Mindannyian döbbenten állunk a tapolcai választási eredmények előtt, mindannyiunk zsebében kinyílik a mutatóujj, s azt fegyverként mintegy előrántva, jelentőségteljesen mutatunk arra, azokra, akik miatt ez a helyzet szerintünk bekövetkezett. Ki-ki melyik csoportra, pártra mutogat, a szélrózsa összes irányába villognak, szikráznak a vádak, mint valami elektromos kisülésnél. Olyan szerencsénk pedig nincs, hogy a helyzetről értelmes diskurzus tudna kialakulni. Az alábbi kis cikk – árral szemben – ennek a beindítására tesz kísérletet, a helyzet s az azt meghatározó folyamatok feltérképezésével.
a JOBBIK újabb győzelme... miért vakok az emberek?
Mivel a JOBBIK antidemokratikus, rasszista és gyűlöletkeltő aktivitást kifejtő csoport, bármely választási győzelmük katasztrófa, és ezt sajnos, nem kell külön magyaráznunk, hiszen láttunk már JOBBIKOS községet, s azt is tudjuk, hogy az egyik JOBBIKOS község mintául szolgálhat majd más községek számára, így vagy úgy.
De miért vakok az emberek? Miért szavaz az ország jelentékeny része a jobbikra vagy a fideszre? Hát nem tanultak a Horthy korszak borzalmaiból, s abból, hogy az hova vezetett? Hát nem tanulták meg, hogy a Trianon revízióját követelő Horthy rendszer antiszemita 25 éve vezetett a magyar Holokauszthoz, illetve oda, hogy a világháborúban a Németek szövetségeseként léptünk be, s hogy 1945 után ex-náci vesztesek lettünk a Szovjet birodalom tövében, ami 45 évnyi szovjet megszálláshoz vezetett? Miért ennyire vak majdnem mindenki?
Ami ezt illeti, egy ember vaksága, vagy egy tucaté, még oké, de tömeges spontán vakság nincs, szóval, kell legyen valami a háttérben... S ha ezt nem látjuk, tuti, hogy a mi látásunkkal (is) van valami baj...
miért nem tesszük fel a kérdést?
Miért nem tesszük fel a kérdést konferenciák tucatjain, hogy miért szavaznak egyre többen a szélsőjobbra? Illetve, amikor feltesszük, miért nem adunk racionális magyarázatokat? Miért csak (eszkalálódó) tendenciákat elemzünk az okok racionális megvizsgálása helyett? Miért beszélünk például EU-szkepticizmusról EU-kritikus nézetek helyett? Miért nem lehet elfogadni az EU-kritikát anélkül, hogy valakit mindjárt az EU összes alapeszméjének elutasításával vádolnánk? Miért nem fogadjuk el, hogy vannak magországok és van az EU periféria, s hogy e két zóna közt szakadék van, az „olló” nyílásszöge pedig folyamatosan tágul? Miért nem születnek olyan szókimondó tanulmányok, s miért nem terjednek azok a médiában, amelyek elismernék és elmagyaráznák, hogy a peremországok gazdasági válsága az EU-ban értelemszerűen generálja a jobbratolódást?
Hasonlóképp, Magyarország viszonylatában, miért nem értekezünk arról, hogy mik a kiváltó racionális okai a jobbratolódásnak?
miért a Jobbiktól remélnek szebb jövőt?
Ha beszélnénk róla, egyszerű volna például azt megérteni, hogy választásokkor a választók nem a fasizálódás és egy pozitív(abb) irány között választanak, hanem jobb jövőt szeretnének maguknak, és ennek elérését remélik az adott „gomb” megnyomásától, az adott pártra leadott voksuktól. Nekünk, humanistáknak nem a Jobbikkal kell foglalkoznunk, mert az csak tünet, a jobbratolódás és extremizálódás tünete (és katalizátora). Amivel foglalkoznunk kell, az az, hogy mitől van Magyarországon, hogy „a zemberek” hajalmosak csak a JOBBIKban megbízni, egyre inkább csak a JOBBIKról tudják elképzelni, hogy változtatni tudnának a dolgok menetén úgy, hogy nekik, „a zembereknek” esélyük legyen egy „szebb jövőre”? Tényleg, miért van ez? Mi az a folyamat, ami ide vezet, amely jobbratolódáshoz és extremizálódáshoz vezet, illetve, ebbe az irányba hat?
a piros és a kék pirula: mindig csak a Fidesz?
A média által sugallt kép alapján azt hisszük, a JOBBIK azért „erősödik”, mert ma a Fidesz van uralmon, „hiszen” a Fidesz uralom kedvez a Jobbiknak, „hiszen” a jobboldaliság, a konzervativizmus természetesen lejt a JOBBIK (majd pedig a nácizmus) felé. Ezt hisszük, s közben hanyag eleganciával ignoráljuk a tényt, hogy a 2010-es euforikus, 2/3-os Fidesz győzelem felé is egy természetes lejtés vezetett, nagyon is hatékonyan. És ha (ahogyan a ballib média sugallja és súgja a fülünkbe) a 2010-es győzelemhez a Fidesz ellenzékben elkövetett tüntetés-aktivitása, kordon-bontása, kordon-átugrása vezetett volna, akkor 2014-ben miért nem az MSZP-s blokk ellenzéki aktivitása határozta meg a helyzetet, miért nem a baloldal erősödött, miért akkor is a Jobbik? Értsd, vagy az van, hogy 2010-ben az addigi kormány kormányzása hibáztatható elsősorban az addigra kialakult helyzetért, és akkor 2014-ben is elmondhatjuk ugyanazt, vagy pedig egyszerűen mindig a Fidesz a hibás, valahányszor jobbratolódás van, elvégre Fidesz a fő jobboldali párt :) Lehet választani, a piros és a kék pirula között :)
mi történt, mi tört meg 2014-ben?
Bár a média azt erőlteti, hogy a politika focimeccsek sorozata, a választás pedig egy foci VB döntő, „a zemberek” nem két oldal újbóli összecsapásaként élik meg a választásokat és a politikát, hanem folyamatként.
Egy hasonlattal élve, az emberek nem nézők egy lelátón vagy a tévé előtt (ahogyan a média sugallja), drukkolva a szokásos csapatuknak egy-egy újabb mérkőzés során (úgy, hogy minden meccs új reménnyel kecsegtet), hanem hajótöröttek egy lepusztult lakatlan szigeten, és szeretnének megmenekülni, hazajutni onnan végre. A cél természetesen Kánaán, ott van az otthon, oda szeretnének hazajutni. Minden választás egy új esély a hazajutásra, közben azonban emlékeznek a korábbi tapasztalataikra is. Mert nem hülyék. Újra és újra kínálkozik a segítség különböző pártok és az ő programjaik alakjában. Az emberek pedig újra és újra összeszedik az erejüket, bizalmukat, hitüket, egymásba és a jobb jövőbe vetet hitüket, és elmennek szavazni. De aztán ... jönnek a pofonok, a társadalom arculcsapásai az új kormány részéről. Ez megy 1990 óta. A zemberek pedig becsapottak és dühösek lesznek. Egyre inkább (eszkaláció: since 1990).
2014-ig szerencsések voltak, mert volt mindig racionális választási lehetőség, volt mindig egy „másik” párt, valami új programmal, ami remek lehetőségként kínálkozott mind a visszavágásra (a kormány büntetésére), mind pedig a jobb jövő eléréséhez, az ország pályára állítására. Ez a szerencsés korszak egészen pontosan 2014-ig tartott.
Magyarország szerencseszériája: 1994-2014
1994: mindenki csalódott a rendszerváltásban is, meg az új kormányban, a növekvő árakban, s a hirtelen tőkésedés torz folyamataiban. A nyugodt és „bevált” MSZP jó választásnak ígérkezett. Eufória volt, 2/3-os. Magyarország egy pillanatra (úgy hitte) megtalált valamit az indentitásából.
