HTML


Ukrajna – magyarok a média és a politikai oldalak hálójában

2014.03.04. 12:44 equally

Mi kell ahhoz, hogy egy ember elítéljen egy agressziót? Személyes és fizikai érintettség? Üzleti és politikai érdek? A magyarok nehéz helyzetben vannak – mint mindig. Próbálnak jól kiállni, de a kép, ami alapján döntést hoznak, durván torzított, hisztérikus politikai motívumokkal mérgezett kép. Egy magyar ember, bal vagy jobboldali vallású legyen is, olyan eséllyel áll ki egy ügy mellett jól, mint egy fogoly, akit hetek óta sötétzárkában tartanak, és csak a börtönőröktől jut hozzá információhoz, majd hirtelen az arcába világítanak, és megkérdik, igen vagy nem? Így van ez még egy olyan nyilvánvaló ügy esetében is, mint amilyen Ukrajna és az orosz agresszió esete ...

tunti_ukrajnaert-3-600.jpgtüntetők, akiknek nem okoz gondot elítélni az orosz agressziót, és kiállni Ukrajna függetlensége mellett

 


baloldal

Az un. baloldali vallású emberekkel most nincs baj, Ukrajna tiszta sor, tisztán és pontosan értelmezhető kép, amely alapján Orbán diktátornak látszik (annak, ami valójában), és így a csatlakozás a jó ügyhöz, a kiálláshoz Ukrajna mellett, hálistennek akadálytalan. A török Gezi parknál még probléma volt a kísérteties hasonlóság a 2006-os kormányzati és rendőri erőszakhoz, e párhuzamot el kellett hessegetniük a baloldali vallású embereknek. Most azonban tiszta sor, Ukrajna, az ukrán helyzet az, ami, és a baloldali „érzületű” emberek, azok, akik ballib médiát fogyasztanak, humánus szabadságvágyuknak engedelmeskedve, szabadon csatlakozhatnak a jó ügyhöz. Ők a szerencsések – a politikai vallású oldalak közül.

 

jobboldal

A jobboldali médiára kapcsolódott embereknek nehezebb a helyzetük. Bár az agresszió nyilvánvaló (egy 1 éves gyerek is felismeri), mégis, amint valaki kimondaná, hogy Putyin egy agresszor, annak a következő pillanatban olyan következményei lennének, hogy el kellene ítélnie Orbán Viktor Oroszországgal, Putyinnal kapcsolatos politikáját. Ez pedig vállalhatatlan egy olyan ember számára, aki a jobboldali média stream-re van rákapcsolódva. Pszichikailag fájdalmat, törést okozna – kognitív disszonanciát – a számára, amikor a kép a fejében ütközésbe kerülne azzal a képpel, amit az a média propagál, amelyre rábízza magát. Alapvetően rendülne meg egzisztenciális biztonságérzete, amint kiderülne a számára, hogy politikai és anyagi érdekekből kifolyólag megvezeti őt a manipulált média, amelyre az életét bízza, a szabadságát, a valóságról való képalkotását. Nem jó dolog összetűzésbe kerülni azzal, aminek ki vagyunk szolgáltatva. Egyszerűbb nem kirobbantani a konfliktust – nyelünk egyet, elfordítjuk a fejünket, és meg van oldva. A baloldali média is ugyanúgy sáros, most nekik a könnyű, most nekünk kell megalkudni valami részigazsággal – mondjuk azzal, hogy energiára szükség van :)

 

a harmadik lehetőség

Mindig van egy harmadik lehetőség, amikor az ember fejének szegezik a kérdést, hogy „igen vagy nem?, sosem mondják neki, hogy van harmadik lehetőség is, bármi más. Ezt a harmadik lehetőséget mindig az embernek magának kell kiharcolnia. Az ember ma már normálisan” csak a felkínált menüből akar választani, mert erre szocializálták az oktatással, a politikai rendszerrel csak úgy, mint a telefonokkal, komputerjátékokkal, tévésorozatokkal, mindennel – arra, hogy mindig a menüből lehet választani, mindig azt kell megnézni, mik a választási lehetőségek. Galilei azonban toppant egyet: akkor is mozog a Föld! Akkor is van harmadik lehetőség!

 

Bár harmadik média-oldal nincs, harmadik lehetőség van. Ez praktikusan a valódi ellenzékiség, a valódi szabadságpártiság, valódi haladáspártiság – amely mindig elítéli az adott kormányzat agresszív, anti-demokratikus működését, és az adott ellenzék (kormányuzásra váró hatalmi tömb) álságos akcióit is. Média terén a recept úgy néz ki, hogy jobboldali kormány esetén a hírtévének nulla, az ATV-nek (a korlátokat figyelembe véve) nagy figyelmet tulajdonítani, és fordítva, egy Gyurcsány-Bajnai kormány esetén nem a NOL-t és az index-HVG-t érdemes olvasni.

