HTML

Orbán 1933-as beszéde ma: nem lesz liberalizmus ...

2014.08.03. 09:53 equally

OV, amióta feltűnt, a válságokból profitál, plusz abból, hogy másokat másol, kezdve azzal, amikor 2008-ban megtudta (Hegedűs 'AUDI' Zsuzsától), hogy van ez a válság, amire aztán médiaszerepléseit építette. Gyorsan tanuló, törtető színészként nyomban felcsapott az akkor globálisan ostrom alatt álló liberális gazdaságpolitikával szemben megfogalmazott (kifejezetten baloldali) kritikák propagátorának – lásd a KKV-k terheinek csökkentése, a megszorítások elítélése, az oktatás stratégiai ágazattá emelése, hogy az egyéb koppintott, majd később összegyűrt & kukába hajított szólamait ne is említsük. OV azonban most hatalmasat ugrott, s bár továbbra is válság-szörfös, immár máshonnan merít, nem az értelmiségi sajtóból – egyenesen az 1930-as évjáratú Hitlert utánozza. WTF?

 

orban-1933_2.jpg
Most, hogy ezt a tusványosi beszédét előadta, nyilvánvalóvá vált, hogy amit csinál, tényleg az, aminek látszik, akármilyen bizarrnak is tűnik ez. Orbán coming out-olt. Előjöhetett, hiszen az ellenzék már hiába kiált ordast, ez már többszörösen megvolt. Immár megmutathatja valódi arcát, hiszen válság van, ami legelőször is a demokrácia válsága, értsd, az emberek nem demokráciát akarnak, hanem több pénzt, munkát, kevesebb nyomort, szóval, biztonságot. Nemcsak nekünk van deja vu-nk, de Orbánnak is, szemlátomást, nem sokat cicózik, egyenesen az 1930-as évjáratú Hitler-ből rendel magának – mintát a politizáláshoz, nap mint nap, csak úgy, az ebéd mellé. Orbán most épp Hitler nagy 1933 február 10-i beszédéhez jutott el - itt tart a párthuzamos sztoriban.

 

az analógia ... (a párthuzam)

Ami azt illeti, Hitler sem 1933-ban kezdte. Ő is jött valahonnan, ő is egy válság hullámain kapaszkodott fel, ő is a válságban zajló súlyos társadalmi folyamatokon, s a kilátástalanságon szörfözve jutott a csúcsig, válságszélhámos államférfiként. Ő is mindig olyan dolgokat prédikált, amivel éppen meg tudta szólítani, és meg tudta etetni a társadalmat. Kezdetben például „nemzeti szocialista” volt.

Persze ma ez már azt jelenti: náci, s a szó puszta említésére lepereg előttünk az egész film, de akkoriban, az 1920-as években ez még egészen mást jelentett. Egy pokoli válságban lévő társadalom számára a kilátást és a reményt (bár Hitler antiszemitizmusa nyilvánvaló volt, terrorról, Holokausztról szó sem volt). A nemzeti szocializmus és Hitler személye az iszonyatos válságra adott legmeggyőzőbb válasz volt, mármint, amit szóban és propagandában elő lehetett adni. A német társadalom pedig bekapta a horgot – a horogkeresztet.

Adolf munkát ígért nekik és becsületet, azt, hogy ismét emelt fővel lépkedhetnek, vesztesekből győztesek lehetnek ismét. Az őrült Adolf (bár diktatúrává alakította, észrevétlenül militarizálta, kézi vezérlésre kapcsolta az országot) munkát tényleg teremtett. Tény, hogy amit csinált, az nem ugyanaz, mintha felszámolta volna a munkanélküliséget, hiszen a rendszert számolta fel, de ez akkor is siker, és 1933-ban az ország boldogan ünnepelte a Nemzeti Munka Ünnepét (ismerős a nemzetizés?). A munkát megkapták, a demokráciát elveszítették. A demokrácia azonban már 1920 óta válságban volt. Az emberek nem demokráciát akartak, hanem életet, munkát, perspektívát. (Párthuzam: nálunk Deutsch Tamás már 1998-ban azt mondta egy lakossági fórumon, hogy a demokrácia csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül). Ezt a „kis” elhajlást az őrült Adolf kiszagolta, és megindult, hogy e résen keresztül betörjön, és legyűrje a német társadalmat.


Hitler - gátlástalan szélhámos módján - reményt adott a népnek, magának pedig egyre több hatalmat a nép felett. 1929 augusztusában, az első Nürnbergben tartott náci nagygyűlésen 100 000 egyenruhás náci vonult fel. Aki jó karriert akart magának, az igyekezett már ekkor ott lenni (a párthuzam itt is világos, nemde?). A náci párt zászlóit Hitler a saját „véráztatta mártír zászlójával” érintette meg, hogy ezzel a rituális hókuszpókusszal mintegy maga mögé, a nemzet hőse mögé állítsa őket (a zászló ugyanis attól mártír zászló, hogy Hitler egy müncheni kocsmában „puccsot” próbált kirobbantani fegyveres haverjaival, aminek a rendőrség vetett véget, 16 lövöldöző követőjét lőtték le a rendőrök – nos, ők mártírok lettek, Hitler pedig hős).


Az 1929-es Wall Street-összeomlás világszerte pánikot, kétségbeesést idézett elő, Németországban pedig a legkeményebb kilátástalanságot, ami megnyitotta az utat Hitler és a Náci Párt számára a német nép szíve felé. Reményt hoztak egy olyan világba, ahol dübörgött a munkanélküliség, a nyomor és a káosz, ahol megbukott a császár utáni demokrácia, és ha ez nem lett volna elég, 6 millió kommunista készült „a forradalomra”, amiről a német középosztálynak a legkevésbé sem kellemes képek jutottak az eszébe. A munkanélküliséggel együtt nőtt Hitlerék támogatottsága. 1928-ban 800 ezer szavazatot kaptak, 2 évvel később 6,5 milliót, 1932 júliusában 13,7 milliót. Hitler akkor egy valóságos isteni csoda volt, egy karizmatikus vezető, egy vezér, aki kihúzza Németországot a legmélyebb sárból.


Bár 1932-ben Hitlerék mindössze 37%-kal jutottak a parlamentbe, ez lehetővé tette, hogy '33 január 30-án Hitlerből kancellár legyen, majd 52 nap után diktátor – mintegy 3 lépésben mattot adva a német demokráciának. Először is, a pszichopata médiasztár kancellárrá választása alkalmából előadott beszédét (feb 10., Sportspalast) 20 millióan hallották a médiában (rádió), és emiatt másnaptól annyira megugrott a náci párt népszerűsége, hogy fel kellett függeszteni a tagfelvételt.

Márciusra új választásokat írtak ki (mert 1932-ben nem jött létre többségi kormány). A választás előtt, február 27-én leégett a Reichstag. Hitler másnap keresztülvitte a „Reichstag tűzrendeletet”, innentől bárkit tárgyalás nélkül el lehetett ítélni. El is kezdték a kommunista párt tagjainak tömeges letartóztatását, megkínzását, bebörtönzését.


A választásokon (mácius 6) már 43%-ot szereztek. Aztán jött a Potsdam Nap-i nagy beiktató ünnepség, a rituális csúcs (amit még Martin Munkacsi testközelből fotózott le a Berliner Illustrirte Zeitung számára, úgy hogy a Horthy-éra miatt Magyarországot már rég ott kellett hagynia, 1928-ban, de Berlinben addig még jó volt – addig és csak addig). Ez a rituális ünnepség volt a nagy napja a német fasizmus és a porosz militarizmus eggyé olvadásának, s nem mellesleg a két nappal később megszavaztatott „felhatalmazás” előzetes megünneplésének – a felhatalmazás lett Hitlerék 2/3-a, amely Hitleréket az alkotmány felülírására is felhatalmazta (csak hogy a párthuzam tényleg ütős legyen). Hitler innentől teljhatalmú diktátor volt.


A Reichstag felgyújtását mellesleg nemcsak a kommunista párt felszámolására, a kommunisták letartóztatására használta fel, de arra is, hogy a sajtószabadságot, a szabad véleménynyilvánítást, s a gyülekezéshez való jogot megszüntesse.

Bár a kommunisták voltak az első célba vett réteg, a terror a társadalom egészét érintette (mint mindig). Innentől például az emberek telefonjait (mindenkiét) lehallgatták, a leveleiket felbontották. De az emberek elfogadták, hogy ez van, hiszen megértették, hogy „a nagyobb jó” érdekében történik mindez, mert a kommunistáktól „meg kell szabadulni”.

hitler.jpgHitler 1933-as beszéde a Sportpalast-ban

 

itt tartunk ...

Itt tartunk, 1933-ban. Orbán előadta tusványosi beszédét, amelyben kimondja, Magyarország nem lesz liberális ország, Magyarországon nem lesz liberalizmus – mit mondhatnánk, ő dönt, ő vezet. 1933 február 10-e kerül járunk a párthuzamos történelmi időben.

Persze világos, hogy nálunk nem tartóztatnak le senkit, s nem is kínoznak meg, s nem küldenek senkit koncentrációs táborokba – legalább is, amíg Putyin nem dönt úgy (Putyin, akinek Orbán nagyjából ugyanúgy szövetségese, csatlósa, mint Horthy Hitlernek).
Világos az is, hogy amíg Hitler egy megkeseredett társadalomnak munkát és reményt adott, és azt, hogy vesztesekből elkezdett felívelni a sorsuk, addig Orbán nem teremt sem munkahelyet, sem semmit, csak felügyeli az amúgy is lefelé tartó folyamatokat, mint egy kinevezett helytartó egy börtöntelepen, mint egy börtönőr, aki lefogja a rabot és betömi a száját, amíg a testében szétárad az injekció. A Fidesz legalizálta az állam szintű korrupciót (lásd NAV, lásd Földtörvény, vagy kicsiben de országosban a Trafik mutyi), és immár élet-halál uraként, központilag dönt arról, kinek lehet jó élete, s kinek nem. Aki a pártot szereti, bízhat a jólétben, aki nem, az ne is álmodjon ilyesmiről. Így válasszon magának mindenki életstratégiát :)

