HTML


MSZPM kampány ma - avagy az LMP és az MSZP elmaradt fúziója – amit nyertünk, és amit nyertünk ezzel

2013.11.23. 21:13 equally

2011 novemberében volt, hogy Karácsony Gergely az MSZP-vel való összefuzionálást sürgette az LMP részéről (az ATV képernyőjén). Ma, 2 évvel később, a Népszabadság beszámol a hírről, hogy Karácsony megérkezett az MSZP székházba. Elképesztő belegondolni, mi lett volna, mi lenne ma, ha a tervük sikerült volna, ha sikerült volna feltörniük az LMP-t. De lássuk! Mi lenne ma!

bajnai_1.jpgszorosabbra zárt az MSZP és az E14 szövetsége

Schiffer így is, úgy is már rég ki lenne téve az LMP-ből, a fúzió rá soha sem vonatkozott, lehet tudni, nem olyan, hogy valaha is ferdítsen az elvein, s bizonyos tényekhez való hozzáállásán, s hogy újragondolja korábbi állásfoglalásait. Ahogy mondani szokták: www.integrity.hu :) Schiffer (és még jó páran mások) ma már garantáltan nem lennének ott az LMP-ben. Tudjuk, mert a hatalom mindig is így működött, amióta a világ világ, s ezen belül, az a hatalom is, amely nálunk 1956 óta regnál.

történelmi híradó következik – a kiosztott híradószemüvegeket most kéretik felvenni .)

Proxi-képzés. Ez történik, s ez történt mindig is. Adott valami, ami a hatalom számára veszélyes, mert ellene van. Ekkor, mint a kalózok, meghekkelik, megcsáklyázzák az illető szervezetet. Bejuttatnak egy-két trójait, akik majd kinyitják a kaput, plusz akik közvetítenek odabent a hatalom és a szervezet között – anélkül persze, hogy a bentiek tudnák, hogy ezek kinek az érdekében járnak el (ügynökökként). Aztán, amikor sikerült feltörni az illető szervezetet (ami azt jelenti, hogy a hatalom csatornát épített ki a szervezet számos vezetőjéhez, és ezen a privát csatornán keresztül létrejött egy kontroll és egy állandó kapcsolat, és ezáltal az egész szervezet döntéshozási mechanizmusát kontroll alá tudták vonni a kapcsolatok kritikus tömege, s az eredő befolyás révén), szétszedik, és újra összerakják.

Majdnem olyan lesz, mint újkorában – csak picit más. Proxi = picit módosított. Mert ez a szervezet már kontroll alatt áll. Immár nem valódi, hanem csak olyan, mintha – proxi. Ez így megy. Lásd MSZMP.

Az MSZMP forradalom volt, a többpártrendszer forradalmának pártja, csütörtökön alakult, november 1-én. Aznap délután Kádár beszéde elhangzott a rádióban, de már csak felvételről, mert Kádár ekkor már az oroszoknál volt. Kádár beszédében arról szónokolt, hogy az AVH-sokat el kell távolítani a az államgépezetből, s gondoskodni arról, hogy ne tölthessenek be funkciót. Másnap, pénteken megalakult a Népszabadság, az MSZMP lapjaként.

Amikor Kádár további tankok élén visszatért, következő hét szerdán, november 7-én (amely nap a „nagy októberi szocialista forradalom” ünnepe lett, nemzeti ünnep), ő MSZMP elnökségi tag volt, a Népszabi pedig a forradalmi MSZMP lapja.
A szitu látszólag folyamatosságról árulkodik. De később ... (különösen Nagy Imre kivégzése után) az MSZMP már nem az az MSZMP volt, ami akkor, amikor alapították, november 2-án, pénteken.

És nyilván a Népszabadság sem lehetett korábbi önmaga, hiszen megtartották. A meghekkelt MSZMP megtartotta a Népszabit (november 24-én volt egy népszabis sztrájk, amiért minden tisztelet megilleti az akkori újságírókat). A Népszabadság maradt.
Mind az MSZMP, mind a Népszabadság annak a hatalomnak a flottájához tartozott immár, amely ellen e-re-de-ti-leg a barikádra léptek. Proxi MSZMP, proxi Népszabadság. A hunyó Kádár, aki először ellenforradalomnak nevezte a forradalmat, majd szépített, de aztán visszatáncolt, és sokak számára a mai napig .. de ezt már hagyjuk ...

