HTML


a 13. havi nyugdíj esete: cseppben a tenger - avagy korszakváltás másodszorra, végre …

2013.01.12. 00:15 equally

A helyzet, amiben vagyunk, tényleg különleges, több, mint 20 évet éltünk valamiben, amiről most derül ki, hogy valójában micsoda. Történelmi pillanat! A 13. nyugdíj ügye hihetetlenül őszinte megnyilvánulásra készítette a balliberális társadalmunk minden szereplőjét (beleértve a sajtót is), mint egy kontrasztanyag, amely révén az összes részlet láthatóvá válik a röntgen-felvételen. Az LMP (a meghirdetett Lehet Más a Politika mottóval) ismét a szitu epicentrumában bukkan fel …

chomchomchomskyjdjdjd.jpg

Az LMP ellenzi a 13. havi nyugdíjat. Ezzel gyakorlatilag belesétált a gazdasági liberalizmus csapdájába, amely persze minden lépten-nyomon ott figyel a nem-sárga-köves út mentén, hisz ne feledjük, a Lehet Más a Politika elve arról szól, hogy menet közben hozni olyan döntéseket, amik már egy új elvrendszerből fakadnak. Úgy működik ez is, ha úgy tetszik, mint a modernizmus 'technokráciája', „csak csináljuk, megyünk előre, hozzuk a döntéseket, mint festékhordó csigák egy freskó hatalmas felületén, húzzuk a csíkokat, tesszük a dolgunk, megoldjuk a problémákat” – a létrejövő rendszer valódi természete, valódi arca pedig majd kibontakozik a készülő BIGGER PICTURE-ben. Ugyanolyan konzisztens rendszer ez is, mint Bajnai és a corporate uralkodóosztály technokráciája, „csak” itt egy merőben más elv alapján, más programozással a fejünkben, egy totálisan ellentétes elveken alapuló, totálisan más természetű (NON-Modern) társadalom DNS-ével munkálkodunk.

az LMP elcseszte a reagálást a 13. nyugdíj ügyére
Az persze világos, hogy nem az LMP fog dönteni az ügyben, azaz ez számukra egy FREEBIE, egy jutalomjáték, egy következmények nélküli szereplési lehetőség (az MSZP és Fidesz ezt játssza mindig, valahányszor egy-egy bukás, illetve lebukás után 4 évet éppen kispadon kényszerülnek tölteni). Simán megtehetnék volna, hogy hallgatnak, vagy csatlakoznak, de az LMP nem óhajtott politikai populizmus eszközével élni, azzal, hogy azt mondja, persze, „adjunk plusz pénzt nekik is!”, és felvállalta a racionális ünneprontó szerepét. Ezzel együtt az LMP mégis rossz döntést hozott, és ez már nem az első …

vagy/vagy – vagy?

Az első gyászos szereplés a 45%-os legnagyobb adókulcs bevezetésének terve volt. Ez azonban nem egyszerű politikai butaság, hiszen az egész helyzet egy csapda. Az LMP ebben a csapdában vergődik, és vele együtt az egész magyar társadalom is – sőt, ez éppenséggel globális probléma a nyugati civilizációban.

A többsávos, max 45%-os adózás a nem-liberális álláspont, míg a NEM a 13. havi nyugdíjra liberális döntés. Akármit lép az LMP, nem tűnik jónak, akár tiltakozik a liberalizmus ellen (45%-os adó !!!!) , akár felül neki, és egy követ fúj azzal …

slideshow_survey_1.jpg


az egykulcsos csapda

Az egykulcsos csapdát Orbán aktivizálta, de ennek nincs jelentősége, Orbán ugyanúgy végrehajtó, mint Bajnai vagy Gyurcsány. Ha 2006-ban a Fidesz nyert volna, akkor most megint MSZP-SZDSZ kormány lenne, és akkor az egykulcsos adót ők vezették volna be, és most ők baszkurálnának az egyetemi keretszámokkal (a különbség csak az lenne, hogy a ballib média nem lenne az ellenségük – nos ezért van, hogy a fidsznek mennie kell!! – a zavartalan hatalomgyakorlásért, azért, hogy helyreálljon a rend, hogy a nép a hatalom tenyeréből egyen ismét, ahogy köll :)).

