HTML


#nemszavazOK, #nemOK - avagy: választási döntés 24 év demokrácia után :(

2014.10.12. 19:00 equally

Liberálisok vagyunk, demokraták, s tudjuk, a demokrácia intézménye mindennél fontosabb, el kell menni szavazni. Tökmindegy, mi van, kikre haragszol, kit kedvelsz nagyon, miben hiszel, a lényeg, hogy elmenj szavazni, mert ha nem mész el, azzal tönkreteszed ezt a csodálatos vívmányt, amiért évszázadokon át harcoltak, küzdöttek az emberek. Pontosan így gondolkodtam, 1990 óta, egész mostanáig …

 nemszavazok-copy.jpg

Ma már totál másképp látom ezt a szitut. Úgy vagyok vele, hogy adott egy probléma, és megoldást szeretnék erre a problémára. Amikor szavazok, részt veszek a választásokon, erre a problémára próbálok választ adni, reagálni, megoldást találni. Hogy egy analógiával éljek, tegyük fel, hogy ég a ház, az ember felhívja a tűzoltókat, és adott egy jó választ a problémára, mindenki örül.

Ezekkel a pártokkal azonban más a helyzet. 24 év tapasztalata nagyon durva tudatmódosító hatással bír, ha belegondolsz. Eddig 5x szavaztunk, 5x hívtuk ki a tűzoltókat, de sosem az volt, hogy kijöttek és eloltották a tüzet, hanem mindenféle egyéb dolgokat csináltak, aminek nem örültünk.

100 éve a demokrácia azt jelentette, hogy leitatták pálinkával, vodkával, sörrel a népet, és begyűjtötték a szavazataikat. Mint a birkanyírás. Van a birkáknál valami, amit a gazdáik meg akarnak szerezni. És meg is szerzik. A nép sem jár rosszul, mulatnak egy jót, volt egy jó vasárnapjuk, elmondhatják, hogy demokráciában élnek, és hogy éltek a jogaikkal, és jól mulattak. Ma is ez van. ismeretlen arcokkal van szétplakátolva a város. Mindenféle fejek, mindenféle méretben és színben. Van aki zöld, van aki liberális. Csomó minden van.

Vannak oldalak például. Jobb és bal. És akkor Gyurcsány felszólít, hogy ha nem akarod Orbánék arcát látni, menj el szavazni. Értsd: menj el, és szavazz valamelyik pártra azok körül, akik velük egy körben vannak. Sok pártjuk van. Az egész un. baloldal az övék. Tényleg mindegy, melyikre szavazunk.

Szóval, ma már azt mondják, ha nem megyünk el szavazni, nemcsak a demokrácia marad kihasználatlan, ami dráma, hanem még az is van, hogy Orbánék tovább uralkodnak. Ezért el kell menni. Hogy ne ők legyenek. Ne Orbánék, ne a másik oldal (a fideszesek is ugyanezt játsszák, mellesleg).

Én viszont azt mondom, átlátszó, amit csinálnak, szavazni küldenek minket, úgy általában, bármelyik pártra – de ezek mind az ő pártjaik. A választék széles skálája átverés. Azt mondják, szavaznom kell, mert különben lumpen elem vagyok, parazita a demokrácia testén. Én azt mondom, akkor szavazok, ha van kikre szavazni. Befektető vagyok! Ha nincs projekt, nincs befektetés. Nem adok pénzt, Nem adok időt. Nem adok szavazatot.

Kamura nem szavazok, mert én komolyan veszem a demokráciát, még ha az csak egy lehetőség is. Nem szavazok olyan pártokra, amik megsértették a demokrácia szabályait. Nem szavazok az MSZP-re, Gyurcsány pártjára (DK – amúgy kiknek és miknek a koalíciója ez a párt, de tényleg?), az SZDSZ pártjaira, Bajnaira és pártjaira, sem azokra, akik velük együtt nyomulnak, lásd PM (azt meg külön hagyjuk, hogy az LMP-t meghekkelték, most tekintsük úgy, hogy van a PM és kész, ne nézzük, hogy jöttek létre), és nem szavazok olyan pártra sem, mint az LMP, akik megfigyelésem szerint pontosan ugyanúgy működnek, mint ezek a pártok, a különbség csak az, hogy LMP más fikciót árul, de ez is ugyanúgy csak fikció, mint a baloldal fikciója, sőt, sok tekintetben még rosszabb, amikor bizonyos ügyekben ki kellene állni, mint baloldali, humanista pártnak – mert az LMP egyik sem ezek közül. Röviden: nem szavazok ezekre a pártokra. Azaz, nem szavazok. Ennyi.

Ha szavaznék, azzal azt érném el, hogy ezek a pártok tovább élnének, a kereslet (az, hogy rendszeresen rájuk szavaznak emberek) fenntartaná őket, és ez nekik elég az örök élethez. Az ő örök életük viszont azt jelenti, hogy sosem lesz saját pártunk. Nem lesz egy olyan párt sem, akik a társadalmat képviselnék. Nem lesz rendes párt, mert nem jöhet létre, amíg ezeket fenntartjuk a passzív, orrbefogós szavazatainkkal.

A mai napon elkezdek nem szavazni ezekre a pártokra, elindítom a versenyt. Hadd jöjjenek létre pártok, amik valódiak. Gyurcsányon és Bajnain túliak, az MSZP-n és az LMP-n túliak. Többpártrendszer van, vagy mi, nemde? Akkor lássuk azokat a pártokat!! Legyen világosság! Legyenek új pártok! Ez a menü SZAR! Ebből nem lehet választani! Ezek ócska pártok, ócska politikusokkal. Ha lesz egy új és valódi párt (és nem egy Krétakör party-ra gondolok :)), akkor ismét lehet majd szavazni kire, úgy, mint 1990-ben az SZDSZ-re. Ez ilyen egyszerű.

Tudatos polgár vagyok, és nem veszek részt átverésben. Valódi választást akarok. Kamuval nem érem be. Szélhámosok, bukott miniszterelnökök kíméljenek! Kamu zöld pártok detto, kíméljenek! Köszi, nem kérek! Engem már átvert az SZDSZ, s az MSZP is tulajdonképpen (bár velük kapcs inkább én vertem át saját magam), és átvert az LMP. Legyen itt a vége.

Ha nincs rendes áru a piacon, nem költök egy fillért sem. Ha nincs projekt, nem adok egy fillért sem, nincs befektetés. Bocs, de tényleg inkább megvárom, amíg egy valódi párt megjelenik a színen. Nekem megéri. Nekem csak ez éri meg.