 

Ez persze még nem minden – hiszen a lényeg most következik: akármelyik hatalmi tömb médiumaira vagy rákapcsolódva az adott ciklusban, véleményt, képet a valóságról sose fogadj el készen, úgy, ahogyan azt a szádba próbálják adni, az agyadba beültetni. Mert itt kezdődik a szellemi szabadság, hogy a képed a valóságról Te magad hozod létre, a médiából csak az alapanyagokat szerzed be.

 

a média-csapda

Nyilván ismered a logikai feladványt, miszerint az A-városiak mindig hazudnak, a B-városiak mindig igazat mondanak, és mindkét város lakói bármely városban előfordulhatnak – neked pedig egy jól irányzott lekérdezéssel, kérdéssel, el kell tudnod döntened, hogy most éppen hol vagy, azaz, hogy mi a valóság.

Amíg e feladványnak van megoldása, a média és a hatalom esetében a modell ennél milliószor bonyolultabb: mind az A-, mind a B-városiak néha hazudnak, néha igazat mondanak, néha pedig valami mást – neked pedig azt mondják, vagy az A-nak, vagy a B-nek légy az állandó hívője.

 

Ezek után, melyik pirulát választod, a pirosat vagy a kéket?
tégy egy próbát, tekintsd meg ezt a felvételt a tegnapi (márc. 3.) tüntetésről:

 

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: média orbán ukrajna putyin média-csapda

Őszödi beszéd a valóság baloldalán – baloldal, c'mon!

2014.02.23. 15:31 equally

Újabb fordulat! Gyurcsány lehet, hogy mégis! Vagy lehet, hogy mégsem? Most akkor igazságbeszéd volt, vagy mégsem? Na itt mondjuk, hogy megálló :) Ha már 2006 szeptemberében nem sikerült józanul gondolkodnunk, az idő most ad egy második sanszot. Lássunk tisztán őszöd ügyben!

gyurcsanyevertekel-600-2.jpgmérleg: 10 darab Gyurcsány évérékelő, alaposan beírta magát a történelembe (fotó: 444.hu)

 

Először is, mielőtt bármi, emlékezzünk meg egy egy katasztrofális tényről ...

Óriási katasztrófa, hogy a média képes arra a primitív, izaurai szintre levinni egy társadalmat, hogy a lakosság 90%-a számára evidens legyen, hogy a politika egy harc bombákkal, igazság csomagokkal, amiket a másik oldal arcába lehet dobni. Egyet robbantanak ők, aztán egyet meg mi, és ez így megy. Persze nemcsak dobálunk, közben sokat dolgozunk azon is, hogy az általuk a mi arcunkba robbantott igazságokat hatástalanítsuk, körbepakoljuk semlegesítő tényekkel, relativizáló érvekkel, csúsztatásokkal, s ha kell, hazugságokkal. Mert ők is ezt csinálják.

Őszöd – és a ballib média

Az egész Őszödi Beszéd katyvaszt nem Gyurcsány, hanem a ballib média gyúrta azzá a hazugság-görgeteggé, amivé lett. Őszöd egy neuralgikus pont, egy valóságtörés, egy olyan téma, amiről magyar és magyar ember nem képes beszélni – mert elviselhetetlen kognitív disszonancia lépne fel. Ezt nem Gyurcsány csinálta – hanem a ballib média.

A legeslegnagyobb hazugság Őszöddel és Gyurcsánnyal kapcsolatban az, hogy a média eljátszotta a sajtószabadságot, miközben (korrupt módon) kiszolgálta a hatalmat, a kormányt. Bizony, akkoriban a NOL, az Index, a HVG és a többi vezető médium főszerkesztői hetente vettek részt eligazításon (meetingen) az MSZP-s összekötővel. Ez egy borzasztó horderejű tény.

A társadalom hiteles és független tájékoztatása? Vagy a bukás szélén álló kormányfő szolgálata? Ég és föld. Média árulás. Az értelmiségi árulás egy újabb variánsa.

Az olvasók jóhiszeműek, feltételezik, hogy a tiszteletreméltó újságírók, akik évtizedek óta szolgálják a publikumot, a legjobb lelkiismeretük szerint ítélik meg a helyzetet és tájékoztatnak. Az, hogy a ballib média összes közlése keresztülmegy az MSZP szűrőjén, sőt, az MSZP koncepciója és stratégiája alapján történik az egész kommunikáció, összehangoltan, meg sem fordul egy NOL vagy egy HVG olvasó fejében.
(szabad sajtóból propaganda gépezet – s ennek vezényelt elfogadtatása a publikummal)

Őszöddel a probléma az volt, hogy a ballib média létrehozott egy frontot, egy harcvonalat az Őszödi Beszéd ill. a Gyurcsány nevű MSZP-s milliárdos védelmére, és ezzel valóság-háborút robbantottak ki. A valóság (nem először) megtört, volt, aki erre, volt aki arra az oldalra került. Mindkét oldal relatívvá vált, köszönhetően a háborúnak. Elszabadult a hazugság-pokol.

