges ZÖLD üzenet Magyarországon? Milyen a MGYAR ZÖLD? Mert az biztos, hogy nem IMPORT ZÖLD és nem HAPPY ZÖLD

RADIKÁLIS ZÖLD? AGRÁR ZÖLD? BUDAI ZÖLD? PESTi ZÖLD? Vidéki ZÖLD? Agresszív ZÖLD? Kiábrándult ZÖLD? Újszerű ZÖLD? Vadiúj ZÖLD? Vicces ZÖLD? Haragos ZÖLD? FIATAL ZÖLD? Idős ZÖLD? Magyar ZÖLD? Női ZÖLD? Biciklis ZÖLD? Nagykörút ZÖLD? Margitsziget ZÖLD? Tenger ZÖLD? Termőföld ZÖLD? Reggeli ZÖLD? Puszta ZÖLD? Alföld ZÖLD? Tehén ZÖLD? Fű ZÖLD? Energia ZÖLD?

Másképpen fogalmazva: hogyan részesül a magyar társadalom a ZÖLD eszmék lehetséges megvalósításából? Több pénz? Kevesebb kiadás? Kevesebb bosszúság? Valaminek a vége? Valaminek az eleje?

a társadalom pedig visszakérdez:

Valami jobb lesz? Mi lesz jobb? Mi lesz azzal, ami nem lesz jobb? Mi lesz jobb és m nem lesz jobb?

és megkérdi azt is, hogy Orbán marad? Sőt, ez az első kérdés a belépő kérdés – amit nem jó elbukni …

továbbá:
Mi az új vízió? MI az új MAGYAR vízió? Hogyan néz ki az élet az új érában, amit a ZÖLD eszmék megvalósulása jelenthet? Hogyan néz ki Magyarország 2014 decemberében, ZÖLD-en?

Több … valami? Kevesebb … valami? JOBB … valami? Vagy … konkrétan valami MÁS?

UTÓIRAT:

Az OSZTRÁK zöldek 12%-ot értek el … de ez nem analógia, a legkevésbé sem az Magyarországgal … az ő 12%-uk egy régóta bontakozó szabad és humánus kultúra egyik újabb szép eredménye …

Nálunk ez a kultúra nem létezik (sőt, nálunk a ZÖLD-nek sincs még olyan jelentése, amely az érdekesség szintjét meghaladná), az LMP-nek nem az ausztriai ZÖLDeket kell analógiának tekintenie, hanem a magyarországi pirosakat, a 4K!-t, mert az LMP-nek ugyanúgy az utcáról kell bejutnia (egy saját kultúra megteremtésével és kibontakoztatásával - mehr BILDUNG :)), ahogyan a 4K!-nak …





★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment · 1 trackback

Címkék: ausztria die grünen lehet más LMP

LMP + 4K! = 2 jóbarát, vagy micsoda?

2013.10.01. 19:15 equally

Nemet mondott az LMP a 4K-val való “együttműködésre” – hangzik a deja vu hír. Elsőre mindenki felháborodik ezen (e sorok írója is egyből azt reagálta, hogy „GÁZ, és nem is kicsi!”). Hát még a 4K sem? Akkor mi a francot akar az LMP? Hát tényleg, senkivel sem hajlandó „együttműködni”? Tipikusan olyan hír ez, ami értelmes formában csak az olvasók tizedének tizedéhez jut el, mert több infót kell egymás mellett látni, és ez Mo-on durván tizedeli a hír értelmes célba jutását.

lmp-4k.jpg(fotó: LMP, Ökopolisz Alaptvány)

Az LMP, ha utánaolvasunk, nem azt mondta, hogy nem működik együtt a 4K!-val, még viccből sem. Amit az LMP elutasított, az nem más, mint egy olyan javaslat elvetése, amely szerit a 4K és az LMP együtt alapítanának egy harmadik pártot (lévén, hogy a pártszövetség parlamentbe jutási küszöbe 10%, szemben egy párt 5%-os küszöbével). A választási párt alapítása, tudomásom szerint Vágó Gábor ötlete, terve volt, Schiffer András pedig végig támogatta, hogy ezt a tervet gondolják végig rendesen, és szülessen érdemi döntés. Ezt csak azért fontos elmondani, mert a 4K! szenzációkeltő hírverése nyomán máris megjelentek a Schiffert fikázó hangok is, Schiffer senkivel nem akar együttműködni, stb. Fontos látni, hogy Bajnaiékkal együttműködni egy fúzióval lett volna egyenlő, ráadásul egy olyan fúzióval, amely a rendszerváltoztatást KIZÁRJA – hogy váltasz rendszert az előző rendszerváltoztatás levezénylőinek utódpártjával, Gyurcsánnyal és Bajnaival, no és Fodor Gáborral? :)

A Bajnaiékkal való fúzióra nemet mondani elemi kötelesség volt, hűség küldetéshez, a társadalom szolgálatában – gondolj utána, és valószínűleg nálad is ez az eredmény jön majd ki .)

A 4K-s fúzióra nemet mondani (mert ez is fúzió lett volna, nem holmi együttműködés) már egészen más. Itt nincsenek aggályok, mindkét párt az új baloldal, a harmadik pólus pártja, a valódi baloldalé. Itt az aggály arról szól, hogy szabad-e, értelmes dolog-e fifty-fifty alapon egy közös új pártot létrehozni, új névvel, közös kasszával, 50-50%. Erre a felvetésre az LMP-sek egyszerűen az mondták, hogy ez hülyeség, ne már. Ez nem sértés, nem szemétkedés, ez egy emberi reakció, hogy ne már, ez totál irracionális – ennyi.

Ebből az, hogy az LMP nem barátja a 4K-nak, csak eléggé hülye csavarok révén jöhet ki, de mg úgy sem. Az LMP és a 4K! elv-társak. Pontosan ugyanott vannak, picit más karakterrel, de hasonlóan értetlen stílusban .)) Oké, útkereső üzemmódban. Ennek a két pártnak összesen egy oka lehet arra, hogy utálják egymást, és az az, hogy konkurensek. De ezt is csak ostoba elemzések vezetnék így le, hiszen ahhoz, hogy valakit utálj, kell, hogy a másiknak legyen valami hibája :)) Ha például egy ökopártot (amely a parlamenti munkát a rendszerváltás óta még sosem látott szintre emelte, és a örvényhozásban elindította a rendszerváltoztatást, és a korrupciót a legszisztematikusabb módon) elkezdene utálni egy párt, és nem lenne értelmes okuk erre, akkor azzal maguknak ártanának. Az LMP sem utálhatja, ugyanígy a 4K-t, de tegyük hozzá, hogy e két párt merően hasonló kultúrközeget szólít meg .) Aki az LMP küldetésében hisz, aki kedveli ezt a Bajnai-mentes, rendszerkritikus LMP-t, az garantáltan kedveli a 4k-t is. Ez persze, ugyanígy nem igaz visszafelé, hiszen a 4K-s szimpatizánsok jelentős része megengedheti magának, hogy ne gondolja végig, miért a 4K-t kedveli, és így a 4K valódi küldetésének értékelése nélkül kedvelheti a 4K-t, mint egy szimpi pártot, s közben utálhatja ugyanígy az LMP-t és Schiffert meg Szél Bernadettet, ahogyan a az E14-PM (+Gyurcsány + Fodor) szurkolók utálják. Miért ne? Ez megy médiában.

Itt, ezen a ponton fontos lenne, hogy a 4k! disztingváljon, és pontosítsa identitását + küldetését a szimpatizánsai felé (a „se Orbánt, se Bajnait” tök jó lépés ezen az úton!), nehogy egyszer a média által kontrollált fiatalok nyomásának engedve valami populáris kényszerpályára kelljen lépnie.

Végezetül, fontos látni, hogy a 4K! a legnagyobb nyertese annak, hogy ez a buta fúzió nem jött létre (amely két nagyszerű pártot semmisített volna meg, zúzott volna be). Láttuk korábban a Humanista Párt és az LMP együttműködését, a nagyobb végül elnyelte a kisebbet. Ezt 4K! igaziból nem akarhatja. A 50-50% ezt a fúziót csak formailag árnyalta volna, a 4K! eltűnt volna, az LMP pedig új néven, a 4K-s vezetőkkel a fedélzeten haladt volna tovább – ismeretlen célja felé .)

De … minderre szerencsére nem került sor .)

Az LMP-t és a 4K!t pedig összeköti a baloldaliság, a társadalmi igazságosság, a harmadik pólusú identitás, és a rendszerváltoztatás küldetése – amire Bajnai és Gyurcsány meg Mesterházy és Fodor vezetésével semmilyen tömb ne vállalkozhat, mert az olyan lenne, mint nullával osztani. Előre hát hajrá, lányok fiúk .) Nem civakodni kell, hanem rendszert változtatni !:) Rengeteg a (közös) munka, ami rátok vár …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Verespatak – együtt tüntetett az LMP és a PM ...

2013.09.01. 22:43 equally

Különleges szituáció jött létre vasárnap késő délután, lévén, hogy a román zöldek erre a konkrét időpontra tették a verespataki társadalom- és környezet-romboló állami „projekt” elleni tiltakozás időpontját ... egyszerűen adott volt a hely és az idő .. a román követség előtt 5-kor ...

Így a Budapesten az LMP által meghirdetett tüntivel nem lehetett párhuzamos sztorikat indítani... a PM-esek ezért egyszerűen csatlakoztak azokhoz, akikkel korábban „együtt” voltak ...

IMG_5712_cc.jpg


(kis helyreigazítás: a címmel ellentétben az LMP és a PM nem tüntettek együtt - az LMP-s tüntetésehez csatalkoztak teljesen pozitív jófejségből a PM-esek)

 

Verespatak roppant fontos ügy ... Ha annyira sem vagyunk szervezettek, éberek, tudatosak, hogy egy ilyen brutál neoliberális „projekt” ellen tiltakozzunk, akkor ... végképp nincs semmi keresnivalónk ... bolygónk felszínén :)

Szerencsére azonban észnél vagyunk – globálisan is!!

és helyileg is !!!

az LMP és a PM – bár óriási az emocionális ellentét és a kognitív is – baromi lazán tüntiutzek egymás mellett, sőt, együtt ...

Volt azonban egy lélektani pillanat, amikor a demo főszónoka, Csiba Kata közös fotózásra invitálta a jelenlévőket ... akik támogatjuk Verespatak és a környezetvédelem és a korrupcióellenesség ügyét, álljunk be egy csoportképre ... most ...

Jávor Bence kisétált a képből .. a csoportosulásból, úgy, hogy .. nyilvánvaló legyen, ő elkülönül ..

IMG_5719_ccccc.jpg

Jávor Bencéék csodaszép kisfia azonban egyszer csak berohant a csoportképbe ... Bence pedig utána ... Így lett Jávor Bence (és Somfai Ági és Szabó Rebeka) része egy LMP-s tüntinek ..

így lett egy LMP-s tünti több, mint LMP-s tünti .... – benne a PM-esekkel, illetve csatlakozva a globálisn tüntetésekhez ...

Gyönyörű pillanat, amikor Bajnai és az a hatalom, amit ők képviselnek, nem képes megosztani azokat, akik a társadalom érdekében kezdtek politizálni - együtt .))


tanulság = első az ügy ...

korszak = új korszak ...

PS: Bajnaiék pedig nem tüntettek, de ez ugyancsak "rendben" van, hiszen Bajnai a multicéges, nagytőkés corporate rendszerpártok embere, mellesleg, éppen ő volt az, személy szerint, aki a kiemelt beruházásokról szóló törvényt nálunk benyújtotta ...

további fotók ALTmti

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: cián verespatak lmp 2013

el lehet-e kergetni Orbán Viktorékat?

2013.08.27. 15:30 equally

Mindjárt szeptember 1., és akkor indul a kampány, soha nem látott társadalmi mobilizációra, megmozdulásra lehet számítani ... ilyet még biztos nem láttunk, hiszen az előző rendszerváltást felülről rendezték meg nekünk – ez viszont vagy valódi lesz, vagy nem lesz semmilyen ... Kezdődik a kampány, és teljesen a nulláról indulunk, mert elmondhatjuk: a magyarok 90%-a biztos benne, hogy Orbánékat lehetetlen leváltani ... Sokak számára lehetetlennek tűnik, mégis meg fogjuk csinálni, mert Orbánék milliószor gyengébbek, mint amilyennek mutatják magukat ... és mert a magyar társadalomnak ez az egyetlen esélye a túlélésre... Dupla vagy semmi, most vagy soha!

simoneonegreenplanet_noapologies.jpg

Orbán most abban a helyzetben tudhatja magát, mint Putyin, amikor előre bejelentették (a klónja, Megvegyev bejelentette), hogy a következő elnök Putyin lesz. Írd és mondd. Orbán és a sleppje óriási előnyt élvez, előnyök egész halmazát, a társadalmunkat gyakorlatilag rajtaütésszerűen sikerült meghódítaniuk, maguk alá gyűrni. Pont, mint 1945 után tették ezt a felszabadító szovjet csapatok. Először nagy volt a öröm, de aztán sitty-sutty felszámolták a demokráciát, mármint azt, ami abból egyáltalán létezett, és közvetlenül a világégés után máris beindult a második legsötétebb korszak. Orbánék felültek a nép hátára, akik elkergették Gyurcsányékat, és meglovagolva a forradalmi hullámot, rendszerváltást ígérve, elszámoltatást, meg minden egyebet, új korszakot, a gazdaság beindítását, egyszer csak leigázták Magyarországot. Elvették a néptől a köztársasági elnökök, akit Gyurcsányék idején a ballib sajtó jobboldalinak titulált, csak mert kiállt szemben a „baloldali” kormánnyal az ámokfutás idején. Orbánék egy fideszes ál-doktort tettek Sólyom László helyére. Pontosan tudták, mit csinálnak. Sólyom eltávolításával rengeteg időt nyertek. Az I LOVE AB (imádom az alkotmánybíróságot) tüntetésig gyakorlatilag akadálytalanul hatolhattak előre.

Oké, mit jelent ez, hogy akadálytalanul haladnak előre?

Úgy iktatják ki a biztonsági rendszereket, úgy építik le a civil társadalmat, úgy programozzák át a pénzcsapokat, hogy a nép közben csak annyit lát, hogy Orbán úr ma már megint selyem lobogók előtt beszél valami lelkesítő dologról. A nemzeti színű zászlót a „nemzeti” csomagolás általános alkalmazása kísérte (kíséri ma is – mindenre rányomják, hogy nemzeti, s akinek nem teszik, az nem eléggé jó hazafi, és valószínűleg a hazaárulókkal fúj egy követ). Nemzeti címkével álcáznak mindent, meg közben előadták, hogy szabadságharcot vívnak az IMF-fel szemben, a magyarok érdekében – de közben a legkíméletlenebb restrukturálós megszorítás csomagot (halmazt, megszorítás özönt) zúdították a társadalmunkra. Bajnai már csak a második helyezett mind megszorítások, mint a Hajdú bét gaztett terén. Az eddigi legvéreskezűbb neoliberális megszorítás végrehajtó címét Orbán Viktor tudhatja magáénak. A nép meg közben csak les, hogy szépek ezek a zászlók, mégiscsak jobb, mint Gyurcsány, nemde? Persze, jobb, amíg fogalmad sincs, hogy mi történik ... és miért lenne? a hírtévé, amely Gyurcsányékról meg a BKV-ról lerántotta a leplet, Orbénékról meg Vitézyékről aligha fogja ...

Liberty-EugeneDelacroix_600.jpg

hogyan fogunk győzni?

Csakis egy lehetőség van – amit eddig Bajnaiék akartak kisajátítani „összefogás” címmel, de mostanra szerencsére befuccsoltak (tök szuper, amikor a hatalom egyik tömbje összefog, hogy elkergesse a konkurenciát .)) Egyetlen lehetőség van: a társadalom széleskörű tájékoztatása, felvilágosítása arról, hogy mi folyik a fideszes „nemzeti csomagolás”, a nemzeti színű zászlók mögött. Amint a társadalom megérti, hogy mi folyik itt, abban a pillanatban képessé válunk arra, hogy közös akarattal elkergessük őket. Itt nem a jobboldal meg az új baloldal meg a régi versenyez egymással. Itt a magyar társadalom küzd az életéért, szemben egy elnyomó és kifosztó társasággal. Túl jobbon és balon itt és most már csak az számít, hogy a társadalom kontrollt szerez-e a sorsa felett, hogy a társadalom be tud-e juttatni társadalmi pártokat a parlamentbe, olyan pártokat, akik nem a hatalmat képviselik, hanem az embereket.

szekely_bertalan_egri_nok.jpg

Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy MSZP lesz a parlamentben, ugyanúgy, ahogyan Jobbik is (ez a demokrácia, ha vannak olyan magyarok, aki rájuk szavaznak, akkor ott a helyük). Nyilvánvaló továbbá, hogy a következő kormányban ott lesz az MSZP, hiszen máskülönben nem lehetséges Orbánék elkergetése. Ezzel együtt fontos, hogy minél kevesebb MSZP kerüljön be, hogy minél több LMP és 4K! legyen a következő kormányban. És elemi, hogy Bajnai vagy valamelyik MSZP-s véletlenül se kerüljön miniszterelnöki székbe. Az MSZP egy béka, amit le kell nyelni – ez Orbánék legnagyobb esélye, ezért tűnik reménytelennek a váltás rengeteg ember számára (mindenki azt mondja, nincs más, nincs opció, nincs alternatíva).

Az MSZP egy béka, de nemcsak le kell, de le is lehet nyelni: minél kevesebb lesz az MSZP, és minél több a független (de valóban független képviselő, nem olyan függetlenek, mint Schmitt Pál vagy Bajnai), annál jobban fog menni a fidesz utáni újjáépítés és helyreállítás – az új rendszerváltás. És ne feledjük, az új baloldali pártok nem olyanok, mint az SZDSZ, akik ott tartották Gyurcsányt is éveken át, pedig elküldhették volna. Ezek az új baloldali, harmadik pólusos pártok (LMP, 4K! - és kell még egy új jobboldali harmadik pólusos párt is, akármilyen kicsi, csak jó legyen és valódi !!!) egy kitűzött rendszerváltó program mentén végigviszik az alkotmányosság helyreállítását, elindítják a rehabilitációt, a korrupció-felszámolását, és aztán szépen feloszlathatják a kormányt, hogy kiírjanak egy új választást, amelyen annak fényében fog egy-egy párt jól szerepelni, hogy ezalatt a helyreállítás alatt hogyan viselkedett ... akiben ezalatt az egy-másfél-két év alatt csalódik a társdalom, az megy a süllyesztőbe ... Gyakorlatilag tiszta sor ... Ezek az új, harmadik pólusos pártok lesznek a biztosítékaink, hogy a történelem kerekét véletlenül sem visszafelé, hanem előre tekerjük ... (hogy nem MSZP-rezsim restauráció, hanem valódi rendszerváltás történik)

Kezdődjék hát a harc ... a mi nagy közös honvédő háborúnk. Egy év múlva ilyenkor már túl leszünk a második és egyben utolsó Orbán kormányon ... és épp Tarlós és Vitézy leváltásán fogunk dolgozni ...

a józan ész nevében, a társadalom érdekében :))

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

5 komment

Címkék: mszp fidesz 4k lmp orbán után rendszerváltás2

média pszichózis: baloldal / jobboldal, nem érthetjük egymást

2013.08.03. 14:53 equally

az alábbi blogbejegyzés egy darab kép ...


600-media-pszichozis.jpg
katt ide a nagyobb méretért
(új ablakban nyílik meg)

amely azt igyekszik megvilágítani, mennyire ki van zárva, hogy csak úgy megértsük egymást ...

hiszen olyan média-tömbökre vagyunk rácsatlakozva, amelyek egymással konfliktáló valóságképpel etetnek bennünket, s ezért, ha a másikkal beszélgetni akarnánk, egyből fellépne a kognitív disszonancia, ami leggyakrabban dühhöz vezet, illetve a másik fél merev elutasításához ...

ahhoz, hogy ebből kimásszunk, szembe kell fordulnunk azzal a médiatömbbel, amelyre rá vagyunk csatlakozva ...

ki kell szabadulnunk a médiafüggőségből ....

...........................................................................................

részletesebben:

a médiafüggőségünk úgy jön létre, hogy

#1. minden más médium adásait dühösen elutasítjuk a kognitív disszonancia révén fellépő „rosszullét” miatt ... s így egyre inkább rabjai leszünk annak a médiumnak, média-tömbnek, amelyikre rászocializálódtunk, amelyikre rászoktunk ...

#2. a média szisztematikusan hazudik, sőt minket vesz rá az önbecsapásra ...
médiatömbök egy adott hatalmi tömb érdekeit képviselik (a társadalom érdekei helyett), és rendszeresen hazudnak a megrendelőik, a felettük álló a hatalom érdekében ...

természetesen nem úgy hazudnak, mint Gergényi, direktben, hanem úgy, hogy valami mást helyeznek előtérbe ... hogy a néző úgy lássa, ez nem az, aminek látszik, hanem például csak egy válasz valamire, ami sokkal durvább ennél, ami most van :)

úgy hazudnak, mint a reklámosok, hogy egy olyan képet kapcsolnak az adott ügyhöz, ami nem felel meg valóságnak :) de rá lehet fogni ...
és a nézőre tolják rá ezt a magalázó feladatot ... hogy végül ráfogja a média által felkínált hamis képre, hogy „ez a valóság”, „igen, így van, én így látom”

a nézőt, a médiafogyasztót így arra kényszerítik, hogy saját maga hazudjon saját magának, amivel közben hitét és hűségét, meggyőződését, tehát kiválóságát s érdemeit bizonyíthatja ezzel azon társai előtt, akik hívőkként ugyanarra a médiatömbre vannak rákapcsolódva, mint ő ...

az emberek így egymással versenyezve hazudnak saját maguknak és másoknak ...

kitörés a médiafüggőségből

bele kell harapnunk a kézbe, amely etet minket .) a „saját” médiatömbünk kezébe ...
és ki kell alakítanunk egy eredeti viszonyt a valóság felé – tipikusan beszélgetések, a másik által felmutatott kép megértése révén ...

le kell kapcsolódnunk a médiáról, és vissza kell kapcsolódni a valóságra ...

a média persze azt is hazudja, hogy ők „csak információt adnak”, valójában azonban nem, ők elsősorban az információk értelmezését adják, egy képet adnak, komplex képet adnak át, és nem hagyják, hogy az információkat magunk értelmezzük ...
(Bárdos András és felesége a híradóban például egy komplex színdarabot adtak elő, minden este ...
egy komplex pszichológiai, kommunikációs stratégia alapján)

az információ jöhet, az értelmezést viszont tartsa meg magának a média ... a folyamatos bujtatott párt-reklámozással együtt ...

ki kell szabadulnunk a médiafüggőségből, nem szabad a média cinkosaivá válnunk, s nem szabad IKEA módszerrel otthon, csináld magad módon összeraknunk a felkínált alternatív képet, s ráfognunk, meggyőzve, becsapva saját magunkat, hogy igen, úgy van ...

fontos politizálnunk, fontos a valóságról beszélgetnünk – egymással, ahelyett, hogy csak a média beszélne hozzánk, leválasztva minket a másik média-tömb fogyasztóiról ... polgártársainkról ...

az, hogy nem politizálunk, nemcsak őrültség és megengedhetetlen passzivitás, de borzasztó nagy butaság is, hiszen ez csak annyit eredményez, hogy csak olyanokkal vagyunk képesek beszélgetni, szót érteni, akik ugyanazt a Big Brothert nézik, fogyasztják, imádják, mint mi ...

(így lesz a médiából vallás ... a pártokból, politikusokból egyházak, vallásos vezetők ... a társadalomból egymással szemben álló pedig vallásos fanatikusok tömegei)

elsősorban egymáshoz és a valósághoz kell kapcsolódnunk, és nem a médiához ...

mert ez így egy lehetetlen helyzet ...

erről szól ez a kép ...


★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment

Címkék: média pszichózis

roma gyilkosságok – rögzítsük: nem a jobboldal tette

2013.08.02. 12:33 equally

Annak idején a politikusok és a média gátlástalanul a kezükbe vették ezt a témát is. A legdurvább Demszky és Gyurcsány voltak, akik a szokásos normál üvöltözős stílusukban elkezdtek a jobboldalra mutogatni. Jellemző, hogy bár egy un. balliberális ember nehezen tudja visszautasítani azt a képet, amit egy Demszky a tévéképernyőkön keresztül átad neki, önmagától nem valószínű, hogy valaha azt vette volna fejébe, hogy a jobboldaliak csinálták.

aglaja3-1000x667.jpgfotó: az Aglaja c. filmből

A roma gyilkosságok egy terrorista csoport által végrehajtott terrorcselekmények. Ezt nagyon fontos megértenünk. Ha megértjük, társadalmunk egy hatalmas ugrást hajthat végre az egészségesedés és kijózanodás útján, ha azonban elzárkózunk e tény megértésétől, a mostaninál is mélyebb és súlyosabb állapotba kerülünk, még nagyobb megosztottsággal.

Fontos megértenünk, hogy amit a sajtó állít, mármint a kép, ahogyan beállítja a roma gyilkosságokat, végtelenül torz. Érdemes megnéznünk Fliegauf Bence filmjét (a Bence nem becézés, ez a hivatalos neve), ahol a romákat sújtó általános megkülönböztetést, a mindennapi „más” bánásmódot összekapcsolta a terrorcselekménnyel. Sőt, úgy állította be, mintha a falu tagjai összefogtak volna, és egy pogromot hajtottak volna végre.
Ugyanígy, a Roma holokauszttal összehozni e terrorcselekményt is óriási hiba. A holokauszt egy fasizálódott társadalom által támogatott tömegpusztítás, egy terrorcselekmény nem. Norvégia sem támogatja a norvég náci tömeggyilkost, és nem beszélnek náci tömegmészárlásról, a nácizmus előretöréséről, hanem közösen gyászolják az áldozatokat, és tudják, hogy nem a társadalom tette, hanem az a náci terrorista.

A kép, amit a média is cirkulál, borzasztóan torz és káros. Mindennél hatékonyabban kelt gyűlöletet, és mindkét oldalon, fidezes-jobbikos oldalon ugyanúgy, mint az mszp-s/szdsz-es/bajnais oldalon ... mert, ugye, egy un. fideszes embert utálni, azért, mert fideszes (azaz jobboldali, "azaz" náci) szintén a gyűlölet egy formája, ugyanúgy, mint Kövér László MSZP-gyűlölete.


megosztás

A roma gyilkosságok ügye, sajnos épp arra alkalmas, hogy egy gyűlölet-háború fontján egy alap szakadékot nyisson, hogy mostantól a gyűlölet-háborúzásnak a roma-kérdés legyen az alapja. A világ ebbe az irányba halad, a társadalmakat igyekeznek a lehető legdurvábban megosztani, mert a kapitalizmus könyörtelen igazságtalansága (és ökológiai pusztító volta) lelepleződött, és így a gazdaságok, az országok, a „demokráciák” instabillá váltak ...

Amelyik országot megosztják, ott nem lesz forradalom, de még sztrájik sem, a tüntetésekről meg ne is beszéljünk. Magyarország le van bénítva, már most cselekvésképtelen a társadalmunk, a jobb és az un. baloldal, mint egymás természetes ellenségei blokkolják egymást, egyik a másikat. A hatalomnak elég e kettőt izgatni – igazgatni.

Majd olvasni fogjuk 20 év múlva, hogy a poszt-kapitalista rendszerváltás hajnalán Magyarország rossz alkupozícióban volt a társadalom megosztottsága miatt (amit a magyar uralkodóosztály sikersztoriként ünnepel(t)), és akkor majd sopánkodunk, hogy ez a magyar sors. Úgy izgatnak minket, mint egy bikát az arénában, mert amíg dühöngünk, amíg emocionálisan „gondolkodunk”, viselkedünk, addig totálisan ki vagyunk szolgáltatva a kontrollnak. Szurkálnak jobbról, és szurkálnak balról, dühítenek minket, szándékosan (2006 után a tévében úgy olvasták be Bárdosék a híreket, mintha kitört volna a világháború, ez volt a kommunikációs stratégia). Pofoznak minket jobbról, és pofoznak balról, és azt várják, hogy végre elkezdjük egymást pofozni (Kínában a börtönökben a foglyokat fogolytársaikkal kínoztatják). A legjobban felfogott érdekünk, hogy megálljt parancsoljunk ennek az őrületnek. Plusz, emberi mivoltunk, saját emberi méltóságunk is megköveteli, hogy egy ilyen irtózatos ügyben, mint e roma gyilkosság sorozat emberek módján, önmagunkként foglaljunk állást, egy egységes társadalomként.

szögezzük le:

Szögezzük tehát le, hogy ezek a debreceni székhelyű, felfegyverzett terroristák nem "a jobboldaliak", s nem a magyar társadalom egy rétege, hanem terroristák, egy szeparált közveszélyes, tömeggyilkos terrorista csoport. Pontosan ugyanúgy, mint a norvégiai náci tömeggyilkos, pontosan úgy – nála is nyilvánvalóan náci indíték volt, mint ezeknél. A norvégok tudják hogyan kezelni az esetet: az egész nemzet egyként gyászolja az áldozatokat, és áll ki a náci gyilkossal és az által hangoztatott összes eszmével szemben.

Szögezzük le, ezek a terroristák nem a jobboldali emberek voltak, hanem terroristák (akikkel szemben éppenséggel Gyurcsányék terrorelhárító csoportjainak meg kellett volna védeniük bennünket, mármint roma társainkat, roma testvéreinket). A baloldalnak azonnal fel kell hagynia azzal, hogy a jobboldalra mutogat e gyilkosságokkal kapcsolatban. Szeptember 11-ért sem az arab emberek a felelősek, hanem azok a terroristák, nincs jogunk egyetlen arab emberre sem ujjal mutogatni, mintha ő is terrorista lenne (éppen „elég” az, hogy Bush és Obama halálbrigádjai és nemzetbiztonsági csoportjai ártatlan arab embereket terrorizálnak). Nem mutogathatunk egyetlen fideszes emberre sem úgy, mintha ő is örülne annak, ami történt. Ezzel nemcsak azoknak az embereknek tartozunk, akiket történetesen Orbán tart a befolyása alatt (és nem Bajnai vagy Mesterházy vagy Gyurcsány), hanem magunknak is – de legkivált az áldozatoknak.

Egyértelmű, hogy Szeptember 11 áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Egyértelmű, hogy az Oslo-i terrortámadás áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Ugyanúgy, egyértelmű, hogy aroma gyilkosságok áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna – mert hiszen azok. A testvéreink, csak úgy, mint azok az emberek, akik történetesen Orbán Viktor befolyása alatt állnak. A testvéreink. Így vagyunk egy család. Együtt. Gyászunk kollektív gyász – hogyan s lehetne másmilyen?

Nyugodjanak békében ...


--------------------------------------

3 +1 megjegyzés:

  • a cikk nem e videóról szól ...
  • egyébként a belinkelt nagyyszerű videó NEM vádolja a jobboldaliakat, ez egy pozitív kommunikáció, ez is mutatja, hogy az un. baloldal nem ugynaz, mint a média és bizonyos politikusok
  • KÁR azonban, hogy tipikusan "Millás" színészeket alkalmaznak, mert ezáltal a jobboldali embereket kizárja a közös gyászolásból .... biztosan be tudtak volna szervezni egy-két nem direkt "baloldali" színészt is, és akkor nem lett volna direkt Milla-színezete
  • UTÓLAG rájöttem, ezzela Millás szereposztással , s azzal, hogy kampányt csinálnak belőle, megpróbálják rátolni a jobboldaliakra e gyilkosságookat - ami megengedhetetlen .. (e cikket egyébként ez a videók ihlették, de csak most, a végén esett le, hogy mi a baj velük)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: média orbán fidesz gyurcsány gyász terror roma baloldal terrorizmus tatárszentgyörgy kisléta roma gyilkosságok

a 4K! és a nyugdíjasok ingyenes utazása

2013.07.16. 15:37 equally

Kitört a nyár, a 4K-nál pedig kitört a neoliberalizmus, kampányt csinálnak abból, hogy „a nyugdíjasok” ingyenes utazása nem fair a társadalom egésze felé, s hozzácsapják, hogy akkor „a diákoknak” is legyen ingyenes. Megdöbbentő módon Istvánffy is csatlakozott e kampányhoz, és egyúttal szent teheneknek nevezte a nyugdíjasokat, mármint utalt arra, hogy az MSZP így tekinti a nyugdíjasokat – ahogyan a 4K! nyilván a diákokat akarja a maga szent teheneinek. Hogy mi ezzel a gond? Lássuk csak ...

65p.jpg

Az egyik társadalmi réteg szembeállítása egy másikkal az egyik legdurvább folyamat, amit egy társadalomban katalizálni lehet. Világos, hogy a 4K kevés nyugdíjas szavazót fog szerezni, ezzel együtt egy baloldali párttól nem tudjuk elfogadni, hogy ilyet művel.

Miért szembeállítás?

Mert először is „a nyugdíjasok” ingyenes utazását káros jelenségnek tekinti, tehát nem úgy utal arra, hogy „a diákok” kapjanak valamiféle kedvezményt, hiszen például a másik keresettel nem rendelkező réteg, „a nyugdíjasok” esetén is van rá példa, hanem azt mondja, hogy ez „a Horn kormány káros öröksége”, valamint, hogy a nyugdíjasok az MSZP „szent tehenei”, plusz, hogy hozzá kell nyúlni ehhez a tabuhoz.

Mármost, ezek után, ezek fényében hogyan fog tekinteni egy diák egy „nyugdíjasra”?

Plusz, ezek után hogyan fog tekinteni egy nyugdíjas egy diákra?

Miért neoliberális ez a bepróbálkozás?

Mert egy szociális kedvezményhez akar hozzányúlni, ami eléggé szépen van bebetonozva egyfajta társadalmi konszenzusba. Duplán is neoliberális, mert mind e konszenzust (amely társadalmi szolidaritáson alapszik), mind pedig e szociális kedvezményt támadja – azt, hogy ezzel felkínálja magát a hatalomnak, amely most, hogy Bajnai-projekt megbukott, az LMP és a 4K testébe akar majd beköltözni, már ha hagyják, ez a kampány azonban felhívás táncra, hadd legyünk mi a következő SZDSZ.

Neoliberális, mert abból indul ki, hogy kedvezmény ugyan lehetséges, de az, hogy valakik ingyenesen vegyenek igénybe egy szolgáltatást, no, az már nonszensz, az a rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti a hatalom számára. Abból indul ki, hogy „a nyugdíjasok” is csak egy réteg, akik ugyanúgy utaznak, mint mások, semmiféle megkülönböztetést nem érdemelnek. Pontosan úgy aposztrofálja a nyugdíjasokat, ahogyan a bankár közgazdászok, mint a társadalom passzív rétegét, akiket eltartunk. Így pedig, hogy szembehelyezi velük a diákokat, s erre a diákokat is buzdítja, hozzáteszi, hogy ő inkább a diákokat preferálják (azzal, hogy ország világ előtt körbekiabálják, hogy nehogy már a nyugdíjasok ingyen utazhassanak, akkor a diákok is kapjanak ingyenes utazást, azt mondják, hogy a nyugdíjasok rétege a diákok rétegével szemben indokolatlanul, aránytalanul kedvezményezett réteg).

társadalmi szolidaritás?

A párt-palettát csúnyán megborítja a 4K coming out-ja. Lényegében azt üzenik, stipi-stopi, a diákok a mieink, mi képviseljük „a diákokat”, a szocik meg „a nyugdíjasokat”. Ez a felosztás nem kevesebbet tesz, mint hogy bebetonozza az MSZP nyugdíjasokhoz fűződő függőségét, s azt, hogy a választás arról szól, hogy kinek a pártja kerül hatalomra, és hogy melyik párt melyik rétegnek mennyit ad, milyen és mekkora kedvezményeket. Ez a kép a demagógia csúcsra járatása, hiszen bármely pártnak az a feladata, hogy egy egészséges gazdaságot hozzon létre, és egy egészséges társadalmat, társadalmi szolidaritással. Akik egy-egy réteg hátán próbálnak belovagolni, lásd fidesz a keresztényekén és a trafik tulajdonosokén, azok garantáltan nem gazdaságot építenek, hanem csak végrehajtják az esedékes megszorításokat, amelyeket kommunikációval és kedvezményekkel enyhítenek látszólag – de a végeredmény mindig az élet minőségének romlása, leszámítva az elitet.

Ahhoz, hogy egy társadalom kimásszon abból, amiben van, legeslegelsősorban is társadalmi szolidaritásra van szükség. Arra, hogy egy nagy társadalom legyünk, és ne különböző csoportok, akik a hatalomtól pénzt akarnak, meg juttatásokat. Nagyjából ez a baloldali gondolatmenet.

A 4K! ronda dolgot művel most, s tegyük hozzá, az LMP is próbálkozott ezzel, még amikor a ma már nyíltan neoliberálisok, a Bajnai-PM-esek köztük voltak.

A következő 8 hónapban a társadalmi pártok, mint amilyen az LMP (és ahogyan eleddig a 4K-ra is gondoltunk) fő feladata, hogy a hatalomtól a lehető legtöbb engedményt kikényszerítsék a társadalom javára, értsd, adott esetben Bajnaiéktól és az MSZP-től olyan ígéretek beszerzése, nem a 4K számára, és nem titkos szerződésekben, hanem nyíltan, publikusan a társadalom számára. Ehelyett, illetve ezt kicsit meghekkelve, a 4K nem a társadalom számára harcol ki engedményeket, hanem kor- és egyéb csoportok mentén robbantja az amúgy sem szolidáris társadalmat, és szabad prédát csinál az egyes csoportokból azzal, hogy bekiabálja: „inkább vegyük el tőlük az egyik kedvezményüket!”. Így indulnak a zombifilmek ...

Mi a baj ezzel a kampánnyal?

A legfőbb probléma az, hogy nem jóindulatú, hanem konkrétan rosszindulatú, plusz pimaszul számító – könnyű kiszámolni, hogy a nyári uborkaszezonban a diákok ingyenes utazásáról beszélni vírusosan terjedő topic lehet. Ha jóindulatú kampány lenne, illetve ha baloldali lenne és nem neoliberális, akkor abból egy vita indulhatna be, egyezkedés, osztozkodás helyett arról, hogy „ki mennyit kapjon”. Egy vita, amely során megnézhetnénk, közösen, több párt, meg minden fél bevonásával, hogy hogyan kellene felépíteni egy új oktatási törvényt először is, s azon belül, milyen társadalmi igazságtalanságokat kellene enyhíteni, illetve eliminálni, beleértve az utazás, a diákhitel, a tandíj, a vidék vs. Budapest szitut, stb.

Ez a felvetés azonban egyszerűen borítja az asztalt, és a nyugdíjasokat, Horn Gyula halála után pár héttel sunyin kedvezményezetteknek titulálja (a Jobbik szokott ilyet), és azt mondja, vagy a diéákok is, vagy ők se.

a nyugdíjasok ingyenes utazásáról annyit ...

Instvánffyék „a nyugdíjasokról” beszélnek, holott a 65 feletti nyugdíjasokról van szó, a 65 évnél idősebb emberekről. Isvánffyék költségvetési tételként beszélnek a 65 felett vonaton ingyen utazó emberekről, és arról, hogy ez a szociális kedvezmény nem illeti meg őket. Arról nagy ívben hallgatnak, hogy a 65 feletti emberek a mai körülmények közt egyre süllyedő életszínvonalon élnek, s hogy az utazás anyagi terhei rájuk nézve konkrétan megfizethetetlen. Arról nagy ívben hallgatnak, hogy ezek a 65 feletti emberek olyan vonatokon zötykölődnek, amelyeken van hely bőven, és hallgatnak arról is, hogy ha ez a kedvezményük nem lenne, akkor ezek az emberek egyáltalán nem utaznának.

Istvánffyék nagy ívben tojnak arra, hogy egy 65 feletti ember milyen költségvetési tételeket rág meg 2x is, mielőtt költene rá, arról beszélek, mi az az összeg, aminél valaki 2x is meggondolja, hogy költ-e rá. Mármost, egy 65 feletti ember általában egy ezer forintot tételt is óriásiként tekint, sőt, úgy rendezik be az életüket, hogy heti 150 forintot megtakarítás, spórolás is megfontolandó cél a számukra. Ezeket az embereket a f@sz Orbánék épp most fosztották meg a gyorsvonat használatának lehetőségétől, a jól bevált, kapitalista módon, hozzácsaptak egy plusz jegyet, és innentől a magyar 65 éve felettiek órákat várnak, hogy a gyorsvonat helyett olyan vonatra üljenek, amelyik 180 forinttal olcsóbb. Gratulálok Istvánffyéknak, hogy sikerült ehhez a hadművelethez csatlakozniuk.

Ja, persze, nem minden 65 feletti ember kispénzű ... De nem is mindenki használ vonatot, sőt, nem is mindenki utazik ám. Egy ember élete 65 felett nagyon gyorsan beszűkül, amiben az anyagi keret korlátai, és az utazási lehetőségek döntő szerepet játszanak.

nyugdíjasok vs. diákok

Istvánffyék egyenlőségjelet tesznek „a nyugdíjasok” és „a diákok közé”, illetve két egymással küzdő, ellenérdekelt csoportként sorakoztatják fel őket. De kérdem én, mi az összehasonlítás alapja? Milyen költségvetésből él egy diák? Milyen gyakran utazik? Milyen támogatásokat kap? (a 4K kedvéért: a nyugdíj nem támogatás). A kérdések sorát, eltérve a 4K logikától persze úgy folytatnám, hogy milyen kedvezményekre van szükségük még? Plusz megkérdezném, hogy a terhes nők támogatása, a gazdák támogatása, a 6 év alattiak vagy a 65 feletti emberek ingyenes utazása milyen korrelációban van ezekkel.

Tényleg elképesztő, hogy itt van egy elvileg valóban baloldali párt, és úgy megy neki az MSZP-nek, hogy „nehogy már a ti szavazóitok ingyen utazhassanak, amikor azok, akiktől mi szeretnénk szavazatok szerezni, nem utazhatnak ugyanúgy ingyen!”, ahelyett, hogy a neoliberalizmusukat támadnák ... az anti-demokratikus kormányzásukat, az értelmetlen megszorításaikat, stb.

A 65 felettiek ingyenes utazása egy társadalmi igazságtalanság hathatós kezelése, rengeteget jelent azoknak, akik igénybe tuják venni. Istvánffyék ehhez képest a társadalmi igazságosság jegyében mennek neki egy ilyen a szociális kedvezménynek – ez a végletekig cinikus. Annál súlyosabb dolog alig történhet egy társadalommal, hogy a társadalmi szolidaritást felváltja egy neoliberális „ki mennyit fizet” - alapú rétegek közti társadalmi lobbirendszer. Annál súlyosabbat, hogy a diákok a nyugdíjasokra mint eltartottakra tekintenek, s olyanokra, akik elfogyasztják előlük az erőforrásokat – alig lehet elképzelni.

Köszi 4K – remélhetőleg, hamarosan bocsánatot kértek ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment · 1 trackback

Címkék: mszp horn mesterházy 4K! 4K Istvánffy vasúti kedvezmény 65 év feletti

válaszul KA Steve cikkére a PM vs. LMP témakörről ...

2013.07.10. 15:40 equally

Először is, respect azért, hogy egy ilyen forró témát, amelyet senki sem kedvel kifejteni, mármint a PM-es nézőpontból, Steve teljes tudományos erőbedobással megkutatott. A cikk hosszú lett, naná, hiszen gondolkodott közben ... Ez nem kidobott erőfeszítés, hanem közmunka, mindannyiunk érdekében (ettől értelmiség az értelmiség).

Másodszor pedig, megbontva a cikk olvasásának és az arra történő reagálásaimnak a mentét, előrebocsátanám, hogy nézetem szerint mi a szitu, hogy mi a kép ...

a cikk itt olvasható

A lényeg: ha / amikor MSZP & Co. kerül hatalomra, az azt jelenti, hogy embereknek egy nagyon konkrét tömege (etnikumtól, vallástól függetlenül) munkához, megélhetéshez jut. Az MSZMP egy hatalmas polip volt, utódja, az MSZP sem különb. Rengeteg ember megélhetését jelenti. Országszerte. Ez van. Bajnai azért népszerű, mert sokan vannak, akik ettől a hatalmi tömbtől függenek. Innen van a munkájuk, a megélhetésük. Ez van. Rengetegen élnek úgy, hogy amikor megszűnik az egyik munkájuk, körbekérdeznek az ismerősök közt, és utána lesz egy új munkájuk, és most nem orvosokra gondolok.

Ezek az emberek pontosan tudják, hogy egy kiváltságos réteg tagjai, és hogy egy nagy családot alkotnak, és tudják, hogy ennek a családnak a feje az MSZP & Co. A kenyéradó. Ez van. Pont, mint az MSZMP-s időkben, aki nem lop, a családjától lop – ma: aki nem az MSZP-re és társaira szavaz, a családját károsítja meg. A demokrácia luxus. Ha nem az MSZP uralkodna, hanem egy demokratikus párt, amilyen az LMP lehet, akkor visszaszorulna a korrupció, és a haverok kedvezményezése, és a társadalom más rétegei is munkához juthatnának. Robbanna a polip. Ezt senki sem akarja. Mármint a kiváltságosok közül. Jól élnek, és tudják, hogy nincs annyi „jó élet”, annyi jó megélhetés, hogy mindenkinek jusson. Plusz, máshol is ez van. Mindenütt. Vannak, akik pimaszul jól élnek. Másoknak nem jött össze – talán majd legközelebb.

Ezek az emberek, mondjuk így, a szerencsések, egyáltalán nem rossz fejek (e sorok írója is e társaság tagja). Sőt. Irritálja őket a szegénység, a nyomor minden formája, és bármire készek, hogy segítsenek más embereken (mármint az értelmesebb értelmiségiek :)). Amikor azonban beüt egy SZDSZ kurzus, vagy mostantól Bajnai + PM, visszavonulnak a politikától, mert tudják, hogy az valahogy nem jó ötlet, hogy valaki bármilyen módon beleharap a kenyéradó kezébe. Az ilyen pártok aztán elszabadulnak, beindul a korrupció (ami ellen szintén tilos fellépni, de még csak felszólalni is, hiszen egyből megkapnád az arcodba, hogy te is ebből élsz, mármint eddig ebből éltél).

Így jön létre a naiv és a valóságtól elszigetelt értelmiség, egy olyan réteg, akikről a hatalom gondoskodik. Nem, nem a rózsadobiakról beszélünk, ők a hatalom testét alkotják. Azokra utalunk, akik benne vannak a fontosabb emberek telefonkönyvében, és akiknek mindig szokott lenni jó munkájuk (ennek valláshoz semmi köze). Ismeretség. Kapcsolatok. Kapcsolati tőke. Hát igen. Mondhatni.

Gyakorlatilag ez a kiváltságos réteg tartja egyben a rendszert, és mivel ők nem a hatalommal bíró emberek, hanem az un. „holdudvar”, sokkal többen vannak, mint azok, akik tényleges hatalommal rendelkeznek. Ez a réteg ráadásul gondolkodók rétege is, az értelmiség. Szóval könnyen előfordulhat, hogy ha úgy szegezed nekik a kérdést, hogy feláldoznál-e a kényelemből, amiben élsz valamit azért, hogy mások élete is jobb lehessen, kész lennél-e harcolni a korrupció ellen, akkor bizony várható, hogy nagyon sokan, rengetegen mondanák, hogy IGEEEN!!

Na, ez az, amire nem kerülhet sor.

Ezért kell olyan pártokat létrehozni, amelyekre nem kell befogott orral szavazni, mert ők jófejek, meg minden. Ezért kell a PM. A PM elfogadja a rendszert, amit a hatalom működtet. A PM nem megy neki sem bajnainak, sem olyan ügyeknek, amelyek Bajnaiék számára kényesek vagy nemkívánatosak. A PM legdurvább vonása viszont mind közül az, hogy hamisítja az LMP-t. Ott áll a párt-piacon, a politikai térben az LMP mellett és azt mondja, hogy én vagyok az igazi, nem az LMP.

A PM harcol a szegénység ellen !!!!!! Mármint szóban, plusz van egy tagjuk, aki egy mozgalmat működtet, Misetics Bálint, a Város mindenkié nevű mozgalmat, ezért ők elmondhatják, hogy „harcolnak a szegénység ellen”. Az persze figyelemreméltó, hogy annyi beszélgetés, sörözés során sosem adódik egy olyan beszélgetés, amely eljutna odáig, hogy de hát Bajnai neoliberális technokrácia végrehajtója, egy igazi neolib technokrata executive, aki az MSZP legutóbbi miniszterelnöke volt, amely párt nem szocialista, hanem kapitalista, nem a társadalom érdekét, hanem a pénz és a hatalom érdekét képviselik. Idáig nem jutnak el, s így nem esik le nekik, hogy két olyan dolgot csinálnak elvileg egyszerre, amik totál ellentétesek.

Mindegy, nem számít, a cél csupán az, hogy bízzunk Bajnaiban, és ne menjünk neki a rendszernek, a hatalomnak. Hillary Clintonék is ezt szeretnék. Mindenki ezt szeretné. Csak essünk már túl a rohadt választásokon, és jöjjön végre a kétpártrendszer. Akkor már mondhatjuk, hogy miért, tudsz jobbat? Mutass egy pártot, amelyikre lehetne szavazni?

Ma azonban még minden lehetséges, mert van 2 ilyen párt is!!! Az LMP és a 4K!. Bajnaiék azonban nem akarják, hogy mások kerüljenek kormányra. Ők akarják irányítani az országot, naná, őket akarja a hatalom, hiszen ők és a hatalom egyek. A gond ezzel csak annyi, hogy az elit nem a kerületük önkormányzatát igazgatja, mondjuk a Rózsadombot, hanem az országot, és nem az egész társadalom javára. Ezért terjed a Jobbik olyan szépen Gyurcsány óta.

Keresztül kell vinni a választásokat, úgy, mint eddig mindig. Jól elbódítania népet médiával, utána pedig folytatódhat végre a műsor, a biznisz a szokásos módon. Ebben vesz részt a PM támogatóan, ebben a projektben, ebben a cégben részvényes a PM – és ez ellen áll ki az LMP a társadalom oldalán.

innentől a reagálások



re: 1) "Egyáltalán részt lehet-e venni ebben a rendszerben?"



NEM – stimmel .)



de írod:

Ott ülsz abban a Parlamentben, ami elfogadja mindazon törvények hosszú listáját, amit gyűlöltünk az elmúlt huszonévben, ezáltal te magad tartod fenn azt a rendszert, ami ellen elvileg küzdesz.”



Nem igaz. Ez logikailag sem igaz meg semmilyen szinten. Az LMP ott „ül” abban a parlamentben, és olyat képvisel, amit eddig senki: a társadalmat. Ha egyszer lesz végre demokrácia, akkor abban lesz parlament is. A parlament a beszélgetés helye. A közös döntés helye. A parlament egy kitűnő találmány, ami még sosem volt jó, és még ahhoz képest is korrumpálták. De aki a társadalom érdekét képviseli, az nem vesz részt abban, amiben az MSZP például. Mellesleg: az mszp megszavazta az ügynöktörvényt? Upsz, és a PM? Ezt annak nevezem, hogy ott ülnek a parlamentben, és nem bolygatják a rendszert. De amit az LMP csinál, az nem ez, hanem MÁS. Az, hogy ha már ott vannak, akkor képviselik, amit képviselniük kell – a társadalom jól felfogott érdekét. Lehet így is ... és nem érdemlik meg, hogy úgy beszéljenek róluk, hogy ott ülnek, részt vesznek abban, amiben minden rendszerpárt.



ezt a szakaszt egy álprobléma felvetéseként tekintem (de fontos, és nagyon jó, hogy végiggondoltad, mert így tanulunk kollektíve!!!), a valódi kérdés nézetem szerint az, hogy el lehet-e fogadni ezt a rendszert, vagy meg kell-e változtatni azonnal ...? Nem és Igen (nálam is ez jön ki :))

---------------------------------------------

re 2:

2) “Oké, de együtt lehet-e egyáltalán működni rendszerpártokkal, negligálva a gyökeres változást mint minimumot?"

itt e helyes kérdés szerintem az lenne, hogy mit jelent az együttműködés a rendszerpártokkal ...?

amilyen az MSZP, Bajnai s most már a PM is ... ?

Az SZDSZ és az MSZP együttműködése fúzió volt, egy céggé váltak, együtt uralkodtak. Ez azt jelenti, hogy együtt szavaztak. Gyurcsányt az SZDSZ bármikor kirúghatta volna (Medgyessyt éppenséggel kirúgták, Gyurcsányt megtartották). Ezért van, hogy az együttműködésről mindenkinek ez a korrupt képe van (mindenkinek ilyen korrupt együttműködés képe ugrik be az együttműködésről).

Ezzel együtt simán lehet együtt kormányozni. Miért ne? Parlament van, ügyek vannak, ami tetszik megszavazod, ami nem, az ellen pedig kiállsz. Tiszta sor! Az LMP éppenséggel pont ezt vezette be, hogy ügyenként határozza meg az álláspontját – és nem áll oda egy hatalmi tömb érdekképviselőjének. Az LMP simán alkothatna kormányt az MSZP-vel, ezzel nézetem szerint semmi gond, sőt!! Tudom, hogy MSZP biztosan benne lesz a következő kormányban, hiszen nemcsak milliárdjaik vannak, és nemcsak azért, mert egy bazi nagy polip, de azért is, mert milliók szavaznak rájuk. Ezek az emberek, akik az MSZP-t támogatják, adottak, nem fognak eltűnni, hálistennek, így MSZP biztosan lesz a kormányban ... Miért ne alakítson az LMP kormányt az MSZP-vel? Nem kell fúzionálni, és minden tiszta sor!!!

A gond csak az az „együttműködés”, ami összeolvadást jelöl, azt, hogy a PM azt akarja, amit Bajnaiék és az MSZP ... nem mondanak mást, és nem kavarnak be a polipnak .. ez agáz az „együttműködésben” ... mert hogyan képviselné a demokratikus álláspontot az LMP, ha egyeztetnie kellene még a kommunikációikat az az MSZP-vel? Az MSZP nem ismeri el a 2006-os rendőrségi túlkapásokat, akkor mit mondhat erről az LMP, ha összeolvadna Bajnaiékkal, mint a PM? Ez a gáz az „együttműködéssel” ... hogy eleve meg van mutyizva ... mert összeolvadást jelöl ...

re:

„balosabb társadalompolitikai elveket deklaráló PM”
a PM-nek semmi köze a baloldalisághoz, csak úgy, mint az MSZP-nek ...
Bajnai neoliberális technokrata, ez nem frázis, láttuk, melyik pártnak volt a miniszterelnöke, láttuk mit csinált, láttuk, mit csinált a pártja ... ezek tények: neoliberális technokrata ... ez pedig 180 fokban ellenkezik a baloldalisággal ...


és tökmindegy, milyen elveket deklarál egy párt, csak a tettek számítanak ...

--------------------------------------------

re 3:

3) “Diktatórikusabb és rosszabb-e a NER érdemben, mint a korábbi kormányok?"

ezzel kapcs fontos látni, hogy a gyurcsány kormány is diktatórikusabb és nagyságrendekkel brutálisabb volt minden téren, mint az előző fidesz kormány ....

ennek alapján gondolj bele, tudósként, mit vársz egy következő Bajnai menettől? :)))

egy demokráciában szükség van a fékekre a hatalommal szemben ...

Bajnaival szemben leginkább, teszem hozzá .)

--------------------------------------------

re 7:

7) “Jobb lenne-e kormányt váltani Bajnaival és az MSZP-vel, mint bármilyen egyéb alternatíva?"

erre az együttműködés résznél már reagáltam ...

hozzáteszem, fix, hogy lesz MSZP és Bajnai+PM a következő kormányban, de nem mindegy, hogy mennyi ... minél kevesebb, annál jobb .... minél több LMP, annál jobb .... a PM-ről ezt nem tudom elmondani, hiszen ők Bajaival egyenlők ... kb. úgy, mint Mécs Imre az MSZP-vel ...

továbbá:
fontos látni, hogy a kormányt váltani kifejezés valójában mit takar ...

nem pártok váltják le a kormányt, hanem a társadalom ...

a kormányváltás nem egy munka, amin feltűrt ingujjban dolgoznak Bajnai, Gyurcsány meg Karácsony Gergely ...

a kormányváltást a társadalom végzi, az alapján, hogy a média mekkora káoszt robbantott a fejükben ...

vagy fel tudják fogni, hogy mi a szitu, vagy nem ...

itt tehát arról kell beszélni, hogy jó stratégia-e összeolvadni Bajknaiékkal és egy nagy családként próbálni meggyőzni a társadalmat arról, hogy mi most jobbak leszünk, mint orbán ...

szerintem az a jó stratégia, hogy meggyőzzük a társadalmat, hogy orbán GÁÁÁZZZZZ ....

amely meggyőzésnél, párbeszéd törvényeinek megfelelően elsőrangú követelmény, belépő, hogy megértsd a társadalmat ... és kijelentsd, megértjük, hogy az MSZP és Bajnai mennyire gázok voltak, és soha többet nem akarunk ilyet ....

igen, itt adódik egy kis bibi ... ha az akarjuk, hogy az MSZP örök életű fáraó párt legyen ...

----------------------------------------

re: 8

8) “Elfogadható-e egy Bajnait és az MSZP-t is valamilyen formában tartalmazó ellenzéki összefogás a NER leváltása érdekében?"

ezt a kérdést is újrafogalmaznám, persze :)

úgy, hogy mennyire etikus egy ilyen összefogás, és hogy menyire produktív, mennyire segít a társadalomnak ...

amúgy:

fontos megérteni, mi ez az összefogás ...

ez bizony. „együttkampányolás”, stratégiai együttműködés ... értsd: pártpolitikai együttműködés !!!

olyan együttműködés, ami közös érdekként jelöli meg a közös támogatottság növelését ... (ami bár értelmesen hangzik, durvát jelent, hiszen ez azt jelenti, hogy a PM többé nem beszélhet a TB-privatizációról, 2006-ról, Sukoróról, Hagyóról, a BKV korrupciójáról, a megszorításokról, a neoliberális gazdaságpolitikáról, Gyurcsány szerepéről az antiszemitizmus és a szélsőjobb elterjedésében ... nem beszélhetne sajtószabadságról !!!!!!!

és akkor milyen egy ilyen kampányolás? mi más, ha nem a nép megvezetése?

FONTOS még látni az összefogásnál,. hogy ez nem hitler legyőzése ...

nem az van, hogy nektek van ennyi tankotok, nekünk 2 atomunk és egy tengeralattjárónk, álljunk össze, és támadjuk le a barom hitleréket ...

itt egy társadalom van .. nincsenek fegyverek, a támogatottság, amit tévesen úgy tekintenek, mint hadtesteket (nektek hány emberetek van?) arról szól, hogy a társadalom egy része elfogadná, ha XY párt kerülne kormányra .... megbízna benne ....

az összefogás két párt között nem azt jelenti, hogy ketten erősebbek lesznek .... vagy hogy összeadódik a támogatottságuk ....

valójában azt jelenti, hogy egyenlőségjelet tesznek egymás közt ... a társadalom pedig tudni fogja, hogy ők együtt vannak, mint az mszp-szdsz ... kész ....

ennek sok értelme nincs ... sőt, bárki 5 perc alatt átlátja, hogy ha az LMP nem olvad össze az MSZP-s termékcsaláddal, akkor sokkal több embert tud rávenni arra, hogy váltsuk le Orbánt ... sőt, az LMP és az MSZP-Bajnai-PM blokk össztámogatottsága sokkal nagyobb lehet, mintha az LMP is beolvadna a blokkba .... ez bazi egyszerű matek ... de ezt kálmán olgi nem fogja az atv nézők orrára kötni ...

in fact: az MSZP pont egy olyan helyzetet akar előidézni, amikor a társadalom oda kerül, hogy vagy a fidesz vagy az mszp (és társaik)

ez az, amiért az LMP gáz ... mármint az ő számukra .. ezért robbantották fel ...

mert ha van LMP (és 4K!), akkor a társadalom nem lesz olyan hülye, hogy még egyszer azokra szavazzon, akik miatt most a fideszre szavazott ... ez is puszta matek ... kálmán olgi ezt sem köti nézői orrára ...

ha az LMP összeolvadt volna az MSZP és társaival, akkor a társadalmat olyan helyzetbe sodorta volna (elárulva a társadalmat és a demokráciát is), hogy ne tudjon értelmesen választani ... és rá legyen kényszerítve, hogy az MSZP tovább uralkodását megszavazza, hogy ebbe beletörődjön ...

mi a francért ne indulhatna egy új párt választásokon, amelyik történetesen nem része az MSZP nagy családjának? Honnan veszi az mszp volt miniszterelnöke meg mindenkik, akik mögöttük állnak, hogy az MSZP monopolhelyzetet érdemel? hogy merészelik megtiltani, hogy valakik önálló pártot futtassanak?

komoly kérdések ezek ...

de van rá jó válasz – az LMP jó válasz ... mert nem hagyták magukat bedarálni ...

mi lesz ebből?

kormányváltás ..

több LMP és kevesebb MSZP ...

ki az, aki ezen veszít?

hát biztos, hogy nem a társadalom :)

---------------------------------------------------



re 9

9) “Jó, de akkor most mit kezdjünk egymással?"

a politikai nézeteket értelmesen lehet megbeszélni, és ahol a más politikai végkövetkeztetésre jutott emberek megértik, nem pedig ellenségnek tekintik egymást”

Bajnai nem egy nézet ... hanem egy rendszer, amely már bizonyított ... annak is a legrosszabb fajtája (neolib technokrácia sajtószabadság nélkül, megszorításokkal, kettérobbantott társdalommal, álom-Budapest koncepcióval)

Bajnai és az MSZP nem egy nézet, már bizonyítottak ... pontosan tudjuk, miről beszélünk – apropos, tudjuk?

ráadásul éraváltás van, így nem politikai „végkövetkeztetésekre” jutunk ...

hanem a nagy történések közepén próbálunk navigálni, próbáljuk kitalálni, mi az értelmes következő lépés ...

az LMP egész gondolatrendszere nyitottságon alapul, azon, hogy a rendszer (ha olyan emberek, csoportok képviselik a társadalmat, melyek nem korruptak, tehát tényleg a társadalom érdekét tekintik) megváltoztatható ... ez egyáltalán nem egy végkövetkeztetés :)

viszont amit a PM csinált, az az ...

a megértés és az ellenség között pedig túl nagy a szakadék ...

a megértés ellentettjeként szellemi szembenállást jelölném meg, illetve a markáns elhatárolódást ...

ami az LMP részéről jogos, hiszen ha Bajnaitól elhatárolódnak, akkor azoktól, akik tőlük határolódtak el (annak érdekében, hogy Bajnaitól és mindattól, amit a Bajnai-csomag tartalmaz, ne kelljen elhatárolódniuk), miért is ne határolódnának el? Az ember definiálja magát ... pártok is ... fejlődünk, és definiáljuk magunkat, menet közben ... a szellemi szembenállás egy NAGYON fontos dolog ... alapvető lelkiismereti értelmiségi kötelesség ...

az, hogy ebből nem bontakozik ki egy virágzó szellemi élet, egy izgalmas mozgalmi-politikai vita, igazából nem meglepő ... hiszen nincs mindkét oldalon ugyanannyi érv, gondolat sem tény, amelyek egymással ütköztetve inspirálóak lehetnének ... kezdve ott, hogy az MSZP-PM fúzió, bocs, a PM Bajnai „együttműködés” kinek az érdekét szolgálja ...

Szerintem a „párbeszéd” nagyon fontos, de vagy Bajnaival és a hatalom erősembereivel folytatsz „párbeszédet” a hatalom elosztásáról, vagy a társadalommal ... a PM-esek döntöttek ... az LMP-sek kitartanak eredeti álláspontjuk mellett – aminek szerfölött örülök .)

KÖSZ a cikket !!! kösz a gondolatokat, s kösz, hogy végiggondoltad !!! mindenki nevében kösz!

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: pm lmp

Utolsó figyelmeztetés: nem moccan az LMP - aggódnak a párt befektetői

2013.07.03. 12:41 equally

Az LMP egy bizalommal övezett párt, amelynek a sarkában ott liheg a bizalmatlanság. Mindez érthető, hiszen a hatalom nem nézi jó szemmel, ha egy párt a maga útját járja, és szavazókat hódít el a saját pártjaitól. Egy ilyen párttal nem kedves a média, sem a neoliberalizmust támogató budapesti értelmiség, a szellemi / anyagi elit. Mégis, mivel határozottan deklarálták, hogy a társadalom érdekében akarnak dolgozni, a bizalom megvan. Igen, a bizalom megvan – de hol a munka?


erzem.jpg

A párt befektetőin azokat az embereket értjük, akik aggódnak a közösség jövőjéért, akik tudják, hogy Bajnai és az MSZP úgy általában mit szokott művelni, s akik tudják, a PM mit árult el, amikor a Gyurcsány-Kóka szövetségéhez hasonló együtt kampányolós „együttműködésre” léptek a Bajnaiékkal, és akik tudják, hogy a Fidesz ámokfutása per pillanat a legrosszabb dolog, de lehet még ennél is rosszabb, hiszen eddig, 2002 óta mindig csak rosszabb jött. Sőt, még amikor 2002-ben a békés Medgyessy következett, az is eldurvult, és miért? Mert a társadalom egyre jobban leépül és kiszolgáltatottá válik, a hatalomnak így egyre korlátlanabb a hatalma. Ez a folyamat nem áll le magától, hiszen világtendencia, Oroszországtól az USA-ig a demokrácia brutális visszabontása, a társadalmak befenyítése, terrorizálása. Ez a folyamat csak akkor áll le, ha megállítjuk – és itt a társadalom megszervezéséről beszélünk legelsősorban.

Mindenki tudja, hogy iszonyatos gáz van, mert Orbán megállíthatatlan, és jön a kétpártrendszer, és még durvább és durvább lesz az egész, a földeket eladják, és nagyüzemi módon, a fegyveresek által őrzött hatalmas földeken kísértet traktorok és kombájnok ontják majd a permeteket, gyorsan elhalálozó munkások által vezetve. És itt lesznek a Monsanto magok, és Magyarország egy föld nélküli ország, egy élelem nélküli ország lesz, ahol a világ multicégei rajtunk kísérletezhetnek, hogyan reagál az emberi szervezet a mérgekre és a GMO-ra – na és persze a demokrácia leépítésére. Megtehetik, mert egy társadalom nélküli ország vagyunk.

Az LMP befektetői aggódnak, hiszen az LMP nem moccan, nem történik semmi. Mindannyian tudjuk, hogy más politika kell – de hol van az a más politika? Hol az ördögben? Január 1 óta kerek 6 hónap telt el, az összes 15-ből. Mi történt ezalatt? Nyente.

Ja, igen, a Fidesz eléggé sok dolgot megcsinált azóta ... Igen, az LMP ezekre derekasan reagál ... hol kritikával, hol törvényalkotással. De ezt akkor is a Fidesz csinálja, a történést a Fidesz kezdeményezi. Ez csak REAGÁLÁS, és ez csak MÉDIA SZEREPLÉS – ugyanaz, amit bármely hagyományos párt, például az MSZP is szokott csinálni, amikor épp nem ők vannak kormányon. Ez ÉDESKEVÉS. Ez elégtelen (bár a munka tiszteletet érdemel, új parlamenti kultúrát teremtett az LMP, a parlamenti közvetítések a legnépszerűbb tv-műsorszámmá váltak miattuk !!! mégis, ez nem elégséges). Ezt mondja egy befektető, és hozzáteszi, az LMP egy bemerevedett állapotban, mint egy kő, a saját tehetetlenségénél fogva úszik előre az időben. És ez minden szimpátia ellenére: elégtelen (nem elégséges). Ma még mindig ugyanúgy forgalomban vannak azok az LMP-s kitűzők, amiket a régi 2010-es szlogen van, hogy „érzem” – tudjátok, mit éreznek ilyenkor az ügy sorsárét (amelyet ez a párt szolgálhat) a aggódó befektetőitek?

Világ szerte forradalom zajlik, az LMP ennek a forradalmak a hullámaira akar rácsatlakozni. Ez azonban kötelezettségekkel jár. Forradalminak kell lenni. Dolgozni kell, dolgozni kell a társadalomért, meg kell mozgatni, meg kell szervezni a társadalmat. A kampány nem elég, csak az elvégzett munka számít. Amikor az árvíz idején Szél Bernadett kiment, és adott egy interjút az egyik tévének, meg lefotózták, ez önmagában kevés lett volna, csak a munka számít – szerencsére Szél Bernadett tisztában volt ezzel, és az interjú után, amíg volt munka, addig ott adogatta a homokzsákokat, együtt a többiekkel. Mert csak a munka számít. A társadalmi munka, az, amit az LMP a társadalomért tehet. És ez sokkal több, mint a homokzsák pakolás (bár az nagyszerű dolog) !! Meg kell tanítania társadalomnak, hogy hogyan működik ez a rendszer, és miért rossz, és meg kell tanítani a társadalomnak, hogy konkrétan hogyan kell megváltoztatni a rendszert, lépésről lépésre. Meg kell szervezni a társadalmat, dolgozni kell az emberekért, az emberekkel együtt. Csak ez a pálya. Közben pedig ki kell szállni a politikai mókuskerékből, és a forradalmi módon meg kell fogalmazni, ki kell kimondani dolgokat, ahogyan Puzsér Róbert erre 2 hónappal ezelőtt figyelmeztetett: új sebességfokozatba kell kapcsolni.

A PM-esek kiszálltak, s azóta várjuk, hogy majd feláll az új LMP. A facebook-on még mindig 19000 valamennyi az LMP szimpatizánsok száma, ez mindent elmond. Azt egyebek közt, hogy az LMP még nem állt fel. De miért? Miért történik ez? Miért történik így?

Nos, egy biztos, új éra van, illetve egy éraváltás kellős közepén vagyunk. A régi sémák nem működnek. Csak a régi pártok számára, de számukra is csak a régi szavazók megtartása terén. A kommunikáció ma már más, mint valaha. Arról, hogy a kommunikáció ma hogy működik, majd 2 év múlva olvashatunk tanulmányokat. De addigra ott leszünk, hogy Orbánék egy neoliberális rabszolgatelepet csináltak az országból, és vagy ők következnek majd 2018-ban is, vagy a Bajnaiék – és tökéletesen mindegy lesz, hogy melyik, mert a rendszert egyik rendszerpárt sem próbálja megváltoztatni, mivel ez ellentétes a megbízatásukkal.

Az LMP-nek, hasonlóan a 4K!-hoz és a Kalózpárthoz, egy mozgalommá kell válnia (amiben nem segít, hogy a bázisdemokráciáról átváltottak a pártelnökség intézményére, ami által az LMP, ugyanúgy, mint a PM vagy az MSZP, az erősemberek pártjává válhat). Mozgalommá kell válni, mert csak a mozgalom terjed. Mozgalmat viszonyt csak olyan párt tud képviselni, amelyik „a rendszerváltoztatás jogát fenntartja” a társadalom számára. Ha ilyen párt nincs, akkor terjed a JOBBIK. Mert a Jobbik „is” mozgalomként terjed ám !!!

Vagy az LMP vagy a JOBBIK. Vagy az LMP szívja be, baráti pártokkal, mint a 4K! és a Kalózpárt a társadalom jelentékeny részét, vagy a JOBBIK. S ha a JOBBIK, akkor a Fidesz / MSZP 2pártrendszer bebetonozódik. A kör bezárul, a társadalom egy börtön kolóniává változik, „olyan lesz már, mint egy menekült tábor”, amelyen belül a tábor, illetve a rendszer szabályainak megfelelően lehet felemelkedni vagy éppen elsüllyedni (öngyilkosság, hontalanság, a menőbbek számára disszidálás, mint a régi szép időkben – de ha Magyarország is elesik, nem sokáig lesz hova disszidálni, illetve a ma még virágzó nyugati országok is elkezdenek szétrohadni – madáchi perspektíva).

S mindez azért, mert az LMP nem tud megszólítani embereket? Mert az LMP nem tud eléggé jól kommunikálni? Majd azt mondják az LMP-sek, mint Bajnai, hogy bocs, nem értettünk hozzá? Nem tudtunk jobbat?

Kedves LMP-sek, van még kb. 4 hónapotok (az összes 9-ből, mondjuk, október 23-ig, amikor beindul a Fidesz vs. MSZP & Co. háború egy új Bajnaival vagy a régivel), hogy azzá váljatok, amivé válnotok kell, egyetlen másodpercet se vesztegessetek el – bizalom még van, a befektetők kivárnak ... De ez vihar előtti csend. A vihar úton van, és vagy ti lesztek a vihar, vagy ti lesztek az elsők, akiket a vihar elsodor. Vészhelyzet van. Rés a pajzson. Ébresztő! Mindenkinek!

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: orbán bajnai 4k schiffer 4k! lmp kalóz párt MSZP PM

Schiffer mondja, sakk! - újra lehet LMP frakció a parlamentben – vigyorarc :)

2013.06.14. 18:15 equally

Amikor az LMP-ről beszélünk, nem kis elfogódottsággal tekintjük e rendhagyó parlamenti pártot, láttuk a legutóbbi amerikai elnökválasztást, a harmadik párt még csak el sem indulhatott a választásokon, mert nem volt elég pénzük. Totális cinizmus, az Occupy Wall Street-es jelölt könnyes szemekkel nyilatkozott. Nekünk azonban van egy olyan pártunk, amely nem rendszerpárt, hanem a társadalom pártja, és ott van a parlamentben! Nos, ezt vette el tőlünk a PM, illetve Bajnaiék, amikor az LMP frakciót Karácsonyék feloszlatták ... és ezt a kárt hozta most helyre Schiffer egyetlen jól irányzott beadvánnyal :)

lmp-fraki-again.jpgvissza a parlamentbe, ismét lesz frakció

Óriási pusztítást végzett az LMP-ben Karácsony Gergelyék kilépése, amely egy 2011 tele óta húzódó ostrom volt végjátéka volt. Az LMP-nek először meg kellett küzdenie azért, hogy ne kelljen összeolvadnia az MSZP-vel, majd utána azért, hogy Bajnai és a Milla által alapítandó új párttal se, az ez utóbbi társaságtól való függetlenségi nyilatkozatát az LMP-nek két kemény kongresszuson is ki kellett mondania. Végül győztek, de ... a frakciójukat szétlőtték a PM-esek. Volt, nincs ... Bocsika, háború van ...

Az LMP kizökkent, de Schiffer egyetlen jól irányzott lépéssel helyre tolta azt. Elolvasta az Alkotmánybíróság indoklását arról, hogy Gyurcsányéknak miért nem lehet frakciójuk, még szép, hogy elolvasta, briliáns elméjű ügyvéd, aki a parlamentben lelkiismeretesen végzi a dolgát. Elolvasta, és nyilván nem kis örömmel állapította meg, hogy az AB tudtán és akaratán kívül kimondta, hogy lehet LMP frakció :) Innentől vigyorarc :) Bocsika, nem sikerült megsemmisíteni az LMP frakciót :)

Sokan persze úgy vannak vele, hogy nem is nézik a parlamentet, mert a rendszer elidegenítette tőlük azt ... Nincs ott semmi látnivaló ... minek néznéd? Beszélnek, szavaznak, ennyi ... A parlament persze eléggé durva hely, frusztráló és lehangoló, ahol a szemét és cinikus hatalom általában akadály nélkül viszi át, ami akar .... miközben az ellenzék azzal szerez magának médiaszereplést, hogy látványosan ellenkezik ...

De akik követik a a parlamentet, pontosan tudják, hogy amióta az LMP bent van, azóta egészen MÁS a helyzet ... Először is áttekinthetővé válik, hogy mi történik odabent, és nem csupán operett-ellenkezések, hanem valódi kritikák, valódi törvényjavaslatok hangzanak el ... Az LMP olyan, mint egy átvilágító, hibakereső kis robot, amely minden ügyhöz hozzáfűzi, hogy hogy kellene azt megoldani, ha a társadalom érdekét tekintjük, és hogy mi a hiba abban, amit a hatalom aktuális ügyvezetői (a kormány) csinálnak ... Az LMP-sek ott vannak, és a társadalom érdekét képviselik – egy olyan helyen, ahol tradicionálisan (lásd Mikszáth vagy Ady idejét) cinikus, az emberek feje felett uralkodó hatalom dőzsöl – saját zsebre ...

Az LMP-től a frakció elvesztése elvett egy csomó pénzt is, de ez semmi ahhoz, hogy elvették tőlük a felszólalási időt ... a napirend előtti felszólalás lehetőségét ... gyakorlatilag kispadra ültették őket ... akik inkább nézők, és csak néha szólhatnak hozzá ahhoz, amiről épp szó van ... Horror volt nézni, hogyan kell Schifferéknek 5 percen osztozni a többi függetlennel, egész nap ... ennél brutálisabb, cinikusabb kínzást, terrort kieszelni is nehéz ...

Persze, így is előadták az ügynöktörvényt, a fidesz összes kifogásait figyelembe vevő új verziót, ami így sem felelt meg, sem a fidesznek, sem az MSZP-nek ... de a PM-esek is távol maradtak a szavazástól ...

A kép, ami hamar összeáll a ember fejében, az, hogy az LMP sziszifuszi harcot folytat a hatalommal ... és a hatalom eléggé durván nyerésben volt .... mert szó szerint elnémították az LMP-t ... elvették tőlük azt a jogosítványt, ami egy parlamenti pártot megillet ... Schiffer briliáns húzása azonban új korszakot nyit, az LMP túlélte a PM-szakítást, és új életet kezdhet ... a harc Orbánék elkergetéséért biztató fordulatot vett – innentől ... vigyorarc :)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

13 komment · 1 trackback

Címkék: frakció schiffer lmp lehet más fraki

Parlament 3D - Ügynökügy (2013-06-04)

2013.06.04. 21:50 equally

Hülye dolgok vannak az ember fejében. Azt hisszük például, hogy a parlament valami komoly dolog. Azt hisszük, hogy van 2 oldal, és amikor a mi oldalunk van hatalmon, az jó, amikor a másik, az meg durva. Nevetséges ügyekkel, vagy éppen traumatikus élményekkel terheli az agyunkat a média, és fogalmunk sincs, mi az, ami valójában történik ... De a politikusoknak, a rendszerpártok politikusainak nagyon is van. Egy délután a parlamentben ...



parlament.jpg

Óriási épület ... enyhén túlméretezték ... megdöbbentő ott lenni, 3D-ben. Minden más, hallatszik az összes hang. Egyáltalán nem azt látni, amit a tévében. Rogán fel alá mászkál, telefonálgat. A tévében ez nem látszik. A hangok pedig, mint egy törökfürdőben. Rengeteg férfi, épphogy nem csupasz a testük, épphogy nem gőzben izzadnak. De amúgy minden ugyanaz. És ugyanaz, mint Mikszáth vagy Móricz parlamentjében. És Adyéban. Rengeteg korrupt férfi jár oda üzletről beszélni, a folyosón még ott vannak a rézből készült szivartartók, szivar-hamutartók, látjuk, milyen lehetett egy százassal ezelőtt. Ma már nem lehet cigizni, de a szellem ugyanaz.


No és a pártok? Ez a legdurvább! Hallod, ahogy bekiabálnak szavazáskor: „IGEN”, majd egy másik hang: „NEM”. Ez volt a fidesz és az mszp. Hihetetlen, hogy Schiffer András volt annyira gyerekes, hogy tavaly párszor odasétált beszélgetni a fideszesek közé, majd amikor a szavazásra került sor, elkiáltotta magát: IGEN – amikor a fidesz szavazógépeinek NEM-et kellett volna nyomniuk. Az ember nem állja meg nevetés nélkül .))

Ez a parlament!!! Totálbiznisz. Ott ülnek bent a barom férfiak, és a bizniszt intézik, s közben egymást is megszólítják, asszony gyerkőcök, rendben? Közben kivágták a parlament előtt a parkot, restaurálják 1944-et, amibe az antifasiszta költőzseni, Attila nem fér bele, így mennie kell, neki is, meg a dinnyehéjnak is, mert Horthy így akarná, s mert Orbán így akarja.

tumblr_ktgziyGpIo1qa3j35_1.jpg

Ebben a parlamentben olyan törvények mennek keresztül, amik ... előre le vannak játszva, amik nagyon konkrétan ki vannak találva, amik nagyon konkrétan szolgálják cégcsoportok, klánok, családok érdekeit. Mintha az ő láthatatlan kezük játszana a kormánypárti többséggel, az aktuális kormánypárti többséggel, mint vicces sakkfigurákkal. Itt vitték át a földtörvényt, amit az mszp is támogatott, itt vitték keresztül a TB-privatizációt, amit csak egy népszavazás állíthatott meg (nem a fideszé), s itt döntik el, hogy mekkora megszorítást rónak rá a magyar családokra – csak úgy lazán ...

Az ügynöktörvényt úgy söpörték le, ahogy szokták. Lásd az elmúlt 20 évet. A hatalom csak nem akarja leleplezni magát. Kicsit sem.

A legutóbbi szavazás, mint a többi, mint az elmúlt 20 év, nevetséges színjáték, illetve annak a kényelmetlen része. A színjáték az, hogy mindenki mindenhol és mindig azt mondja, hogy persze, meg kell lennie végre, persze, hogy támogatjuk. Aztán amikor már nem elkerülhető egy napirendre vételi szavazás, akkor jön a kínos konfrontáció: ki kell mondani, hogy nem.

Cinikus rafinériával oldják meg ezt a Nem-kimondást. Távol maradnak. Közben pedig külön szereposztást hoznak létre. A fideszben is van 12 ember, aki például támogatja. Nehogy azt mondhassák, hogy a fidesz egyöntetűen ellene van :) Nem, dehogy, csak annyira, hogy ha az egész ellenzék megszavazná, s ha néhány fideszes véletlenül rossz gombot nyomna meg, akkor is meglegyen a végén a NEM. Az MSZP-ből is megszavazták páran, ők kevesen vannak, náluk kevesebb ember mondhatott IGEN-t. Érdekes persze, vagyis cinikus szemétség, hogy ha minden más szavazásnál egyöntetűen szavaznak a pártok, itt eljátsszák a sokszínűséget ... Mindegy, átlátszó az egész bagázs ...