Egyébként, emlékezzünk, az egykulcsos adó az SZDSZ terve volt eredetileg …

Az LMP odáig eljutott, hogy az egykulcsos adó ROSSZ, de erre válaszként azt mondta, mint a diákok, hogy „állítsák vissza a legutóbbi problémamentes állapotot” – ez pedig kevés, ez merő eszképizmus. Vagy 16% vagy 45%?? Ez kevés … Kell, legyen egy harmadik választás is – mellesleg ez a harmadik utas politika lényege, amit az LMP képviselni akar ….

A csapda lényege pedig pontosan ez, hogy kivédhetetlen, az áldozat önként sétál bele, és egyre mélyebbre megy, önként és dalolva. Ha egy LMP azt mondja, hogy ez nem jó, akkor elkergetik. A szabad akarat luciferi kihasználása.

Mivel ma már (némi átnevelés után) mindent gazdasági „racionalitás” alapján közelítünk meg, aszerint, hogy menyibe kerül, vagy mennyit nyerünk, az egykulcsos adó mindenki számára legelőnyösebb adózás … Kollektív lopás, úgy, hogy a gazdagok nagyságrendekkel többet lopnak … A Kádár-rendszer újra-feltalálása … Kegyelemdöfés az etikának, ami egy ökopárt elvrendszerének alapja ….

Az egykulcsos adó a korrupció legmagasabb szintje, a legmagasabb szintű visszaosztás. Ráadásul úgy, hogy felrúgják az igazságos társadalom alapelvét, miszerint a sok pénzt keresők fizessenek többet a közösbe. Minél több pénze van valakinek, annál jobban megéri neki ez a rendszer. Ezt más nem is találhatta volna ki, csakis az SZDSZ!!!

Ez egy vírus, ami rávesz egy társadalmat, hogy mindenki önként adja be magának a halálos injekciót … Önként vállalt gulyáskommunizmus, ahol a gulyást elsősorban a gazdagok kapják, de a szegény szegények örülnek a legjobban, mert korábban adóztak már 40%-ot is, szerényen kereső pedagógusként, és örülnek a 16%-nak … Nagyon durva – de ne feledjük, az SZDSZ találta ki, s így ha ma ők lennének, akkor is ugyanez lenne a helyzet ….

a liberalizmus a valóságban

A liberalizmus jól hangzik, legtöbbünk évtizedeken át vallja magát liberálisnak, anélkül, hogy tudná, hogy ez a való világban gyakorlatilag mit jelent. Lásd az SZDSZ, akik a társadalom felé mint morálisan liberálisok adják el magukat, és kampányidőben azt hangoztatják, vallásszabadság, szexuális szabadság, sokszínűség, szabadságjogok, satöbbi. Sokszínűség – Gyurcsány kedvenc szólama. Gyurcsányé, Demszkyé, Kunczéé, mindenkié. Sokszínűség, sokvallásúság, antirasszizmus, gay-pride!! Manapság Obama is ezzel kampányol !!

Aztán, amikor a kampányt megvették, megvettük, mi lesz a valódi valóság, az actual reality? A morális, szociális liberalizmus mögül előjön a gazdasági liberalizmus – az eszme továbbgondolásaként …

Kampány után előjön, hogy kell a tandíj bevezetés, a tandíj-emelés, a BKV jegyáremelés, kellenek a privatizációk, lásd a nemzeti tankönyvkiadó esetét … aztán jön az, hogy az állam rossz gazda, és mindenki fizessen saját magáért, és senki másért, a biztosítók pedig nem karitatív intézmények, stb. aztán majd jön egy nagy projekt, jön a társadalombiztosítási kassza privatizációjának kísérlete … és így tovább … a bukásig, amikor aztán jöhet a másik csapat … más projektekkel … Ez a „tövig nyomd a pedált!” elve a gyakorlatban … a hatalom az aktuális kormányzattal mindig elmegy ütközésig … aztán giga-bukta, és jön a másik kormányzat … és így tovább …

A liberalizmusnak, amiben hiszünk, eközben semmi jelentősége – csak amikor konzervatív „kormány” van, és éppen küzdünk azért a demokráciáért, amiért csak konzervatív kormányzat regnálása idején szoktunk küzdeni …

neu12_01_1.jpg


csapó #2 - korszakváltás másodszor !