És végül, félreértés ne essék, ha most Obama és a republikánus között kellene választani, mert 2012-t írnánk, bár elítélem Obamát és pártját és a kormányt, rájuk szavaznék, választanám a kisebbik rosszat, de nálunk más a helyzet. A baloldal megbukott. Sosem fog már a magyar társadalom egy Gyurcsányos kormányra szavazni, sem egy Demszky-s önkormányzatra. Ez van. Épp ezért fontos túllépni rajtuk (már így is késtünk 4 évet az LMP miatt). Ha most rájuk szavaztam volna, a következő 4 évig ebből éltek volna. Ezt nem akarom. Azt szeretném, ha eltűnnének. Valódi pártokat akarok. Valódi demokráciát. Szélhámosok kíméljenek! #Nemszavazok. #NemOK. És nem miattam van fidesz meg orbán mindenütt, hanem Gyurcsány és társai miatt.

 

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: választás gyurcsány nemszavazok kétpártrendszer 2pártrendszer egypártrendsezr 1pártrendszer #nemszavazok #nemOK nemOK

Hungary Games – visszaszámlálás – mindenki foglalja el kijelölt helyét, az LMP pedig ne zavarogjon

2014.03.08. 18:09 equally

Közeledik az igazság pillanata, 1990 óta ez az 5. ilyen pillanat, amikor kiderül, melyik média-birodalomnak, s mely média színészeknek sikerült hatékonyabban magához láncolnia nézőit, olvasóit az elmúlt 4 év során. Kár, hogy kamu showműsorok alapján kell döntést hoznunk, és kár, hogy hogy végül csak egy X-et írhatunk le, mint az analfabéták, de ez van, ennyire vagyunk beavatva. Döntésünk következményét amúgy sem érthetjük, és mindegy is, melyik oldal, nem igaz? Inkább élvezzük a show-t! Mit hiszel? Homousion vagy homoiusion?

sheep_2724972b.jpgilyen most

 Az embertől elvárják, hogy érdekelt legyen a nagy mérkőzésben, Kovááács Kokóó Orbááán, a másik oldalon pedig Gyurcsány Fletóó Gordon ... Mindkét csapat frottír köpenyekben vonul, kapucnik alatt, mint holmi szerzetesek. A celebrity death match nagy látványosságnak ígérkezik, hiszen óriási pénzekről van szó. Egy lottósorsolás ehhez képest bolhacsípés, egy legyen ön is milliárdos, unalmas bolhapattogás. Egy választás, az már valami. Legyen ön is billiárdos!! Kik nyerik meg a giga-tendert? Az „A” vagy a „B” csapat? Kik röhöghetnek aztán a másikon, hogy narancsbukta, vagy piros szafaládé? Óriási összecsapás, nincs ember, aki kihagyná.

 

a tét

Nem mindegy, hogy a következő 4 év során melyik csoport osztja ki a munkákat, megrendeléseket – saját cégcsoportjainak, s döntik el, hogy a Római partot lebetonozzák, vagy sem, s hogy hányan és mennyiért tanulhatunk iskolákban, hány éves korunkig. Valakik nagyon jól fognak járni, valakik pedig valami NAGYON NAGY jóról – billiókról fognak lemaradni. Óriási látványosság.

Az egész műsor fel van építve, a nézők, mire elkezdődik a show, már mind alaposan fel vannak pörgetve, a hangulat-mesterek már javában tapsoltatják, üvöltetik, éljeneztetik őket. Minket.

Mégis, hogy kerülünk ide? Hogy jutunk ebbe az állapotba? Mi ez a veszett rítus? Mi ez a gigászi eksztázis, amely során elherdáljuk a következő 4 évre kiosztott egyetlen beleszólási lehetőségünket?
(Mellesleg, miért pont 4? mi találtuk ki, vagy valakik a szánkba adták? Lehetne másképp? Lehetne például 2 év a ciklus, vagy 3? Ha nem, akkor miért nem?)

A média hoz bennünket rituális állapotba, lázba. A média és a média politikai szereplői, műsorvezetők, értelmiségiek, politikusok, művészek tüzelnek fel bennünket. Elkezdenek arról beszélni, hogy földi és mennyei seregek csapnak össze. Ahogyan Lendvai Ildikó mondta pár éve, a „sötét erő seregei most összecsapnak” a mi seregeinkkel (vagy valahogy így). Válassz! Homousion vagy homoiusion? Mi pedig nézzük a Star Wars-t, a Hunger Games-t, és fogalmunk sincs, mire megy ki a játék valójában. Nem tudjuk, és nem is akarjuk tudni.

Egyáltalán mi a különbség az egyik "sereg" és a másik "sereg" között? Plusz, miért kellene pont e két óriásvállalat között választanunk? Miért csak milliárdosok szövetségei irányíthatják az országot? Hol van ebben a demokrácia?

Emiatt veszünk össze barátokkal? Emiatt élünk stresszben? RIP az az idős hölgy, aki 2002-ben meghalt, miközben voksolni igyekezett. Ezért stresszelünk, hogy eldöntsük, a 2 vállalat közül most épp melyik kapja meg a megbízatást, Strabag vs. Simicska, a legyen ön is billiárdos játékban? Ujjal mutogatunk Orbánra, hogy Putyin szövetségese – és közben ezerrel küzdünk, nehogy felmerüljön a tény, hogy Gyurcsány detto Putyin szövetségese volt, hogy az MSZP detto Putyin szövetségese szokott lenni általában. Miért nem mutatunk mindkettőre? Mert csak egy mutató ujjunk van? Mert valakit ki kell választanunk kettő közül, akikért csalunk és hazudunk, s alkalomadtán amnéziába zuhanunk? Azért kell, mert ezt mondják? Ezért válassztunk a két „igazság” közül, "homousion vagy homoiusion"?

 

shorn sheep.jpgilyen lesz

 A birkanyírás örömteli rítus. A birkák izgatottak, kicsit félnek, hogy bajuk esik, de aztán örülnek, megkönnyebbülnek, hogy mégsem. Örülnek, hogy megszabadítják őket a bundájuktól, fellélegeznek, és vidáman élnek tovább. A gazdáik pedig feldolgozzák a gyapjú tonnákat, ami ... arany tonnákat ér.

