HTML

ATV Para – baloldali K.O. – le a KOkárdával! ----- (PS: a cikk egy félreértésen alapul)

2014.03.15. 23:58 equally

Egy rövid bejegyzés akar ez lenni. Para Kovács és egy másik értelmiségi nevetgélős beszélgetéséről. Érdekes volt látni, ahogyan próbálják – anélkül, hogy kimondanák – megbeszéltté tenni a tényt, hogy nincs kire szavazni, és hogy nincsenek új pártok. Érdekes volt látni, hogyan kerülik totál következetesen – ebben az explicit kontextusban – az LMP létének puszta említését is. Párszor felmerült, de 15 percből, mondjuk 30 másodpercre sikerült leszorítani. Érdekes volt látni, Para-Kovács hogyan engedett végül mégis a tiszta logikának s valósághűségének, amikor kimondta, vagy komolyan vesszük az LMP-t, vagy ismerjük el, hogy nem akarunk és nem is tudunk akarni semmit, csak az MSZP pártokat.

 

Mindez érdekes volt, de a döbbenet a műsor után következett. Átszörfözve a hírtévén, egyetlen pillanat alatt beütött valami furcsaság: 3 ember beszélt, s mindhármon kokárda. Basszus. Miért? Kisajátították? Hogyan sikerült nekik?

atv_1.jpg

Miért csinálja ezt az ATV? Hogyan fordulhat elő, hogy egy műsorban senkin sincs kokárda Március 15-én????? A fidesz kisajátítja????

 

Hogyan alakul úgy spontán, hogy sem a műsorvezetőn, sem a két vendégen nincs kokárda??? Ez egyrészt nem lehet véletlen. Másrészt, elképzelem, hogy bemegyek egy műsorba beszélgetni ... Előtte mondják, hogy miről ne beszéljünk, majd szólnak, hogy a kokárdát, ami egész nap rajtam volt (nem hiszem, hogy e személyek ne viselték volna napközben) vegyem le ...

Nevettem volna, s ha még egyszer megkérnek, kisétáltam volna ...

Másik lehetőség, nem volt rajtam a nap során végig kokárda. Mert mondjuk, kabátot cseréltem, pulcsit, zakót, vagy áttettem a kabátomra. Bármi. Bemegyek ... ott vagyok ... lassan kezdődik a beszélgetés ... kezdődik az adás ... nyilván megkérem a sürgölődő asszisztenseket, hogy adjanak kölcsön egy kokárdát. Tiszteletből ... Március 15 felé ... Azok felé az emberek felé, akik azt a csodálatos forradalmat s szabadságharcot vívták ...

Döbbenet ... Döbbenet, mennyire komiszak, s mekkora hatalmuk van azoknak, akik a valóságunkat – s benne a tévé adásokat – felülről, hátulról formálják, mint valami bábszínházat ... s policy-ben meghatározzák azt is, hogy nincs kokárda ..

PS:
később kiderült ez egy napokkal azelőtti adás ismétlése volt, amely tényről persze nem informálták a nézőket képernyőn egy felirattal, hogy "a márc xx-i adás ismétlése" ... ezért úgy vélem, ez nem az én hibám ...

mondhatni, "árnyékra vetődtem" - de a szándék jó volt, ezért nem kérek elnézést az olvasóktól, sem az ATV-től, ha most tapasztalnám ugyanezt, ugyanezt írnám le

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

8 komment · 1 trackback

Címkék: atv mszp para pm para-kovács március 15 1848 kokárda lmp e14

A bejegyzés trackback címe:

https://demoasp.blog.hu/api/trackback/id/tr485863775

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.17. 17:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shm 2014.03.16. 10:00:58

A három közül egyet ismerek fel, Para-Kovácsot, az viszont annyira gyűlöli a magyarokat, hogy biztosan nem tűzött kokárdát. Gondolom, a többi is rosszul van a magyar színektől, különben mit keresne az ATV-ben.

Rátóti Mutyikos 2014.03.16. 10:34:05

idiota! ez a musor egy 3 nappal ezelotti ismetlese volt.

Nagy Sándor_gazda 2014.03.16. 16:03:25

Miért kellene viselnie nekik a magyar kokárdát?! Magyarként, mi sem viseljük az ő nemzeti ünnepükön az nemzetük szimbólumát...
Az lenne képmutatás, ha viselnék!
Véleményem szerint az AgrárTV egy nyíltan magyarellenes szerkesztésű és mondanivalójú, propagandista eszköz képét mutatja, a legutóbbi tulajdonosváltás óta. Ehhez pedig nem kell kokárda.

miketbeszéltek 2014.03.17. 20:29:31

@Nagy Sándor_gazda: Miért is zavarna Téged, hogy 5,5 órával korábban már leírták: ez ismétlés volt, tehát hülyeség az egész poszt? Hiszen lehetett egy jót zsidóznod! Egyébként meg pontosan jobboldalon gyalázzák meg 1848-at. Kossuth címer, vagy Szent Korona, Te melyiket választod?

csak egy néző 2014.03.18. 08:24:38

equally
Haver, ez igencsak magyar hírlapos hazugságra sikerült.

equally 2014.03.22. 13:33:00

@shm:

nem gyűlöli, a gyűlölet idegen az intelligens embertől, tőle is

equally 2014.03.22. 13:35:20

@Rátóti Mutyikos:

miért kell ehhez idiótának lenni?
ez valami blogger-izé?

én ezt így írtam volna: örömmel tájékoztatlak, hogy "ez a műsor egy három nappal azelőtti ismétlése volt"

én hibám?
ki volt írva, hogy "a március 12-i adás ismétlése" ?
nem

equally 2014.03.22. 13:40:42

@csak egy néző:

mi ebben a hazugság?
"haver" :)

és szerinted mi egy olyan cikk célja, amely hangot ad a döbbenetnek afelett, hogy a kokárdák az egyik csatornán ott vannak, a másikon nincsenek?

annak a beállítása, hogy valakik magyarabbak a másiknál? .)))

vagy annak a leleplezése, hogy a hatalom hogy manipulál ... olyan sztereotípiákat generálva, hogy jobb kokárda, bal nem-kokárda ...

maximálisan le voltam döbbenve ...
egyáltalán nem bánom, hogy megörökítettem e pillanatot - és persze örülök, hogy az összeesküvés ezúttal elmaradt .)

de sajnálom, olvasva e reagálásokat, hogy a sztereotípia azonban továbbra is élő ..
süti beállítások módosítása