Ma már persze nevetgélve beszélnek a ballib újságírók az „igazságbeszéd volt” kampányukról, mondván, „jó,jó, valamivel csak vissza kellett vágnunk” – azt azonban nem veszik figyelembe, mennyire megengedhetetlen, hogy egy újságíró és egy szerkesztőség a saját háborújának tekinti egy nyíltan antidemokratikus kormányfő hatalomért folytatott harcát. Válaszul a mentegetőzésre: nem, barátom, nem kellett volna visszavágnotok, a társadalmat kellett volna szolgálnotok, lelkiismeretes tájékoztatással, nem Gyurcsányt és csapatát – lelkiismeretlen propagandával.
(és nem ér azt mondani, hogy az MNO és a hírtévé is ezt teszik. mellesleg, ez nem is állja meg a helyét, hiszen az MNO és a hírtévé MOST teszik ezt, akkor 99%-ban a társadalmat szolgálták, mint ahogy ma a NOL és a HVG legtöbb cikke is ugyanezt teszi)

 

reagálás beszéd: a Hajós kiáltvány

Kár, hogy a média szőnyegbombázással blokkolta a beszélgetést ember és ember között. Ennek a valóságtörésnek a fedezékében tudták megcsinálni 2006 október 23-át. „Nem voltak túlkapások” – mondja ma is az amúgy szimpatikus nő, Kálmán Olga, és ne feledjük, egy tévépásztornak vannak ám követői is, akik ugyanazt gondolák, és ugyanúgy, mint ő, és nem is képesek és nem is akarnának mást gondolni, másképpen látni bármit is. Baloldalon (a valóság baloldalán) a hivatalos valóság tehát még mindig az, hogy nem voltak túlkapások.
(a túlkapás nem fedi azt, ami történt, túlkapás esetén egy-egy rendőr követ el bűncselekményt, itt viszont maga a rendőrség követett el valamit, felülről vezényelten és szervezetten)

Valóságtörés sorozat jött létre 2006 őszén. Ennek füstje nemcsak a rendőrség és a kormányzó hatalom „túlkapására” borított felejtés fátylat, de Kuncze és Demszky számos durva szerepléseire is (lásd egy megvert képviselő nyilvános kigúnyolása, a 200 ezernyi békés tüntető, sőt, ünneplő lecsőcselékezése). A füst sok mindent eltakart, és csak az maradt meg, amit odafent is úgy akartak. Hajós András média kiáltványára például nem igazán szokás emlékezni – véletlen?

 

hajos_andras_2006.jpgvagy Hajós András kiáltványa volt elítélendő, vagy Gyurcsányé

Hajós András elküldte Gyurcsányt. A naiv művész-szociológus nyilván abban volt, hogy ez a teendő, ezt tenné minden ember, és nyilván ezt is fogja tenni őt követve. Hajós a barikádra akarta vinni a népet, értelmiségi szókimondással, etikai következetességgel, de árnyékra vetődött, mert nem követte senki (a tettét ez csak még jobban dicséri!). Hajós kiáltványa ezzel együtt nem holmi kudarc, hanem egy fix pont, amelyből ki lehet zökkenteni az egész hazugság komplexumot, mert ez a kiáltvány egy bizonyíték.

Bizonyíték, hogy ez egy végtelenül természetesen adódó reagálás volt egy baloldali, sőt, liberális értelmiségi demokrata részéről. Hajós kiáltványának a tartalma és a puszta ténye is azt demonstrálja, hogy Gyurcsány beszédét a média manipulációi, szőnyegbombázása nélkül így látták volna az emberek, ahogyan ő. Így kellett volna látniuk.

Eléggé egyszerű. Valakiről kiderül, hogy hazudott. Bevallotta? Nem – csak hivatkozott a hazugság tényére, titokban, egy titkos gyűlésen, olyanok előtt, akikkel együtt hazudtak. Hogyan másképp lehet tekinteni a kiszivárgott beszédet, mint lelepleződést? Hogyan másképp, mint egy hazugság lelepleződését? Nos, e kérdésre a ballib média gazdagon, variációk százaival válaszolt az „igazságbeszéd volt” c. kampányban.

 

és akkor mi van, ha Gyurcsány maga szivárogtatta ki?

Nagyon vicces belegondolni, miféle spekulációkba bocsátkozhatnak ma értelmes (de megvezetett, és manipulált publikációkkal toxikált gondolkodású) emberek az Őszödi Beszéd kapcsán. Hát mégis ő volt? Mi lehetett a célja? Előrelátta a sakkjátszma alakulását? Orbán és a rezsicsökkemntés, esetleg az atombővítés ellen harcolt? Satöbbi.

De maga a spekuláció is hamis vágány. Tökéletesen mindegy ugyanis, hogy ki szivárogtatta ki, hiszen a felháborodás a hazugság, a kollektív és szisztematikus hazudozás tényének szólt.

