Ha belegondolunk, megdöbbentő, mennyire csak kevesek számára ismerős a 'technokrácia' fogalma. Pedig erről szólt az elmúlt bő 20 évünk, s nem is csak nálunk, hanem globálisan. Ez is a rendszer működésének a része, hogy az emberek még azt sem tudják, hogy mi a „játék neve”. Ez a kis cikk hiánypótló, figyelemfelkeltő ismeretterjesztés akar lenni – s ha már itt vagyunk, egyben búcsú is, búcsú egy durva elnyomó rendszertől …

<PRE>
A legizgalmasabb idevágó olvasmány természetesen Theodore Roszak „The Making of a Counter Culture” c. könyve, amely külön, kitüntetett fejezetet szentel a technokráciának (Technocracy's Children). E '68-as mű a mai napig érvényben van, sőt, ma (20-30 év mondvacsinált „posztmodern” után) inkább, mint valaha.
</PRE>

Magyarország egy különös hely, itt minden folyamatot nagyon keményen manipulálnak, még a keményen manipulált folyamatokat is .) Amit az átlag magyar lát az elmúlt 20 év történelméből, az nemcsak homályos és töredékes, de kifejezetten izaurizált is. Ez ránk, értelmiségi „baloldaliakra” ugyanúgy igaz, sőt … Mert hogyan számolunk el az elmúlt 20 évvel? Hogyan számolunk el azzal, ami mondjuk 1985-től történt?
Egyáltalán képesek lennénk leírni, mi történt? S ha képesek lennénk leírni, képesek lennénk elolvasni is? Egyébként is, amíg a népszabi nem írja meg, addig úgysem hinnénk el, senkinek, akármit is állít.

Az izaurizált történelem-interpretációnk különféle roppant bonyolult leírásokat tartalmaz arról, hogy mi minden történt az elmúlt bő 25 év során, illetve különböző roppant leegyszerűsített pillanatfelvételeket. Például: rendszerváltás = eufória. Értsd, naivitás, a rendszerváltó értelmiség (a korábbi demokratikus ellenzék) nem láthatta, hova fut majd ki 20 év múlva az, amit elindítottak. Az ingyen kapott, 1 másodperces forradalommal szemben, amely során az MSZMP-ből MSZP lett, semmiféle szkeptikus szellemi irányzat nem indult el. A Kádár-rendszer kimúlt, happy end. Az, hogy most mi következik, az, hogy most mi van, kit érdekel immár? Happy end van. Bár 1920-tól érdekes volt a kapitalizmus és a kommunizmus szabad versenye, most, Bush elnök látogatása, a Fal elbontása után ugyan kit érdekelne hasonló téma? Társadalom? Uggyan mááár! Elérkeztünk a jövőbe!! Elbontották a díszleteket, Marxék a szoborparkba kerültek, kit érdekel az, hogy mi az a kapitalizmus? Kit érdekel, hogyan épül(hetne) fel egy társadalom? Inkább igyál a pezsgőből, és csatlakozz a győztesekhez – te is …

„az elmúlt 20 év” – és az azt követő ébredés …

A posztmodern az a korszak volt (nálunk kb. 1985-2009), amely során a régi korszak már kimúlt, de … az értelmiség valahogy arra az elhatározásra jutott, hogy nem írja le, amíg nem jön a helyére új, és ezzel egyidejűleg lemondott arról az előjogáról, hogy nonstop kritizálja a társadalmi folyamatokat, s hogy aktívan részt vegyen azok alakításában. Az értelmiség egy nagy fordulatot végrehajtva csatlakozott a pezsgőzők társaságához, s a folyamatokat előremozdító progresszív, forradalmár teoretikusokból átment az eseményeket követő és interpretáló, nyugtázó, láttamozó asszisztensek társaságába. Ekkor szabadult el az óriáscégek globális hálózatának hatalma.