Ja, igen, Karácsony Gergelyék ...

Gondoljatok bele, nem szavazták meg. Pedig megtehették volna, akkor sem ment volna át, csak legalább kimondták volna, hogy támogatjuk, mi is ezt akarjuk, mi is akarjuk ezt. De ezt már nem tehették meg, mert a szavazataikat Bajnaiékkal és az MSZP-vel kell egyeztetni, nyilván. És hogy fordulhatna elő, hogy Karácsonyék megszavazzák, míg az MSZP ott ég, hogy ők nem? Ez nem lenne tisztességes együttműködés ... Nekik is égniük kell, közösen kell elvinni a balhét, a társadalom megalázását ... A PM-esek sem mondhatnak igent nagyobb mértékben, mint az MSZP. Az MSZP-től 8 fő mondhatott igent, akkor a PM-től 2? Az azért durva. Inkább senki sem ment be szavazni ... tiszta sor.

Majd azt mondják, a Schiffer miatt van ez is ... (mert megosztó személyiség, suttogja a propaganda) ... nem akarták azt, hogy Schiffer akarata teljesüljön ... az ATV nézők megértik majd.

És egyébként miért is nem szeretik Schiffert? Mert nem akart Bajnaiékkal összeépülni? És egyébként, miért is rossz összeépülni Bajnaiékkal és az MSZP-vel (Karácsony Gergely 2011-ben is már együtt akart működni, akkor még az MSZP-vel)? Hát talán csak ezért ... Mert aki összeépül Bajnaiékkal és az MSZP-vel, az többé nem lehet önmaga, nem szavazhatja meg a saját törvényeit sem ... Kínos, ugye? A politika tényleg az arcokról szól ... a magas durabilitású arcokról ....


IMG_9640-s.jpg

Milyen lehet egy Szabó Rebekának nemmel szavaznia ugyanarra, amire korábban, meggyőződésből, s azért is, mert az egész LMP eleve erről szól, az egész politikai karrierjük, küldetésük, hogy LEHET MÁS, szóval milyen lehet azok után, hogy korábban mindig megszavazták, most azt szavazni, hogy bocs, nem ...? Nem csoda, hogy a PM-esek távol maradtak ... A PM-esek, most, hogy Bajnaiékkal és az MSZP-vel összeépültek, többé nem akarják az ügynöktörvényt ... ma már csak azt akarják, amit Bajnai és az MSZP is akar ... „Kattints, nyomj ide egy tetsziket, ha te is le akarod váltani Orbánt”, őszinte részvétünk szegény Rebeka felé ...

Persze, amúgy továbbra is akarják az ügynök akták nyilvánosságát, ahogyan a fidesz és az mszp is, meg Gyurcsány pártja, a DK is ... csak akkor nem, amikor szavazni kell ... Megtehetnék, hogy megszavazzák, de akkor az MSZP egyedül égne, és az nem jó, mert közösen kell elvinni a balhét, a társadalom megalázását ... MSZP, Fidesz, Gyurcsány és társai ... együtt ... az LMP-sek meg a „hülye idealisták”, akik azt hiszik, hogy itt meg lehet csinálni, ami az NDK-ban vagy Csehszlovákiában értelemszerűen megvalósult ... 1989-90-ben ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: pm karácsony ügynök akta schiffer lmp szabó rebeka aktanyilvánosság ügynök törvény

Isztambulban kitört a ... – harc a rendszerrel szemben

2013.06.01. 17:31 equally

Isztambulban a város közepén a park helyére bevásárlóközpontot tervez a kormány, a városvezetés, összhangban a helyi üzletemberek akaratával. A városlakók azonban fellázadtak, békés tüntetéssorozatba kezdtek. Akarják a parkjukat, és nem akarnak a helyére bevásárlóközpontot.

istanbul-protest2.jpgkönnygázt küldtek a parkért tüntető fiatalokra ...

A városlakók ellenállnak a korrupt hatalom akaratának, és próbálják megvédeni, ami az övék. Gyönyörű ...
Nálunk is kinéz egy ilyen Tarlós István római parti mobilgát tervével szemben ... másrészt az egész esemény kísértetiesen hasonlít a mi 2006-os tüntetéseinkhez ...

Ezért kérdezzük hát, mi az, ami összecsap most Isztambulban? Mi ez a két oldal? Mi ez a két szemben álló erő? Akármilyen patetikusan is hangzik, kimondhatjuk: a hatalom és a társadalom harca, összecsapása ez.

Nálunk jellemző módon torzítva írnak róla, a NOL például úgy ír, mintha rendbontókról volna szó, és szélsőségesekről, és mindenki alig várja, hogy helyreálljon a rend, mert ez a park csak ürügy a tüntetésre (elég szemétség így beállítani). Az új_index (4444) meg zöldekről ír, akiket jól lepaprikaspréznek a központban, mert fákat akartak megmenteni. Az üzleti média (corporate media) nem érti, hogy a társadalom ragaszkodik ahhoz, ami az övé, az emberek ragaszkodnak a fáikhoz, ragaszkodnak a parkjukhoz a város szívében, és nem akarnak rohadt bevásárlóközpontot (nálunk is készül a városközpont a város szívébe, SZDSZ-es projekt, majd a Fidesz befejezi, vagy az MSZP, tökmindegy, mind ugyanaz, ezek a pártok rendszerpártok, a rendszer pártjai, lásd Veres Pálné gimi esete, 2007-től napjainkig ívelő korrupciós, városlenyúlós projekt, a kormányváltás, a tarlós/hagyó-demszkyváltás, a Rogán/Steinerváltás mit sem számít, ezek nem a társadalom pártjai, hanem a hatalom pártjai, nem társadalmi pártok, mint például az LMP, a 4k! és a Kalóz párt).

istanbul-protest3.jpgpont, mint a Tienamnen téren ...

Meg kell értenünk, óriási harc kezdődik, óriási harc közepén vagyunk világszerte. A társadalmak küzdenek az önrendelkezésért.


íme az ellenállók üzenete:

Isztambul központjában a városvezetés le akar rombolni egy pihenőövezetet, hogy bevásárlóközpontot építsenek a helyére, az isztambuliak tüntetni kezdtek ez ellen. Békés tüntetések sorozata után a rendőrség egyszer csak megtámadta a tüntetőket, erőszakot alkalmazva, könnygázzal és vízágyúkkal, direkt az emberek arcát és testét célozva (ismerős). Tüntetők tucatja sebesült meg, és került kórházba. A parkot lezárták, mindenféle jogi keret nélkül (mire jó a műveleti terület!).

A török média, amit közvetlenül irányít a kormány (ismerős? „kézi vezérlés”), illetve üzleti csoportok, megtagadják a tudósítást az eseményekről (ha lenne hírtévéjük, nyilván kitiltanák őket a köztévé épületéből). A hírügynökségek szintén visszatartják, blokkolják az erről szóló híreket (lásd nálunk a NOL június 1-jén adott hírt róla először).

Kérünk, oszd meg ezt az üzenetet, hadd tudja meg a világ, milyen rendőrállamot hozott létre az AKP és Recep Tayyip Erdoğan.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

az üzenet eredetijét itt olvashatod

https://www.facebook.com/OccupyWallSt/posts/514171268650642


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
BREAKING !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
a rendőrség parancsot kapott h vonuljon vissza !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: török törökország rendszerváltás forradalom rendszer isztambul istanbul 4k lmp

óvakodj a törpétől :) avagy: 4K + 2k = ?

2013.04.29. 23:44 equally

Hihetetlen, hogy a baromság mennyire menő. Schiffer András kidolgoz és előad egy beszédet valamely komoly, valós témában, majd utána még viszont-válaszol is a megsemmisített fideszes agytrösztöknek a parlamentben, élő adásban, de ez semmi. Ehhez képest, valaki zombinak öltözve kimegy az utcára, és azt mondja, „aggyál pénzt”, és máris látványos facebook siker. Nos, igen, ez a szórakozás csapdája … Ha menő akarsz lenni, zombiságot kell nyomnod, szórakoztatnod kell, s nem valami értelmes gondolat átvitelével foglalkoznod … De kell ez a 4K-nak?

4k_600.jpg

Az értelmiség feladata, hogy elemezzen, s figyelmeztessen. Ezért született ez a cikk. Óvatosak azzal a 2K-val, kedves 4K-sok. Akármilyen csábítónak is tűnk a lehetőség, hogy a viccpárttal együtt gegeket adjatok elő, ez nem jó irány. Persze, csábító, hogy a 2k-nak csomó like-ja van, de ne feledjétek, egy sima cicafotónak még 10x annyi tetszikje keletkezik egy nap során, mint amennyit a kutyapárt fel tud mutatni. Mert ez a szórakozás, ez a média, minél kevesebb az üzenet, annál jobban terjed az adott kép. Minél kevésbé mond ellent a hivatalos valóságnak, minél kevésbé zavarja meg a befogadót a szórakozásban, annál jobban terjed.

De hova juttok így, kedves 4K-sok? A kamu-üzenetek és a konkrét viccpártiság csapdájába. A 2K-nak nincs más esélye, ők csak ezt tudják, vicc-üziket nyomni, de ők egy viccpárt. Ők nem akarnak és nem is tudnak mást,nekik ez a maximum. De ti, eléggé konkrét projekt-vasakat üttök. Ti eléggé konkrétan baloldaliak vagytok. Az új-baloldal, a new left képviselői.

Nehéz áttörni, nehéz megszólítani az embereket – de … mindig jobb ezen dolgozni,mint feladni, és belehuppanni abba az idióta szerepbe,amit a média és a showbiz kiutal egy pártnak: „höhö” .. „ingyen sört, höhö” … A vicc-megszólítás nem generál valódi kontaktust. A viccmegszólítás egy tipikus image-et hoz létre a 4K számára: fiatalok, akik egy sajátos logika szerint érvelnek, Y-generációs blah-blah …

És itt elérkeztünk a szitu magjához. Kitart-e a 4K a baloldaliság mellett, vagy elkezd pop-ban nyomulni, ráhangolódva az Y-hullámhosszra? Ennek biztosan lenne hozama, még az idióta f-book like-okon felül is, valódi hozama. Technokrácia, neoliberalizmus – e két szellemet engeditek most ki a palackból. A fiatalok mindig is liberálisak voltak, és nem igazi left, mert nekik még nincsenek sarokba-szorítottsági élményeik, ők a jövőt még nyitottan tekintik, s magukra mint gazdag, bazi nagy autót vezető felnőttre gondolnak, sőt, CEO-ra. Ennek a korszaknak azonban vége. Zuckerberg egy corporation - nem egy személy. Bill Gates nem sikersztori, hanem hatalom-sztori. Forradalom van – és Ti ebben aktív résztvevők vagytok, sőt, generátorok. Nem kéne kiszállni a balfélen … és elmenni 2k irányba …

Karakteres, értelmes, földközeli, valós politikát nyomtok … kár volna ebből kiszállni … Ez nem poénkodás – hanem egy hülye stratégia … Ne hagyjátok h bárki technokrata vizekre rántson titeket, like-ok ígéretével … vagy like-okkal …. a LIKE-ok kb. Szanyi szintje … minket, új baloldalikat csak az kell érdekeljen, ami a LIKE-ok mögött van …

Óvatosan tehát a 2k-val, óvatosan a viccpárttal …. Ti nem vagytok vicc … ne is akarjatok azzá válni – aki hülyéskedik, esetleg úgy marad .)

Ne hagyjátok, hogy facebook-hívő spin-doktorkák lekapcsoljanak titeket … – az ilyen arcok 0-t sem tudnak … csak eladni, és ezen belül is csak magukat …

Nyilván van más módja is, hogy menő arcaitokat, napszemcsijeiteket megvillantsátok! S Puzsér is nyilván kaphat jobb szerepet – értelmes srác .. . miért kellene zárójeleken belüli szubkulti paródiába kényszeríteni? Legyetek nyíltak, konfrontatívak, s utazzatok direkt üzenetekben, s poénokban … – mert ez jellemző rátok …

Hónapok óta gyűjtitek az aláírásokat …. ezt az egészet hitelteleníti egy viccpárttal való vicc-tünti …
Több sört mindenkinek? vagy … maradtok az értelmes formátoknál (a felvonulás ennek nem mond ellent, tüntizzetek bármikor! - csak értelmesen) … ne vegyetek példát a 2K-ról … a viccpártiság az ő bizniszük … maradjon is az, és úgy általában: óvakodjatok a törpétől …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment

Címkék: kutya kétfarkú puzsér 4k 4k! 2k 2farkú

az ATV rárontott a 4K!-ra – a 4K! is zavarja Bajnaiékat

2013.04.26. 21:57 equally

Az ATV műsorvezetője, Bánó András, miközben Schiffer Andrással beszélgetett, egyszer csak lekomolytalanozta a 4K-t, olyan társaságnak nevezte, akik még csak nem is igazán mérhetők …

Schiffer persze szépen kiállt 4K-s barátai mellett, de a tény tény marad, ezt csinálja a hatalom ATV nevű szerve, megpróbálja az LMP után most már a 4K-t komolytalanként beállítani az olyan nézők előtt, akik csak tőlük értesülnek ezekről a pártokról …

atv.jpga videó megtekinthető itt

Jó hír a 4K számára! Olyan ez, mint a maffia-filmekben, amikor a nyomozót megfenyegetik, az azt jelenti, hogy valamibe nagyon beletenyerelt, az azt jelenti, hogy konkrétan jó nyomon van. Az, hogy az ATV kirohant a 4K! ellen (ami mellesleg a jó hírnév megsértése!, a nézők felé ugyanis azt sugallta, hogy a 4K-ra nem érdemes szavazni), azt jelenti, hogy a 4K! is olyan tényezővé vált, aminek Bajnaiék nem örülnek … ezért kell a 4K!-t semlegesíteni …

A 4K! viszont jobban teszi, ha felhívja a figyelmét az mszp-s, bajnais politikusoknak, hogy amikor nekik mondanak hasonlókat a műsorvezetők, akkor majd eszükbe ne jusson röhögcsélni a tévéstúdiókban a 4K!-n, akik odakint vannak – mert a 4K! tényező … és lesz ez még fordítva is!

Mert ez van, ennek csodaszép példája a Bánó-eset, hogy a kartellpártok kiröhögik a kis pártokat, az olyan pártokat, amelyeket a társadalom támogat, és akik a társadalomért dolgoznak …

A kartellpártok, akik mögött nem emberek, hanem milliárdok állnak, akik nem embereket, hanem cégóriásokat képviselnek, kiröhögik, és megpróbálják megalázni és degradálni az emberi pártokat … a társadalmi pártokat … mit mondhatnánk: szemetek! ezt megkapják még!

Mert az új baloldal itt van, az új baloldal (LMP, 4K!) itt van, jön és érkezik !!!

boldog szülinapot, kedves 4K!

PS: Bánó ezzel együtt Bajnai haza és haladás mozgalma mellett persze egyből kiállt, hogy az (miszerint az OTP és a MOL támogatja Bajnai alapítványát) nem ugyanaz, mint amikor a fidesz pártalapítványa támogat egy mozgalmat … Ááááá...nem …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: atv bajnai haza és haladás 4k bánó lmp shciffer

post-democracy: nagy átalakítás MOST – Orbán a Bajnai rezsimnek készíti elő a terepet, szép új világ, új világháború, új holokauszt

2013.04.24. 11:46 equally

Meg vagyunk döbbenve, milyen eszméletlen, brutális, barbarizmussal dózerolják le az életünket, annak minden szegmensét, oktatás, mezőgazdaság, kultúra, a kormány végső stádiumos ámokfutásba kezdett. Az emberek most azt mondják erre, hogy „soha többet Orbánt”, ekkor odafent a nyomást addig fokozzák egyre kínzóbbá, amíg végül azt mondják, „oké, jöjjön inkább a Bajnai”, a másik lehetőség, amit a hatalom felkínál. Az őrület állapota az, és nincs rá lehetőségünk, hogy felfedezzük, Orbán Bajnainak készíti elő a terepet, s most vezetik be az új rendszert …

Global Power by Stefan.jpg

A rendszerváltást legutóbb sem mi csináltuk, nem is volt rá lehetőségünk (ezért volt cinikus szemétség Antalltól, hogy azt merte mondani, "tetszettek volna forradalmat csinálni", mondtuk is neki: *** – akkor még nem volt tilos, még nem avatták szentté). Ami ma történik, most, ezekben a percekben, az a következő rendszerváltás. Kicserélik körülöttünk a rendszert, új rácsokat hoznak a börtöneikbe. Újra-rendezik a társadalmakat, és újra-visszaszerzik a kontrollt a társadalmak felett. Nem, kéremszépen, ez NEM ORBÁN, egy Orbán nem csinál ilyet, egy Orbán egy kis légy a levesben – ami most történik, az egy globális folyamat, éppen most zajlik. Tudják, mi történik, tudják, hogy tarthatatlanná vált a hatalom számára, hogy az eddigi módon uralkodjanak a társadalmak felett, és lépniük kell, mielőtt mi lépnénk. Mi – különösen itt, Magyarországon, ahol a társadalmak szervezettsége NULLA, sőt, mínusz tíz, mint az NDK-ban – észre sem fogjuk venni az egészet. Mert ez egy megelőző lépés. Ők tudják,mire készülünk, mi van folyamatban, és nem fogják végignézni, leverik a forradalmunkat, mielőtt eljuthatnánk oda, hogy beszéljünk róla. Mint az Időzsaruban: ezt azért kapod, amire készülsz.

Orbán feladata, az elidegenítés, és hogy megregulázza a társadalmat. Az, hogy elidegenítse az emberektől a földet, a politikát, a parlamentet, a szolidaritást, a többi embert, a demokrácia ügyét, a köztereket, a közösségiséget, mindent. Rabszolgákat kell gyúrnia belőlünk, de legelsősorban is, ki kell építenie körülöttünk a rabszolgatartó rendszert, kezdve a törvények szintjén. A kiscsávó eléggé jól halad. Szorgalmas (diktátornak sokkal szorgalmasabb, mint embernek, mert mint ember eddig még nem dolgozott egy grammot sem).

Már elvették a több párt rendszert, a helyi nagykutyák uralkodásává változtatták a választási rendszert, kispártok, harmadik párt többé nem léphet be a ringbe. Nem kell TV3 télen nyáron – marad az RTL és aTV2. Marad a Coca-Cola és a Pepsi Cola. Az A- és a B -verzió. Marad a 2pártrendszer, Marad ugyanaz a hatalom. Marad ugyanaz az uralkodóosztály, úgy, hogy osztályharcról még beszélni is tilos.

A rendszer mindig is erről szólt, mindig is így működött, demo-demokrácia. A demokráciának a látszata – sajtó, a média segítségével. Most, hogy a kapitalizmus megbukott, és elindítják a poszt-kapitalizmust (a posztmodern mintájára, amely 20 évvel hosszabbította meg a modernt, annak kimúlása után, úgy, hogy e poszt-modern még durvább volt, még modernebb, mint maga a modern). A posztkapitalizmus is még durvább lesz, mint a kapitalizmus – aminek technikailag már vége.

Hogy miért van vége? Mert mindenki tudja a hitelválság óta, illetve annak nyomán az elmúlt 3 évben leesett, hogy a pénz nem az, aminek látszik, a kereskedelem nem az, aminek látszik, a piac sem az, aminek látszik, a szabd verseny meg pláne. Az egész egy bazi egyszerű kizsákmányolás, rabszolgatartás, gyarmatosítás. Ezt mindig is mindenki tudta, csak nem lehet róla beszélni, mert a médián keresztül kommunikálunk, a médiában beszélgetnek helyettünk,mi meg csak nézzük kívülről (az elvileg saját) beszélgetésünket, saját magunk szerepében például Olgival.


A kapitalizmus lelepleződött … és most gyorsan kell egy új rendszer, most gyorsan újra meg kell szerezni a totális kontrollt – a társadalmak felett. Mielőtt megfolyik az egész.

GLOBAL REORG - nagy átalakítás MOST

Az új rendszer úgy néz ki, úgy áll fel, hogy minden ország megkapja a maga besorolását, Magyarország mondjuk egy f,h,i, vagy j osztályt (ha Dánia A, az USA B), és akkor ennek megfelelően részesednek 'a javakból', mármint részesedik az ország. Ezt a részesedést pedig úgy osztják el, hogy húznak egy vonalat alul az árnyék zónának, felettük pedig ott van a kiszolgáltatott, szervezetlen, szerveződésképtelen, megregulázott és totális kontroll alatt tartott”nép”, akik mint a cirkuszban a gladiátorok, egymás ellen harcolnak a kenyérért, az élet lehetőségéért. Aki veszít, leejtik az árnyékzónába, a zombik közé. Odafent, lesz (van) egy demo-polgárság, munkával, becsületes, tisztességes élettel, ők a kedvezményezettek (a Kádár rendszer óta így van), felül pedig az elit, akik a hatalom részvényesei, a félistenek, akiknek jó életük van, akik sikeresek, meg minden. Az elit európai színvonalon él, a demo-polgárság a kialkudott kategóriának megfelelőben, mondjuk. „j”, a többiek viszont élet és a pusztulás határán leledzenek. Jön egy megszorítás - upsz, újabb 100 ezer ember lezuhant a zombik közé. Tetszettek volna jobban gazdálkodni. Viszlát. Több szerencsét legközelebb.