Mellesleg, akkor is nyilvánvaló volt, hogy Gyurcsány szivárogtatta ki, már csak azért is, mert csak ő tudhatta előre, hogy mit fog előadni, és hogy azt érdemes lesz felvenni :) A felvétel pedig a helyi hangosítás erősítő jeléről készült, és nem holmi diktafonnal, telefonnal, kézből, titokban – azaz csakis belső „meló” lehetett, felülről megrendelve. Nyílván senkinek fel sem tűnt, hogy felvétel készült, a technikus pedig kapott egy milliót vagy kettőt, aláírt egy nyilatkozatot, és ennyi.

Az egész kiszivárogtatás csupán egyetlen módon ad hozzá az őszödi beszédben lelepleződött hazugság tényéhez, éspedig azzal, hogy leleplezi, a kiszivárogtatónak totál hiányoznak a demokratikus szenzorai. A kiszivárogtató helyében ugyanis minden értelmes ember felfogta volna, milyen durván veszi ki magát egy ilyen szöveg. Újabb bizonyíték, hogy csakis Gyurcsány lehetett :) .) Eegyedül egy ember lehetett ugyanis, aki ennek a felfogására képtelen lett volna, és az nem más, mint aki ezt a szöveget kitervelte, megírta és előadta :) Mindenki más, MSZP-sek közül is, hallotta volna, hogy mi az, ami valójában elhangzott, az előadó azonban arra fókuszált, ami az eredeti szándéka volt a beszéddel, és amit előadott, azt egyenlőnek tekintette a szándékolt tartalommal (ugyanaz a jelenség ez, mint amikor valaki nem veszi észre, aki hibásan ír le egy szót, mert tudja, hogy mit akart leírni, és felismeri benne a szót).

Gyurcsány azt tervezte, hogy majd ő lesz a jófej szoci, mint Nagy Imre Bátyánk, akinek a sírjánál meditált is állítólag, hogy „Imre, te mit tennél?” :) Azt hitte, azt adja elő, hogy „elég a hazudozásból, tegyük rendbe az országot” – és nem tűnt fel neki, hogy valójában azt adta elő alkoholmámoros lelkesültségében, hogy „hazudtunk és elkúrtuk”. Kellett neki rögtönözni. Máshova kerültek a hangsúlyok :) Nem vette észre – utólag sem vette észre. Nem vehette észre, mert nincsenek demokratikus szenzorai.

 

demokrácia Magyarországon?

Isten, küldd e helóta népre Földed legszörnyűbb hatalmát, hadd kapjon érdeme díjába index.hu-t, RTL Klubot, Való Világgal, barátok-közt-jóban-rosszbannal, minden nap bulvárt s izaurát ...

Magyarország a Mosoly Birodalma, ahol egy MSZP-s milliárdos 2004-ben bevásárolja magát a pártba elnöknek, és új erősemberként jogot vásárol magának ahhoz, hogy a médián keresztül a fél ország immár 10 éve az ő évértékelőjét nézze a tévében, és ennek következményeként tükörbe nézve, még saját maguknak is, ezer dologról ne mondják ki az igazságot ...

gyurcsany-evertekelo2-qpr.jpgGyurcsány körbebástyázva az egyik évértékelőjén (fotó: népszava)

Gyurcsánynak 7 éve el kellett volna tűnnie, s ma még mindig itt van, és ugyanúgy elfogadják, drukkolnak neki értelmes emberek, mintha a politika, a demokráciáért folytatott harc valami bokszmeccs lenne, ő pedig egy néhai baloldali bajnok, aki egyszer jól megadta a másiknak, és ezért örökre tiszteletet érdemelne, miközben nem más ő, mint egy korrupt milliárdos ripacs, aki óriási károkat okozott ...

Demokrácia? Olyanunk nincs, és egy darabig még nem is lesz. A demokrácia ott kezdődne, hogy választásokkor milliárdos erősemberek, MSZP-s milliárdosok helyett egy fiatal vidéki tanítónő lenne a miniszerelnök jelölt. De mi (a média vezetésével) elfogadjuk, hogy a hatalommal rendelkezők kell, hogy gyakorolják az adminisztratív hatalmat, az ország vezetését. Csak mert ... – mert övék a hatalom ... és a média ...




...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

5 komment · 1 trackback

Címkék: média gyurcsány őszöd őszödi beszéd igazságbeszéd

média pszichózis: baloldal / jobboldal, nem érthetjük egymást

2013.08.03. 14:53 equally

az alábbi blogbejegyzés egy darab kép ...


600-media-pszichozis.jpg
katt ide a nagyobb méretért
(új ablakban nyílik meg)

amely azt igyekszik megvilágítani, mennyire ki van zárva, hogy csak úgy megértsük egymást ...

hiszen olyan média-tömbökre vagyunk rácsatlakozva, amelyek egymással konfliktáló valóságképpel etetnek bennünket, s ezért, ha a másikkal beszélgetni akarnánk, egyből fellépne a kognitív disszonancia, ami leggyakrabban dühhöz vezet, illetve a másik fél merev elutasításához ...

ahhoz, hogy ebből kimásszunk, szembe kell fordulnunk azzal a médiatömbbel, amelyre rá vagyunk csatlakozva ...

ki kell szabadulnunk a médiafüggőségből ....