Az eufória (amely után már akkor látszott, hogy esedékes lesz az apátia) átterjedt az egész társadalomra. Demszky Gábor fellépett az URH koncerten, a haverunk lett. Egy közülünk. A parlamentben a mi ismerőseink ültek. Örülhettünk, mert a lepusztult szocik helyett végre olyanok lettek 'döntéshozók', akik értettek is hozzá. Volt laptopjuk, meg minden, és sokkal jobban néztek ki, és mindannyiuknak voltak erős polgári szálaik a demokratikus ellenzékhez, illetve a budapesti alternatív kultúrához.

Eredmény: hátradőlhettünk. Ők ott vannak, értenek hozzá, szakértők, profik, ez a foglalkozásuk. Mi pedig mehetünk, belevethetjük magunkat az életbe, a demokráciába. Ez az eufória alábbhagyott, amikor '98-ban Horn Gyula és az SZDSZ 4 évére visszatekintve semmi olyan nem jutott az eszünkbe, ami velünk egy eszmeiségű politikusok jelenlétére utalt volna a kormányban. Olyan volt, mintha csak ugyanaz ment volna tovább, mint ami 1989 előtt volt. A jó öreg tompa-szürke, lassú, de biztos lepusztulás … miközben mi félszavakból is megértjük egymást … illetve, nem vagyunk képesek fél szavaknál többre …

Ekkor jött a fidesz 4 éve, ami izgalmat hozott a politikai szcénába, hogy aztán 2002-től ismét bevehessük az altatóinkat, átsétálva Meggypeti 100 napos pontonhídján. Az alvás ugyan 2006-tól már nem esett jól, az altató mégis hatott, és csak 2010-ben sikerült magunkhoz térni. Ekkor értesültünk arról, hogy van valami rendszerváltás … Már megint … Mert valami baj volt az előzővel … És ezt nemcsak a hülye Orbán mondja, meg a szemét nácik, de a baloldalon is egyre többen …

a szakértő profik kultusza

Amíg mi önkéntes hibernációban voltunk, nem foglalkoztunk vele, és nem is érthettük, mi zajlik. Úgy voltunk vele, mint Kennedy elnök, hogy nem politika számít, nem holmi eszmék, társadalmi utópiák, hanem egyszerű helyzetek vannak, megoldásra váró problémák, amikre megfelelő válaszokat, megoldásokat kell adnunk (ez a technokrácia lényege). Kvázi: ne foglalkozz azzal, hogy mi az, amiben részt veszel, csak tedd azt, ami a legelőnyösebb, legracionálisabb az adott helyzetben.

Nem kell kimondani, hogy mi az a rendszer, amit építesz, s hogy az a társadalom miről szól – elég ha csak egyszerű, racionális döntéseket hozol, aztán az eredményt majd meglátjuk úgyis. Mert minden helyzetnek megvan a racionális megoldása, nem igaz? A közgazdaságtan egzakt, vannak komputereink, szakértőink, sőt, éppenséggel az összes szakértőt fel tudjuk vonultatni, így pedig holtbiztos, hogy a legjobb megoldást tudjuk kitalálni, ami emberileg egyáltalán lehetséges – a tudomány mai állása szerint .)))

Itt jönnek be a szakértők a képbe ... :)))

Ők a megkérdőjelezhetetlen profik. A tévében, a filmekben ezt látjuk, a csapból is ez folyik – minden szakterületnek megvannak a professzionális képviselői. Minden helyzetnek lehet egy olyan megoldása, ami tökéletes, és ha egy profit hívsz, az biztos, hogy a legjobb megoldást kapod. Ez többé nem a 19. század, és nem egy kisvárosi orvos, aki vagy eltalálja a pontos diagnózist, vagy nem, ezek valódi profik, civilben iszonyat sokat keresnek, és óriási cégek megbecsülésének örvendenek, hihetetlen szakmai hátterük van. Aki rájuk bízza a döntést, a legjobb kezekbe teszi a gazdaság, a társadalom sorsát.