Hogyan csinál proxit valamiből a hatalom – erről szólt a mai filmvetítés :) Amit az LMP-vel csinált ugyanaz az 1956 óta regnáló polip, az totál analóg azzal, amit a Népszabadsággal és az MSZMP-vel csináltak. Majdnem pontos az analógia, leszámítva, hogy az ügynökakták nyilvánosságáért ma még magányosan küzdő Schiffer (és társainak, barátainak) a pártja ellenállt a feltörésnek – a megcsáklyázás még bejött ugyan, de utána Schiffer ugyanakkora kommunikációs erőfeszítést dobott be, mint amekkorát a hatalom, és mivel Schiffer belülről és az LMP küldetéséhez törés és ferdülés, elhajlás nélkül állt hozzá továbbra is, a kisebb erőfeszítés is nagyobb eredménnyel tudott járni, mint mindaz, amit a hatalom be tudott vetni.

Ma, amikor a Népszabadság azt post-olja a fb-on, hogy a Karácsony már novemberben megérkezett az MSZP-be, észnél kell lennünk, hogy ezt a képet tényleg pontosan le tudjuk képezni.

Látnunk kell, hogy az eredeti tervek, illetve a hatalom ma már kiszámítható működésének ismerete alapján ma az MSZP székházba az LMP-nek kellett volna beköltöznie (természetesen Schiffer és társai nélkül, őket mára már kidobták volna, mert nem elég együttműködőek, személyeskedőek, és veszélyeztetik a kampányt, vagy valami hasonló alapon). Ma ha a megcsáklyázás és proxi-képzés folyamata sikerrel járt volna, akkor is Karácsony lenne a fő LMP-s, és ugyanúgy őt említette volna a Népszabi.

Viccet félretéve, bele kell gondolnunk, mi lett volna, ha sikerül nekik.

Ma lenne egy olyan kamu LMP, mint amilyen kamu MSZMP és kamu Népszabadság jött létre anno az eredeti forradalmi szerveződésből. Gondolj bele, ma a Lehet Más a Politika hitelesítené azt, hogy Orbánék után ugyanaz a rezsim visszatérhessen, csak picit másképp, Gyurcsány helyett a klónjával, Bajnaival vagy egy következő arccal az élen. Így azonban az egész beolvasztósdi, nagy olvasztótégelyezősdi zátonyra futott ... Ezért ma sokak számára nem Orbán leváltása a főcél, hanem az, hogy a „váltóműszakokban” egymást váltó pártok (MSZP-SZDSZ / Fidesz-KDNP) uralkodásának kontinuumát megtörjük, és a döntéshozásba a társadalmat képviselő szerveződéseket juttassunk, lásd LMP, 4K.. és a sor nyitott!!

És konkrétan, itt van a NAV bűncselekmény és a botrány. Az MSZP leszavazta a vizsgálóbizottság létrehozását. Megakadályozták, ugyanúgy, mint az ügynökakták nyilvánosságát megteremtő törvényt, az ügynöktörvényt is.

Az LMP azonban ott van, az LMP itt van, és nem lehet azt mondani, hogy ez a az ügy nem fontos. Plusz, itt van a HAHA és más nagyszerű szervezetek is !!! Ezért a PM, mint az MSZP-Bajnai junior tagozata kénytelen támogatni a vizsgálóbizottságot, azért, hogy ne lehessen azt mondani, hogy nem akarják. Helyette majd azt mondják „apu dolgozik, nincs ideje, ja, 1 milliárdos adócsalás a NAV-nál, igen, hallottunk róla, a fiatal tagozatunk ott is volt, mi is támogatjuk, persze, ez csak természetes”.

Ha az LMP nem lenne ma az, ami, akkor ma az LMP mondaná azt, hogy ez egy jobbikos ügy, a szélső-jobbosok akarnak valamit, de ezt nem támogathatjuk, stb, stb, mert ők rosszat akarnak, hiszen rosszak. És ezzel az egész NAV ügy el lenne kenve. Jobbikosok akarják, jobbikosok állítják – ez lenne a mantra. Miközben a valóság az, hogy egy adóhatósági tisztviselő osztotta meg a rendszert leleplező infót a magyar társadalommal ... és vagy lépünk valamit, vagy nem! Horváth Csaba, mindenesetre, odament az LMP-s tüntetésére mosolyogni és nyilatkozni egy kört :) Jelezve, hogy akár lehetne is valamiféle vizsgálat? :) Who knows? A lényeg az, hogy mi tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ez így ne mehessen tovább.

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

1 komment · 1 trackback

Címkék: mszp kádár pm együtt karácsony bajnai horváth csaba lmp e14 MSZPM proxi

süti beállítások módosítása