Végül mindig ez a mi szent liberalizmusunk a gyakorlatban. Ideje hát szakítanunk a liberalizmussal, és „erase and rewind” üzemmódban vissza kell tekernünk a történelem-videót az SZDSZ-előtti időkhöz, ahhoz az útelágazáshoz, ahol a demokratikus ellenzék szociáldemokrata mozgalomból átment liberális pártba (TGM elképzelései alapján). Oda, ahhoz a jelenethez, amikor Kis János amerikai útjáról hazafelé jövet Párizsban adott egy interjút, és szociáldemokrata szellemi mozgalomról beszélt, majd amikor megérkezett Ferihegyre, lekapcsolták, na nem a rendőrség, hanem Magyar Bálinték, akik „lekapták a tíz körméről” (emlékezett vissza Szalai Erzsébet nemrégiben egy 4K! Rendezvényen, a balpop klubban), amiért szociáldemokratának nevezte a mozgalmukat.

A '80-as években egy korszakváltás zajlott, egy gigantikus éraváltás, ami 1980-ban kezdődött, és kb. 1985-re győzött is (amelynek hatására a szocializmusnak gyakorlatilag vége lett), onnantól azonban a következő 3-4 év során a hatalom átvette/visszavette az irányítást (világszerte, így jött létre a posztmodern, a globalizáció 20 éve). S így az éraváltást (1990-ben) már ők hajtották végre, úgy, hogy a dátumvonal másik oldalán is ők voltak ott (nemcsak az MSZP, az SZDSZ és az MDF is nyilvánvalóan ehhez a brancshoz tartozott – ekkor már).

és nem tudom, hogy jön el a holnap,

nem tudom, mi az, ami várni fog,

de ha 20 év múlva a tükörbe nézek,

nem őket akarom látni ott”

egy olyan költő sorai 1990 környékéről, aki a '80-as évek elején az avantgárddal partizánként harcolt a rendszer ellen, és (bár ezt sehol nem mondták ki soha, sem nem mondták be a rádióba vagy a tévébe) győzött … győztek … csak e győzelmet átvették tőlük és a jövő szőnyege alá söpörték …

Ekkor kezdődött (világszerte) 20 olyan év, amely során mindenki abban a hitben volt, hogy az elképzelhető legjobb világban élünk, hogy a történelem és a fejlődés lezárult, és most már csak egyre jobb lesz minden, hiszen a hibák kijavítása már folyamatban van. Beköszöntött a present perfect kora, a történetírás mutyija, a mondvacsinált „posztmodern”.

Csak 20 év után esett le, 2009-ben, hogy ez a „posztmodern” egy átverés volt, kezdve ott, hogy nem is „valami a modernizmus után” volt ez, hanem maga a nagybetűs MODERNIZMUS, annak a totális és globális elszabadulása, a 'hatalom' (power holders) globális hatalomátvétele (amely során a gyarmatosítás új formáját hozták létre, többé nem elsősorban országokat gyarmatosítanak, hanem minden egyes ország a saját társadalmát, annak egy 60-70%-át, amely felett az elit és a holdudvar uralkodik – a demokrácia látszatát fenntartva persze :)).

a „harmadik út” nem sárga, és nincs is kikövezve – ZÖLD és járatlan

A korszakváltás, ami a '80-as években zajlott, ma ismét nekifut. Mert ez még mindig ugyanaz a a korszakváltás. Ugyanaz a korszak, s ugyanannak a váltásnak a kényszere. Az LMP nálunk ennek a korszakváltásnak az egyik főszereplője, tudja ezt jól az MSZP is, lásd a Népszabi (owned by MSZP) most is az LMP-t ostromolja, pedig az E14 szavatossága már lejárt, már nem 14%, hanem csak 4%, és hamarosan kiderül, hogy csak annyi, amennyi mindig is volt (=2-3%, alias SZDSZ).

WizardOz_02.jpg

Az LMP visszaverte Bajnaiék beolvasztósdiáját (ebben szövetségesként vettek részt a többiek is itt, az új baloldalon, a Kétfarkú Kutya Pártja is szépen elküldte Bajnait, jól szerepeltek a 4K!-sok is, és a Kalózpárt is, természetesen), de a beolvasztósdi nem ért véget.