Ekkoriban az egész világ ebben a hangulatban volt, mindenki csodálattal tekintett a profikra, akik közül Tommy Lee Jones karaktere volt a csúcs a Szökevény c. filmben (1993), aki azt mondta: „i don't care”. Megcsinálta a melót, ahogy kell. Közben persze gondolkodott is, és ha már a szökevény (akit vissza akart vinni a siralomházba, hogy kivégezzék) ezer nyomot hagyott neki, sőt, megoldotta az egész ügyet, akkor a végén még a korrekcióra is képes volt – de akkor is azt mondta, mint az elején, hogy „i don't care”. Egy gép, aki megoldja a problémát. Ilyen karakter volt „Viktor, a takarító” a Nikitában (1990), amely 2 további filmben is feltűnt, lásd Leon, a Profi (1994), plusz a Ponyvaregény (1994). Mindenen keresztül. Profin. Csak a megbízatás számít.

Hitünk a szakértőkben kb. olyan emocionális szintet ütött meg, mint a 60-as években a csajoknál a Beatles fiúk utáni rajongás. Nagyszerű őket a tévében hallgatni arról, hogy mi a szitu, meg a HVG-ben olvasni tőlük néhány szót, ők a profik, a megmentőink, akik egy számunkra is érthető nyelven beavatnak minket abba, hogy mi a nagy szitu. Imádjuk őket, olyanok ők, mint Ross doktor és társaik a Vészhelyzetben (1994), akik élet és halál felett állva űzik professzionálisan a mesterségüket. Mi vagyunk a halandók, ők pedig azok a félistenek, akik az életünket megmentik, vagy lefelé hüvelykujjat mutatva bemondják a halál időpontját. Mi vagyunk a halandók – ők meg a szakértők. Mi vagyunk a fogyasztók, a végfelhasználók, akik nem értünk, mert nem is érthetünk ahhoz a tudományhoz, amihez ők, a szakértők, s még ha értenénk is valamit, akkor sem azon a szinten, mint ők.

Hi-Tech szakértők – technokrata kereszteslovagok

Azt, hogy a havi 1 millió felett kereső, óriási céges hátterű, nemzetközileg jegyzett öltönyös szakértők milyen gazdaságpolitikát valósítanak meg (hogy milyen eszmék, elvek, szempontok mentén hoznak gazdasági döntéseket), nem igazán szoktuk megvizsgálni. Egyébként meg kapitalistát, vazze. Miért milyet akarnál? Kommunistát? Vörös csillaggal? Komolytalan vagy. A kádárrendszer után egyszerűen nem ér nem a kapitalizmust tekinteni a megfelelő társadalmi formának. Egyszóval, a vitának vége, a szakértők teszik a dolgukat, mi pedig félszavakból értjük egymást – például: az állam rossz gazda. Az állam rossz gazda – ergo, az éppen aktuális döntésről ennyit. Privatizálják Lipótmezőt vagy az egyik repteret? Az állam rossz gazda – pont. Akarsz vitatkozni? Micsodán? Azon, hogy az állam rossz gazda? Ezen nincs mit vitatkozni, ez is „meg van írva” – ez is egy profik által lefuttatott vita, amelynek már rég meglett az eredménye, neked elég annyit tudni, elvégre végfelhasználó vagy, hogy mi a végeredmény: az állam rossz gazda – pont.

Privatizálni kell a TB-kasszát. Miért? Azért mert szar az egészségügy. Pont. Akarsz vitatkozni? Miről? Kivel? Olvasd el a HVG-t, olvasd el a Népszabit, tájékozódj. Olvass origót és indexet, és nézd meg az ATV idevonatkozó adását is. Ha még mindig nem érted, akkor …. a hiba nem a készülékedben van, hanem a fejedben. Nem értesz hozzá, és bele akarsz dumálni a nagyok dolgába? Milyen jogon? Ők profik! Ők „a profik” !! Tiszteld őket, hajts fejet. Fogadd el, amit döntöttek a te megbízásodból. Ne vitatkozz egy profival, ne vitatkozz a saját orvosoddal, aki az életed próbálja megmenteni – mert ráfázol, és esetleg még egy pofont is kaphatsz, hogy kijózanodj.

Egyszerű doktrinák vannak, egyszerű alaptételek. Adós fizess. Megszorítás kell. Ha nincs pénz, hitel kell – mert honnan máshonnan lenne pénz? A hitelt pedig ki kell fizetni, ezért megszorítás kell, illetve az, amit a hitelező diktál. A hitelező nem jótékonysági szervezet, vannak elvárásai, „biztosítékokat akar a péndzéért”, meg lehet érteni, tessék megérteni, teccettek volna forradalmat csinálni.

A technokrata szakértők mindenre megoldást kínálnak, és minden megoldást a profi megoldásként tüntetnek fel. Ugyanúgy mindent felvonultatnak, mint a reklámosok. Ha kell, döntéshozó szoftvereket készítenek és telepítenek, és azok segítségével támasztják alá a döntéseiket (az USA-ban 1983-ban már működött ilyen szoftver, és éppenséggel Grenada lerohanását 1983-ban tisztán ennek a szoftvernek a döntésére alapozták – olvassuk Roszak 1986-os művében, az Információ Kultuszában).

Hi-tech. Cutting edge. Ezek a minősítő címkék lobognak a zászlóikon. Mindenki meghajol előttük, mit a középkorban a jobbágyok a csillogó villogó páncéljaikban belovagoló nemes lovagok előtt. Ez is középkor.

Gazdasági növekedésről, meg GDP-ről beszélnek, mit sem törődve azzal, hogy a tudós közgazdászok már rég rájöttek, hogy a GDP egy kamu mutató, amely kifejezetten veszélyes, mert hozzá igazodva tönkre lehet tenni egy gazdaságot. A másik nagy kamu a gazdasági növekedés, amelyről ugyancsak kimutatták a tudós közgazdászok, hogy a nyugati civilizációkban a növekedés már nem természetes, nem szükségszerű, sőt, nem is igazán lehetséges.
Amikor tehát a gazdasági növekedést kérik számon egy gazdaságtól ezek a páncélöltönyös lovagok (ahelyett, hogy mondjuk azt a mutatót vizsgálnák, hogy hány embernek biztosít a gazdaság emberhez méltó tartalmas, kulturált, értelem- és szeretetteljes, önmegvalósító, szabad életet), valójában orbitális barbarizmust követnek el, kábé mintha egy boszorkánysággal gyanúsított topmodelltől azt várnák, hogy ne merüljön el a vízben, vagy ne égjen el a máglyán.

Az öltönyös technokraták vallásos-fanatikus megszállottsággal hisznek abban, amit csinálnak, abban, hogy a feljebbvalóik parancsait követve (ezért kapják az orbitális fizut, meg a giga-bónuszokat) racionális, emberi lényekként döntenek ők, néhány százan milliók sorsáról – annak ellenére, hogy közgazdasági alapfogalmakkal is rondán hadilábon állnak. Egy brüsszeli kis cég készít egy tanulmányt, Gyurcsánynak ez lesz a kormányprogramja, valójában pénzbehajtási program. Gyurcsány belebukik, nem csinálja meg, jön Bajnai, fél évvel később, és hozzálát, hogy megcsinálja – ugyanazt. Öltönyös noname kiscsávók egy brüsszeli irodában, laptopjaik képernyőjén számokat tologatnak, és amikor kijön a kívánt eredmény, azt mondják, yess!, és egy gombnyomással átküldik az illető ország öltönyös technokratáinak, a végrehajtóknak, akik a tévében előadják, hogy van egy új kormányprogram, jobb, mint minden eddigi, vagy azt, hogy ez most fájni fog (a „most”-tal arra utalva pszichológiailag, hogy csak most fog fájni, és nem egész életedben, és hogy ez egyszeri alkalom, és nem egy a sok közül). Így működnek a technokraták.

