HTML

magyar állatfarm: választási feliratkozást akar a fidesz

2012.07.27. 11:02 equally

Nem úgy van az, kéremszépen, hogy valaki egy ilyen fontos joggal csak úgy élhet! Az ilyen joghoz méltónak kell lenni, az ilyen jogot ki kell érdemelni! Nincs liberalizmus, rend van! Nehogy már ! A fidesz – akik demokratikus szenzoraik helyére valami agresszív hüllő raptor ösztönt növesztettek – a látszat demokrácia utolsó intézményén hajt végre próbaharapást, a választási jogba vájják bele raptorfogaikat … Nos, ezért a próbahariért (is) örihari jár …

animal-farm1.jpg

Eléggé egyszerű módon írható le a fidesz hatalomgyakorlása: földesurak. Gyakorlatilag a feudalizmusba vetik vissza az országot, nemcsak gazdasági-, de az emberi jogok ill. demokrácia fejlődésének terén is. Konkrétan egy uradalomként tekintik az országok, az embereket pedig alattvalókként. Egyetlenegy technikájuk van: mindent egy kézbe. Full control. Királyság. A játék neve: a király mondja. Ha felmerül egy probléma, kihirdetik, amit a király mond. Kihirdetik a király rendeletét, parancsát. Ha valaki, pl. az alkotmánybíróság ellentmond, a Király jelzi, hogy tökmindegy, úgyis az lesz, amit ő mond, mert legfeljebb lefejezi az AB-t, vagy nyugdíjba küldi, aki szórakozik vele, aki demokráciásdit játszik. A dologban az a legmegdöbbentőbb, hogy a fidesz már 1998 előtt is ebben utazott. Deutsch Tamás pl. elmondta 1998-as kampánykörútján (vagy az után?), hogy nem a demokrácia az egyetlen alternatíva, vannak más forgatókönyvek is. Valamelyik országnak ez jön össze, vannak,akik meg tudják valósítani a demokráciát, vannak, akik nem. Fidesz v. 2001 – since 1998. Magyarország, a mostani közleményeikkel összhangban egy B-típusú ország, legalábbis fideszes közszolgáink szerint, akiknek a haverjaiknak a földjén elítéltek dolgoznak, és miközben a Király látogatást tesz, erre utalás is történik, még a sajtóban is. Az ilyen miért nem hord magával lovaglópálcát meg pisztolyt? Miért nem növeszt helyes kis bajuszt – mint ... kövér Kolléga? Az ilyeneknél tényleg minden csak idő kérdése ..

Apropó, idő … Idő kérdése náluk, hogy mikor vezetik be a hurkot eggyel szorosabbra fogó fázist …
de miért van szükség időre? Hogy jön be a képbe az idő? Miért nem lehet mindet egy napon elintézni? Egy füst alatt?

Nos, meg kell várni, ki kell várni mindig, hogy a társadalom érett legyen a következő fidesz-fázisra. Rómát, sem egy nap alatt építették, a zsidótörvényeket sem egy napon, egyszerre hirdették ki. A társadalom pedig akkor lesz „érett” a következő fázisra, amikor:

  • felfogták, hogy mi az, ami történik velük
    (rontanak az életkörülményeiken, kevesebb pénz, kevesebb élet, kevesebb jövő)

  • felfogták, hogy nem tehetnek semmit (tükörbe néznek, és látják a saját tehetetlenségüket, baromi, állatias kiszolgáltatottságukat)

  • és kinyílik a bicska a zsebükben

Nos, ekkor jöhet a következő fázis. Ha hamarabb vetik be, az ellenállást válthat ki, pl. az olyan egyszerű fidesz- vagy jobbik vallásúak, akik emberek megverésében, összerugdosásában, különösen kegyetlen módon, aljas indokból elkövetett emberölési kísérletben, de még csak felbujtásban sem vettek részt, és nem tervezték, hogy valamely vallású, bőrszínű kisebbséget deportálni kellene, már megint, azok, ha hamarabb engedik rájuk a következő fázist, hirtelen felegyenesednének, és azt mondanák, azért álljunk már meg, emberek vagyunk, nem állatok, emberek vagyunk, nem nácik!