Mindenki megkapja a magáét a különös rítus során. Felmerül persze a kérdés, hogy Ady Endre mit tenne? Radnóti mit tenne, József Attila mit tenne? Mit tenne Petőfi? Odatenné-e az X-et az A vagy B cégcsoporthoz – vagy elgondolkodna, hogy (szemben az amerikaiakkal, akiknél már le van gyalulva a társadalom A és B-oldalra) nálunk még ... van harmadik lehetőség is, stílszerűen az a neve, hogy "lehet más", és ha a 4K-nak összejött volna az aláírás, akkor lenne még negyedik is ...

 

 

 

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: választás orbán gyurcsány 2014 4k simicska lmp lehet más hunger games

Őszödi beszéd a valóság baloldalán – baloldal, c'mon!

2014.02.23. 15:31 equally

Újabb fordulat! Gyurcsány lehet, hogy mégis! Vagy lehet, hogy mégsem? Most akkor igazságbeszéd volt, vagy mégsem? Na itt mondjuk, hogy megálló :) Ha már 2006 szeptemberében nem sikerült józanul gondolkodnunk, az idő most ad egy második sanszot. Lássunk tisztán őszöd ügyben!

gyurcsanyevertekel-600-2.jpgmérleg: 10 darab Gyurcsány évérékelő, alaposan beírta magát a történelembe (fotó: 444.hu)

 

Először is, mielőtt bármi, emlékezzünk meg egy egy katasztrofális tényről ...

Óriási katasztrófa, hogy a média képes arra a primitív, izaurai szintre levinni egy társadalmat, hogy a lakosság 90%-a számára evidens legyen, hogy a politika egy harc bombákkal, igazság csomagokkal, amiket a másik oldal arcába lehet dobni. Egyet robbantanak ők, aztán egyet meg mi, és ez így megy. Persze nemcsak dobálunk, közben sokat dolgozunk azon is, hogy az általuk a mi arcunkba robbantott igazságokat hatástalanítsuk, körbepakoljuk semlegesítő tényekkel, relativizáló érvekkel, csúsztatásokkal, s ha kell, hazugságokkal. Mert ők is ezt csinálják.

Őszöd – és a ballib média

Az egész Őszödi Beszéd katyvaszt nem Gyurcsány, hanem a ballib média gyúrta azzá a hazugság-görgeteggé, amivé lett. Őszöd egy neuralgikus pont, egy valóságtörés, egy olyan téma, amiről magyar és magyar ember nem képes beszélni – mert elviselhetetlen kognitív disszonancia lépne fel. Ezt nem Gyurcsány csinálta – hanem a ballib média.

A legeslegnagyobb hazugság Őszöddel és Gyurcsánnyal kapcsolatban az, hogy a média eljátszotta a sajtószabadságot, miközben (korrupt módon) kiszolgálta a hatalmat, a kormányt. Bizony, akkoriban a NOL, az Index, a HVG és a többi vezető médium főszerkesztői hetente vettek részt eligazításon (meetingen) az MSZP-s összekötővel. Ez egy borzasztó horderejű tény.

A társadalom hiteles és független tájékoztatása? Vagy a bukás szélén álló kormányfő szolgálata? Ég és föld. Média árulás. Az értelmiségi árulás egy újabb variánsa.

Az olvasók jóhiszeműek, feltételezik, hogy a tiszteletreméltó újságírók, akik évtizedek óta szolgálják a publikumot, a legjobb lelkiismeretük szerint ítélik meg a helyzetet és tájékoztatnak. Az, hogy a ballib média összes közlése keresztülmegy az MSZP szűrőjén, sőt, az MSZP koncepciója és stratégiája alapján történik az egész kommunikáció, összehangoltan, meg sem fordul egy NOL vagy egy HVG olvasó fejében.
(szabad sajtóból propaganda gépezet – s ennek vezényelt elfogadtatása a publikummal)

Őszöddel a probléma az volt, hogy a ballib média létrehozott egy frontot, egy harcvonalat az Őszödi Beszéd ill. a Gyurcsány nevű MSZP-s milliárdos védelmére, és ezzel valóság-háborút robbantottak ki. A valóság (nem először) megtört, volt, aki erre, volt aki arra az oldalra került. Mindkét oldal relatívvá vált, köszönhetően a háborúnak. Elszabadult a hazugság-pokol.

Ma már persze nevetgélve beszélnek a ballib újságírók az „igazságbeszéd volt” kampányukról, mondván, „jó,jó, valamivel csak vissza kellett vágnunk” – azt azonban nem veszik figyelembe, mennyire megengedhetetlen, hogy egy újságíró és egy szerkesztőség a saját háborújának tekinti egy nyíltan antidemokratikus kormányfő hatalomért folytatott harcát. Válaszul a mentegetőzésre: nem, barátom, nem kellett volna visszavágnotok, a társadalmat kellett volna szolgálnotok, lelkiismeretes tájékoztatással, nem Gyurcsányt és csapatát – lelkiismeretlen propagandával.
(és nem ér azt mondani, hogy az MNO és a hírtévé is ezt teszik. mellesleg, ez nem is állja meg a helyét, hiszen az MNO és a hírtévé MOST teszik ezt, akkor 99%-ban a társadalmat szolgálták, mint ahogy ma a NOL és a HVG legtöbb cikke is ugyanezt teszi)

 

reagálás beszéd: a Hajós kiáltvány

Kár, hogy a média szőnyegbombázással blokkolta a beszélgetést ember és ember között. Ennek a valóságtörésnek a fedezékében tudták megcsinálni 2006 október 23-át. „Nem voltak túlkapások” – mondja ma is az amúgy szimpatikus nő, Kálmán Olga, és ne feledjük, egy tévépásztornak vannak ám követői is, akik ugyanazt gondolák, és ugyanúgy, mint ő, és nem is képesek és nem is akarnának mást gondolni, másképpen látni bármit is. Baloldalon (a valóság baloldalán) a hivatalos valóság tehát még mindig az, hogy nem voltak túlkapások.
(a túlkapás nem fedi azt, ami történt, túlkapás esetén egy-egy rendőr követ el bűncselekményt, itt viszont maga a rendőrség követett el valamit, felülről vezényelten és szervezetten)

Valóságtörés sorozat jött létre 2006 őszén. Ennek füstje nemcsak a rendőrség és a kormányzó hatalom „túlkapására” borított felejtés fátylat, de Kuncze és Demszky számos durva szerepléseire is (lásd egy megvert képviselő nyilvános kigúnyolása, a 200 ezernyi békés tüntető, sőt, ünneplő lecsőcselékezése). A füst sok mindent eltakart, és csak az maradt meg, amit odafent is úgy akartak. Hajós András média kiáltványára például nem igazán szokás emlékezni – véletlen?