Azt, hogy a hitelektől és a megszorításoktól még egyetlen gazdaság sem állt talpra, kőkemény arcbőrrel ignorálják, mint azt is, hogy a corporation-ök, multi-cégek meg bankok 1992-1994 óta egyre pofátlanabbakká váltak, s működésük immár csak roppant nehezen különböztethető meg az uralkodástól – lásd az Occupy mozgalmak leverését USA-szerte, amelyben a bankok és egyéb gazdasági erők, mondjuk így, „a privát szektor” látványosan beleolvadtak az FBI és a Nemzetbiztonságiak munkájába, hovatovább új entitást hozva létre, „Domestic Security Alliance Council” (hazai biztonsági szövetség tanácsa ?) néven. Ez már több, mint ijesztő – nem is említve, hogy kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit nálunk 2006 őszén adtak elő a köz- és nemzetbiztonsági szervek, s amit azóta is elfelejtettek kinyomozni, és egyszerű rendőri túlkapásokként hivatkozunk az eseményekre (miközben egy felülről organizált antidemokratikus hadműveletről van szó).

Értsd, az öltönyös technokratákat, akik betanított bróker-tudományukkal uralkodnak a társadalmainkon, szemlátomást nem holmi jó szándék vezeti, hanem a jó öreg uralkodásvágy, s az, hogy a GDP mennyire kamu, vagy a gazdasági növekedés mennyire nonszensz, tényleg eltörpül amellett, hogy egy egész társadalmon kell folyamatosan behajtaniuk a pénzt.

Teszik, amit tenniük kell, szerepelnek a tévében, és szorgos ügynökseregként dolgoznak a háttérben. A nyilvánosság előtt a szakértők megnyugtató arcát veszik elő, betanított arckifejezésekkel, betanított hanghordozással, előre megkomponált és elpróbált szövegekkel. A háttérben pedig cinikus, jéghideg gépekként hajtják be a pénzt, embereken, cégeken, egész társadalmakon – gátlástalanul, tekintet nélkül arra, hogy borítékolni lehet, X hónap után egy újabb megszorításra is szükség lesz, és hogy nincs kiszállás az adósság spirálból. Ez nem az ő problémájuk. Ők csak a munkájukat végzik.

a láthatatlan kéz láthatatlan rendszere

Adott egy recept, egy kód, egy DNS, adott egy logika, adott egy doktrina-komplexum. A rendszer maga láthatatlan, nem is beszélünk róla (s nem is biztos, hogy tudnánk), de ha mindenki csak egyszerűen követi a rendszer aktuális utasításait, akkor a változás folyamata során egyre jobban előhívjuk a rendszert, a rendszer valódi arcát.

A technokraták (ahogyan erre Roszak felhívja a figyelmet) tökéletesen tudnak védekezni, valahányszor azzal szembesítik őket, hogy „na, ez a rendszer, aminek az építkezésén dolgozol!!”. Ez az a parancsuralmi rendszer, amelynek katonájaként gondolkodás nélkül teljesíted a parancsot, mint a rendőrök, akik civileket bántalmaznak Putyin parancsára. Valahányszor kínos jelenséggel szembesítik őket, azt mondják, „igen, vannak még hibák”, „akkor nem tudtunk jobbat”, „nem értettünk hozzá”, stb. Így megfoghatatlanok … mint maga a rendszer …

S amint azzal érvelünk nekik, hogy „de hát emberek vagyunk, nem hagyhatjuk, hogy társadalmainkban emberek éhen haljanak, tönkremenjenek”, nyomban odamutatnak az ajtóra vagy az ablakra – tessék, nézz ki, odakint a természetben állat állatot öl, ez megy, sajnos, mindig vannak, akik áldozatul esnek. Mindig vannak vesztesek és veszteségek. Ez így természetes ….

lehet más a világ!