Minden lépten-nyomon, minden egyes döntésnél ott leselkedik egy csapda, a modernizmus csapdája, és amint belelép ebbe az LMP (vagy bármelyik másik új baloldali párt vagy gondolkodó, vagy szervezet), máris ott a szövetség Bajnaiékkal, mert a liberalizmus ugyanaz, tökmindegy ki csinálja, nem Bajnaiékkal van a baj, hanem azzal, amit csinálnak, s fordítva, az LMP, ill, az egész új baloldal csak annyiban jobb Bajnaiéknál, amennyiben kilép a liberalizmus medréből. Ez azonban sokkal nehezebb feladat, mint gondolnánk … Lévén, hogy bármilyen döntést lehet tisztán gazdaságilag tekinteni, sőt, ami még rosszabb, „tisztán” úgy, hogy mennyibe kerül, és máris ott vagyunk – máris ugyanaz, mintha Bajnaiék csinálnák …

Az LMP (és a 4K!, a Kalózpárt, a Kétfarkú Kutya Pártja) számára nincs más lehetőség, csak a korszakváltás totális felvállalása. Minden egyes eset egy új kihívás, mindig két választást kínál a rendszer, és mindig egy harmadikkal kell előrukkolni, máskülönben (az adott ponton) elbukjuk a lehetőséget.

dorothy_1.jpg

A korszakváltás felvállalása azonban ÓRIÁSI ügy … Akkora sok mindent elsöprő társadalmi, társadalom-átalakítási forradalom bontakozhat ki belőle (mert ez van beleprogramozva), hogy az eszméletlen … s ma még szinte felfoghatatlan … pontosan ugyanúgy, mint 1989 nyár végén volt a Berlini Fal majdani lebontása … világos volt, hogy 10 év múlva már nem lesz, de hogy mikor hogyan tűnik el, még beláthatatlan volt, még augusztus végén is …

Az új baloldalnak, s ezen belül az LMP-nek (csak úgy, mint mindannyiunknak) fel kell nőnie a feladathoz – a küldetéshez, a korszakváltáshoz … Ez pedig egy óriási szociáldemokrata fordulattal veheti kezdetét – szakítva a liberalizmussal, lehetőleg egy életre …

de lássuk a 13. havi nyugdíj esetét …

A hivatalos LMP közlemény már sokkal jobb, mint a nemhivatalos, de azzal is fontos foglalkozni, sőt …

A nemhivatalos indoklás az volt, Vágó Gábor részéről (facebook post), hogy egyre több a relatíve jól élő nyugdíjas, akiket az egyre kevesebb számú adófizetőnek kell eltartania … – ezért nem jó ötlet a 13. havi nyugdíj …

nyugdijasok-propaganda.jpg

A hivatalos indoklás ennél barátságosabb volt, jelezték, hogy örülnének, ha a nyugdíjasok minél jobban élnének, de az egész társadalom jobban járna, ha … (ez már jó gondolat), plusz jelezték, hogy az egyik réteg szembeállítása a másikkal nem szerencsés … (ugyancsak jó gondolat). A megoldás azonban mégis rossz …

A végeredmény közlése egyébként még akkor is elégtelen, ha a megoldás jó lenne, végig kell gondolni az egész helyzetet, minden ilyen esetben, sőt, ebbe a gondolkodásba a társadalmat is bevonni …

Lássuk tehát, mi lenne egy harmadik utas válasz e felvetésre?

Először is, vegyük észre, hogy a 13. havi juttatások nagyjából általánosak, bankok, óriási állami cégek (BKV) vezérigazgatói egész évnyi bónuszt visznek haza ilyenkor, „prémiumot”. Eközben a kereskedelem is kap egy bónuszt a karácsonyi vásárlási hullámot, ezalatt az egy hónap alatt egész éves forgalmukkal felérő bevételt produkálnak. Rengetegen részesülnek a 13. havi pluszból, akkor a nyugdíjasok kellene, hogy legkevésbé kimaradjanak … (ha egy humánus társadalomban gondolkodunk, amit most már szükséges lesz definiálni!!).

Azaz, minimális szinten azt lehetne mondani, hogy amíg Vitézy Dávid vagy bármelyik CEO milliós prémiumot kap év végén, addig nyugdíjasoktól ne vegyék el a 13. havi nyugdíjat (ha nem adják vissza, az ugyanolyan elvétel, mint amikor Gyurcsányék elvették).