...........................................................................................

részletesebben:

a médiafüggőségünk úgy jön létre, hogy

#1. minden más médium adásait dühösen elutasítjuk a kognitív disszonancia révén fellépő „rosszullét” miatt ... s így egyre inkább rabjai leszünk annak a médiumnak, média-tömbnek, amelyikre rászocializálódtunk, amelyikre rászoktunk ...

#2. a média szisztematikusan hazudik, sőt minket vesz rá az önbecsapásra ...
médiatömbök egy adott hatalmi tömb érdekeit képviselik (a társadalom érdekei helyett), és rendszeresen hazudnak a megrendelőik, a felettük álló a hatalom érdekében ...

természetesen nem úgy hazudnak, mint Gergényi, direktben, hanem úgy, hogy valami mást helyeznek előtérbe ... hogy a néző úgy lássa, ez nem az, aminek látszik, hanem például csak egy válasz valamire, ami sokkal durvább ennél, ami most van :)

úgy hazudnak, mint a reklámosok, hogy egy olyan képet kapcsolnak az adott ügyhöz, ami nem felel meg valóságnak :) de rá lehet fogni ...
és a nézőre tolják rá ezt a magalázó feladatot ... hogy végül ráfogja a média által felkínált hamis képre, hogy „ez a valóság”, „igen, így van, én így látom”

a nézőt, a médiafogyasztót így arra kényszerítik, hogy saját maga hazudjon saját magának, amivel közben hitét és hűségét, meggyőződését, tehát kiválóságát s érdemeit bizonyíthatja ezzel azon társai előtt, akik hívőkként ugyanarra a médiatömbre vannak rákapcsolódva, mint ő ...

az emberek így egymással versenyezve hazudnak saját maguknak és másoknak ...

kitörés a médiafüggőségből

bele kell harapnunk a kézbe, amely etet minket .) a „saját” médiatömbünk kezébe ...
és ki kell alakítanunk egy eredeti viszonyt a valóság felé – tipikusan beszélgetések, a másik által felmutatott kép megértése révén ...

le kell kapcsolódnunk a médiáról, és vissza kell kapcsolódni a valóságra ...

a média persze azt is hazudja, hogy ők „csak információt adnak”, valójában azonban nem, ők elsősorban az információk értelmezését adják, egy képet adnak, komplex képet adnak át, és nem hagyják, hogy az információkat magunk értelmezzük ...
(Bárdos András és felesége a híradóban például egy komplex színdarabot adtak elő, minden este ...
egy komplex pszichológiai, kommunikációs stratégia alapján)

az információ jöhet, az értelmezést viszont tartsa meg magának a média ... a folyamatos bujtatott párt-reklámozással együtt ...

ki kell szabadulnunk a médiafüggőségből, nem szabad a média cinkosaivá válnunk, s nem szabad IKEA módszerrel otthon, csináld magad módon összeraknunk a felkínált alternatív képet, s ráfognunk, meggyőzve, becsapva saját magunkat, hogy igen, úgy van ...

fontos politizálnunk, fontos a valóságról beszélgetnünk – egymással, ahelyett, hogy csak a média beszélne hozzánk, leválasztva minket a másik média-tömb fogyasztóiról ... polgártársainkról ...

az, hogy nem politizálunk, nemcsak őrültség és megengedhetetlen passzivitás, de borzasztó nagy butaság is, hiszen ez csak annyit eredményez, hogy csak olyanokkal vagyunk képesek beszélgetni, szót érteni, akik ugyanazt a Big Brothert nézik, fogyasztják, imádják, mint mi ...

(így lesz a médiából vallás ... a pártokból, politikusokból egyházak, vallásos vezetők ... a társadalomból egymással szemben álló pedig vallásos fanatikusok tömegei)

elsősorban egymáshoz és a valósághoz kell kapcsolódnunk, és nem a médiához ...

mert ez így egy lehetetlen helyzet ...

erről szól ez a kép ...


★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment

Címkék: média pszichózis

roma gyilkosságok – rögzítsük: nem a jobboldal tette

2013.08.02. 12:33 equally

Annak idején a politikusok és a média gátlástalanul a kezükbe vették ezt a témát is. A legdurvább Demszky és Gyurcsány voltak, akik a szokásos normál üvöltözős stílusukban elkezdtek a jobboldalra mutogatni. Jellemző, hogy bár egy un. balliberális ember nehezen tudja visszautasítani azt a képet, amit egy Demszky a tévéképernyőkön keresztül átad neki, önmagától nem valószínű, hogy valaha azt vette volna fejébe, hogy a jobboldaliak csinálták.

aglaja3-1000x667.jpgfotó: az Aglaja c. filmből

A roma gyilkosságok egy terrorista csoport által végrehajtott terrorcselekmények. Ezt nagyon fontos megértenünk. Ha megértjük, társadalmunk egy hatalmas ugrást hajthat végre az egészségesedés és kijózanodás útján, ha azonban elzárkózunk e tény megértésétől, a mostaninál is mélyebb és súlyosabb állapotba kerülünk, még nagyobb megosztottsággal.