De az emberek, bár a média leköti őket a napi politikával (napi gyűlöletkeltés, napi háború), végül nagy nehezen mégis eljutnak odáig, hogy megrajzolják a rendszer arcát, és azt mondják, lebuktatok! Azt mondják (mint Akhilleusz, aki abbahagyta a teknőc követését, és bevárta a következő körben, tudván, hogy úgyis ugyanarra jön majd), most megvagy! Gotcha!

Azt mondják, tisztázzuk csak az elveket, amelyek mentén döntéseket hozunk! Azt mondják, mi hiszünk abban, hogy ha más elvek mentén hozunk döntéseket, akkor más lesz az eredmény, s egy más rendszer, egy másképp felépülő társadalom fog fokozatosan kirajzolódni. Azt mondják, mi hiszünk abban, hogy lehet más a világ, lehet más a politika, és lehet más a társadalom is!

Más elvek pedig szép számmal akadnak … kezdve ott, hogy ÖKO, kezdve ott, hogy ETIKA, kezdve ott, hogy minden döntésnek a következményeivel is számolunk, előre és utólag is … (Bajnaiék kedvenc terepe, akik kikérik maguknak a libázást, és a devizahitelezést is, csak úgy, mint az „emmútnyócévözést”).

Az új rendszer a sejtregeneráció szintjén, egy új kód, egy módosított DNS alapján jön létre, fokozatosan … egy laza metamorfózis során. Egy sivatagos társadalom egyszer csak kizöldül … Egy kómába zuhant gazdaság egyszer csak feléled …. Mentettél már meg élőlényt pusztulástól? Ennyi az egész.
Az új kód már itt van, és ezerrel hódít. Ami most történik világszerte, az az, mint amikor egy embernél serdülő korban kifejlődik a másodlagos nemi jelleg, a társadalmak szintjén most kezd kifejlődni a valódi demokrácia … amely az embereket védi a hatalommal szemben …
Ez a kis változás pedig, ahogy az várható, nem tetszik a jelenlegi rendszernek …

ez most fájni fog

Te tényleg meg akarod csinálni ezt az őrültséget? Te tényleg támogatod ezt az elmebeteg fantazmagóriát? Nem félsz a következményektől? Ne nyomd meg a ZÖLD gombot! Nem tudod, mi fog következni! Világégés is lehet belőle! Ne légy radikális!
Bajnai már most ilyeneket nyilatkozik (lásd e cikket): „a következő politikai elitnek nem szabad huszonéves ifjú titánokból szerveződnie. Olyanoknak kellene bekerülnie törvényhozásba, akik már legalább tíz évet ledolgoztak a reálgazdaságban, volt főnökük, felelősséget kellett vállalniuk, voltak határidők és megkövetelték tőlük a teljesítményt.”

Durva! Kábé azt mondja a technokraták vezére, hogy „menj el multicéghez, hajts be néhány milliárdot, parancsra, érdemeld ki a bónuszokat és az előléptetéseket, válj tábornokká a hadtesteden belül, és akkor dumálj!”, Kábé azt mondja, „Zöldek és fiatalok – takarodjatok!!”. És végig politikai „elitről” beszél, nem érti, hogy ennek van vége.

Nehéz dolog egy korszakváltás … Olyan, mint egy ördögűzés. Megviseli a szervezetet. 1945 után Németországból sem volt könnyű kiűzni a nácizmust … A „denácifikálást” mesterségesen kellett elindítani és végigvinni, felülről …

A helyzet most is majdnem ugyanez, leszámítva, hogy a folyamatot alulról kell elindítani és kibontakoztatni … ami kiszolgáltatja az egész átmenetet annak, hogy a mindig tanuló és megújuló technokraták becsatlakoznak, és azt mondják, „oké, igazatok van, akkor nem tudtunk jobbat, nem értettünk hozzá, de most mi is azt akarjuk, amit ti, azt a ZÖLD-, ÖKO-dolgot. Mi is.”