Orbán kitűnő fegyver a hatalom kezében, mert úgy számolja fel a demokráciát, hogy utána, a következő kormány majd azt mondhatja, végre nincs Orbán, végre itt a demokrácia. Itt jön, most „megcsináljuk”. Örökre. Az lesz a szép új világ. Amelyben egyszerű gazdasági törvényszerűségek uralkodnak majd, a gazdagabb többet keres, aki fizet, kap egészségügyi ellátást, aki nem dolgozik, az nem kap enni. S mindezt majd úgy, hogy a médiában (ami az övék) szegénység elleni harcról beszélnek majd – ugyanúgy, mint az un-. kommunizmusban a társadalmi egyenlőségről :)

Szép új világ, amelyben ha keményen dolgozol, túlélhetsz. Szép új világ, amelyben a Milla nem fog tüntetgetni, hisz nem lesz mi ellen … max, ha Orbán kimegy műsorozni az utcára … akkor majd a Milla is, esetleg … Szép új világ, amelyben az IMF jó fej, racionális, a megszorítások pedig szükségszerűek, ha pedig valaki mást mond, arra is megvan a kategória, az olyan, mint Orbán :)

Mindenki félti az életét, és senki sem képes szembeszállni a hatalommal, de még csak diskurzust generálni sem a témáról … Az utcákon embereket ver majd meg a rendőrség, ismét, és mi a tévében nézzük, hogy „szemét zombik, most jól megkapják, kellett nekik a miniszterelnökünk, a vezér ellen tüntetni! Kukát borogatni! Rohadt szemetek, kilőni mindegyik szemét!” … és belül megpróbáljuk elfedni az érzést, hogy mi vagyunk a zombik … akik embertársainkkal, más magyarokkal szemben a média által a szánkba adott gonoszságot választjuk, és nem a szolidaritást … szem behuny, fül becsük, s nem beszél róla.

Már készül a szép új világ, most ácsolják. Most fabrikálják. Rohamtempóban. mert amikor majd jön a jó zsaru a rossz zsaru után, már csak utazósebességgel lehet haladni a demokratikus elemek felszámolása terén. Egy szuper börtöntelepen élünk majd, ahol elnézhetjük, hogy embertársaink hogyan veszítik el az életünket … így vagy úgy … Ez a következő holokauszt, a szegények holokausztja. A szegény-gettók határvonalait már meghúzták. Egy új világháború zajlik, a hatalom osztályharca a társadalmakkal szemben. Ez a végső harc … s mielőtt elkezdenénk a felvilágosodás-forradalmunkat, már vége is lesz … Előttünk járnak, ők csinálják meg a mi forradalmunkat, csak fordítva … Sakk-matt következik … a totális lépéslehetetlenség, a megbénított társadalmak érája … a kör bezárul. Bajnai és Orbán együtt vigyorognak … A és B csapat fúrómunkásai a föld alatt csöndben összeérnek. Győzelem … a világ az ő birtokukká vált – immár hivatalosan is. Íme a rendszerváltás, ami zajlik …


PS:
lásd mai hír: Bloomberg Says Interpretation of Constitution Will "Have to Change"

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: orbán rendszerváltás imf bajnai szép új világ lmp posztkapitalizmus post-democracy új rendszrváltás rendszerváltás 2 globális reorg global reorg

Schiffer András beszéde az "I LOVE AB" elnevezésű LMP-s tüntetésen, 2010. november 3-án

2013.04.02. 16:32 equally

"Köszönöm, hogy eljöttek, eljöttetek. Külön köszönöm azoknak, hogy eljöttek megvédeni a jogállamot, akik nem túl sok mindent kaptak a 3. köztársaságtól az elmúlt két évtizedben, ezért külön köszönöm a Város Mindenkiért mozgalom aktivistáinak, hogy eljöttek. És külön elgondolkodtató, hogy ma olyanok is védik a jogállamot, akik nem túl sok mindent élvezhettek az elmúlt 20 év gyümölcseiből.

scha_origo02.jpgSchiffer András    fotó: Tuba Zoltán (origo.hu)

Azért vagyunk itt, mert a múlt héten a kétharmados többség egy alkotmányos válságot robbantott ki. Ezt az alkotmányos válságot az az elképzelés övezi, hogy a 3. köztársaság megroggyantott, az elmúlt években megingatott pillérei helyén egy centralizált demokráciát építsenek ki.
Arról van szó, hogy a Fidesz/KDNP pártszövetségnek úgy látszik, az az elképzelése, hogy a többség uralma jelenti a demokrácia kizárólagos elvét. Úgy gondolják, hogy a törvényhozás a népszuverenitás egyedüli letéteményese. Ezt jelenti a centralizált demokrácia az ő olvasatukban.

Ezért van az, hogy akkor, amikor igazságtalan kifizetéseket akarnak visszaszedni, ezt nem merik rábízni a bíróságokra, mert az egy tőlük független hatalmi ág, és ők nem bíznak olyan hatalmi szereplőkben, aki nincsen az ellenőrzésük alatt.
Kizárólag a nyers erőben bíznak. Kizárólag az így-úgy megszerzett hatalmas többség erejében bíznak. Egy alkotmányos demokráciát viszont arról ismerünk meg, hogy nem pusztán az állampolgárok matematikai halmazát alkotja.

Egy demokrácia egy morális közösség. Egy demokrácia, egy alkotmányos demokrácia attól is morális közösség, hogy a szuverén nép a hatalmát nem egyetlen hatalmi ágra, hanem a hatalmi ágak összességére ruházza át. Ezért van az, hogy egy alkotmányos demokráciában nincsen korlátlan hatalom.

Egy alkotmányos demokráciában, egy részvételi demokráciában az állampolgárok nem csak 4 évente a fülkében nyilványítják ki a véleményüket.
Ettől is félnek azok, akik mandátumot kaptak, és ezért jó figyelni arra, hogy nemcsak az alkotmánybíróság ellen indítottak támadást, hanem a népszavazás intézménye ellen is, az állampolgári közösségek, civil szervezetek ellen is. Egy olyan törvényjavaslattal hozakodtak elő, ami megfosztja a polgárok közösségét attól, hogy a jövőben felszólaljanak, hogyha a város vagy a falu határába egy cementgyárat vagy egy újabb üzletközpontot kívánnak felépíteni.
Nem csak a többi hatalmi ágat éri támadás, hanem az embereket is, hogyha a 4 év során akár helyben, akár országosan ki kívánják nyilvánítani a véleményüket, és érvényesíteni kívánják az akaratukat.

logo02.jpg                             "El a kezekkel az Alkotmánybíróságtól!!"

Az, amit Lázár János bejelentett a múlt héten, azért veszélyes, mert ugyan csak egy, bár igen lényeges hatáskört von ki az Alkotmánybíróság kezéből, viszont ez egyben egy figyelmeztető jelzés az összes többi hatalmi ágnak.
Hogyha nem jól viselkednek, ha nem paríroznak, valamennyi hatalmi ág erre a sorsa juthat.
És sajnos abban az esetben, hogy ha valamilyen rejtélyes módon esetleg visszakoznak ebből az elképzelésből, akkor is ott van már, odaégett az a precedens, hogyha egy hatalmi ág nem viseli jól magát a narancsuralmi rendszerben, akkor könnyen megrendszabályozhatja az a többség, amelyik a többségi elvet tartja kizárólagosnak.

Ez az alkotmányos válság nem jöhetett volna létre, hogyha nincs egy elhúzódó morális válság Magyarországon. Ha a demokratikus jogállam az elmúlt 20 évben megvédi a polgárokat attól, hogy különböző oligarchák elfoglalják az alapvető politikai részvétel fórumait, ha a demokratikus jogállam az elmúlt 20 évben megvédte volna a polgárokat attól, hogy őket kisemmizzék, megvédte volna a munkavállalókat attól, hogy őket kisemmizzék, ha megvédte volna a természeti és kulturális örökségünket, akkor ma sokkal védettebb lenne maga a jogállami rendszer.

És ennek a morális válságnak egy tünete a kettős mérce.
A kettős mérce nem mérce. Arról beszélek, hogy ma olyanok indítanak támadást az Alkotmánybíróság, a népszavazás intézménye ellen, akik a tavaszi hatalmas győzelmüket nagyban köszönhetik annak, hogy az elmúlt években konokul védelmezték a népszavazás intézményét, védelmezték az alkotmánybírósági döntéseket. Azok, akik kiálltak akkor, amikor sokan kétségbe vonták annak jogát, hogy különböző kötelező befizetésekről lehet-e népszavazást elrendelni, kiálltak a népszavazás intézményének kiterjesztő értelmezése ellen – na, most ők azok, akik rohamot vezényelnek az Alkotmánybíróság és a népszavazás intézményével szemben.

És azt látjuk, hogy ma olyanok állnak a demokratikus jogállam mellé, olyanok nevezik magukat demokratának, akik nem is olyan régen lábbal tiporták az alapvető politikai szabadságjogokat, és mindent megpróbáltak tenni annak érdekében, hogy a népszavazás intézményét a lehető legszűkebb térre lehessen szorítani.

scha_origo03.jpgSchiffer András    fotó: Tuba Zoltán (origo.hu)

Ma az egyik oldalon elfeledteti a néhány évvel ezelőtti bűnöket az, ahogy a Fidesz a centralizált demokráciát kívánja megvalósítani, a másik odalon pedig mindenre magyarázat az elmúlt 8 év.

Na, ez a rendszer, a kettős mérce rendszere bukott meg, ebből van elegünk.
És azt is lássuk világosan, hogy ez az egész történet nem a végkielégítésekről szól. Arról szól, hogy a részvétlen demokrácia mai urai egy olyan személyi jövedelemadó-rendszert kívánnak bevezetni, egy olyan adópolitikát kívánnak érvényesíteni, ami a sokak zsebéből kíván több száz milliárdot átlapátolni a gazdag kevesek zsebébe. Ahhoz, hogy az így ütött lyukat a költségvetésben be tudják tömködni, készek feláldozni a jogállami garanciákat is.

A tét az, hogy mit választ a jelenleg kormányzó többség. Az igazságtalan, szegényellenes társadalom- és gazdaságpolitikát, az egykulcsos adórendszert, vagy pedig a demokratikus jogállamot. Ez a nagy kérdés.
Viszont azzal is tisztában kell lennünk, hogy a demokratikus jogállamot akkor lehet megvédeni, ha ezt a hosszú ideje húzódó, mélyülő morális válságot fel tudjuk oldani, fel tudjuk számolni. Ezt a morális válságot akkor lehet felszámolni, ha a centralizált demokrácia helyett a részvételi demokrácia jegyében újítjuk meg a magyar köztársaságot.

Ha olyan alkotmányos rendszert teremtünk ebben az országban, ahol nincsenek ellenőrizetlen hatalmi központok, ahol átlátható a demokratikus intézményrendszer működése, ahol megvéd valamilyen hatalmi szereplő akkor, hogyha az állam kutakodni akar a megtakarításainkban, ha az állam kutakodni akar a zsebünkben. Olyan alkotmányos demokráciát szeretnénk, ahol az állam biztosítja mindenki számára az emberhez méltó életet, a lakhatást, ahol önbizalmat lehet adni a munkavállalóknak és a hazai beszállítóknak egyaránt, ahol biztosítja az állam a gazdagok szociális- és természeti felelősségvállalását. Ahol mindig van hová fordulni a hatalmi visszaélésekkel szemben.

Mert jól lássuk: ami itt történt az elmúlt héten, nem pusztán egy közjogi bűvészkedés. Arról van szó, hogyha a jövő héten akadálytalanul az Alkotmánybíróság hatásköreinek csorbítása, az alkotmánymódosítás átmegy a parlamenten, akkor jövő héttől kezdve Magyarországon nincsen, aki megvédjen minket attól, hogy ha mondjuk a kormány, vagy egy következő kormány mondjuk kieszel egy újabb adót, nevezzük mondjuk kormányzati negyednek, és elkezd valakiknek a zsebében turkálni.

Nincsen semmiféle menedékhely akkor, ha jövő héttől kezdve az állam ráteszi a kezét a megtakarításainkra.


Alkotmánybíróság nem a jogászoknak kell, hanem az embereknek kell.


És azért kell az embereknek, azért kell a szegényeknek egy ilyen intézmény, mert akkor, amikor a hatalom a gazdag kevesek érdekeit érvényesíti, nincsen más alkotmányos védelem, nincsen hová fordulni, hogyha a hatalom csak a maga nyers erejében hisz.

tunti_origo03.jpgDemonstráció az Alkotmánybíróság épülete előtt      fotó: Tuba Zoltán (origo.hu)

Egyetlen menedékhely van ma, ahova bárki bármikor fordulhat, vagyoni helyzetre, lakóhelyre, származásra tekintet nélkül: ez az Alkotmánybíróság. Azért kell megvédeni, mert egyébként nem lesz más hatalmi intézmény ebben az országban, amely a kevesek túlhatalmától a többségi elv abszolutizálásától megvéd bárkit ebben az országban.

Ezért kell lépten-nyomon, folyamatosan hallatni a hangunkat, és felemelni a szavunkat. És még valami: Ezért nagyon fontos, hogy akkor, amikor a jogállam mellett kiállunk, egy világos, egyenes erkölcsi mércét alkalmazzunk. Ugyanazt az erkölcsi mércét, amivel mértük a hatalmat akkor, amikor törvénytelenül oszlatott fel tüntetéseket, akkor, amikor sorozatban alkotmányellenes törvényeket nyújtott be a parlamentnek.
Ugyanezzel a mércével mérünk! Annak, akinek kétharmados többsége van, még nagyobb felelőssége van. Különbnek kell mutatkoznia, mint az elmúlt ciklusok többségi oldalának.

Az a hatalom, amelyik kettős mércét alkalmaz, valójában azt tagadja meg, hogy létezne morális mérce.

Mi azért vagyunk itt, mert abban hiszünk, hogy létezik a parlamentális demokráciában morális mérce, létezik a politikában erkölcsi mérce, és pontosan ettől lehet más a politika Magyarországon!

Köszönöm szépen! (taps)"

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: demokrácia alkotmány jogállam Schiffer András Alkotmánybíróság morális mérce

Jani házhoz megy: Áder „mostantól” fideszes pártkatona, hivatásos anti-demokrata

2013.03.13. 22:57 equally

Áder János „köztársasági elnök” frontálisan szemben az alkotmányossággal aláírta Orbánék törvény- és alaptörvény gyárának újabb produktumát, a 4. módosítást, amely egy katonai puccsal ér fel, mostantól az országgyűlés (= fidesz) a teljhatalmú legfőbb hatalom, az alkotmányosság folyamatának pedig lőttek. A fidesz egy pokolgépet robbantott a demokráciánkban, óriási károkat okozva. A pokolgépet Orbán hozta működésbe, és Áder János fideszes pártkatona gondoskodott róla, hogy a legnagyobb pusztítást tudja véghezvinni.


ader1.jpg

„Tisztelt honfitársaim” - mondja Áder a tévében. Honfitársad a * **** te fideszes ***. Molnár Péter Milla alapító ezerrel janózta a várban, elítéltük és igaziból most is elítéljük a tettét, csak úgy mint a TASZ keménykedő „felszólítom” - kampányát, de sajnos, már nincs jelentősége. Ez a legdurvább, hogy mostantól ennek nincs jelentősége. Bárcsak elítélhetnénk ezeket a forrófejű kirohanásokat … de mit számít egy-egy elpukkadt lufi terrortámadás idején?

Mostantól rengeteg mindennek nem lesz jelentősége. Mostantól indul a 2pártrendszer legdurvább kampánya - hadművelete. A társadalom szemben a fidesszel. Háború van, nincs semmi más, elvették a társadalomtól a józan konszenzus lehetőségét is. Ordítozás, szemétkedés, aljasság, satöbbi – azaz politika, a szó hagyományos értelmében. Mocskos politika.

Áder János egy percre a kezében tartotta a Magyar társadalom demokráciájának a szívét, majd cinikus vigyorral felrobbantotta. Áder is egy szociopata pártkatona, a demokrácia egyik fideszes terroristája.

Viszlát Áder Janó - Schmittnél is szánalmasabb vagy. Ne is álmodj arról, hogy majd létrehoztok egy terrorországot, ahol amíg éltek nem szembesültök a gaztetteitekkel … Ez a szembesülés baromi hamar be fog következni … már csak egyet kell aludnotok, szemetek …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz terror alkotmány áder jános janó

"demokrácia" faltól-falig: miért mindig ámokfutás a vége?

2013.03.12. 20:47 equally

Először is: az utóbbi két cikkben eléggé ki voltunk akadva a tüntetésszervező csoportra, de a nyilatkozatokból kezd kiderülni, hogy a szervezői csoport meg nem nevezésének taktikai okai voltak, mármint olyanok, amelyek megérthetőek (hogy polgári engedetlenségnek legyen tekinthető a székházfoglalás). Szóval, lapozzunk, és foglalkozzunk végre az alkotmány módosításával. A kérdés ma az, miért mennek el demokratikusan választott diktátoraink mindig a végsőkig, s azon is túl? Miért mindig ámokfutás a vége? Miért mindig ámokfutás felé sodródik a helyzet a mi kis „demokráciánkban”?

orbanek2.jpg

A fidesz eljutott a „point of no return”-höz, oda, ahonnan nincs visszafordulás, és bár teljesen egyértelműen bekapcsolt az összes védelmi rendszer, beleértve Sólyom Lászlót (lásd a mai sajtónyilatkozatát a NOL-ban), a fidesz, élén Orbán Viktorral egy jól megrágott döntéssel, a döntés jelentőségének teljes tudatában nekiment az alkotmányosságnak … Egy katonai puccsal ér fel az, amit a Orbánék ma végrehajtottak … Emlékeztetőként: az alkotmány megvédi az embereket a hatalomtól, ahogyan Schiffer elmondta az "I Love AB" tüntetésen, a hatalom által meghackkelt alkotmány durva és diktatorikus fordulat.

A kocka immár el van vetve, visszaút nincs, ez az alkotmánymódosítás szakadást és töréseket robbantott az alkotmányosság folyamatának, történetének szövetébe.

ámokfutás és eszkalálódás - miért?

Orbánék nagyon durvák, sok tekintetben durvábbak, mint Gyurcsányék voltak. A legdurvább viszont az, hogy Gyurcsányék pedig az 1998-2002-es Orbán kormányt múlták felül durvaságban, ámokfutásban. Folyamatosan emelik a téteket, egyre durvább és durvább ciklusok jönnek. Miért van ez? Orbánék 2002-ben durván megbuktak, Gyurcsányék 2010-ben mg durvábban buktak meg. Nem tanulnak belőle? Senki nem akar konszolidálni? Miért?

crazy.video.game_size_800x600_1274994296.jpg

A válasz e kérdésre .. nehéz, mert a jelenség tényleg megfoghatatlan, legalább is a mi dimenziónkból. Mert amit mi látunk innen, az teljesen más valóság, mint amiben ők vannak. Ők egy egészen más dimenzióban mozognak. Amikor ők a hatalomért harcolnak, mi azt hisszük, a mi kegyeinkért harcolnak. De nem. Ők az ellenségeikkel harcolnak, azért, hogy legyőzzék őket, illetve hogy minél nagyobb veszteségeket okozzanak nekik. Vagy Sztálin hadserege tényleg a demokráciát akarta elhozni Budapestre?

Nem értünk harcolnak, hanem egymás ellen, minket, a népet csak felhasználnak, mi vagyunk a robbanóanyag, amit az ellenség, illetve egymás arcába dobálnak. Máskor meg emberi pajzs. Velünk valójában senki sem törődik. A társadalmon csak uralkodnak. A társadalom csak egy eszköz, ami hozzásegíti őket a hatalomhoz, illetve amit hozzákapnak a hatalomhoz, mint egy ajándék terráriumot, mondván, „ja, és időnként adjatok enni a hörcsögöknek”, ennek a 10 millió hörcsögnek. Aztán beindul a háború és hörcsögökkel dobálják egymást.

Amikor mi felháborodunk, hogy amit az alkotmánnyal csinálnak, megengedhetetlen, ők épp a hatalomért harcolnak, és nem vagyunk más a számukra csak terráriumban tátogó éhes rágcsálók, vagy olyan hörcsögök, amikkel az ellenségeik dobálják éppen őket. „Fenébe, még egy! Menyi van ezekből?” Nem értik a felháborodásunkat, mert mi egy más dimenzió vagyunk a számukra.