 

hajos_andras_2006.jpgvagy Hajós András kiáltványa volt elítélendő, vagy Gyurcsányé

Hajós András elküldte Gyurcsányt. A naiv művész-szociológus nyilván abban volt, hogy ez a teendő, ezt tenné minden ember, és nyilván ezt is fogja tenni őt követve. Hajós a barikádra akarta vinni a népet, értelmiségi szókimondással, etikai következetességgel, de árnyékra vetődött, mert nem követte senki (a tettét ez csak még jobban dicséri!). Hajós kiáltványa ezzel együtt nem holmi kudarc, hanem egy fix pont, amelyből ki lehet zökkenteni az egész hazugság komplexumot, mert ez a kiáltvány egy bizonyíték.

Bizonyíték, hogy ez egy végtelenül természetesen adódó reagálás volt egy baloldali, sőt, liberális értelmiségi demokrata részéről. Hajós kiáltványának a tartalma és a puszta ténye is azt demonstrálja, hogy Gyurcsány beszédét a média manipulációi, szőnyegbombázása nélkül így látták volna az emberek, ahogyan ő. Így kellett volna látniuk.

Eléggé egyszerű. Valakiről kiderül, hogy hazudott. Bevallotta? Nem – csak hivatkozott a hazugság tényére, titokban, egy titkos gyűlésen, olyanok előtt, akikkel együtt hazudtak. Hogyan másképp lehet tekinteni a kiszivárgott beszédet, mint lelepleződést? Hogyan másképp, mint egy hazugság lelepleződését? Nos, e kérdésre a ballib média gazdagon, variációk százaival válaszolt az „igazságbeszéd volt” c. kampányban.

 

és akkor mi van, ha Gyurcsány maga szivárogtatta ki?

Nagyon vicces belegondolni, miféle spekulációkba bocsátkozhatnak ma értelmes (de megvezetett, és manipulált publikációkkal toxikált gondolkodású) emberek az Őszödi Beszéd kapcsán. Hát mégis ő volt? Mi lehetett a célja? Előrelátta a sakkjátszma alakulását? Orbán és a rezsicsökkemntés, esetleg az atombővítés ellen harcolt? Satöbbi.

De maga a spekuláció is hamis vágány. Tökéletesen mindegy ugyanis, hogy ki szivárogtatta ki, hiszen a felháborodás a hazugság, a kollektív és szisztematikus hazudozás tényének szólt.

Mellesleg, akkor is nyilvánvaló volt, hogy Gyurcsány szivárogtatta ki, már csak azért is, mert csak ő tudhatta előre, hogy mit fog előadni, és hogy azt érdemes lesz felvenni :) A felvétel pedig a helyi hangosítás erősítő jeléről készült, és nem holmi diktafonnal, telefonnal, kézből, titokban – azaz csakis belső „meló” lehetett, felülről megrendelve. Nyílván senkinek fel sem tűnt, hogy felvétel készült, a technikus pedig kapott egy milliót vagy kettőt, aláírt egy nyilatkozatot, és ennyi.

Az egész kiszivárogtatás csupán egyetlen módon ad hozzá az őszödi beszédben lelepleződött hazugság tényéhez, éspedig azzal, hogy leleplezi, a kiszivárogtatónak totál hiányoznak a demokratikus szenzorai. A kiszivárogtató helyében ugyanis minden értelmes ember felfogta volna, milyen durván veszi ki magát egy ilyen szöveg. Újabb bizonyíték, hogy csakis Gyurcsány lehetett :) .) Eegyedül egy ember lehetett ugyanis, aki ennek a felfogására képtelen lett volna, és az nem más, mint aki ezt a szöveget kitervelte, megírta és előadta :) Mindenki más, MSZP-sek közül is, hallotta volna, hogy mi az, ami valójában elhangzott, az előadó azonban arra fókuszált, ami az eredeti szándéka volt a beszéddel, és amit előadott, azt egyenlőnek tekintette a szándékolt tartalommal (ugyanaz a jelenség ez, mint amikor valaki nem veszi észre, aki hibásan ír le egy szót, mert tudja, hogy mit akart leírni, és felismeri benne a szót).

Gyurcsány azt tervezte, hogy majd ő lesz a jófej szoci, mint Nagy Imre Bátyánk, akinek a sírjánál meditált is állítólag, hogy „Imre, te mit tennél?” :) Azt hitte, azt adja elő, hogy „elég a hazudozásból, tegyük rendbe az országot” – és nem tűnt fel neki, hogy valójában azt adta elő alkoholmámoros lelkesültségében, hogy „hazudtunk és elkúrtuk”. Kellett neki rögtönözni. Máshova kerültek a hangsúlyok :) Nem vette észre – utólag sem vette észre. Nem vehette észre, mert nincsenek demokratikus szenzorai.

 

demokrácia Magyarországon?

Isten, küldd e helóta népre Földed legszörnyűbb hatalmát, hadd kapjon érdeme díjába index.hu-t, RTL Klubot, Való Világgal, barátok-közt-jóban-rosszbannal, minden nap bulvárt s izaurát ...

Magyarország a Mosoly Birodalma, ahol egy MSZP-s milliárdos 2004-ben bevásárolja magát a pártba elnöknek, és új erősemberként jogot vásárol magának ahhoz, hogy a médián keresztül a fél ország immár 10 éve az ő évértékelőjét nézze a tévében, és ennek következményeként tükörbe nézve, még saját maguknak is, ezer dologról ne mondják ki az igazságot ...

gyurcsany-evertekelo2-qpr.jpgGyurcsány körbebástyázva az egyik évértékelőjén (fotó: népszava)

Gyurcsánynak 7 éve el kellett volna tűnnie, s ma még mindig itt van, és ugyanúgy elfogadják, drukkolnak neki értelmes emberek, mintha a politika, a demokráciáért folytatott harc valami bokszmeccs lenne, ő pedig egy néhai baloldali bajnok, aki egyszer jól megadta a másiknak, és ezért örökre tiszteletet érdemelne, miközben nem más ő, mint egy korrupt milliárdos ripacs, aki óriási károkat okozott ...