1998: a Fidesz új politikát kínál, azután, hogy az MSZP-SZDSZ-ről kiderült, hogy jövőkép nélkül kormányoztak, kissé visszarendezték a szocializmust, új alapokon persze, bevezették a tandíjat, elindultak a megszorítások, Bokros csomag, és közben tombolt a korrupció, Tocsik ügy. A Fideszre vevő volt az ország – de aztán 2002-re kiderült, hogy durva politikát művelnek, centralizálnak, s megpróbálják a demokratikus intézményeket háttérbe szorítani, semlegesíteni, plusz, még a kokárdát is kisajátítják, hogy a román menekültek millióinak fenyegetését ne is említsük. Volt választás, volt további racionális lehetőség a kiútra: MSZP másképp!!
2002: MSZP kormány egy civil vezetésével, aki józan és higgadt, és humanista. Medgyessy úgy győzte le Orbánt a tévé vitában, hogy a kisember józanságával állta a sarat a begőzölt, arrogáns politikussal szemben. Volt remény, volt mit választani, s az ország választott is. Medgyessyt és az MSZP-SZDSZ-t. Ez volt az ő második esélyük, az MSZP-SZDSZ második esélye. Visszaéltek vele. Először Medgyessy-t dobták ki a kormányból, pont azt, aki miatt a társaság (MSZP-SZDSZ) egyáltalán kapott második esélyt. Aztán jött Gyurcsány. A Gyurcsány éra.
Ennek az őszödi beszéd csak a nyitánya volt, s a 2006-s zavargások brutális leverése, a szervezett rendőri brutalitásokkal még mindig nem a csúcspont volt, csupán a rossz kezdet befejezése. A nagy felvonás csak azután jött, a TB privatizáció. Erre ma már csak kevesen emlékeznek. Hogy miért? Newspeak. Történet-átszerkesztés médiahazugságokkal (ami külön tanulmányt érdemelne). Mindenesetre a TB-privatizáció volt az a projekt, ami a mai napig a legantidemokratikusabb, s az ország lakosságát a legjobban kiszolgáltató intézkedés csomag lett volna, a neoliberalizmus jegyében. A TB-privatizáció megbukott*, Gyurcsány, és a TB-privatizáció eredeti projektgazdái, az SZDSZ is. Aztán jött 2010.
2010: A Fidesz euforikusan „győzött”, azaz, a zemberek számára Magyarországon egyértelmű volt, hogy új korszak kell, szöges ellentéte az addigi korszaknak. Orbán pontosan ezt ígérte. Az MSZP-SZDSZ korszak gazdaságpolitikájának szöges ellenkezőjét. Megszorítások helyett, több adó helyett több támogatást. Időközben az is kiderült, hogy 2002-ben a Fidesz nagy botrányainak média-felfújása mögött a későbbi sportminiszter, Gyurcsány állt, s így már még a humanistákat végsőkig felháborító köteles beszéd is más színben tűnt fel visszamenőleg. Azaz, a Fidesz 2002-es bukása már nem tűnt olyan megalapozottnak. Plusz, ők is kaphatnak egy második esélyt, nemde? Szóval, 2010, van kire szavazni? Ha racionálisan tekintjük, igen: ott volt a Fidesz másodszorra másképp.
egy korszak vége: 2014
2014: A probléma természetesen 2014, amikor már lehetett tudni, hogy a Fidesz iszonyat gáz, és zátonynak vezeti a hajót, ami a szokásos politikai metaforákban az országot jelképezi. Sajnos azonban volt nagyobb gáz is, mint a Fidesz, éspedig az, hogy nem volt kire másra szavazni. Nem volt alternatíva. Az, hogy az MSZP-t és társait még egyszer nem szavazza kormányra az a lakosság, amely 2010-ben 2/3-os többséggel „elkergette” őket, társadalom-pszichológiai evidencia volt (amit az MDF sorsa egyszer már demonstrált is). Valami miatt azonban nem jött létre új párt... csak a Milla meg Bajnai E14-e.