Világos, hogy Orbán valójában még csak nem is népszerű. Ma már nem csókolnak neki kezet a nénik, nem tekintik messiásnak, az ország megmentőjének. Orbán csupán egy üzletember, egy földesúr, aki annyiban különleges, hogy viktor, hogy győztes, mert állítólag elintézte a politikai ellenfeleit – bár valójában azok maguk intézték el magukat. Orbán nem kínál kilátást, sem víziót, sem semmit, csak egy korrupt kompromisszumot, egy újabb kollektív bűnt, mint amilyen a Kádár-rendszer volt.

A helyzet ezzel együtt mégis olyan, mint 1933-ban Németországban, hiszen a megélhetési diktatúra, amit Orbán vezérként működtet, egy mocskos megélhetési hűségen alapul, s egy megélhetési gyűlöleten – s ez nem más, mint a hitleri modell. Hitlernél utálnod kellett a „kommunistákat” - nálunk a liberalizmust. Orbán, mint egy nagy keresztapa, megvéd a liberalizmustól, mint Hitler a németeket a kommunistáktól. Cserébe a diktátor védelmi pénzt szed, azaz, te elfogadod, hogy ő uralkodik. Örülj neki! Ünnepeld! Mutasd ki, hogy utálod a liberalizmust! Mert liberalizmusból nem terem kenyér. Diktatúrából annál inkább! Csatlakozz! Mondd, hogy szebb jövőt! Vagy valami hasonlót, mondjuk, hogy hajrá Magyarország! Nagy ár ez azért, hogy nem kerülsz bele az évente mélyszegénységbe leszakadozó tömegek darálójába? Nagy ár ez azért, hogy egy masszívan lefele tartó, széteső országban a túlélők közé kerülsz?

a szélhámos markában

Hitlerre általában úgy gondolunk, hogy „megszerezte” a hatalmat, de ez nem pontosan igaz. A hatalmat Hitler nem erőszakkal ragadta magához, hanem odaadták neki. Elcsábította, rászedte a német népet, a parlamentet, mindenkit, kiénekelte a szájukból a sajtot (=2/3).

A szélhámosokat nem könnyű megállítani, mert egyre nagyobb hitet és hűséget követelnek a becsapott, rászedett néptől, és így egyre kisebb az esély a kijózanodásra (lásd ma a Hírtv nézők képesek-e megnézni egy ATV híradót?). A társadalom egyre mélyebbre süllyed – és közben egyre inkább jobbra tolódik. A folyamatok Orbánnak dolgoznak, meg a Jobbiknak. Liberalizmusnak helye nincs.

Sajnos, az egész hitleri manőverre Orbánnak azért van lehetősége, mert kiszagolta, hogy globálisan ez megy, a liberalizmus felszámolása, kezdve Mutti Merkel „no multi-kulti” üzijével, s folytatva azzal, ami az USA-ban folyik, lásd Noam Chomsky kritikáját Obama-val szemben. További rés a pajzson, hogy a liberalizmussal kapcsolatban még mindig nem látunk kollektíve tisztán, hogy ti. van egyrészt a társadalmi liberalizmus, másrészt van a gazdasági liberalizmus, s annak különböző típusai, fokozatai. Így ki-ki arra gondol, amire akar, azzal kapcsolatban, hogy mit szüntet meg Orbán. Ennek a rezsimnek a kézi-vezérléssel befolyásolt nem-mondjuk-ki-milyen gazdaságpolitikáját pedig majd csak akkor ismerjük ki, amikor már rég késő lesz, amikor majd már látszanak a hatásai – 2018 után. Addig pedig kitart ez a non-liberális szólam – felváltva az eddigi unorthodox lózungot.

Mire észbe kapunk, már rég be leszünk húzva a csőbe, és ahogyan most, amikor 20+ év rendszerváltás után kezdünk rádöbbenni, hogy ugyanúgy Kelet-Európa vagyunk, mint előtte, s hogy mind a társadalom, mind a gazdaság szintjén vesztesei voltunk a folyamatoknak (azaz, az egész „kissé” átverés volt), ugyanígy fog leesni Orbánék 12 évnyi ámokfutásáról is, hogy „kissé” átverés volt – de majd azt mondják, nem volt pénz, nem volt tőke, el kellett venni a földeket, kellett magyar nagytőkés osztály, nem volt energia, kellett Putyin, be kellett hívni, fel kellett áldoznunk az amúgy is (már évekkel azelőtt) lejárt szavatosságú demokráciát ...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: liberalizmus kancellár 1933 Orbán Tusványos HItler Sportpalast

süti beállítások módosítása