Az ámokfutás, az extremizálódás ott jön létre, hogy elszakadnak a valóságtól, elszakadnak a társadalomtól (a média túlhatalma révén). Egy hiperrealitásban élnek, és minket is egy hiperrealitásban tartanak. Ellenfeleik előző attakjára egy válasz attakkal reagálnak, fokozva azt, amit kaptak. Ha ők így, akkor mi is így, plusz hozzáteszünk valamit, ami eddig még nem volt, emelve a tétet, eszkalálva a küzdelmet. Fékeket a rendszerben csakis a valósággal való konfrontáció jelenthet, de számukra nincs kapcsolat a valósággal, nincs kapcsolat a társadalommal, az audikból kifelé bámulva, százmilliókkal dobálózva hogyan is lehetne. És mivel nincs kapcsolat, nincs fék – a rendszer elszállásara van ítélve. Értsd, borítékolható, hogy a következő kormány még durvább lesz (ha a két egymással küzdő rendszerpárt-szöevtség közül alakít valamelyik kormányt).

játékelmélet: az ámokfutás mint technokrata játékstílus


A pártok és pártvezérek azért ámokfutók, mert számukra ez egy meccs. Játék. Nem valóság, nem emberéletek, nem alkotmányosság (nem is értik, mi az, honnan is értenék, intelligencia, demokratikus szenzorok nélkül?), hanem egy meccs, ami 4 évig tart, és teljes erőbedobást igényel a párt, a cég érdekéért. Ez a technokrácia egyik jellemzője. Teljes erőbedobás a cégért totális fanatizmussal fűszerezve – azt pedig, hogy a cég valójában miért küzdött, min dogozott, majd megtudjuk a híradóból. Upsz, Holokauszt, upsz Gyurcsány rendszer, upsz, Orbán-rezsim, rezsimek, amikben a „cégek” dolgozói úgy vesznek észt, hogy fogalmuk sincs, mi történik, „mi csak azt tettük, amit parancsoltak”, „akkor nem tudtunk jobbat”, „nem értettünk hozzá”.

game1.jpg

A hatalomért folytatott harc egy technokrata játék. Extrém sport, totál adrenalin. Problémák vannak, amiket meg kell oldani. Számok, amiken javítani kell. Technokráciában minden eszköz megengedett, és csak a számok számítanak, az emberek kicsit sem. Hajdu Bét. A cégért mindent. Teljesíteni kell. Mutatókat. Pontokat kell szerezni. Nos, ugyanezt csinálják demokratikusan megválasztott diktátoraink.

Nem állnak le, mert a meccs 4 évig tart. Ott van a fal. Csak ott. Csak a 4 év lejárta szab határt, addig azonban mindent lehet, ez a sport tényleg extrém és élesben megy. 4 éven keresztül bármi megengedett. Addig folyamatosan játszanak (s közben, lásd Gyurcsányék, az Elnök Emberei sorozatot nézik a tévében:)). Vajon Orbánék másolják őket, vagy nekik más a kedvencük? Mindegy, nekik ez játék. Elmerültek egy hiperrealitásban. Tulajdonképpen betegek, a szociopátia csak melléktünet.
Sportolnak, kimennek a pályára, és küzdenek. Játszanak, azaz reagálnak. Mindenki mindig csak reagál. Csak próbálja megoldani a helyzetet, jobb számokat elérni, megoldani a problémát. Ennyi.


Eközben mi csak egy elkábított beteg vagyunk a műtőasztalon … nem értjük, mi történik és miért …hogy például most éppen miért mennek neki az alkotmányosságnak? Ők viszont nem értik, hogy nekünk mi a bajunk, de nem is érdekli őket, hiszen ez nem rólunk szól, és ez nem is egy műtét, csak egy állatkísérlet – ők pedig nem orvosok, hanem csak egymással harcolnak egy műtőben. Egyik cég a másik ellen. Szabadverseny van.


Szabadverseny – és amikor az egyik végül ámokfutásba kezd, az a másik számára a pozitív szezon beindulását jelenti … onnantól nyerésben vannak… és ha ilyenkor egy kicsit belehúznak, akkor a következő szezonban ők lehetnek felül.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: civil orbán fidesz áder jános bajnai gordon ámokfutás milla diákok molnár péter sándor palota misetics bálint

HAHArc, hát legyen harc – occupy roham a fidesz palota ellen

2013.03.07. 20:58 equally

Megdöbbentő eseménysor vette kezdetét március 7-én, „civilek” egy csoportja behatolt a kormánypárt (fidesz) székházába. A falshmob-nak titulált esemény nemigen felel meg a flashmob kritériumainak, hiszen székházfoglalás lett belőle, állóháború. Később a HAHA-sok olyan post-okat küldtek ki, hogy jöjjön oda mindenki megvédeni a jogállamiságot, megvédeni Magyarországot. Mindezt, ha valaki kicsit is utálja a fidesz kormányt, kötelessége úgy tekinteni, hogy „szemét fidesz, éljenek a civilek!”. Na, itt kellene megállni.

fish.jpg

A HAHA eddig egészen másképp viselkedett, fő jellemzőjük volt a józanság, és a demokrácia nem-játék szabályainak betartása, lásd még amikor egy operatőr és egy dékánhelyettes összeszólalkoztak az egyik egyetemi akciónál, akkor is tárgyalásra vitték a dolgot, illetve felszólították a feleket, hogy a konfliktust a hatályos jogszabályok, azaz a házirend értelmében rendezzék. Pár napja a HAHA még élőláncot csinált - most meg megrohamozzák a kormánypárt székházát? Mi történt a a HAHÁval?

3 dolog, amiért elítéljük a HAHA-t

Hogy mi történt velük, nem fogjuk megtudni. Itt és most szorítkozzunk az esemény 3 momentumának elítélésére.

#1 A HAHA úgy vett részt egy tüntetés előkészítésében, hogy az általuk megszervezett közösséget nem tájékoztatták arról, hogy kik a szervezők (akikhez a HAHA és más csatlakozók is csatlakoztak).

#2 A HAHA odament elfoglalni egy párt székházát … ezzel a korábbi s mindenkori demokratikus szervezeti működése csakúgy sérült (hiszen a többiek nem tudtak róla, hogy 7-én is lesz akció, arról meg pláne nem, hogy nem flashmob lesz, hanem occupy akció), mint a szervezet demokrácia- illetve jogtisztelő viselkedése nyomán kialakult képviseleti közbizalom …

#3 A HAHA olyan publikációkat bocsátott ki, mint:
Szóval gyertek a Lendvay utcába a Hősök teréhez, védjük meg a jogállamot, Magyarországot!

"Itt a Békemenet, zsidóznak, buziznak, agresszívak.
Azt kérjük tőletek gyertek ide a Lendvai utcába, és osszátok meg ezt a képet!
"



Szóval, olyan akcióba hívta az általuk megszervezett közösséget, amelyekben egy pártszékház (10-es skálán 10-ig) illegális elfoglalása során nem-békés konfliktus pattant ki … és úgy hívta ide az általuk megszervezett és kontrollált közösséget, hogy közvetlenül is utalt fizikai összecsapásra, esetleges fizikai összecsapásra pedig közvetve … azaz kvázi azt publikálták, hogy „harc van, gyere harcolni”

Nem tudjuk, mi történt a HAHA-val, úgy viselkedtek, mintha idióta technokrata politikusok költöztek volna a fejükbe, vagy vették volna kölcsön a laptopjaikat. Olyan politikusok, akik nyálas jelszavakkal hergelik a népet, annak érdekében, hogy ők maguk némi politikai profitot learathassanak …

Elítéljük a HAHA-t, de a TASZ-t is, a Város Mindenkié alapítványt csak azért nem ítéljük el, mert közülük Misetics Bálint, aki már korábban jelezte, hogy átáll a Bajnaiék csapatához, az E14-hez, ott volt az élen, így nem játszott álarcosbált, önmagaként és saját szervezete nevében volt ott (már csak Karácsony Gergely hiányzott valami látványos eszközzel, mondjuk egy rambo típusú láncfűrésszel).
A HAHA és a TASZ (és más szervezetek is) azonban visszaéltek a közbizalommal, és lehetővé tették, hogy a budapestieket derült égből meg lehessen szólítani azzal, hogy ~ „gyertek ki harcolni, mert itt buziznak, zsidóznak, kopaszok, rugdosnak, gyertek, védjétek meg Magyarországot”.

A HAHA külön, tettleg is részt vett ebben, mint elkövető, hiszen ők posztolták ezeket a magyarinfo.blog.hu stílusú hazafiaskodó harci felhívásokat.

megálló

Itt most meg kellene állni, és gondolkodni … hogy ki mit akar … s hogy mit akarunk összességében, mint társadalom …

Politikai karriert valami kispártnak Bajnaiék oldalán? Valami bazi nagy tüntetést, 15 perc hírnévvel? Feláldozni az összes értelmesen megfogalmazott követelést annak az oltárán, hogy a magyar társadalmat hátha megosztja ez az incidens, a szokásos fele-fele alapon? Feláldozni civil mozgalmak törekvéseit, eddig elért eredményeit (az eredmény a közösségépítésnél kezdődik, és a közös akarat megfogalmazásánál!) annak az oltárán, amit az MSZP választási stratégiájában le is írt: „olyan helyzetet teremteni, hogy a választó 2 oldal között legyen kénytelen választani” ?

Ebbe a törekvésbe a valódi baloldal nem fog beszállni, mert már van ám ilyen is … gondolkodó emberek, akiket nem lehet távvezérelni … plusz totál baloldaliak …

Ahogyan a fideszt Sólyom Lászlóval elítéltük azért, hogy felrúgták a kordont, ugyanúgy (minimum) elítéljük azokat, akik betörtek a fidesz székházába, és onnan nem távoztak. Még jobban elítéljük azokat, akik naiv fiatalokat rángattak bele ebbe, anélkül, hogy felelősen végiggondolták volna, hogy ez bűncselekmény, és csak úgy kaphatnak felmentést, ahogyan a taxis blokád résztevői, ami most nem valószínű – vagy igen? Taxis blokád van, már megint?

ugrik.jpg


felülről szervezett provokáció

A tüntetések lényege, hogy a tüntetők a médián keresztül eljuttathassanak egy üzenetet a társadalom relatíve nagy részéhez. A tüntetések lényege, hogy békések. Békés = jogszerű, nem illegális, és nem erőszakos. Az mindig hatalmi csoportok érdeke, hogy a békés/legális/barátságos tüntetéseket provokációkkal elvigyék egy kizökkent állapotba: nem békés, nem legális, nem barátságos állapotba.
Ha belegondolunk, most is pontosan ez történt … különös tekintettel a HAHA-ra, akik hónapok óta tartják profin és egyedülálló módon a frontot …

Kár, hogy ehhez a felülről szervezett provokációhoz most más civil szervezetek mellett a HAHA is tevőlegesen asszisztált, ráadásul anélkül, hogy azoknak, akiket ők szervezetbe tömörítenek, s akikért és akiknek felelősséggel tartoznak, elárulták volna, hogy kik szervezik ezt a kis tüntetést 9-ére, s azt, hogy ennek előjátékaként előadják ezt a 7-i mutatványt is …

kampány-időszak indul …

Itt most meg kellene állni, és elgondolkodni … Sajnos azonban az MSZP-nek és Bajnaiéknak pontosan az az érdekük, hogy a magyar társadalom habzó szájjal rontson önmagára, egyik oldal a másikra, annak reménye nélkül, hogy megértik egymás szavát – mert amíg ez van, ez a brutális, ellenséges megosztás, addig az MSZP-s pártcsaládnak mindig van 50%-esélye, hogy ők győznek legközelebb … hiszen vagy ez, vagy az, nincs más, és nem is lehet - soha már. Ez a magyar társadalom sorsa, valahányszor az MSZP-nek kampányidőszaka van, valahányszor tüzel …

Az MSZP és az E14 (meg ami ebben a csomagban benne van) részvétele ebben a társadalom-ellenes hadműveletben* világos … de kérdés, hogy a HAHA is részt akar-e ebben venni, s hogy ha igen, van-e erre felhatalmazása a diákságtól …

* Társadalom-ellenes hadművelet, mert a székház-foglalóknak nincs joguk ahhoz, amit megtettek, és így arra kényszerítik a társadalom egyik felét (akik utálják a kormányt), hogy irracionális módon álljanak az ő oldalukra, annak ellenére, hogy ez a tett védhetetlen. Így beindul társadalom irracionális megosztása, illetve a társadalom tovább hasad – úgy, ahogyan ezt a köztársaság téren vagy a rózsadombon megtervezték …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: haha civilek székház e14 occupy occupy fidesz

központozás: ismeretlen tüntetésszervezők tüntetést szerveznek ismert civilekkel

2013.03.07. 16:41 equally

Budapest a burleszkváros, ahol az év legnagyobb tüntetését… ismeretlenek szervezik, magukat a nyilvánosság előtt meg nem nevező személyek, vagy azok egy csoportja. A szombati tüntetés előtt már ma is csináltak egy flashmobot a csatlakozott szervezetek segítségével, amiben vicces, hogy valamelyikük ilyet nyilatkozott, „minket nem szervez senki, ez egy flashmob”, és ezt a sajtó le is közli, anélkül, hogy bárki a szerkesztőségben elgondolkodna, hogy a flasmobokat vajon szervezik-e, vagy spontán együtt-felbukkanásról van szó :) Mi ez a jelenség? Valami kollektív tudatmodi?

m1_1.jpg

Adott egy gmail-es emailcím, amin keresztül a csatlakozni kívánó szervezetek felvehetik a kapcsolatot a főhadiszállással. Érthető a titkolózás, hiszen terrorizmusról van szó, valahol a közel-keleten, vagy ki tudja hol, és nem egy civil tüntetésről Budapesten.

De oké, közelítsük meg a másik irányból a dolgot. Miért kellene a szervezőknek nyilvánosságra hozniuk, hogy ők kik? Miért ne mondhatnák azt a csatlakozni kívánó szervezeteknek, hogy sziasztok, én XY vagyok, ismersz, talán látásból, talán személyesen is, nagy gond lenne, ha azt kérném, hogy most ne toljuk már a sajtó orra alá, hogy egészen pontosan kik állnak emögött? Elvégre úgyis együtt csináljuk az egészet, nemde? Köszi a megértést.
Miért ne élhetnének ilyen eszközzel tüntetésszervezők? Van valakinek valami aggálya? Ha van, szóljon, de ha nincs, hallgasson el örökre.

OKÉ, van aggály …

Például, mi van, ha azok, akiket egy szervezet, mondjuk a HAHA rávesz arra, hogy menjenek együtt tüntetni velük, megkérdik, hogy "hello, de ki szervezi?" Ekkor azt kell mondania a HAHA főszervezőknek, hogy "zsrzsgdzsghfgszsgdh" ? És mi van, ha valaki azt mondja, "bocs, nem hallottam" ?

Másodpercek alatt ott vagyunk, hogy egy civil szervezet működése elemi szinten korrumpálódik. Az ilyesmi nem vicc, nem poénos, nagyon kemény dolog. Értsd, adott egy civil szervezet, és közülük valakik tudják, hogy kik szervezik a tüntit, a többiek meg csak jöhetnek biodíszletnek.

Oszd meg és uralkodj. Ezzel a kis gesztussal, hogy „maradjon a mi kis titkunk, ki szervezi a tüntit”, a tüntetésszervezők éket vertek egy civil közösség és azok vezetősége közé, létrejöttek azok, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. Ez gáz. Vagy nem?

Egy társadalomnak szüksége van a tüntetésekre, azért is mennek el az emberek. A tüntetésszervezők azonban nem saját profitra szervezik a tüntetést, hanem a közösség javára. Nem dolgozhatnak saját „zsebre”. Abban a másodpercben, hogy egy tüntetésszervező társaság azt várja a tüntetés leendő résztvevőitől (a társadalomtól), hogy úgy menjenek el, hogy nem kötik az orrukra, hogy kik találták ezt ki, kik szervezték ezt meg – felrúgják a kölcsönös és kollektív bizalom intézményét. Így máris uralkodnak, hatalomra tettek szert egy társadalom felett. Lesznek, akik a tüntetés végfelhasználói lesznek, akik elmennek, mert a csatlakozott civil szervezetek odaviszik őket, de ők maguk nem tudhatják, hogy kik szervezték ezt. Ez egy olyan hierarchia, ami semmilyen demokráciáért küzdő szervezetben nem engedhető meg. (kivéve Budapesten)

transparency

Az átláthatóságról ne is beszéljünk. Mert mi ez, ha nem valami eredetének szándékos elfedése? Valakik rávesznek más szervezeteket, hogy szervezzenek tüntit, egy általuk kitalált koncepció alapján. Mindenki csatlakozik, csomó civil szervezet, akik tűzfalként fedik el egy tüntetés szervezőinek kilétét. Ők megértik, hogy jobb így, mert a társadalom nem eléggé nagykorú, hogy tudja, kik találták ezt most éppen ki nekik – ezzel a társadalomtól elvették az egyenrangú felet megillető jogot (egy tüntetésszervezés is ugyanolyan szerződés alapján jön létre, mint rengeteg más közös cselekvés).

m2.jpg

 

tüntetésszervező szuper-szervezet születik

Kiszolgáltatják a társadalmat – plusz … egy aprócska hatalmat adtak egy tüntetésszervező csoport kezébe, mert ezentúl ez így működhet. Ha valami nagy buli van, akkor azt majd ők szervezik. Miért ne? Elvégre megvan a kontaktjuk e csoportokhoz, nemde? Összeértek a kezükben a szálak, szóval, megvan a kontroll, miért engednék el? Egy szuper-organizáció jött létre ezennel, a tüntető szervezeteket megszervező szervezet.

Gratulálunk mindenkinek, aki az átláthatóságot, az információhoz való hozzáférés jogát, az elvtársi/együtt-tüntetési együttműködés alapját képező egyenlőséget feláldozta … minek a kedvéért is?

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment · 1 trackback

Címkék: tüntetés flashmob tüntetésszervezők alkotmány nem játék

Milla again: Vedlik a MILLA - vissza civilbe

2013.02.26. 18:39 equally

Két évet ível át immár a MILLA pályafutása, a híres civil mozgalomé, amely számára evidencia volt, hogy Bajnai kampánynyitója legyen a fő esemény október 23-i nemzeti ünnepségünkön, ahol a MILLA és Bajnai mozgalma együtt alapították meg az azonos című (Együtt) 2014 választási .. szóval pártot, vagy nevezzék, aminek akarják – azt, amire emberek szavaznak, és amit a Medián a többi párt támogatottságával együtt mér. Bajnai úgy tűnik, megbukott, erre a MILLA most visszalép, mostantól ismét civilek – azzal együtt, hogy tüntetésszervezői előjogukat átadták Bajnai Szolisainak …

pic-5.jpg

lásd a MILLA közleményét

A MILLA azért érdemel külön szót, mert egy felülről szervezett civil szervezet, ami pontosan úgy viselkedett, mint az SZDSZ – lásd, amikor is pályájuk csúcsán felkonferálták Bajnait a színpadra, illetve amikor az E14-es közös formációjukat és annak párttá alakulását bejelentették. A MILLA egy olyan civil szervezet, amelyből az új (neo)liberális párt pattant ki, meglepetésszerűen. Az új SZDSZ, amit a tehetős budapestiekre szabtak, akik még mindig azt hiszik, hogy a liberalizmus a fűszívást jelenti meg az antirasszizmust és a szivárvány minden színét (és nem az 1% uralmát és neolib gazdaságpolitikát, értelmetlen megszorításokkal és jól tartott holdudvarral – plusz attachmentként a kampányszövegeket a sokszínűségről, fűszívásról, stb).

Egy civil szervezet, ami sosem volt igaziból civil – a civil ugyanis azt jelenti, hogy alulról szerveződik, és hogy legalább akkor, amikor szerveződik, nyitott, átlátható, valódi. Azaz vannak emberek, akik elkezdenek csinálni valamit, amiből lesz valami. A MILLA ehhez képest egy álarcos játék az első másodperctől, ami anélkül vált „valamivé” (lásd tömegtüntetések), hogy bárki szeme láttára lezajlott volna bármiféle valódi civil szerveződés (amibe bárki bekapcsolódhatott volna, nyilvános fórumokkal, meg miden). Amint pályára léptek, egyből elkezdték a profi nemzeti ünnep-szervezést, de már az első januári tüntijeiknél is mindenki csak nézett, honnan lett félmillió forintjuk sec-perc alatt, satöbbi.