Demokrácia? Olyanunk nincs, és egy darabig még nem is lesz. A demokrácia ott kezdődne, hogy választásokkor milliárdos erősemberek, MSZP-s milliárdosok helyett egy fiatal vidéki tanítónő lenne a miniszerelnök jelölt. De mi (a média vezetésével) elfogadjuk, hogy a hatalommal rendelkezők kell, hogy gyakorolják az adminisztratív hatalmat, az ország vezetését. Csak mert ... – mert övék a hatalom ... és a média ...




...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

5 komment · 1 trackback

Címkék: média gyurcsány őszöd őszödi beszéd igazságbeszéd

a fidesz rendszert váltott – az állítás stimmel, de milyen az új rendszer?

2014.02.18. 21:31 equally

Rendszerváltásról beszélni természetesen túlzás, hiszen ez még mindig (sőt, jobban, mint valaha) a jó öreg (neo)liberális kapitalizmus. Ezzel együtt, az átalakítás-csomag, amit a fidesz végrehajtott, döbenet és figyelemreméltó, már csak azért is, mert totál egybeesik a globális átalakítási munkálatokkal. Igen, ugyanaz történt nálunk, mint máshol. Nem rendszerváltás, de rendszer módosítás, a rendszer felkészítése egy új érára. Olyan ez, mint a komputerek felkészítése volt a Y2K korszakra. De lássuk ...

1984-e1332383015843-550x462.jpg

A legnagyobb problémát természetesen az un. „baloldali” sajtó (a másik kormányzó hatalmi tömb sajtója) propaganda tevékenysége okozza. Amíg ugyanis Orbán központosításáról, a sajtószabadság hirtelen megszűntéről, a köztársaság megszűnéséről, az alkotmányos válságról, a korrupció hirtelen elburjánzásáról adnak hírt, addig népvakítást végeznek, és nem teszik lehetővé egy valós kép kialakítását a helyzetről.

De lássuk a helyzetet. Sajtószabadság nem volt Orbánék előtt sem. Totál nem. Amikor 2006-ban a NOL, a HVG és más ballib médiumok főszerkjei hetente találkoztak az MSZP embereivel egy kis stratégiai fejtágításra, meetingre, a sajtószabadság ott, helyben megszűnt, Lamperth Mónika akkoriban el is szólta magát, hogy kézi vezérlésre fogták a médiát. A sajtószabadság azonban nem itt ment tönkre, az egész kereskedelmi média úgy van kitalálva, felépítve, hogy a sajtószabadság lehetetlen, sőt, konkrétan ki van iktatva. A kereskedelmi érdek csak látszólag „politika-semleges”, valójában a hatalomnak ad totális kontrollt bármi felett, a média felett is. Tulajdonképpen maga a hatalom az, ami némiképp pártsemleges. A korrupt nagy-pártok egyformán a hatalom kiszolgálásán dolgoznak, cserébe .. pénzért.

 

Many-American-politicians-010.jpg

Akármilyen nehéz a ballib médiára rácsatlakozott embereknek ezt megérteni, ami világszerte történik, az történik itt is. Obrán rendszert változtatott, felkészítette a rendszert az új minőségi követelményekhez. Magyarország tényleg jobban teljesít – ha úgy vesszük. Magyarország egy szinten tényleg élvonallá vált. De miről van szó?

 

KONTROLL.

Az új éra, ami elkezdődött, amelynek Chelsea Manning, Edward Snowden, a Pussy Riot, a Bolotnaya tériek, az Ukrán forradalmárok, a Gezi parkos törökök, a társadalmilag szolidáris spanyolok harca a rendszerrel MIND a részei. A rendszer egy dolgot akar TOTÁLIS KONTROLLT ... Ezt akarja az USA-ban, és ezt Ukrajnában, Moszkvában, és nálunk is. Az emberi tényező, a társadalmi szerveződések végső kiiktatását.

 

Miners-Strike-Orgreave-Ne-008.jpg

 

Orbánék nagyon sokat tettek – de korábban az MSZP is ugyanezen dolgozott. Lásd, a gyűlöletbeszédért való elítélhetőség projektjét ifj. Bárándy és társa részéről – az MSZP színeiben. Lásd, az álarc és védekező eszközök (pajzs) viselésének tilalmát. Plusz lásd 2006-ot, ahol mindazt elkövették, felülről szervezetten, amit azóta valaha láttunk más országokban. A különbség csak annyi, hogy nálunk azt mondták, a ballib médiában, hogy a a csőcselék ellen harcoltak, a békés polgárok védelmében (ilyen állat szemétséget társadalom ég nem szopott be!!! – de nálunk igen).

 

orbán_1984.jpg


Magyarország kiszolgáltatottá vált, ez a state capture esete.

Azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nincs és nem is lehetséges ellenállás. Mielőtt elkezdődne a szerveződés, már tudnának róla (és elhelyeznék az ügynökeiket, hogy meglegyen a kontroll). Központosítás? Igen. Úgy, mint az MSZP-SZDSZ idején is.

Tök mindegy, hány feje van a rendszernek, a lényeg, hogy amikor pl. kormányváltás van, akkor a hírszerző pont hu 2 héten belül bejelenti, hogy nem tud megélni. Addig tudott, és állítólag a piacból éltek. Kormányváltás után – nem tud. A HVG vette őket magához, költségvetési ernyőként. Miért ilyen jótékony egy kereskedelmi média akkor, amikor más médiumok amelyek ugyanabból a piacból élnek, tönkremennek? Lehet akár ezer feje is a rendszernek, a hatalomnak, a hatalom egyik vagy másik tömbjének, az ugyanaz a központosítás, ugyanúgy köz-pénzből történik a finanszírozás – vagy kereskedelmi cégek kasszájából, akik a hatalomhoz konkrét szálakkal kötődnek.

obama-1984.jpg

megvalósult a totál kontroll

Megvalósult, és immár nincs semmi, ami szembe mehetne a rendszergazdák által kiadott paranccsal, intézkedéscsomaggal, direktívával. Magyarországot ezüst tálcán szolgálják fel Orbánék annak a globális kereskedelmi hatalomnak, amely ellen olyan lelkesen szónokolt a kis Orbán, mármint Orbán kiskorában, amikor még csak pályázott erre a szerepre, erre az állásra, erre a pozícióra.

 

Magyarország immár egy stabil pont a térképen.