Fontos megértenünk, hogy amit a sajtó állít, mármint a kép, ahogyan beállítja a roma gyilkosságokat, végtelenül torz. Érdemes megnéznünk Fliegauf Bence filmjét (a Bence nem becézés, ez a hivatalos neve), ahol a romákat sújtó általános megkülönböztetést, a mindennapi „más” bánásmódot összekapcsolta a terrorcselekménnyel. Sőt, úgy állította be, mintha a falu tagjai összefogtak volna, és egy pogromot hajtottak volna végre.
Ugyanígy, a Roma holokauszttal összehozni e terrorcselekményt is óriási hiba. A holokauszt egy fasizálódott társadalom által támogatott tömegpusztítás, egy terrorcselekmény nem. Norvégia sem támogatja a norvég náci tömeggyilkost, és nem beszélnek náci tömegmészárlásról, a nácizmus előretöréséről, hanem közösen gyászolják az áldozatokat, és tudják, hogy nem a társadalom tette, hanem az a náci terrorista.

A kép, amit a média is cirkulál, borzasztóan torz és káros. Mindennél hatékonyabban kelt gyűlöletet, és mindkét oldalon, fidezes-jobbikos oldalon ugyanúgy, mint az mszp-s/szdsz-es/bajnais oldalon ... mert, ugye, egy un. fideszes embert utálni, azért, mert fideszes (azaz jobboldali, "azaz" náci) szintén a gyűlölet egy formája, ugyanúgy, mint Kövér László MSZP-gyűlölete.


megosztás

A roma gyilkosságok ügye, sajnos épp arra alkalmas, hogy egy gyűlölet-háború fontján egy alap szakadékot nyisson, hogy mostantól a gyűlölet-háborúzásnak a roma-kérdés legyen az alapja. A világ ebbe az irányba halad, a társadalmakat igyekeznek a lehető legdurvábban megosztani, mert a kapitalizmus könyörtelen igazságtalansága (és ökológiai pusztító volta) lelepleződött, és így a gazdaságok, az országok, a „demokráciák” instabillá váltak ...

Amelyik országot megosztják, ott nem lesz forradalom, de még sztrájik sem, a tüntetésekről meg ne is beszéljünk. Magyarország le van bénítva, már most cselekvésképtelen a társadalmunk, a jobb és az un. baloldal, mint egymás természetes ellenségei blokkolják egymást, egyik a másikat. A hatalomnak elég e kettőt izgatni – igazgatni.

Majd olvasni fogjuk 20 év múlva, hogy a poszt-kapitalista rendszerváltás hajnalán Magyarország rossz alkupozícióban volt a társadalom megosztottsága miatt (amit a magyar uralkodóosztály sikersztoriként ünnepel(t)), és akkor majd sopánkodunk, hogy ez a magyar sors. Úgy izgatnak minket, mint egy bikát az arénában, mert amíg dühöngünk, amíg emocionálisan „gondolkodunk”, viselkedünk, addig totálisan ki vagyunk szolgáltatva a kontrollnak. Szurkálnak jobbról, és szurkálnak balról, dühítenek minket, szándékosan (2006 után a tévében úgy olvasták be Bárdosék a híreket, mintha kitört volna a világháború, ez volt a kommunikációs stratégia). Pofoznak minket jobbról, és pofoznak balról, és azt várják, hogy végre elkezdjük egymást pofozni (Kínában a börtönökben a foglyokat fogolytársaikkal kínoztatják). A legjobban felfogott érdekünk, hogy megálljt parancsoljunk ennek az őrületnek. Plusz, emberi mivoltunk, saját emberi méltóságunk is megköveteli, hogy egy ilyen irtózatos ügyben, mint e roma gyilkosság sorozat emberek módján, önmagunkként foglaljunk állást, egy egységes társadalomként.

szögezzük le:

Szögezzük tehát le, hogy ezek a debreceni székhelyű, felfegyverzett terroristák nem "a jobboldaliak", s nem a magyar társadalom egy rétege, hanem terroristák, egy szeparált közveszélyes, tömeggyilkos terrorista csoport. Pontosan ugyanúgy, mint a norvégiai náci tömeggyilkos, pontosan úgy – nála is nyilvánvalóan náci indíték volt, mint ezeknél. A norvégok tudják hogyan kezelni az esetet: az egész nemzet egyként gyászolja az áldozatokat, és áll ki a náci gyilkossal és az által hangoztatott összes eszmével szemben.