A lóláb mindig kilátszott, de mindegy volt, hiszen 2012 elejétől már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a MILLA tényleg az, aminek látszik, egy új liberális párt – kezdeménye. Aztán megtörtént az október 23-i nagy átváltozás. Felkonferálták Bajnait, és egyúttal megalapították Bajnaival az Együtt 2014-et. Megalapították Bajnaival a pártot szervezetet, szövetséget, illetve azt, amire 2014-ben szavazni fognak a népek. Utána kilőtték az LMP alól az ÖKO és a ZÖLD címkéket, és átvették tőlük az ügynökakták mellett a fenntartható fejlődést is, sőt, Misetics Bálint MILLA-közeli ex-LMP-s révén a szegénység elleni harcot is!! (A Város Mindenkié alapítvány). Jó lapjai lettek Bajnaiéknak, beleértve egy szegénységmentes, éhségmentes Szolidaritást is – nem, cseppet sem bizarr, ez így lett kitalálva, ennek működnie kell.

Jó lapjaik lettek, de nem eléggé jók. Az ÚJ LMP, akik fantáziadús néven MP-nek keresztelték magukat (bocs: PM), megtartotta a nagy SZDSZ-es kampánynyitóját az SZDSZ főhadiszállásán, az A38-on, Demszky korábbi tanácsadójával, a heti hetes alaptagjával, Hajós Andrással. Miért is ne? A neoliberalizmust nem bünteti a törvény, szabad országban élünk. Nem az a baj egy új SZDSZ-szel, hogy önmagát képviseli, hanem az, hogy nem, és helyette mindenféle másnak adja ki magát, mert egy SZDSZ-re senki sem szavazna (leszámítva, akinek tényleg pénze lenne belőle, de közülük is csak a tényleg fanatikusak).

Leszámítva azokat, akik konkrétan pénzt kapnak az SZDSZ által felügyelt állami csapokból gyakorlatilag nem sok mindenkinek érdeke, hogy SZDSZ kormányozzon, hiszen az országot szétszedik, a korrupció elszabadul, és a neolib gazdaságpolitika is, ami csak oda vezet, hogy jön Orbán és a jobbik, már megint. Az PM SZDSZ-identitású alakuló gyűlése arra persze jó, hogy az anyagi biztonságot élvező elit fiatalság magát (körön belül) liberálisnak nevezhesse, és együtt ünnepeljen, de ez … csak ennyi. Az elit egy palotában, oké egy pazar hajón. Ennyi. Ebből nem lesz támogatottság (az a dolog, amivel a demokrácia nevű játékot játsszák). A PM tehát rövid úton zátonyra futott … (amiben sok meglepetés nincs, nyilván így volt kitalálva, csak a zöld színt és a fenntartható izét kellett áthozniuk)

A baloldal ismét átláthatóvá vált, elindult a társadalom spontán szerveződése, az LMP, a 4K!, a diákok, civilek – akárhova nézel, mindenütt kezd minden beindulni, az SZDSZ (E14, PM) pedig kirakatüvegen kívülről nézze? NA ne! (Tudod: E14 = MILLA+Bajnai Haza & Haladása + a SZOLI)


A MILLA-t tehát újra kellett aktivizálni. Máskülönben az új baloldal, ahol az LMP és a 4K! kezd egymásra találni, feléled, és a neolib Bajnaiék, akik a remény koalíciójából egyik napról a másikra mentek át a bizalom koalíciójába (így dobálják el a nem működő, bukott stratégiáikat – s tavasztól várhatóan Bajnait is, upsz, addig már csak pár hét), szóval, háttérbe szorulhatnak. Nem, ezt nem szabad megengedni. Bármely új párttal, új pólussal szemben az egyetlen értelmes védekezés egy civil társaság belógatása a térbe. Ez az egyetlen, ami zavarni tudja az LMP és a 4K! kibontakozását, illetve ami szavazókat tud hozni, szavazókat tud elvonzani a valódi baloldaltól – egy „civil” társaság, akik a média jóvoltából, ámen, magukénak tudják Budapest bizalmát – annak ellenére, hogy sosem voltak igazán sem civilek sem nyitottak (maximum csak úgy, mint Bajnai, aki állítólag ugyancsak „civil”, hiszen nem párttag). Egy civil tárasaság, akik pár hónapja még azt adták elő Bajnai-n keresztül, hogy „NINCS BOCSÁNAT!” – ha valaki nem működik együtt az Együtt 2014-el. Ha a fenyegetés nem jött be, most hangot váltanak … ismét … Ismét jöhet a Civil Milla!

Ezek után most az LMP (és velük együtt azok a választók, akiknek elegük van az MSZP-alapú korrupt, neoliberális politikából) most nyilván elgondolkodnak, hogy „hello, nem kellene-e együtt bulizni a MILLÁ-val”? Most, hogy már ők is civilek, megint, most már érdemes lehet haverkodni velük, ismét. Nem igaz? Most már nem Bajnai szövetségesei, most már nem neolib-ek, nem technokraták, most már nem egy SZDSZ 2.0 (amely címkék tartalmuknál fogva szöges ellentétben állnak egy harmadik utas öko-politikával, de még az MSZP-alapú politikától való elszakadástól is) – most már civilek … megint. Szóval, éljen a MILLA – megint.

Juhász Péter megmaradt politikusnak, mert ő már „dekonspirálódott”, de mindenki más még szűz, mint hó – hahó! Elő hát a civil kurázsival, come on let's twist again, játsszunk civilesdit megint! Ezzel 2013 tavasz-nyár lefedhető … és akkor már csak két szezont kell aludni – átaludnia a magyar társadalomnak, hogy 2014-ben ne legyen más választás, csak az, ami mindig is .. az MSZP és társai ...

PS: ebben a percben: telefon csörög, „üdvözlöm, bajnai gordon vagyok, az Együtt 2014 …” (ne már, not again! – lerak)

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

3 komment · 1 trackback

Címkék: szdsz pm milla bajnai mp lmp e14 együtt 2014

Római-parti FÁK: derült égből Bős-Nagymaros

2013.02.22. 19:10 equally

Sajnos még messze vagyunk attól, hogy demokráciában éljünk, de addig is van egyfajta 'demokratikus egyensúly', amihez ragaszkodunk, és aminmek hiányában bepöccen a társadalom. A Fidesz bravúros állhatatossággal indult onnan, hogy hiányoznak a demokratikus szenzoraik, és jutott el odáig, hogy nyíltan el akarta venni az oktatáshoz való jogot a társadalom 90%-ától. Itt kellett volna megállniuk, és visszafordulniuk, villámgyorsan. Ehelyett: nekimentek a Római-partnak – is. Felszólítást is kaptak, hogy álljanak le, de nem, nem hallgattak rá. Nos, ezután tört ki az F-betűs dolog .))

bos-nagymaros-1.jpgfotó 1988-ból - ma is aktuális: védjük meg a Római-parti fákat - "Maradjanak a fák!" - Bős-Nagymaros 2013

a Védegylet és a Dinpi

Az egész ügyből rengeteget lehet tanulni, már most ezer tanulság van. Először is, hogy a civil aktivitás a legfontosabb, de nem elegendő csak reagálni, különösen nem alkalomról alkalomra, nulláról kezdve a szerveződést, hanem folyamatos jelenlétre van szükség. A Védegylet jó pár éve folyamatosan van jelen, és mindig ott voltak a barikádokon, például a TB-privatizációnál is. Most is, az első hír az volt, hogy a Védegylet ill. a Dinpi(Duna-Ipoly Nemzeti Park) védetté akarják nyilvánítani a fákat. Ez a Védegylet részéről nem egyszerű reagálás volt, hanem egy komoly munka, egy folyamat aktuális fázisa – december 12-én már rajta voltak az ügyön, a Valyo (A Város és a Folyó) pedig már február 10-én elindította a facebookon szervezett közösséget: „Maradjanak a FÁK a Rómain”, a mobilgát telepítés ellen, illetve hogy "a part természeti kincsei ne kerüljenek veszélybe, néhány magánszemély érdekéből".

Ha csak akkor kezdték volna el a szerveződést, amikor Tarlós nemet mond a tiltakozásokra, vagy amikor a sajtó ezt megírja, akkor már késő lett volna, illetve lehetetlen.


tanulság: óriási szükség van nem felülről vezérelt, pártok alá nem becsatornázott, pártok által nem távvezérelt valódi civil szervezetekre, ők az őrszemek, akik riaszthatják a társadalmat, amint valami fenyegeti az általuk felügyelt szegmenst.

a PM láncfűrészes szereplése

Egy nappal a Védegylet beadványának benyújtásaután, február 20-án Karácsony Gergelyék (PM - Párbeszéd Magyarországért) kimentek a partra, és láncfűrészekkel óriási show-t adtak a médiának, amelyben egy már 3 kemény napja zajló aláírásgyűjtésről is beszámoltak, az index pedig megtette azt a szívességet (a NOL is), hogy a cikkükben sem a „Védegylet”, sem a „Dinpi”, sem a Valyo nem került említésre, sem az egész folyamatban lévő civil akció, sem a közösség, de még a kapcsolódó cikkek közt sem utaltak ezekre – pedig előző nap tudósítottak róla.
(Tény azonban, hogy belinkelték a videót, amit Bardóczy Sándorral készített Földes András,

ennek címkéi közt ugyancsak nem szerepel sem a Valyo, sem a Védegylet, sem a „Maradjanak a fák”.)


tanulság: amikor egy párt beavatkozik egy ügybe, az segíthet az ügynek, de ugyanakkor akár GÁTolhatja is a társadalmi ellenállás kibontakozását, amint beindul a „stealing the show” effekt.

tanulság: vannak un. „média pártok”, akik a médiával szimbiózisban játszanak el bizonyos szerepeket a nyilvánosság előtt – tényleges aktivitás nélkül ...

a Valyo és a Védegylet tüntetést hirdet

Tarlósék nemet mondtak a tiltakozásokra, és zöld utat adtak a rombolásnak. Úgy, hogy a Fidesz korábban már egy egész parkot eltüntetett a Duna mellől, gyönyörű fákat vágtak ki, rendezés címén - amiért (még) senki nem szedte le a fejüket. Ahelyett azonban, hogy meghúzták volna magukat, laposan, mondjuk Dél-Amerikában, jól nekimennek a Rómainak. Nem kellett volna.

Ekkor a Valyó (Város és Folyó) és a Védegylet meghirdették a tüntit. NOL és INDEX és HVG még sehol, de a tünti, mint facebook esemény már rég átlépte a kritikus tömeget (este 7-kor már 1000 követője volt). Közben a nem-kereskedelmi és nem-felülről-épített média egyik képviselője, a Fent és Lent ugyancsak meghirdette az ellenállást, - lásd El a kezekkel a római parttól!!! - azzal a végszóval, hogy „NE HAGYJUK!!!”. Ebben az a figyelemreméltó, hogy a cikk déli 12-kor került fel, és akkor jött létre a tünti facebook oldala is, azaz totál egy időben, így a másolás kizárt (egy cikk legalább egy órás munka, még felindulásból is :)). Ez pedig azt jelenti (!!!), hogy a társadalom különböző gócpontjain egyszerre (!!!) jutottak ugyanarra az eredményre emberek (!!!), arra, hogy „nem hagyjuk!”, ez viszont már maga a forradalom!

Nos, Itt tartunk. Mi várható?


tanulság: a felülről épített kereskedelmi média nem érdekelt a társadalmi ellenállás építésében

tanulság: a valódi civilek bármikor képesek meglepit okozni

derült égből Bős-Nagymaros

A társadalom megmozdult – és magától … és alulról. Az események kicsúsztak mind a kormány, mind a ballib média, mind az azokkal szövetséges médiapártok kezéből (amelyek közül ebben a témában csak a PM szerepelhet, lévén, hogy Bajnaiék milliomosok ellen sosem tüntetnek).

Az ember persze nem érti. A kormány szembekerült a társadalommal, az oktatás és a diákok mellett immár egy második frontot is megnyitott, pedig az elsőnél is totál vesztésre van ítélve. Mire gondoltak? Hogy merték ezt bevállalni?

Csak az tűnik logikus magyarázatnak, hogy biztosak voltak benne, hogy ebből nem lesz „balhé”, nem lesz „esemény”, nem lesz „médiahír”. Nyilván arra építettek, hogy a magyar társadalom civil szervezettsége a béka feneke alatt van, gyakorlatilag nulla, mert a média és a hivatásos média-szereplők (akik láncfűrészt is kikölcsönöznek a hatás érdekében), elhitetik az emberekkel, hogy már van valami civil aktivitás, ezért neked nem érdemes semmit szervezkedned, másrészt, ehhez az aktivitáshoz most még nem lehet csatlakozni, de majd szólnak, amikor lehet (ha lesz ilyen). Így az emberek végül mindig csak otthon ülnek, a monitoraik előtt, és csak akkor mennek tüntetni, amikor a NOL megírja, hogy NA MOST. Erre számíthatott a kormány – de bebukták.


A történet uganis nem állt meg ott, ahol elvileg meg kellett volna állnia. Két valódi civil szerveződés (ami egy társadalom legnagyobb kincse!!!) folytatták azt, amit már decemberben elkezdtek, és egyszerűen megtették a következő lépést: meghirdették a tüntetést. A kormány pedig egy rutin-projekt helyett hirtelen valami egész mással találja magát szemben: egy új Bős-Nagymarossal. Ezúttal 3 évtized demokratikus frusztrációjával vagyunk erősebbek, mint akkor … Hogy mik az esélyek ...? :))

tanulság: a média és a hivatásos média-szereplők el tudják érni, hogy ne jöhessen létre valódi civil szerveződés – de csak egy darabig …

tanulság: ha valakik szembemennek a demokráciával (=a társadalommal), előbb-utóbb az ámokfutás állapotában találják magukat, és minden ámokfutás végén ott egy fal.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: index tüntetés védegylet nol gát mobilgát római part PM mobil gát maradjanak a fák Dinpi Valyo mobilgate bős-nagymaros római-gate

A bajnai-expressz kifutott termék, cunami veszély

2013.02.12. 14:46 equally

Magyarország viccország. Egy pusztító vírus tombol a nyugati civilizáció gazdaságaiban (lásd, hogyan ment tönkre Írország, és „néhány” másik ország, évek alatt), ez pont olyan, mint egy komputer-vírus, ami szoftveresen teszi tönkre a hardvert, rossz a vezérlés, elszáll a rendszer. Értsd, ez nem a nagy éhínség ideje, amikor krumpli sincs, hanem az, amikor a kávét beöntik a tengerbe – mert az ostoba üzletemberek egy rossz eszközzel próbálják irányítani a gazdaságot (amit eleve nem nekik kellene irányítaniuk). Magyarország még megúszta … itt volna a lehetőség gondolkodni, valami értelmes kiutat kitalálni – de nem, nálunk az 1%-nyi elit és a HVG szavát követve Bajnait kell akarni. Jön a cunami, mi pedig összes pénzünket odaadjuk Bajnainak, egy szuper és jutányos árú hajókirándulásra – ahelyett, hogy menekülnénk …. az ellenkező irányba.

tsunami01.jpg

Megúsztuk Gyurcsányt, megúsztuk Orbánt, és végül az icipici Bajnai lesz az, ami mind megeszi … aki jól hazavág mindent. Bajnai egy lépés vissza, oda, ahonnan most mindenki eszeveszetten menekül … Ki csinál ilyet? Ki halad visszafelé? Csak a szegény magyarok … Akik Izaurának is gyűjtöttek. Nem, nem elmebetegek vagyunk. Ez egy konkrét behatás eredménye, drogok hatása alatt cselekszünk...valóság? Vigyázat, manipulálják! Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. A médiára sajnos, nincs rá írva ilyen figyelmeztetés.

A bajnai expressz a legjobb lehetőségként van beállítva, akárhova nézel, HVG, ATV, RTL, stb. Nincs más, csak a bajnai expressz. Vagy az Orbán sebesvonat, ami rég kisiklott (a Gyurcsány-Bajnai-Kóka szupergőzös spontán felrobbanása után). A média egyszerűen nem foglalkozik mással, csak hogy elhitesse a néppel, hogy a megadott lehetőségek közül kell választania. Nem, nem a választási regisztráció (ami egy vicc, egyetlen napnál nem lett volna szabad többet foglalkozni vele), hanem a média az, ami lekorlátozza a választási a lehetőségeket. A média az, ami 4 éven keresztül a nép kezébe nyomja az előnyomtatott választási cetliket: ikszeld be a jó választ .. sszzz .. ikszeld be a jó választ .. sssszzzzz – sziszegi, és közben a szerencsétlen polgár el kell, hogy fogadja a tényt, hogy nincs túl sok választás, tulajdonképpen csak kettő, de ha még jobban belegondol, csak egy – mindig csak egy.

tsunami_wave_9.jpg

A HVG egy gazdasági lap. Hány cikk szól mostanában arról, hogy hogyan omlanak össze a gazdaságok, hogyan tüntetnek, hogyan mennek tönkre emberek, és hogy miről szól a válság? Hány cikk szól a privatizációkról és leépítésekről, szociális támogatások megvonásáról, és arról, hogy ez mennyire durva? Hány cikk szól a megszorításokról? Hány cikk szól hetente arról, hogy a GDP egy elavult mérőszám? Vagy arról, hogy a gazdasági növekedés pomádé király új ruhája, hiszen ott, ahol a civilizáció kiépült, a növekedés nemhogy nem indokolt, de éppenséggel veszélyes is? A HVG elsősorban arról ír, hogy mit csinál Orbán, és hogy hogyan lehet őt és bandáját leváltani – Bajnaiék dicsőséges szakértői szövetségének segítségével, ámen :)

Az eredmény: Magyarországon a társadalom 90%-ával elhitetik, hogy az egyetlen értelmes választás a múlt választása. A neoliberális gazdaságpolitika választása – amit jobb helyeken már kitiltottak a történelemből, nálunk MOST akarják örökre bevezetni, a balliberális gulyás-totalitarizmussal, amikor a baloldal nem tüntet, hanem nyugszik és tapsol, és hálát ad, hogy nem Orbánék uralkodnak – nyugszik és tapsol, és nincs is más lehetősége.

Jó kis rendszer ez, a holdudvar kap pénzt, a többiek pedig süllyednek, és közben habzik a szájuk, de senki sem hallja őket, elvitte a cica a nyelvüket, sorry, ez van, c'est la vie. Mindig vannak, akiknek nem jön össze. Több szerencsét legközelebb. A neolib piramisban tipikusan csak a felső 1/3 az, akiknek jut valami emberi élet, bár ez csak materiálisan igaz, mert milyen élet az, ahol abban kell hinni, amiben Bajnai utazik?

Csoda, hogy elszabadul a szélsőjobb? Az ATV nézők pedig nem értik, mert azt hiszik, ezt Orbán csinálja.

Amikor az ország megúszott egy Gyurcsány 2-t, túlélt egy Orbán 2-t, akkor befizetni egy bajnai expresszre, egy „gyors felépülést” és „kiszámítható gazdaságpolitikát” ígérő (=MEGSZORÍTÁS + jó hírek a tévében, és örök remény) pilóta-piramis játékra, több, mint őrültség. Csoda, hogy ilyen valakinek egyáltalán eszébe jut. Ilyen nincs is. Ez Magyarország, a HVG vezetésével: Izaura helyett most épen egy lejárt lemezre gyűjtünk, Bajnaira akarunk beruházni, mert a politikai tesco-ban most ezt adják, és akciós is ...Összekuporgatott kuponjainkból most a bajnai expressz-re akarunk befizetni … mert a reklámújságokban (HVG) nagyon jókat írnak róla … Azt a szalmonellás menüt akarjuk mohón berendelni, amitől egész Európa kifeküdt … Mindezt önként és dalolva (a HVG vezetésével persze).

tsunami_waves.jpeg

A világ, Európával egy gigantikus új, gazdasági korszak küszöbén áll … Magyarország pedig ismét a vesztesekhez akar csatlakozni, egy újabb történelmi rossz döntés nyomán … szánt szándékkal akarjuk magunkra rántani a vasfüggönyt, harmadszor is immár (az elmúlt 23 év volt a vasfüggöny 2.) …

Mit szólna ehhez Ady? Azt, amit eddig is? Bruce Lee-nek igaza volt, a fiúk apáik démonait is megöröklik .. még midig a disznófejű nagyúrra küzdünk … és továbbra is Mohács kell nekünk, azaz most Bajnai.

FYI: néhány fontos tény a cikkel kapcsolatban:

  • Izaura nem egy valóságos személy, ha az lenne, természetesen mi is támogatnánk a gyűjtést a felszabadítására

  • Bajnai nem egy baloldali politikus, hanem egy liberális technokrata, aki a neoliberális (Európából már kivont, eljárt szavatosságú rendszerét) akarja bevezetni, hogy egy csinos kis fogyasztói állatfarmot csináljon az elv(=üzlet)társainak ebből "a kurva országból"...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment · 2 trackback

Címkék: média együtt hvg válság gdp bajnai lmp e14 izaura e2012

süti beállítások módosítása