A tény, hogy az MSZP a szövetségeseivel együtt, köztük Gyurcsány pártjával, meg Kunczével úgy állt fel a választásokra, mintha 2008-2010-ben mi sem történt volna, a reménytelenség legbrutálisabb dózisát zúdította a magyar társadalomra. Értsd, rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, 24 évvel később is vagy az egykori MSZMP tulajdonképpeni „utódpártjára” (vagyonának és nevének örökösére) lehetett szavazni, vagy senkire. Még a „más politizálás” és „más politika” ötletén alapuló LMP sem ígért más politikát. Bár boríthatták volna az egész asztalt, ha meghirdettek volna egy más politikát, ezt nem tették meg, maradt a zöld ködözés, és közben dörzsölgették a tenyerüket, mert kiszámították, hogy mivel a szerencsétlen magyar társadalom előre tudja, hogy úgyis a Fidesz fog győzni, a másodlagos pártpreferenciák nagyon komoly mértékben fognak érvényesülni a választásokon, azaz, az LMP-t be fogja juttatni „a zemberek” kétségbeesése és reménykedése, és nekik ez éppen elég.
A helyzet tehát egyértelművé vált: nincs remény. No hope. Az MSZP és társai sosem fogják leváltani a Fideszt, MÁS politika sosem lesz. Szóval ... Mi a kiút? Hova máshova vezet ez a helyzet, ha nem a még agresszívabb, még kétségbeesettebb kiútkereséshez? Bármi áron? Demokrácia ideértve, amely sem keleten, sem nyugaton, sem Putyinnak, sem Obamának nem túl drága manapság (persze nincs egyenlőség)?
mi állíthatja meg ezt a folyamatot?
Mi kell ahhoz, hogy belássuk, egy válsághelyzetben, amikor a társadalom jelentős tömegei érezhetik a jövőjüket kilátástalannak, a jobbratolódás természetes folyamat? Mi kell ahhoz, hogy belássuk, a Gyurcsány nevű politikus puszta jelenléte a baloldali színpadon az egész társadalmat hergeli, korrumpálja – és polarizálja?
Mi kell ahhoz, hogy elismerjük, új társadalmi szerveződések kellenek, amelyek függetlenek tudnak lenni és maradni az MSZP-től és rokon-pártjaitól? Hogy belássuk, új politika kell, új alapokon, új stílusban, új politikusokkal, akik elsősorban civilek? Hogy belássuk, 2014-et azért veszítette el a magyar társadalom, mert az MSZP és a ballib média restaurálta a 2010-ben megbukott „baloldali” hatalmi elitet, és „a baloldali” monopol-pártszövetségként akarták az országra kényszeríteni „vagy Orbán, vagy mi, vagy senki” - alapon?
Mi kell ahhoz, hogy belássuk, a magyar társadalom világos választ adott erre a zsarolásra, és inkább Orbánt választotta, és ezzel (a visszalépés reális lehetősége híján) rálépett a szélsőjobb felé vezető csúszdára? Mi kell ahhoz, hogy elfogadjuk a pszichológiai tényt, hogy aki a jobboldallal emocionálisan azonosult, csak akkor tudna valaha a baloldallal azonosulni, ha korábban nem szakított volna vele emocionálisan? Mi kell ahhoz, hogy lássuk, hogy nem Orbán vezeti a magyar társadalmat a falnak, hanem Orbán, Gyurcsány, és társaik, valamint a jobboldali és a ballib média együtt, azzal, hogy józan ésszel feldolgozhatatlan valóság-dózisokat nyomnak keresztül a médiafogyasztóik pupilláin, bele az agyukba, 24/7?
Mi kell ahhoz, hogy megértsük, az egyetlen racionális első lépés, amellyel elkezdhetjük bevonni az egész társadalmat egy diskurzusba, az az, hogy racionálisan, pontonként elítéljük a Gyurcsány érát, és morális felelősségre vonást hajtunk végre úgy, hogy megfogalmazzuk, ki miért, kik miért hibáztathatók és milyen mértékben? Mi kell ahhoz, hogy lássuk, mindezt csak akkor látnánk be és fogadnánk el, ha ezt a kedvenc média outletjeink felületein elmagyaráznák nekünk? S vajon mi kell ahhoz, hogy ez valaha bekövetkezzen? ...