Miért is történne másképp? Elvégre a kormányzást csakis szakértők végezhetik, nemde? Szakértők nélkül maximum egy Chavez-i diktatúra lehetséges, egy banánköztársaság …

Miért ne? Nos, csak azért, mert 1989-ben a kapitalizmus úgy győzte le versenytársát, a kommunizmust, hogy évtizedeken át demonstrálta, hogy náluk, nyugaton az emberek jobban élnek, szebben, jobban, és szabadabban, mint keleten. Ott van náluk a szabadság, a művészet, a kultúra, az emberiesség, a nagybetűs jólét (még ha hibákkal együtt is), s mindez a gyönyörű Függetlenségi Nyilatkozatból nőtt ki!! Ez az, amitől a keleti blokk leomlott. A szabadságvágy, a demokráciavágy, a változásvágy jelölte ki győztesnek a kapitalizmust (mint demokráciát) 1989-ben. Ugyanez az erő most a kapitalizmus ellen szegül. Ezerrel.

Ma a nyugati kapitalizmus Putyin cárságával van versenyben, meg Kína giga-rabszolgatelepével, és semmit nem tud felmutatni abból, ami az egészet mindvégig vonzóvá tette …

Ez pedig gond … Houston-i szintű probléma .)

Oszkó és Bajnai a mi Horn Gyulánk és Kovács Lászlónk

Hányas vagy? '68-as? Ugrottunk 40 évet, de a szitu ugyanaz maradt. Most, 2013-ban, pontosan ugyanaz van. Óriási diszkusszió deficit van, és egy értelmiség, amely egy erősen manipulált kultúrában fél szavakkal próbál kommunikálni – nem, nem az van, hogy annyira értjük egymást, hogy többre nincs is szükség, hanem az, hogy amint kimondasz valamit, hirtelen csend támad, és érzed, hogy figyelnek, és hogy nem valószínű, hogy helyénvaló, amit mondani készülsz, s ezért inkább elharapod, és hagyod, hogy félreértsék, hagyod, hogy úgy értsék, ahogyan akarják, és közben próbálod kitapogatni, hogy miről szól ez a „hogyan”, és megpróbálsz te is csatlakozni hozzá …

Anélkül, hogy valaha lett volna fiatalságunk – amikor lázadunk, amikor megváltjuk a világot, amikor önmagunkká válunk, azzá, akinek a fényképét késő felnőtt korunkban büszkén nézegetjük s mutogatjuk majd, amikor szikrázunk, és magunk körül mindent lángra lobbantunk – most egyszerűen átmehetünk nyugdíjasokba.

Felválthatjuk az MSZP-seket, akik az elmúlt 20 év során végig a kádárrendszerbe vágyakoztak vissza. Mi a '90-es évekbe vágyakozunk vissza, az eufória korszakába, abba a 10 évbe, amikor feltalálták az internetet, és amikor a globalizáció elszabadult, amikor az olyanok, mint Oszkó, a legmenőbbek voltak, mi pedig félszavakból értettük egymást … egész szavak, mondatok helyett …

Nekünk Oszkó Péter lehet a Horn Gyulánk. Ő szimpatikus. Ő visszaad valamit a '90-as évekből …. Abból a korból, amikor még nagyjából tudni véltünk, hogy mi történik a politikában … Benne megbízunk … A végsőkig …. S valahányszor az unokák meglátogatnak, és valami rosszat szólnak az ATV képernyőjén éppen Olgi műsorában szereplő kedvencünkre, azt mondhatjuk nekik jelentőségteljesen, amit MSZP-s szüleink mondtak nekünk 89-90 környékén, hogy tudniillik, mindent nekik köszönhetünk … Reméljük, megértik majd … Reméljük, ők sem lázadnak majd … – mert azt a szégyent nem élnénk túl …

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★