Továbbá fontos belegondolni, hogy mi az, hogy társadalom? Miféle társadalmi szerződésben élünk mi, polgárok együtt? Mindenki fizeti a maga cehhét? Nagy hal megeheti a kisebbeket. Vagy például a társadalom tagjai elismerik, hogy együtt élnek, közösen, egy közösségben, egy relatíve zárt rendszeren belül. Azaz, egymásból élünk – de/és egymásért. A liberálisok ezt erősen vitatják – ők mindenkit arra buzdítanak, hogy menjen ki a piacra, és éljen meg ott (piac, mint Strabag, Közgép, állami pénzek).

Ha liberálisan tekintjük, arra jutunk, hogy mindenki a piacból él, mindenki annyi pénzt csinál, amennyit tud. De a liberalizmus, illetve a kapitalizmus alaposan lelepleződött, s ma már tudjuk, hogy mit nem akarunk, mi az, ami nem humánus, nem igazságos, és tudjuk hogy az egyik ember nem lehet a másik prédája, emberek egy csoportja nem lehet egy másik csoport számára préda.

pensioner_flickr_user_bcveen.jpg

A társadalom nem ugyanaz, mint a piac. A piac egy embertelen szituáció, ahol csak a pénz (elidegenedett interpretációja) számít, a társadalom azonban más, aki embernek szolgáltat, a társadalomból él. A gyógyszergyártók nem a piacból élnek – hanem a társadalomból. Amint piacról beszélünk, a társadalmat végsőkig kiszolgáltatottá degradáljuk.

Mi tehát akkor a társadalom? Egy nagy piac, ahol milliárdosok a jeep-jeikben fel alá cirkálnak, és azt csinálnak, amit akarnak? Mint a cowboyok az indiánok között?

Kicsodák a nyugjasok? Passzív lakosság, akik csak fogyasztanak, de nem dolgoznak? Kik gondolnak így az idősebb emberekre? Maximum a nácik. A nyugdíjasokról a társadalomnak gondoskodnia kell – mert emberek vagyunk. A nyugdíjasokat nem „eltartjuk”, hanem biztosítjuk számukra az emberhez méltó életkörülményeket, mert … a közösségünk tagjai. Sőt, mi vagyunk az ő közösségük tagjai .) Nem azért biztosítjuk az életkörülményeiket, mert megdolgoztak érte (mint ahogy a gyerekeket sem azért szeretjük, mert meg fognak dolgozni érte), hanem azért, mert egy közösség vagyunk (mellesleg a nyugdíjjal még liberális, piaci értelemben is tartozunk nekik, ez a minimum). Egy közösség vagyunk, egy társadalom, és gondoskodunk egymásról, és olyan államot működtetünk, amely gondoskodik mindannyiunkról – mert az állam mi magunk vagyunk.

nyugdijas.jpg

Innen csupán egyetlen ugrás az, hogy mindenkinek legyen havi fix járandósága, ez a Nemnövekedés c. élvonalbeli gazdaság-politikai, társadalmi mozgalom gondolatrendszerében konkrétan ott van, és ez a mozgalom itt Budapesten 100%-ig LMP-közelinek tekinthető :))


Az a társadalom koncepció azonban, amelyben a társadalom minden tagjáról gondoskodik, nyilvánvalóan tűz és víz viszonyban áll azzal a politikával, amit az SZDSZ, a MILLA, Bajnai, az E14, vagy bármely liberális, technokrata csoport működtet …

Az LMP-nek nemcsak Bajnaiékat kell elküldeniük, hanem magát a liberalizmust is, ezt pedig mostantól, úgy tűnik, csakis úgy tehetik meg, ha nyílt sisakkal kimondják, mi a társadalom-koncepciójuk … Ez pedig nem lesz más, mint egy szociáldemokrata forradalom első jelenete … amely, ha jól számoljuk, heteken belül esedékes …

Huh! Tök fura ebbe így belegondolni … Minden ügy, ma már, tényleg, csepp a tengerben … Minden ugyanarról szól, ugyanarról az éraváltásról … aminek a küszöbén állunk … már 30 éve …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: mszp szdsz nyugdíj posztmodern milla bajnai modernizmus 13. havi LMP éraváltás

süti beállítások módosítása