Orbánék megcsinálták, megnyerték az évtized dolgozója versenyt a globális helytartói mekiben. Navracsics valahányszor ellenzékben nyilatkozott, mindig a befektetők érdekeiről beszélt. Nos, most már tudjuk, miről beszélt. Amikor Orbán azt mondta, ne azt figyeljék, amit „a zembereknek” mond, azt is értjük most már.
A hatalom számára nincs bal és jobb. Csak érdeke van, csak kereskedelem van, és csak stabilitás. Orbánék tudták, hogy ha felmutatják, hogy keményebbek, mint Bajnai, ha jobban át tudják vinni a projekteket (megszorítás, megregulázás, megosztás), akkor az MSZP-SZDSZ-re nem lesz szükség. És ha odafent kihúzzák a heart-plug-ot a ballib tömbből, akkor az lufiként zsugorodik össze. Orbánék a legprofibb és legalázatosabb helytartók szerepét akarták megszerezni maguknak - és sikerült. Gyurcsány, Bajnai és Kuncze hiába tépik a hajukat.

Magyarország egy olyan szemétdomb, ahol immár rend van. Gyurcsányék „alatt” az egész rendszer folyton összeomlás közeli állapotban volt, 2006-ban felülről kellett beavatkozni, a hatalom ilyen direkt módon még sosem mutatta meg magát Európában!

Orbánék alatt minden stabil. Stabil és kiszámítható, mint a világ legjobban organizált rabszolgatelepe. Bajnaiék nem tudnak ilyet.

Orbánék megmutatták – és mind a számok, mind a tények őket igazolják. Az MSZP-SZDSZ érának annyi. Ők nem voltak soha ilyen jók. Ennek oka, hogy túl régi már a szervezetük, nehezen egyben tartható. Orbánék viszont új hatalmi kiosztást hajtottak végre, mindenkit bevonva, a legkisebb trafikosokig, mindenütt megvan a kormányhű, rezsimhű réteg. Nem úgy, mint Gyurcsányéknál. Orbánék megcsinálták. Bizonyították, hogy bármit meg tudnak tenni a rájuk bízott országgal. Ők a legkeményebb és egyben legnépszerűbb helytartók. A leghatékonyabb rendszergazdák. És kérnek engedélyt Magyarországot jobboldali országként tekinteni. És meg fogják kapni. Ha hagyjuk. Ha-ha.


Bajnai_es_csapata.jpg

Ha most Bajnai lett volna a rendszergazda?

Ugyanezek a folyamatok mentek volna végbe. De senki nem panaszkodott volna (az lett volna a mottó, hogy „miért? nem teszik a kapitalizmus? akkor hogy akarsz olyan jólétet, mint ami más kapitalista országokban van? ne röhögtesd ki magad!”).

A ballib körökben ez jól ment volna, de az csak a társadalom 1/3-a. A stabilitás viszont egyre gyengült volna. Orbánéknál: egyre növekedett. Mert Orbánék látszólag a full magyar társadalmat képviselik, az alapján, hogy NEM a ballibeket, tehát-ergo: az egész mínusz 1/3 -ot képviselik :) Ez persze nem igaz, ők is max egy 1/3-ot képviselnek. Csak ma Gyurcsányék miatt úgy tűnhet, hogy mindenkit, kivéve őket.

Orbán győzött

Bajnai nem indul miniszterelnök jelöltként, már másodszor. Orbán győzött. Magyarország vesztett. Meggyengült, kiszolgáltatottá vált. Kiszolgáltatottabbá, mint valaha. És Orbán hadserege ezt azért tudja megtenni, mert ha ma elindulna egy mozgalom Orbánék leváltására, 5 perc alatt ott lennének benne az MSZP/SZDSZ ügynökök, akik végül egy „Bajnai for president” kampányba folyatnák bele az egész mozgalmat.

ez itt a baloldali forradalom helye

ezt a fejezetet egy másik cikkben bontjuk ki, itt és most csak annyit, hogy:

Ha majd a ballib „szavazók” kikérik maguknak Gyurcsányt és Bajnait, akkor majd mondhatjuk, hogy a szellem napvilága ragyog elegendően sok ház ablakán.



 

 

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: orbán gyurcsány rendszerváltás rendszer kapitalizmus 2010 bajnai rezsim

Ukrajna: a 8. utas előugrik – újabb lehetőség a magyar baloldaliaknak ... belátni, mi történt 2006-ban

2014.01.26. 14:11 equally

Ukrajna: a 8. utas előugrik – újabb lehetőség a magyar baloldaliaknak ... belátni, mi történt 2006-ban

Ma délután tüntetést lesz Budapesten, szolidaritás az Ukrán ellenállókkal. Gyönyörű gesztus, és mellesleg rádöbbenhetünk, rengeteget lehet tanulni az egész szituációból.

Először is, egy kis önismeret.

Érdemes megfigyelnünk, hogyan tekintjük kollektíve az eseményeket. Érdemes megnéznünk, hogyan viszonyulunk a felkavaró képekhez. Mit érzünk, amikor meglátjuk az első lángoló objektumot és a nemzeti zászlókat. Olyasmit-e, például, hogy attól a ponttól, hogy kukákat gyújtogatnak, már másról szól az egész, nem békés tüntetés, és kultúrember ezzel nem azonosulhat? Olyasmit érzünk-e esetleg, hogy szélsőjobbos (= náci, = éppen egy újabb holokausztot akarnak létrehozni) tüntetők randalíroznak, nem hagyva békében tévét nézni, a család, az otthon melegét élvezni akaró rendes, becsületes honpolgárokat?

ukraineprotests.jpg

Vagy esetleg felmerül az az aspektus is, már megint nyolcadik utas a halál szitu van. Már megint előtör a rendőrségből, a politikai vezetésből, a titkosszolgálatokból, az egész uralkodó bagázsból az állat? Hogy a demokráciának kinéző berendezkedésből, némi köhécselés után, egyszer csak előugrik a szörnyeteg? A háborús hadseregként alkalmazott rendőrség?

Felmerül-e az, hogy amikor ilyen szitut látunk, akkor csak az az egyetlen viszonyulás, hogy ez megengedhetetlen? Az, hogy embereknek egy hivatásos hadsereggel kelljen háborúzniuk, hogy egyáltalán legyen esélyük a társadalom akaratának, érdekének az érvényesítésére?

Felmerül-e ez ... - vagy úgy vagyunk vele, hogy jó-jó, de fontos ismerni a részleteket, mert az ördög mindig a részletekbe fészkeli be magát? Értsd, majd a ránk vonatkozó média-tömb megmondja nekünk, hogy ők most épp jó vagy rossz tüntetők-e, egy jó vagy rossz kormánnyal szemben, egy jó vagy rossz ügyért, és hogy a tüntetők jó fiúk-e, vagy nácik.

Másodszor ...

Amikor megtudjuk, hogy mit művelnek a civil ruhás (vagy épp egyenruhás) szervek a tüntetőkkel, hogy tudniillik, levadásszák őket, és kiviszik az erdőbe megkínozni őket, akkor mit érzünk?

Olyasmit-e, hogy rohadt szemetek! Ez nem történhet meg Európában, épp ezért akarják Ukrajnát leválasztani az EU-ról? Vagy olyasmit-e, hogy úgy kell nekik, kellett nekik kimenni az utcára. Tetszett volna otthon maradniuk.

És mit érzünk akkor, amikor kiderül, hogy sokuk művész és értelmiségi? Vajon azt-e, hogy szemét állatok, támadják és terrorizálják a rendes embereket? Vagy azt-e, hogy csodálatos társadalom, ahol a művészek, értelmiségiek is részt vesznek a társadalom oldalán az erőfeszítésben, még akár háborúban is?

És végül, és nem utoljára, eszünkbe jut-e, akár egy átvillanó gondolat erejéig is, hogy 2006-ban mi történt Budapesten?

Világos, hogy a tévében mindig azt a 60 embert mutatják, akik a TV székházat konkrétan ostromolták ... ez az a kép, ami a baloldali embereket elrettenti. Nácik. Orbánt akarták trónra. Nem demokráciát akartak. Csőcselék, akik kimentek az utcára. Azt, hogy ugyanaznap délután néhány tüntető leszedte a TV székházról az EU zászlót, majd más tüntetők felmásztak, és a tüntetők teljes tömegének (5-600 / 1000-1200 ember?) egybehangzó tetszésére visszatették a helyére, nem igazán jelent meg a ballib médiában – naná, hogy nem.

131130104754-ukraine-protest-03-horizontal-gallery.jpg

De tényleg elfogadható, hogy egy egész ballib társadalomnak befogják a száját, és senki sem meri immár azt mondani egy Kunczénak, hogy bunkó antidemokrata? Amiért egy megvert képviselőtársát nyilvánosan kiröhögte, és gúny tárgyává tette?

Elfogadható-e, hogy a rendőrség megtámadta a békés tüntetőket, és általában a tüntetők ellen is embertelen, törvénytelen és a legfelsőbb szintről előkészített és levezényelt módon lépett fel, és iszonyat brutálisan?

Tudtad-e, hogy az őrizetbe vett tüntetőket hogyan brutalizálták a rádió udvarán? Tudtad-e, hogyan vadászták le a fiatalokat, akinél megpillantottak egy zászlót? Hazafelé a rakparton, vagy bárhol, ahol tök magányosan, kis csoportokban tartottak hazafelé? Tudtad-e, hogy a rendőrök levetették a cipőiket, fiatal tinédzserekkel, és a Dunába dobatták velük, mielőtt bevitték őket, hogy amikor majd kiengedik őket, a hideg októberi hajnalon, mezítláb, megalázva jussanak majd haza?

victim.jpg

Csodálatos dolog a szolidaritás az Ukrán társadalommal.

A szolidaritás kifejezése még csodálatosabb. De a magyar baloldal (a baloldali érzületű emberek – baloldal igaziból nincs, csak mint a jobboldal ellenpontja, lévén a baloldaliak is hatalom-pártiak és konzervatívok, csak akkor akarnak változást, amikor a másik oldal van hatalom) még mindig adós a magyar társadalom felé egy bocsánatkéréssel, és a szolidaritás utólagos kifejezésével. Akkor is, ha ők elégedettek a Gyurcsány kormány minőségével, beleérte a demokráciához és a társadalmi igazságossághoz, és a társadalomhoz való viszonyulást.

Mert az, hogy a demokrácia testéből egyszer csak előugrik egy nyolcadik utas, az nem megengedhető, sem az, hogy a társadalommal szemben a hatalomnak és a rendőrségnek adjunk igazat. És ha egy embert kínoz a rendőrség, nem merülhet fel a kérdés, hogy jobboldali vagy baloldali-e.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

PS: 10 dolog, amit fontos tudnunk az Ukrán ellenálásról:
http://www.businessinsider.com/understanding-euromaidan-2014-1

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: budapest 2006 gyurcsány ukrajna tüntetés kuncze október 23 EU rendőrségi túlkapások

roma gyilkosságok – rögzítsük: nem a jobboldal tette

2013.08.02. 12:33 equally

Annak idején a politikusok és a média gátlástalanul a kezükbe vették ezt a témát is. A legdurvább Demszky és Gyurcsány voltak, akik a szokásos normál üvöltözős stílusukban elkezdtek a jobboldalra mutogatni. Jellemző, hogy bár egy un. balliberális ember nehezen tudja visszautasítani azt a képet, amit egy Demszky a tévéképernyőkön keresztül átad neki, önmagától nem valószínű, hogy valaha azt vette volna fejébe, hogy a jobboldaliak csinálták.

aglaja3-1000x667.jpgfotó: az Aglaja c. filmből

A roma gyilkosságok egy terrorista csoport által végrehajtott terrorcselekmények. Ezt nagyon fontos megértenünk. Ha megértjük, társadalmunk egy hatalmas ugrást hajthat végre az egészségesedés és kijózanodás útján, ha azonban elzárkózunk e tény megértésétől, a mostaninál is mélyebb és súlyosabb állapotba kerülünk, még nagyobb megosztottsággal.

Fontos megértenünk, hogy amit a sajtó állít, mármint a kép, ahogyan beállítja a roma gyilkosságokat, végtelenül torz. Érdemes megnéznünk Fliegauf Bence filmjét (a Bence nem becézés, ez a hivatalos neve), ahol a romákat sújtó általános megkülönböztetést, a mindennapi „más” bánásmódot összekapcsolta a terrorcselekménnyel. Sőt, úgy állította be, mintha a falu tagjai összefogtak volna, és egy pogromot hajtottak volna végre.
Ugyanígy, a Roma holokauszttal összehozni e terrorcselekményt is óriási hiba. A holokauszt egy fasizálódott társadalom által támogatott tömegpusztítás, egy terrorcselekmény nem. Norvégia sem támogatja a norvég náci tömeggyilkost, és nem beszélnek náci tömegmészárlásról, a nácizmus előretöréséről, hanem közösen gyászolják az áldozatokat, és tudják, hogy nem a társadalom tette, hanem az a náci terrorista.

A kép, amit a média is cirkulál, borzasztóan torz és káros. Mindennél hatékonyabban kelt gyűlöletet, és mindkét oldalon, fidezes-jobbikos oldalon ugyanúgy, mint az mszp-s/szdsz-es/bajnais oldalon ... mert, ugye, egy un. fideszes embert utálni, azért, mert fideszes (azaz jobboldali, "azaz" náci) szintén a gyűlölet egy formája, ugyanúgy, mint Kövér László MSZP-gyűlölete.


megosztás

A roma gyilkosságok ügye, sajnos épp arra alkalmas, hogy egy gyűlölet-háború fontján egy alap szakadékot nyisson, hogy mostantól a gyűlölet-háborúzásnak a roma-kérdés legyen az alapja. A világ ebbe az irányba halad, a társadalmakat igyekeznek a lehető legdurvábban megosztani, mert a kapitalizmus könyörtelen igazságtalansága (és ökológiai pusztító volta) lelepleződött, és így a gazdaságok, az országok, a „demokráciák” instabillá váltak ...

Amelyik országot megosztják, ott nem lesz forradalom, de még sztrájik sem, a tüntetésekről meg ne is beszéljünk. Magyarország le van bénítva, már most cselekvésképtelen a társadalmunk, a jobb és az un. baloldal, mint egymás természetes ellenségei blokkolják egymást, egyik a másikat. A hatalomnak elég e kettőt izgatni – igazgatni.

Majd olvasni fogjuk 20 év múlva, hogy a poszt-kapitalista rendszerváltás hajnalán Magyarország rossz alkupozícióban volt a társadalom megosztottsága miatt (amit a magyar uralkodóosztály sikersztoriként ünnepel(t)), és akkor majd sopánkodunk, hogy ez a magyar sors. Úgy izgatnak minket, mint egy bikát az arénában, mert amíg dühöngünk, amíg emocionálisan „gondolkodunk”, viselkedünk, addig totálisan ki vagyunk szolgáltatva a kontrollnak. Szurkálnak jobbról, és szurkálnak balról, dühítenek minket, szándékosan (2006 után a tévében úgy olvasták be Bárdosék a híreket, mintha kitört volna a világháború, ez volt a kommunikációs stratégia). Pofoznak minket jobbról, és pofoznak balról, és azt várják, hogy végre elkezdjük egymást pofozni (Kínában a börtönökben a foglyokat fogolytársaikkal kínoztatják). A legjobban felfogott érdekünk, hogy megálljt parancsoljunk ennek az őrületnek. Plusz, emberi mivoltunk, saját emberi méltóságunk is megköveteli, hogy egy ilyen irtózatos ügyben, mint e roma gyilkosság sorozat emberek módján, önmagunkként foglaljunk állást, egy egységes társadalomként.

szögezzük le:

Szögezzük tehát le, hogy ezek a debreceni székhelyű, felfegyverzett terroristák nem "a jobboldaliak", s nem a magyar társadalom egy rétege, hanem terroristák, egy szeparált közveszélyes, tömeggyilkos terrorista csoport. Pontosan ugyanúgy, mint a norvégiai náci tömeggyilkos, pontosan úgy – nála is nyilvánvalóan náci indíték volt, mint ezeknél. A norvégok tudják hogyan kezelni az esetet: az egész nemzet egyként gyászolja az áldozatokat, és áll ki a náci gyilkossal és az által hangoztatott összes eszmével szemben.

Szögezzük le, ezek a terroristák nem a jobboldali emberek voltak, hanem terroristák (akikkel szemben éppenséggel Gyurcsányék terrorelhárító csoportjainak meg kellett volna védeniük bennünket, mármint roma társainkat, roma testvéreinket). A baloldalnak azonnal fel kell hagynia azzal, hogy a jobboldalra mutogat e gyilkosságokkal kapcsolatban. Szeptember 11-ért sem az arab emberek a felelősek, hanem azok a terroristák, nincs jogunk egyetlen arab emberre sem ujjal mutogatni, mintha ő is terrorista lenne (éppen „elég” az, hogy Bush és Obama halálbrigádjai és nemzetbiztonsági csoportjai ártatlan arab embereket terrorizálnak). Nem mutogathatunk egyetlen fideszes emberre sem úgy, mintha ő is örülne annak, ami történt. Ezzel nemcsak azoknak az embereknek tartozunk, akiket történetesen Orbán tart a befolyása alatt (és nem Bajnai vagy Mesterházy vagy Gyurcsány), hanem magunknak is – de legkivált az áldozatoknak.

Egyértelmű, hogy Szeptember 11 áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Egyértelmű, hogy az Oslo-i terrortámadás áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Ugyanúgy, egyértelmű, hogy aroma gyilkosságok áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna – mert hiszen azok. A testvéreink, csak úgy, mint azok az emberek, akik történetesen Orbán Viktor befolyása alatt állnak. A testvéreink. Így vagyunk egy család. Együtt. Gyászunk kollektív gyász – hogyan s lehetne másmilyen?

Nyugodjanak békében ...


--------------------------------------

3 +1 megjegyzés:

  • a cikk nem e videóról szól ...
  • egyébként a belinkelt nagyyszerű videó NEM vádolja a jobboldaliakat, ez egy pozitív kommunikáció, ez is mutatja, hogy az un. baloldal nem ugynaz, mint a média és bizonyos politikusok
  • KÁR azonban, hogy tipikusan "Millás" színészeket alkalmaznak, mert ezáltal a jobboldali embereket kizárja a közös gyászolásból .... biztosan be tudtak volna szervezni egy-két nem direkt "baloldali" színészt is, és akkor nem lett volna direkt Milla-színezete
  • UTÓLAG rájöttem, ezzela Millás szereposztással , s azzal, hogy kampányt csinálnak belőle, megpróbálják rátolni a jobboldaliakra e gyilkosságookat - ami megengedhetetlen .. (e cikket egyébként ez a videók ihlették, de csak most, a végén esett le, hogy mi a baj velük)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: média orbán fidesz gyurcsány gyász terror roma baloldal terrorizmus tatárszentgyörgy kisléta roma gyilkosságok

süti beállítások módosítása