Szögezzük le, ezek a terroristák nem a jobboldali emberek voltak, hanem terroristák (akikkel szemben éppenséggel Gyurcsányék terrorelhárító csoportjainak meg kellett volna védeniük bennünket, mármint roma társainkat, roma testvéreinket). A baloldalnak azonnal fel kell hagynia azzal, hogy a jobboldalra mutogat e gyilkosságokkal kapcsolatban. Szeptember 11-ért sem az arab emberek a felelősek, hanem azok a terroristák, nincs jogunk egyetlen arab emberre sem ujjal mutogatni, mintha ő is terrorista lenne (éppen „elég” az, hogy Bush és Obama halálbrigádjai és nemzetbiztonsági csoportjai ártatlan arab embereket terrorizálnak). Nem mutogathatunk egyetlen fideszes emberre sem úgy, mintha ő is örülne annak, ami történt. Ezzel nemcsak azoknak az embereknek tartozunk, akiket történetesen Orbán tart a befolyása alatt (és nem Bajnai vagy Mesterházy vagy Gyurcsány), hanem magunknak is – de legkivált az áldozatoknak.

Egyértelmű, hogy Szeptember 11 áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Egyértelmű, hogy az Oslo-i terrortámadás áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna. Ugyanúgy, egyértelmű, hogy aroma gyilkosságok áldozataira is úgy tekintünk, mintha a testvéreink lettek volna – mert hiszen azok. A testvéreink, csak úgy, mint azok az emberek, akik történetesen Orbán Viktor befolyása alatt állnak. A testvéreink. Így vagyunk egy család. Együtt. Gyászunk kollektív gyász – hogyan s lehetne másmilyen?

Nyugodjanak békében ...


--------------------------------------

3 +1 megjegyzés:

  • a cikk nem e videóról szól ...
  • egyébként a belinkelt nagyyszerű videó NEM vádolja a jobboldaliakat, ez egy pozitív kommunikáció, ez is mutatja, hogy az un. baloldal nem ugynaz, mint a média és bizonyos politikusok
  • KÁR azonban, hogy tipikusan "Millás" színészeket alkalmaznak, mert ezáltal a jobboldali embereket kizárja a közös gyászolásból .... biztosan be tudtak volna szervezni egy-két nem direkt "baloldali" színészt is, és akkor nem lett volna direkt Milla-színezete
  • UTÓLAG rájöttem, ezzela Millás szereposztással , s azzal, hogy kampányt csinálnak belőle, megpróbálják rátolni a jobboldaliakra e gyilkosságookat - ami megengedhetetlen .. (e cikket egyébként ez a videók ihlették, de csak most, a végén esett le, hogy mi a baj velük)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

Szólj hozzá!

Címkék: média orbán fidesz gyurcsány gyász terror roma baloldal terrorizmus tatárszentgyörgy kisléta roma gyilkosságok

A bajnai-expressz kifutott termék, cunami veszély

2013.02.12. 14:46 equally

Magyarország viccország. Egy pusztító vírus tombol a nyugati civilizáció gazdaságaiban (lásd, hogyan ment tönkre Írország, és „néhány” másik ország, évek alatt), ez pont olyan, mint egy komputer-vírus, ami szoftveresen teszi tönkre a hardvert, rossz a vezérlés, elszáll a rendszer. Értsd, ez nem a nagy éhínség ideje, amikor krumpli sincs, hanem az, amikor a kávét beöntik a tengerbe – mert az ostoba üzletemberek egy rossz eszközzel próbálják irányítani a gazdaságot (amit eleve nem nekik kellene irányítaniuk). Magyarország még megúszta … itt volna a lehetőség gondolkodni, valami értelmes kiutat kitalálni – de nem, nálunk az 1%-nyi elit és a HVG szavát követve Bajnait kell akarni. Jön a cunami, mi pedig összes pénzünket odaadjuk Bajnainak, egy szuper és jutányos árú hajókirándulásra – ahelyett, hogy menekülnénk …. az ellenkező irányba.

tsunami01.jpg

Megúsztuk Gyurcsányt, megúsztuk Orbánt, és végül az icipici Bajnai lesz az, ami mind megeszi … aki jól hazavág mindent. Bajnai egy lépés vissza, oda, ahonnan most mindenki eszeveszetten menekül … Ki csinál ilyet? Ki halad visszafelé? Csak a szegény magyarok … Akik Izaurának is gyűjtöttek. Nem, nem elmebetegek vagyunk. Ez egy konkrét behatás eredménye, drogok hatása alatt cselekszünk...valóság? Vigyázat, manipulálják! Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. A médiára sajnos, nincs rá írva ilyen figyelmeztetés.

A bajnai expressz a legjobb lehetőségként van beállítva, akárhova nézel, HVG, ATV, RTL, stb. Nincs más, csak a bajnai expressz. Vagy az Orbán sebesvonat, ami rég kisiklott (a Gyurcsány-Bajnai-Kóka szupergőzös spontán felrobbanása után). A média egyszerűen nem foglalkozik mással, csak hogy elhitesse a néppel, hogy a megadott lehetőségek közül kell választania. Nem, nem a választási regisztráció (ami egy vicc, egyetlen napnál nem lett volna szabad többet foglalkozni vele), hanem a média az, ami lekorlátozza a választási a lehetőségeket. A média az, ami 4 éven keresztül a nép kezébe nyomja az előnyomtatott választási cetliket: ikszeld be a jó választ .. sszzz .. ikszeld be a jó választ .. sssszzzzz – sziszegi, és közben a szerencsétlen polgár el kell, hogy fogadja a tényt, hogy nincs túl sok választás, tulajdonképpen csak kettő, de ha még jobban belegondol, csak egy – mindig csak egy.

tsunami_wave_9.jpg

A HVG egy gazdasági lap. Hány cikk szól mostanában arról, hogy hogyan omlanak össze a gazdaságok, hogyan tüntetnek, hogyan mennek tönkre emberek, és hogy miről szól a válság? Hány cikk szól a privatizációkról és leépítésekről, szociális támogatások megvonásáról, és arról, hogy ez mennyire durva? Hány cikk szól a megszorításokról? Hány cikk szól hetente arról, hogy a GDP egy elavult mérőszám? Vagy arról, hogy a gazdasági növekedés pomádé király új ruhája, hiszen ott, ahol a civilizáció kiépült, a növekedés nemhogy nem indokolt, de éppenséggel veszélyes is? A HVG elsősorban arról ír, hogy mit csinál Orbán, és hogy hogyan lehet őt és bandáját leváltani – Bajnaiék dicsőséges szakértői szövetségének segítségével, ámen :)

Az eredmény: Magyarországon a társadalom 90%-ával elhitetik, hogy az egyetlen értelmes választás a múlt választása. A neoliberális gazdaságpolitika választása – amit jobb helyeken már kitiltottak a történelemből, nálunk MOST akarják örökre bevezetni, a balliberális gulyás-totalitarizmussal, amikor a baloldal nem tüntet, hanem nyugszik és tapsol, és hálát ad, hogy nem Orbánék uralkodnak – nyugszik és tapsol, és nincs is más lehetősége.

Jó kis rendszer ez, a holdudvar kap pénzt, a többiek pedig süllyednek, és közben habzik a szájuk, de senki sem hallja őket, elvitte a cica a nyelvüket, sorry, ez van, c'est la vie. Mindig vannak, akiknek nem jön össze. Több szerencsét legközelebb. A neolib piramisban tipikusan csak a felső 1/3 az, akiknek jut valami emberi élet, bár ez csak materiálisan igaz, mert milyen élet az, ahol abban kell hinni, amiben Bajnai utazik?

Csoda, hogy elszabadul a szélsőjobb? Az ATV nézők pedig nem értik, mert azt hiszik, ezt Orbán csinálja.

Amikor az ország megúszott egy Gyurcsány 2-t, túlélt egy Orbán 2-t, akkor befizetni egy bajnai expresszre, egy „gyors felépülést” és „kiszámítható gazdaságpolitikát” ígérő (=MEGSZORÍTÁS + jó hírek a tévében, és örök remény) pilóta-piramis játékra, több, mint őrültség. Csoda, hogy ilyen valakinek egyáltalán eszébe jut. Ilyen nincs is. Ez Magyarország, a HVG vezetésével: Izaura helyett most épen egy lejárt lemezre gyűjtünk, Bajnaira akarunk beruházni, mert a politikai tesco-ban most ezt adják, és akciós is ...Összekuporgatott kuponjainkból most a bajnai expressz-re akarunk befizetni … mert a reklámújságokban (HVG) nagyon jókat írnak róla … Azt a szalmonellás menüt akarjuk mohón berendelni, amitől egész Európa kifeküdt … Mindezt önként és dalolva (a HVG vezetésével persze).

tsunami_waves.jpeg

A világ, Európával egy gigantikus új, gazdasági korszak küszöbén áll … Magyarország pedig ismét a vesztesekhez akar csatlakozni, egy újabb történelmi rossz döntés nyomán … szánt szándékkal akarjuk magunkra rántani a vasfüggönyt, harmadszor is immár (az elmúlt 23 év volt a vasfüggöny 2.) …

Mit szólna ehhez Ady? Azt, amit eddig is? Bruce Lee-nek igaza volt, a fiúk apáik démonait is megöröklik .. még midig a disznófejű nagyúrra küzdünk … és továbbra is Mohács kell nekünk, azaz most Bajnai.

FYI: néhány fontos tény a cikkel kapcsolatban:

  • Izaura nem egy valóságos személy, ha az lenne, természetesen mi is támogatnánk a gyűjtést a felszabadítására

  • Bajnai nem egy baloldali politikus, hanem egy liberális technokrata, aki a neoliberális (Európából már kivont, eljárt szavatosságú rendszerét) akarja bevezetni, hogy egy csinos kis fogyasztói állatfarmot csináljon az elv(=üzlet)társainak ebből "a kurva országból"...

★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★   ★  

2 komment · 2 trackback

Címkék: média együtt hvg válság gdp bajnai lmp e14 izaura e2012

süti beállítások módosítása