De, amint kinyílt a bicska zsebükben (amire szépen rásegít a sok prohászka szobor, a nyírő-kövér ügy, és persze a tömeggyilkos, háborús bűnös „bácsi” esete is, és a szándékosan hiányos, sőt, polarizált jobboldali tömegtájékoztatás), … jöhet a következő fázis …

Így rothasztják a társadalmat lépésről lépésre, fázisról fázisra. A nagy rothadásban tartott massza pedig egyre csak érik … A benne vakon és üdvrivallgva dolgozó fekália-emésztőmolekulák pedig nem akarják, és nem is lennének képesek felfogni, hogy ők maguk a nemzet ellenségei, ők maguk azok, akik a rothadásért felelősek, és hogy legközelebb akkor lesz nekik is és mindenki másnak is tiszta abrosz az asztalán vasárnapi ebédnél, amikor az ő akaratukon, az őket gerjesztő pártokon keresztül más erők nagy nehezen felépítik a társadalmat ismét legalább olyan szintre, mint amikor Radnóti a verandán Fannival fröccsözött, vagy élvezte a készülő szilvalekvár illatát. Ezt az állapotot úgy hívják, hogy boldog békeidők, amikor az emberek képesek elfogadni azt, amiért a francia forradalomban (és azóta majdnem minden forradalomban) síkra szálltak, hogy az emberek egyenlőek … Amint ezt elfogadják, elfogadjuk, az élet máris más kémhatásúvá válik … megáll a náci és jobboldali savasodás .. (amit persze a gyurcsány kormány indított el 2006-ban, és gerjesztett felülről 2009-ig, hogy aztán kollégája, miszter „O”, a másik párt királya átvehette tőle a stafétabotot), és ismét képesek lehetünk emberekként élni, élvezni az életet, teljes szépségében, és nem elpazarolni, bekoszolni, besározni, szétrohasztani …

ámokfutó fieszeseknek
fyi:


Ha regisztrálni kellene a választáshoz, akkor a választás pillanatában a választásra jogosultak egy bizonyos százaléka nem rendelkezne a választáshoz való jogával …

ami ronda egy konfliktus, és amit ti, ostoba fidesz-politikusok csak azért nem láttok, mert napi 24-bben a pénzt számláljátok, meg a társadalmat rohasztjátok …

Ezt a törvényt csak az agyatokban, azaz Mucsán lehet keresztülvinni ..

Nálunk nem … Sem Európában, sem Magyarországon …

Szájer pedig (túl azon, amit az asszonya művel, külön is) szégyellje magát, ő állítólag jártas a civilizált világ törvényeiben … és nem olyan jogász, mint Répási …

animal_farm_2.JPG

Ti csak annyit láttok, csak azt látjátok, amit éppen meg akartok szerezni …

per pillanat azt az aljas tervet látjátok kezeteket dörzsölgetve megvalósulni, hogy egy előzetes regisztrációt sosem kísér akkora médiafelhajtás, hiszen nincs választási kampány …
így valószínűleg (nyilvánvalóan) nagyságrendekkel kevesebb ember menne el regisztrálni, mint ahány választani menne … mondjuk egy 55%-os választási részvétellel kontrasztban, max 15% …
úgy, hogy a Kubatovi központban pontosan tudjátok, hogy a ti összes 2/3-nyi szavazótoknak mi a címe és telefonszáma … így, akik elmennének regisztrálni, azoknak a 70%-a várhatóan fideszes lenne …

Komikus terv … kb. olyan színvonalú, amivel frissen szabadult bűnözők állnak elő, első éjszaka a kocsmában, miután cellájukban, a világtól elzárva hónapokat agyaltak ezen az okosságon, ami világuralomra segíti a bandájukat, szervezetüket .)))

Komikus terv – ha csak a fidesz és a jobbik agyában fordulna meg, még tényleg lehetne komikusnak tekinteni, de a gond az, hogy kormányon vagytok, és ez a terv a kormány, a magyar köztársaság kormányának a fejében fordult meg …

röviden: a gond az, hogy kormányon vagytok ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása